A félelemmentes élet – Az élet nagy kérdései (4. rész)

„Hogyan változnának meg a kapcsolataid, ha tudnád, hogy te is és szeretteid is örökké élnétek?” Ezt a kérdést tette fel Louis Hoffman amerikai pszichológus professzor a hallgatóinak a szokásos „Mit tennél, ha tudnád, hogy egy nap, egy hét vagy egy év múlva meg kellene halnod?” kérdés helyett.

Sorozatunk első részében beszéltünk az embert a létében érintő ún. egzisztenciális szorongásról, amely szorongást oldandó az ember tartalmat keres az életének, amit ha rosszul választ meg, az függőséghez is vezethet. A belső szabadsághoz és az autentikus élethez az önmegismerés rögös útján keresztül vezet az út, amin ha mégis végig megyünk, a szorongásból és tagadásból átléphetünk a félelemmentes életbe…

„Hogyan változnának meg a kapcsolataid, ha tudnád, hogy te is és szeretteid is örökké élnétek?” Ezt a kérdést tette fel Louis Hoffman amerikai pszichológus professzor a hallgatóinak a szokásos „Mit tennél, ha tudnád, hogy egy nap, egy hét vagy egy év múlva meg kellene halnod?” kérdés helyett. Az egyetemisták túlnyomó többsége azt a választ adta, hogy egyszerűen biztosra vennék a szeretteik létezését és talán kevesebbet foglalkoznának velük. A következő jelentős csoport pedig azt mondta, hogy így végre elkezdhetnék valóban elmélyíteni a kapcsolataikat, mert nem kellene attól félniük, hogy egyszer elveszítik őket. A kaliforniai Saybrook egyetem tanszékvezetője szerint az első válasz a halál szépségét illusztrálja, azaz mivel tisztában vagyok vele, hogy végesek vagyunk, ezért többet foglalkozom a szeretteimmel. Az utóbbi pedig arra szintén rendkívül erőteljes attitűdre utal, amit Hoffman úgy hív: „félelem az élettől”.

Mióta öntudatára ébredt az emberiség, azóta próbálkozik megbirkózni a halál borzalmával. A történelem során különböző válaszok születtek rá, ma leginkább igyekszünk egyáltalán nem tudomást venni róla. Meghalni illetlen dolog, mert akadályt gördít az örökkön áradó jókedv és vidámság útjába. Egyedül a tudomány foglalkozik behatóbban a halál kérdésével. Az egyre növekvő népszerűségnek örvendő transzhumanista mozgalom a halált egy megoldásra váró problémának tekinti és magabiztosan állítja, hogy a tudomány belátható időn belül megoldást is fog találni rá. Biztosan sokan drukkolnak ennek. A negatív érzelmeket az emberek többsége ma egyszerűen csak túl akarja élni, meg akar velük küzdeni, meg akar tőlük szabadulni és ebben a modern gyógyszeripar és a ma divatos pszichológiai irányzatok a segítségükre is sietnek. Az egzisztencialista pszichológia, amiről ebben a cikksorozatban beszéltünk, éppen ennek az ellentétéről szól. Nem arról, hogy minden lehetséges, csak akarni kell, hanem arról, hogy az ember lehetőségei korlátozottak. Ez nem a legnépszerűbb üzenet manapság. Az egzisztencialista pszichológia nem is való mindenkinek, ezt a művelői is mondják. Viszont biztosan vannak olyanok, akiknek nagyon sokat adhat. Mert ha meg tudok békélni a saját határaimmal és halandóságommal, akkor megnyílik előttem egy teljesebb élet lehetősége. Az egzisztencialista pszichológia szerint minden érzelem – így a negatívak is – jó érzelem és lehetőség a fejlődésre, önmagunk minél teljesebb megismerésére és meghaladására. A szorongásra sem legyőzendő ellenségként kell tekintenünk, hanem meghívásként a fejlődésre. A halálra úgyszintén. A halál szép, mert éppen kapcsolataink és egymás mélyebb szeretetére és megértésre hív minket. Akik ezt elfogadják, azok nem fognak félni többé az élettől sem.

Neo

Fotó: Kristopher Roller on Unsplash

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk