A Valentin-nap giccses margójára

Ámor unottan, komótosan öltözött fel. Már előző este megtisztította a cipőjét, de hajnalra alig látható szürke por lepte be ismét. Elhúzta a száját, nem volt kedve újra kipucolni. Felesége, Psziché a napokban vasalta ki Ámor valamennyi ingjét, melyek közül ma stílusosan a pirosat választotta a férj.

– Megyek – suttogta félálomban lévő feleségének, majd csókot lehelt az arcára.

– Mikor jössz? – kérdezte Psziché álmosan, bágyadtan.

– Ma nagyon sokáig dolgozom, lehet, estig elhúzódik… – felelte Ámor, aki anélkül, hogy ránézett volna a nejére, tudta, az ő drága Pszichéjének arca komorrá vált.

– Siess haza – kérte az asszony, de ő sem hitt ebben.

Mielőtt útnak indult volna, az előre elkészített szendvicseket kivette a hűtőből, majd belegyömöszölte az aktatáskájába, felhörpintette a maradék kávéját, amelynek utóízétől még a hideg is kirázta. Az édesítő tabletta ugyanis nem olvadt fel benne. Keserű és émelygősen édes szájízzel lépett ki az ajtón. „Olyan, mint a mai nap” – gondolta magában, és közben félmosolyra húzta a száját.

Kint esett az eső, az utca néptelen volt, de a boltok kirakatai jelezték: ma van a nagy nap! A szerelmesek napja. Rózsaszín neonfényben úszó szív alakú lufik, szív alakú ajándékdobozok, „I Love You”, „Szeretlek”, „Örökké” feliratú ajándéktárgyak, pólók, kispárnák, szívecskés bizsuk, édességek hirdették magukat a kemény üveg mögött: „Mindjárt nyitunk, vegyél meg, vásárolj meg minket, mert EZ a Valentine's Day!” A hajnali sötét, esős, párás idő felerősítette a kirakatok olcsó és hamis fényáradatát, rózsaszínű ködben úszott az utca. Ámor egyre kényelmetlenebbül érezte magát, torkában gombóc dagadt, ami csak duzzadt és duzzadt, a levegő nehezebbé vált, mintha gyilkos, maró gázt szívott volna be. Megszaporázta a lépteit. Amikor a buszmegállóba ért, ismét tudott lélegezni. Visszanézett, de ekkora már teljesen befonta az utcát az édes, ragacsos, rózsaszínű vattacukorra emlékeztető „szerelemfelhő”.

Az autóbusz nyikorogva és öregesen fújtatva begurult a megállóba, az oldalán nagyban hirdette: „Ma mutatják be a Szerelem száz árnyalatát, válts páros jegyet és nyerj álomutazást a kedveseddel!” Ámor miközben ezt olvasta, észre sem vette, hogy nadrágja alsó szárát lecsapták a busz kerekei. Felszállt, leült, és csak ekkor látta meg az olajfolttal vegyült sáros víz nyomait. A szürke valódi árnyalatait.

Alig ért be a munkahelyére, máris kezdődött a kora reggeli meeting. A Főnök arca a szokásosnál is borúsabb volt, akárcsak a kinti idő. Homlokára ráncokat vágott a gondterheltség, szemöldökét összehúzta a düh, ajkait összeszorította a csalódottság és a harag bármelyik percben robbanó halálos egyvelege.

Mindenki érezte a levegőben a feszültséget. Tudták, amikor megszólal a Főnök, az első mondat csupán a vég nélküli kanóc meggyújtása, néhány másodperces sercegés, utána jön a bumm! Így is történt! „Február 14-éig már régen el kellett volna adjátok az ajándéktárgyak java részét, a Valentin napi szolgáltatásokat sem értékesítettétek úgy, mint tavaly, hatalmas a lemaradás! És ezt 14-én nem lehet már behozni. Sem utána. Új ajándékötletek kellenek, új szlogenek, új szolgáltatások, mert a régi rossz! Nem eladható már, ezt bizonyítják a számok.”

Tulajdonképpen a Főnök azt várta el, hogy tudják, miképpen nyomják le a Valentin-napot kreatívan az emberek torkán, hogy örömmel nyúljanak a zsebükbe a bankkártyáért, amivel megveszik a halványpiros, göndör műanyagszőrű játékkutyát, ami két vakkantás közben azt ugatja: „I Love You”! Miközben mindenki felváltva előjött egy-egy új ötlettel, Ámor gondolkodott, nem új reklámszlogeneken és pirosmasnis ajándékdobozokon, amelyeknek tartalmai leleményesebbnél leleményesebben csalják ki az emberek pénzét. Nem! A Nem szón gondolkodott. Ízlelgette, és egyre jobban tetszett neki. Vasízű volt, erős, határozott, de kellemes, kívánt aromával. Nyomban elűzte a hajnali „keserémelygős” kávé nyomait a szájából.

Nem! – jelentette ki valahol a „város felett vonuló szív formájú szerelem-hőlégbalon” és a „hangszeren játszani, illetve énekelni tudó közel-keleti bevándorlókból megalapított Valentine's Boys zenei szolgáltatás” című briliáns ötletek magasságában.

Kicsúszott a száján. Természetesen, de önkéntelenül. Már NEM szívhatta vissza, de NEM is akarta. Ebben a NEM-ben benne volt minden, amire már régóta NEMet akart mondani:

NEM az üzletről szól ez az érzés, NEM csak egy napon kellene ünnepelni, hanem minden áldott nap, amikor felkelünk, mert lehet, az a nap az utolsónk. NEM ajándéktárgyakkal elsősorban, hanem olyan értékekkel, ami NEM megvásárolható: igazi érzelmekkel, odafigyeléssel, megértéssel, spontán csókokkal, váratlan és őszinte öleléssel, arcpirongató bókokkal, figyelmességgel, nem kért segítéssel, mosollyal, hálával

Miközben ezeket sorolta, a Főnök arca megenyhült, a ráncok kisimultak, a görbe ajkak alig látható mosolyra váltottak. Bólogatni kezdett. Az emberek hol Ámorra, hol a Főnökre néztek, nem tudták, mi van. Mély csend ült a termen, csak a neon zúgott. Bólogatott, és már-már mindenki azt hitte, hogy minden rendben van.

– Erre van szükségünk, pontosan erre! – csattant a válasz. Lejegyezte valaki? Senki?! Ezzel a reklámszöveggel fogjuk eladni nemcsak a hőlégballont és a rezesfiúbandát, hanem mindent! Mert nemcsak egy napon van Valentin nap, hanem „Minden nap Valentin nap”! Ezt mondtad, nemde? Egész évre kiterjedő kampányt akarok…

Ámor nem várta meg, amíg a Főnök teljesen belemerül a víziójába, a nagy előadás elején lelépett. Az ajtón keresztül még hallotta a megszállottságtól fűtött beszédet, de már csak foszlányokat. Szemei előtt szellemként még megjelent a Főnök ilyenkor ismert arca, az eszelős grimaszok, a vigyor, amit sosem tudott megkülönböztetni a vicsorgástól, a duzzadó nyaki erei, és a siker szagától beindult verejtékmirigyek gazdag termése.

Amikor hazaért, Psziché még aludt. Nemsoká felébredt, ekkor Ámor meglepetés reggelivel kedveskedett neki.

– Kirúgtak? – ez volt a neje első kérdése.

– Megvették az ötletemet, aztán eljöttem. Nem megyek vissza többé.

– Milyen lesz a Valentin-nap nélküled, Ámor? – kérdezte, utána beleharapott a vajas, ropogós pirítós kenyérbe.

Nem az a kérdés, milyen lesz az üzlet Nélkülem, hanem milyenek lesznek a napjaid Velem? Nemcsak a 14-e, hanem minden nap.

– Elég szegényes, ha nem lesz állásod, de a reggelikért szívesen fizetek neked valamennyit havonta – viccelte el Ámor szavait, de belül úgy örült, mint amikor először találkoztak, mint azelőtt, mielőtt megszürkültek volna a napok.

Ladányi Norbert

Fotó: Ellen26 via Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (1)
  • ...

    Ildy0310

    2018. február 15 10:30
    Jó gondolatok, minden lényeges benne van ! A szeretetet nem lehet megvenni, az VAN. Ami nincs, ahhoz kell a látszatot fenntartani, valami hamis gyarló örömszerzéssel, amivel csak torz ideákat követünk. Nem arról van szó, hogy nem lehet ajándékozni, de ne az év egyetlen egy kijelölt napján, hanem minden nap tegyük meg a másikra való figyelmességünkkel, és segítésünkkel! A Biblia azt mondja: " Aki jó feleséget talált, kincset talált, és elnyerte az ÚR jóakaratát." Példabeszédek 18:22
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk