Ami könnyebbé teheti egy férfi életét: a tehetetlenség elfogadásáról

A szenvedélybetegséggel való „küzdelemben” az egyik legfontosabb lépcső az, hogy elfogadjuk: tehetetlenek vagyunk a „drog, alkohol”, stb. erejével szemben.

Fontos, hogy ezt ne értsük félre: nem áldozatiságunkat hangsúlyozzuk ezzel az állítással, hanem egyszerűen elismerjük: egyedül nem megy, segítségre van szükségünk a felépüléshez, mert már nem tudunk kontrollt gyakorolni ivási szokásaink felett. Mindezeket egyáltalán nem férfiatlan bevallani. Az Anonim Alkoholisták Tizenkét Lépése közül ez az első és legfontosabb. Amíg tagadjuk függőségünk tényét, alkudozni próbálunk (pl. „csak egy pohárkával hétvégenként, az még belefér”), magyarázatokat, vagy kibúvókat keresünk, életünk irányíthatatlan voltával kapcsolatban, esélytelen, hogy változást érjünk el.

Nehéz belátni, ha elbuktunk, de ez az első lépés a gyógyulás felé!

Nincs olyan, hogy „meg tudok én állni, ha akarok”. Nem. Elbuktunk. Erősebb nálunk az ital és jobb, ha nem játszunk vele, hanem inkább kialakítunk egy józan életvitelt. Ehhez kérünk emberi támogatást.

Kívülről úgy tűnt, mintha ez a lépcső (hogy belássuk: az alkohol „legyőzött bennünket”) a férfiaknak keményebb dió lenne. A tehetetlenség elfogadása bármilyen függőség esetén borzasztó fontos és egyben embert próbáló harc is. Férfiként az életünk más szituációiban is megjelenhet ez a belülről feszítő élmény.

Rendkívül kritikus pontja lehet ez például egy férfi-nő kapcsolatnak is. A férfi a különböző társadalmi elvárások kereszttüzében folyamatosan arra van késztetve, hogy megfeleljen. Teljesítsen a munkahelyén, bizonyítson otthon, éreztesse, hogy rá folyamatosan szükség van. Ha szembe kerül egy összetett és megterhelő konfliktussal, akkor ésszel, erővel, segítséggel, vagy, ahogy akarja, de oldja meg. „Ha nem tudja megoldani? Akkor nem férfi!” Legalábbis többünk fejében futhatnak hasonló gondolatok. Ebből következik, hogy óriási szorongással járhat olyan problémákkal találkozni férfiként, amik kezelésére kezdetben (vagy akár később) semmilyen ötletünk nincs.

Egy függő férfi korábbi tapasztalata

„Utáltam ezt az érzést, hogy elönt a tehetetlenség, és nagyon igénybe vett az, hogy ebből ne következzen számomra valamiféle önpusztító magatartás. Az önrombolás kiteljesedhetett érzelmi kitörésben is akár, amit értelemszerűen utólag szégyelltem, szenvedélyben, vagy bármilyen más önbüntető mechanizmusban. Legerősebben talán a nőkkel kapcsolatos élményeim miatt járt át egyfajta – eleinte lelkesítő és tettre sarkalló, később görcsös kényszerré váló – bizonyítási vágy. Minden egyes szituációt, amiben átéltem, hogy az adott nő mércéinek képtelen vagyok eleget tenni, mélységes kudarcként, csalódásként raktározott el a tudattalanom. Majd körülnéztem és érzékeltem, hogy nincs ezzel másként sok más férfi társam sem. Ki bicepsszel, ki pénzzel, ki intellektussal, de azon munkálkodik, hogy értékelve legyen azon hölgyek által, akiket ő a saját mércéjén magasra helyezett. Én személy szerint nagyon hálás vagyok azoknak a nőknek, akik minden erejükkel visszautasítottak és leértékelték a próbálkozásaim az én legnagyobb erőfeszítéseim ellenére is, mert a kezdetben átélt mély fájdalom és csalódottság után eleinte önsajnálat és düh, majd szégyen és bűntudat, később valami más jelent meg bennem: elfogadás. Annak az elfogadása, hogy az adott helyzetben tehetetlen vagyok. Minél több ilyen szituációba kerültem, és a kudarc után nem alkoholhoz, vagy más eszközhöz nyúltam, amivel manipulálhattam az érzelmeim – természetesen ilyenkor mindig úgy nyilatkoztam, hogy a nők miatt van az egész, és ha már nem kellek senki olyannak, aki bejönne, miért ne nyúlhatnék egy kis élvezethez –, annál előrébb jutottam a gyógyulásban.

Nekiláttam annak, hogy leszoktassam magam az önsajnálatról és egyre többet próbáltam gyakorolni az elfogadást. Ezt természetesen nem szabad félreérteni. Sosem tekintettem úgy az életemre, mint egy tőlem függetlenül zajló véletlen eseménysorra, aminek én csupán csak az áldozata vagyok. Mindig kerestem a lehetőséget a jobbításra, a tanulásra, a fejlődésre. Ezzel együtt részese voltam nem egy bukásnak, amiben rám telepedett a fenn említett tehetetlenség. Annak a tehetetlensége, hogy férfiként egyszerűen nem tudok hatni, hatással lenni az adott nőre. Arra, aki nekem nagyon tetszene.”

Talán nem kell alkoholistának lennünk ahhoz, hogy arra szocializálódjunk: csak akkor vagyunk „OK-k”, ha egy főnök, vagy egy számunkra kívánatos nő, vagy bármilyen más tekintélyszemély ránk mondja az áment.

De a fenti példa csak az egyik része a dolognak. Mert férfiként nemcsak az udvarlásban lehetünk tehetetlenek. Máshol is felmerülhet a teljesítményünkkel összefonódó gyilkos és fojtogató tehetetlenség.

Mit tegyünk, amikor más helyzetekben éljük át a tehetetlenséget?

Mit élünk meg akkor, ha leszázalékolnak bennünket, elveszítjük az állásunkat és arra kényszerülünk, hogy egy darabig a feleség hozza haza a napi betevőre valót? Mit mondanánk, ha lerobbannánk az út szélén és nem rendelkeznénk elegendő szakértelemmel ahhoz, hogyan „reparáljuk” meg ott és akkor az autónkat? Ha képtelenek lennénk befolyással lenni kamasz gyerekünkre, aki visszabeszél nekünk, miközben arra presszionál a partnerünk, hogy „de te vagy az apja, legyél már határozott”? Ha nem tudnánk bútorokat szerelni, falat vakolni, stb., amikor épp arra lenne szükség?

Kétségtelen, hogy kerülünk olyan szituációkba, amikor átéljük a tehetetlenséget és azt, hogy „nem vagyunk kompetensek”. …pedig „kellene”, mert férfiak vagyunk. (Legalábbis ez a külső és/vagy belső elvárás).

Rengeteget segíthet az, ha ki tudjuk mondani a következő mondatokat:

„Most nem tudom megoldani ezt a helyzetet. Nem tudok válaszolni, reagálni, stb. És ez rendben van. De nyitott maradok arra, hogy ötleteket kapjak, információkhoz jussak, melyek előbbre vihetnek. Ha később sem fogok ráakadni egy kielégítő megoldásra, az is rendben van. Akkor majd kitalálok valami mást.”

És így tovább. (Sokan nem képesek átélni ezt a kettősséget: vagy fogukat csikorgatva küszködnek azzal, ami nem mozdul semerre, vagy passzívvá válnak és széttárják a karjukat: hát akkor felsültem, GAME OVER)

Cikkajánló: Felállni a padlóról, avagy mit tegyen a férfi, ha elvesztette a hitét abban, amit csinál?

Ha tehetetlennek érzed magad, alkalmazhatod akár a FILÉ modellt is. A következő kérdéseket tedd fel magadnak:

  • Fontos számomra az adott szituáció?
  • Indokolt az, hogy cselekedjek?
  • Lehetőségem van tenni valamit?
  • Érdemes reagálnom?

Ha bármelyikre nem a válasz, akkor csökkenthetsz a feszültségen és főzz inkább egy teát, mert lehetnek pillanatok, mikor az „akarás” helyett a nyitott éberség és hit abban, hogy „végül jól alakulnak a dolgok” többet segítenek rajtad.

Lázár Gergely pszichológus

A szakember vállalkozóként, pszichológusként tanácsadói munkát végez, emellett egy alapítványnál szenvedélybetegek rehabilitációival foglalkozik. A következő Facebook oldalakon követheted munkáit:

Lázár Gergely pszichológus oldala

Félúton Alapítvány – Félút Centrum, Szenvedélybetegek Integrált Intézményének oldala

Fotók: geralt on Pixabay.com

PublicDomainPictures on Pixabay.com

pacomartinezclavel on Pixabay.com

Pexels on Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (1)
  • ...

    Ildy0310

    2018. június 12 11:35
    Miért nem tudnak a pszichológiai irányzatok olyan tudást felmutatni, melyek csökkentenék a lelki betegek javulását? A Biblia egyértelműen megmondja a választ a kérdésre. Mivel az ember fellázadt Isten ellen, a bűne lett a büntetése. Azóta csak lázadni képes. Képtelen Istennel egyetérteni és az Ő akaratát cselekedni. Augustinus egyházatya így fogalmaz: Nem tud nem vétkezni . Mondhatnánk egyszerűbben: csak vétkezni tud, de így még kifejezőbb: nem tud nem vétkezni. Eljut addig, hogy látja már a láthatatlan bilincseket kezén, lábán. Rázza bilincseit, szeretne szabadulni olykor tőlük, de nem tudja megszabadítani sem magát, sem egymást. Itt szólal meg a Szentírás örömhíre: Jézus Krisztus ezért jött, hogy megszabadulhassunk ezektől a lényünktől idegen, minket pusztító, számunkra legyőzhetetlen erőktől. Hogy újra szárnyalhasson az ember, hogy önmaga fölé emelkedhessék, hogy azzá váljék, akinek Isten elgondolta, akinek Isten teremtette. Jézusnak még a neve is erre utal, hogy Ő szabadítónak jött, mert neve pontosan ezt jelenti: Szabadító, Megmentő, Megváltó. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." (Máté 11, 28)
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk