42

Drága Barátom, még nem is gratulálhattam. Sem azért, hogy megnősültél, sem azért, hogy büszke apuka lettél. Nem gratuláltam, és sajnos már nem is fogok.

Emlékszel, amikor mondtál egy mocskos viccet, és vártad a reakciónkat, mit szólunk hozzá. Mi pedig dőltünk a nevetéstől, és akkor ott Téged, az új évfolyamtársunkat, befogadtunk. Kimentünk cigizni, megvitattuk, milyen jókat, vagy éppen blődségeket mondott a tanár, aztán beszéltünk a diáklányokról, vagy éppen csak néztük őket, és azon merengtünk, hogy egyszer mi is megállapodunk egy szép nővel, de addig inkább csak elpróbáljuk az elköteleződés előtti időszakot. A 18+ részét.

Mikor kezet fogtunk, mindig kacsintottál egyet, mint a cinkostársaknak. Nem szerettem ezen szokásodat, de sosem mondtam. Már nem is fogom. Megtisztellek azzal, hogy mikor meglátogatlak, nem emlegetem fel, ha már addig nem tettem, amíg lehetett.

42. Több is lehetett volna. Duplája. S egyszer, mikor újra találkoztunk volna, újra felidézhettük volna a régi időket, beszélhettünk volna a fiainkról, kinek mi az új hóbortja, mit gyűjtenek, mit nem értünk abból, amiben ők ügyesek. Bezzeg, mi jobb zenéket hallgattunk, bezzeg mi még kint játszottunk, bezzeg mi… Nem fogunk bezzegeskedni. Nem is értem, hogy hagyhattál itt mindent, kicsit mérges is vagyok, kicsit már nincs is kedvem tréfálkozni, s tettetni, hogy lazán állok az érthetetlen halálodhoz. Kicsit megérintett. Kicsit homályos most minden. Kicsit elfojtom. Kicsit bűntudatom van, hogy nem kerestelek. Kicsit a fiadra gondolok: ki fogja elmondani neki, hogy a főiskolán milyen jó fej voltál, milyen sokat lehetett veled beszélgetni, viccelődni, heccelni. Kicsit a nejedre is gondolok, aki most padlón van. Talán a fiad fel sem fogja igazából ezt az egészet, hiszen gyerek, de később lesz igazán rossz neki. Kicsit magamra is gondolok, hiszen mi a garancia rá, hogy nem én vagy a szeretteim közül valaki lesz a következő… Fiatalon. Szívinfarktus. A temetéseden az öregek közül néhányan azt mondták egymás között, hogy nekik már volt szívinfarktusuk, de túlélték. A statisztikák szerint az elsőt sokan túlélik. Nagyon sajnálom, drága Barátom, hogy Te nem. Sajnálom a fiadat, el sem hiszed, mennyire. Ilyenkor eszembe jut az enyém. Összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy egyszer nem leszek neki. Felelősségünk van. Úgy az arcodba ordítanám most! Fontos, hogy legyen apja! Igazságtalan a sors. Egyszer azt olvastam, hogy azok a fiúk, akiknek meghalt az apjuk, még rendelkezhetnek értékes férfimintával, ami segít nekik férfivá válni, jó társsá, boldog apává. Ehhez férfiközösségek, férfi családtagok, férfitanárok kellenek, az ő példájuk, amit be tud építeni a személyiségjegyei közé… Mondom gépiesen, mintha olvasnám. De én most nem róluk beszélek, hanem inkább rólad. Úgy gondolom, jó férj voltál, jó apa, és ez önmagában egy jó alap neki, persze nem a legjobb. Te lennél a legjobb. Ami erősítené még, a sok történet, ami rólad szól. Ha tudná, milyen barát voltál, milyen csoporttárs... Hogy lehetett rád számítani.

Kedves Barátom, búcsúzom Tőled egy ígérettel: mesélni fogok rólad, mesélni a humorodról, az emberségedről, a régi időkről, a diáklányokról, a sok nevetésről, arról, hogyan segítettél nekem, amikor kellett. Gondolatban a szülői házadban vagyok, ahol egyszer fogadtál, te a cserépkályha mellett ülsz, mosolyogsz, bólintasz. Kezet rázunk. Nem kacsintasz. Némán Isten Veled!

Ladányi Norbert

Fotó: Linus Schütz from Pixabay 

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk