A félelem festette árnyékok életünk lapjain – Apahiányos társadalom 14.

Cikksorozatunkban az apa nélkül felnőtt fiatal férfiak és nők nehézségeire, megpróbáltatásaira fordítjuk a figyelmünket, melyben Nagy Zsolt közgazdász, mentálhigiénés szakember van segítségünkre mélyen megélt, személyes tapasztalatainak megosztásán keresztül. Tizennegyedik rész.

A cikksorozat eddigi részeiben már érintőlegesen olvashattunk a félelemről és annak különböző árnyalatairól, amelyek hívatlanul, de beférkőzhetnek mindennapjainkba. Életünk során számtalanszor kerülünk olyan helyzetbe, amikor valami miatt eluralkodhat rajtunk a félelem. Amikor nem is tudjuk, hogy valójában miért reagálunk így vagy úgy egy adott helyzetben. Miért mondunk ki, vagy nem mondunk ki bizonyos szavakat, vagy miért teszünk meg – vagy éppen nem teszünk meg valamit – amiről tudjuk, hogy normálisan eszünkbe sem jutna. Bizonyos – akár jó, de inkább rossz – helyzetek és események „gombokat” nyomogatnak meg rajtunk, melyek a mélyen bennünk gyökerező automatizmusainkat hívják elő. Ezekről sokszor mi magunk sem tudjuk, hogy ott lakoznak legbelül. Csak történik velünk valami, amire valahogyan reagálunk, és csak utána gondolkodunk el azon, hogy az adott helyzetben vajon mi is volt a „bajunk”, és miért viselkedtünk éppen így vagy úgy.

Ebben a cikkben most a félelemről és annak bénító hatásairól szeretnék pár szót szólni. Szeretnék egy kicsit rávilágítani arra, hogy honnan is hozhatjuk magunkkal a félelmeinket. És szeretnék arra is kitérni, hogy mennyire fontos, hogy merjünk szembenézni a félelemmel és megpróbáljunk tőle minél hatékonyabban és gyorsabban megszabadulni. Hiszen a félelem az egyik legrosszabb tanácsadónk. Megbénít és bilincsbe zár. Sok jótól megfoszt minket. A félelem az, ami „hű” társként szinte az egész életünket végigkísérheti, sokszor anélkül, hogy tudnánk róla, egyáltalán velünk van és a hatása alatt tart bennünket.

Na, de nézzük is meg rögtön néhány tipikus módját, miként is alakulhat ki valakiben a félelem. Még születésünk előtt, amikor édesanyánk pocakjában fejlődünk, már ott sok mindent érzékelünk a minket körülvevő külvilágból az anya érzésein és az őt érintő külső ingereken keresztül. Ahogyan az anya érzi magát, már az is hatással van a magzat idegrendszerének fejlődésére és közérzetére. Ha az anya boldog és kiegyensúlyozott életet él a terhessége alatt, ez pozitív hatással lesz a magzat fejlődésére, míg a negatív körülmények szintén éreztetni fogják a hatásukat a baba fejlődésében és a világhoz, helyzetekhez való viszonyulásában. Tehát már itt elkezd formálni minket a „világ”, elsősorban a családunk és az élethez való alaphozzáállásunk első elemeit rajzolják meg itt nekünk.

Majd születésünket követően az elsődleges formáló szerepet a családunk veszi át, amelyben csecsemőként és gyermekként növekszünk. Ami erősíthet, vagy gyengíthet minket és a bennünk kialakuló félelem mértékét, jellegét. Szüleink egymással és velünk való viselkedése, kommunikációja, az hogy a szüleink mennyire és hogyan tudják visszatükrözni érzéseinket, mennyire elérhetőek számunkra, mind-mind formálnak és alakítanak minket már a kezdeti gyermekévekben.

Gondoljunk csak az anya és a gyermek között kialakuló kötődésre, illetve annak fontosságára. Hiszen ez az, ami a későbbiekben meghatározza felnőttkori kötődési mintázatunkat, a másikhoz való kötődésünk jellegét, ami aztán leginkább a felnőttkori párkapcsolatainkban érezteti hatását. Ahogy arról korábban a Párkapcsolati kudarcok. Hol van a biztonság? című írásomban is beszéltem, a korai gyermekkori kötődésünk alapján felnőttként kötődhetünk biztonságosan, bizonytalan elkerülőként, elutasítóként, vagy éppen dezorganizáltan is. Minél kevésbé biztonságos a gyermekkorban kialakult kötődési mintázatunk, minél kevésbé van építően jelen az életünkben az apánk, annál inkább valószínű, hogy a félelem útitársunkká válik, és nagymértékben befolyásolja, sokszor jelentősen meg is nehezíti párkapcsolati viselkedésünket. De a félelem kialakulása természetesen köthető más, az életünk során felbukkanó helyzetekhez is, melyek mélyen megérintenek bennünket.

Minden egyes diszfunkcionálisan, azaz a normálistól eltérően működő család életében jelen van a félelem. Félelem attól, hogy ki, hogyan és mit fog szólni, vajon mi lesz az, ami nem jó, amit nem jól csinálok. Ilyen közegben pedig felerősödhet a gyerekben a félelem és mellette egy olyan érzés, hogy ő nem elég jó, és nem kell. Hogy ő a hibás a családi vitákért, veszekedésekért és még sok minden másért. És valójában a félelem mögött a többi családtag tehetetlensége és félelme van, amit sokszor kivetítenek a gyerekre, aki az anyatejjel együtt magába szívja a félelem tápszerét is, és egy szorongó, félelemmel és gátlásokkal teli felnőtt válik belőle.

Mindez a sok-sok szorongás és félelemmel teli élethelyzet az évek során összeadódik és hatalmas teherként a vállára nehezedve sok-sok felnőttkori konfliktushelyzetben térhet vissza és határozhatja meg az ember viselkedését. Befolyásolhatja, hogyan reagál, hogyan próbálja meg megoldani maga körül a konfliktusokat, és rendezni az életét. Kihatással van arra is, mennyire mer bízni önmagában és a megérzéseiben, mennyire mer nagyot álmodni és elindulni megvalósítani azt az adott álmot. Kihatással van arra is, mennyire bénítja meg őt a benne lakozó félelem, ami sokszor a családján átívelő transzgenerációs hatásokon, konfliktusokon keresztül születik meg, és mélyül el benne. Sokszor maga a személy is érzi valahol a lelke mélyén, hogy talán mégsem ő a felelős mindazért, ami körülötte és vele történik, de félelemből nem mer cselekedni. A sok vita és a negatív szavak, amikkel az évek során találkozik, teljesen összezavarhatják. Sokszor azt érzi, ha merne önmaga lenni, merne konfrontálódni, akkor azzal a másik ellen tenne, és ezzel elveszítené őt. Az eszével ugyan tudja, a félelem nem a legjobb tanácsadó, csakhogy ezt nem olyan könnyű valóban elhinni. Ahhoz, hogy eljussunk oda, hogy a félelemmel harcba merjünk szállni, és bele merjünk nézni a szemébe, hosszú önismereti út vezethet. De a helyzet korántsem reménytelen. Saját példámon keresztül magam is érzékelem, a változás nem lehetetlen. Természetesen nem megy egyik napról a másikra, de ha már fel merjük azt ismerni, hogy a félelem rabságban tart és kihatással van döntéseinkre, életünk minőségére, az már egy jó kiindulópont lehet a változás és a változtatás felé. És tudnunk kell, kitartás és a nehézségekkel történő megküzdés nélkül nem lehetséges a növekedés és a fejlődés. Még egyszer szeretném leírni, a félelem a legrosszabb tanácsadó. Természetesen semmiképp sem azt szeretném sugallni, hogy a családunkat hibáztassuk a bennünk lakozó félelemért. Nyilván a transzgenerációs hatásokon keresztül rengeteg mindent hozunk magunkkal, amiken a felmenőink sem tudtak változtatni. Viszont az már teljesen a mi felelősségünk, hogy az életünket a félelem börtönében vagy a szabadság örömében éljük-e meg. Folytatjuk a sorozatot vasárnap, tartsatok velem akkor is.

Nagy Zsolt

A cikksorozat részei:

Ha hiányzik a férfiminta… Egy személyes vallomás – Apahiányos társadalom (bevezető)

Nem tudok kiállni magamért – Apahiányos társadalom 1.

Nem kellek senkinek… – Apahiányos társadalom 2.

Párkapcsolati buktatók. Miért lettem „nyomulós pasas”? – Apahiányos társadalom 3.

Párkapcsolati kudarcok. Hol van a biztonság? – Apahiányos társadalom 4.

Miért félek az apámmal való találkozástól? – Apahiányos társadalom 5.

A levél, amire 28 évet vártam – Apahiányos társadalom 6.

Megküzdés az újtól és ismeretlentől való félelemmel. Az első telefonbeszélgetés és találkozás az apámmal – Apahiányos társadalom 7.

Empátia és kitartás, mint a változás legfontosabb kulcsa – Apahiányos társadalom 8.

Miben rejlik a hosszú párkapcsolatok titka? – Apahiányos társadalom 9.

Párkapcsolatok útvesztőjében: a személyes és online ismerkedés világa – Apahiányos társadalom 10.

A párválasztásaink tudat alatt megbúvó motivációi – Apahiányos társadalom 11.

Párkapcsolati buktatók az apahiány tükrében – Apahiányos társadalom 12.

Ha üres az apa helye a családi asztalnál… – Apahiányos társadalom 13.

A félelem festette árnyékok életünk lapjain – Apahiányos társadalom 14.

Felnőtt szerepbe kényszerült gyerekek – Apahiányos társadalom 15.

Belső utakon: kitörés az áldozatszerepből – Apahiányos társadalom 16.

Csontvázak a szekrényben. Tanuljunk meg beszélni róluk! – Apahiányos társadalom 17.

Ne nyalogasd a sebeid a sötétben, merj kilépni a fényre! – Apahiányos társadalom 18.

Búcsú a sorozattól – Viszlát, kedves Olvasó! – Apahiányos társadalom 19.

Nagy Zsolt közgazdászként végzett és dolgozik, mellette elhivatott segítő mentálhigiénés szakember és gyászcsoportvezető is. Önkéntes munkáiban rádiós műsorvezető, cikkeket ír, előadásokat tart és elterelő csoportot vezet. Facebook oldalán keresztül elérhetitek őt, ha meghallgatásra vágytok vagy szeretnétek ránézni életetek bármilyen kérdéses területére. 
Mottója: „Észrevenni, megérteni, elfogadni és szeretettel kísérni.”

Fotók: Fares Hamouche on Unsplash

Randy Jacob on Unsplash

People photo created by bearfotos - www.freepik.com

People photo created by yanalya - www.freepik.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk