Férfiak Klubja Nyári Grill – Humoros és zenés est vacsorával

2017. augusztus 03 18:08 - Budapest

Várunk Téged, valamint Veled együtt mindenkit, aki ismeri a Férfiak Klubját és annak eszmeiségét egy kötetlen esten, ahol ezúttal nem férfiakat, nőket, családokat és társadalmat érintő fontos témákról beszélünk, hanem csak együtt vagyunk, lazítunk, szórakozunk, építjük a közösségünket.

IDŐPONT: 2017. augusztus 3., 18 óra
HELYSZÍN: Rozmaring Kertvendéglő (Budapest, Árpád fejedelem útja 125, 1036 – Térkép)

Gyere el, ha
• részt vettél már Kohó vagy Ötvösműhely rendezvényünkön
• népes olvasótáborunk tagja vagy és eddig csak tervezted, hogy találkozol velünk
• a több tízezres női támogatónk tagja vagy, aki a hölgyeknek is nyitott rendezvényeinken táplálod a férfi-nő szövetség építését
• szívesen bemutatnád a feleségednek, párodnak, barátnődnek azt a közösséget, amit a Férfiak Klubja jelent
• eltöltenél egy estét olyan emberek körében, akik azonos értékrendet vallanak
még sosem vettél részt semmilyen Férfiak Klubja rendezvényen és szeretnéd átélni az ott tapasztalható légkört

A PROGRAM

18 órakor: kapunyitás;
19 órakor: gazdag, svédasztalos vacsora (a húskedvelőknek és a vegetáriánusoknak is);
20 óra körül: Bedő Imre köszöntője.
20:30 körül: Badár Sándor stand-up estje
21:30 után: kellemes hangulat, zene, tánc. A zenefelelős: DJ Gonda Junior

JELENTKEZZ már most, hogy bebiztosítsd a helyed: KATTINTS IDE!

Miért érdemes eljönnöd?

Azért, mert…
• a Férfiak Klubja egy közös értékrend mentén összegyűlő különleges társaság, amelyhez érdemes, öröm és büszkeség tartozni.
• több lehetőséged nyílik beszélgetni azokkal az emberekkel, akikkel megismerkedtél eddig a Kohó vagy az Ötvösműhely rendezvényen
• megtapasztalhatod, milyen egy Férfiak Klubja rendezvény
• beszélgethetsz Bedő Imrével

Közös ügyünk, közös célunk!

Ez az est nemcsak a személyes találkozónak nyújt kitűnő alkalmat, hanem annak is, hogy előrébb vigyük a Férfiak Klubja társadalomépítő ügyét, mely közös célunk Veled, Veletek együtt! A vacsorával egybekötött humoros, zenés esttel fejezzük ki Neked, Nektek a támogatásotokért való köszönetünket.

Hogy mindenki a lehetőségeihez mérten segíthesse közös céljaink valóra váltását, az eseményen való részvételi díjként három támogatási alternatívát kínálunk:

Arany támogató jegy: 15 000 Ft/Fő *
Ezüst támogató jegy: 9 000 Ft/Fő *
Bronz támogató jegy: 7 000 Ft/Fő *

*. Az italfogyasztást a fenti támogatási összeg nem tartalmazza.

A részvételt biztosító támogatást a tervezhetőség érdekében kizárólag elővételben lehet bankkártyával kifizetni, illetve átutalni ITT!

A támogatási összeg befizetésének végső határideje: 2017. július 31.

Jelentkezem!
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk