Belső utakon: kitörés az áldozatszerepből – Apahiányos társadalom 16.

Cikksorozatunkban az apa nélkül felnőtt fiatal férfiak és nők nehézségeire, megpróbáltatásaira fordítjuk a figyelmünket, melyben Nagy Zsolt közgazdász, mentálhigiénés szakember van segítségünkre mélyen megélt, személyes tapasztalatainak megosztásán keresztül. Tizenhatodik rész.

Az elmúlt hetekben sokféle oldalról körbejártuk az életemet és annak bizonyos aspektusait, amelyek rám jelentős hatással voltak és vannak. Ez a közel öt hónap számomra is sok-sok új megtapasztalást tartogatott. Ebben a részben szeretnék egy kicsit elidőzni amellett, hogy miként is léphetünk ki az áldozat szerepből, hogyan vethetjük le magunkról ezt a terhet, amit az évek során mások, vagy akár mi magunk aggattunk magunkra. Hogyan tudunk levetkőzni egy olyan szerepet, amelybe sokszor önhibánkon kívül kerültünk bele, és talán jó sokáig bele is ragadtunk. 

Úgy hiszem, nagyon sok embert érint ez a probléma napjainkban, sok ember életét nehezíti meg, függetlenül attól, felismeri-e, hogy áldozatszerepben éli napjait, illetve  egyáltalán szembe tud vagy akar ezzel nézni. 

Az áldozaté egy olyan szerep, amelybe belekerülve nehezen tudjuk megtalálni a kivezető utat. Ha sokáig hagyjuk, hogy beleragadjunk, még nehezebbé válik az életünk, és ez a szerep nagyon lehúz. Az elmúlt hónapok során egy dolog teljesen világossá vált előttem, nevezetesen, hogy hiába is várom kívülről és mástól a segítséget, a változást, ezt magamból kell elindítani, nekem, saját magamnak kell akarni. 

Hiába is vártam, illetve várom, hogy majd valaki más talán megoldja helyettem a helyzetem és a nehézségeimet, szembenéz a félelmeimmel és a fájdalmaimmal, vagy elhiszi majd helyettem, hogy elég jó vagyok, ez nem lesz így. Sokáig úgy gondoltam, ha az önismeret útján szépen haladok előre, járok az önismereti alkalmakra és előadásokra, akkor a dolgok majd elkezdenek maguktól gyógyulni és visszarázódni az őket megillető helyre. És valami valóban el is indult. Mert kezdtem látni, mi lenne a helyes irány és mit kellene tennem, fejben már egészen jól kezdtem el látni magam és a hibáim, de valahogy a gondolati és érzelmi megerősödést nem követték tettek. Azt gondoltam, majd maguktól megválaszolódnak a nyitott kérdések, és magától helyrejön többek között az apámmal való kapcsolatom is azután, hogy megkerestem őt. Most már látom, arra vártam, hogy az addigi kérdések és helyzetek is maguktól megoldódnak majd. Ameddig saját magam nem vettem jobban kézbe a dolgok irányítását, és ameddig nem kezdtem elhinni saját magamnak, hogy igenis én is elég jó, szerethető és értékes vagyok, addig a terápiás alkalmak is „csak” jó beszélgetések voltak. Mintha folyamatosan tényleg valaki mástól vártam volna, hogy majd lehajol hozzám, megsajnál, felkarol és segít. Sokan vannak, akik ugyanezt várják. Hogy majd valaki megteszi azokat az első lépéseket helyette. Sokáig néha eléggé céltalanul és tervek nélkül bolyongtam az életben, miközben úgy éreztem, hogy mennyire tudatosan élek. 

Mindig is voltak meghatározó személyek, gondolatok és mondatok az életben, amelyekkel egyre többet találkoztam, és egyre többet kaptam tőlük az idő folyamán.  Ilyen erőt adó mondat volt például Pál Feri atya egyik mondata is, miszerint mindenki saját maga dönthet arról, hogy miként szeretné leélni az életét egy-egy nehezebb időszak vagy trauma után. Dönthet úgy, hogy áldozat szerepben folytatja tovább, de hozhat olyan döntést is, hogy változtat a helyzetén, és ad egy esélyt önmagának arra, hogy újra boldog lehessen, és ne a problémái árnyékában éljen tovább. Esélyt ad magának arra, hogy a sebein keresztül valami jót tudjon építeni. Nálam ez volt az a mondat, ami elindított bennem valamit, és amiért a mai napig nagyon nagy bennem a hála. Ezután tudtam és mertem elhinni, hogy egy nehezebb indulás után is lehet jó a cél és lehet pozitív tartalmú az élet. Van cél és lehetőség.

Változni, változtatni mindig nehéz. Leginkább elkezdeni az. Viszont ha másnak nem is, de legalább saját magunknak tartozunk annyival, hogy megpróbáljuk elhinni, igenis értékesek vagyunk. Függetlenül attól, hogy mások mit gondolnak rólunk. Megpróbálunk változni és változtatni azon, ami fájdalmas, ami nem előre visz. Változtatni azon, amin tudunk és elfogadni, feldolgozni és megbocsátani azt, amin már nem lehet változtatni. A harag és a félelem sosem jó tanácsadók. Külön-külön sem, de együtt még kevésbé. Sok nehézség keresztezi mindannyiunk útját. De a reményt, a hitet el nem hagyva minden napban ott rejlik az új lehetőség szikrája. És még egy nagyon fontos dolog: ne féljünk segítséget kérni olyan helyzetekben, amikor azt érezzük, nem látjuk a kiutat vagy nem találjuk a megoldást a nehézségeinkre. De ne feledjük: helyettünk senki nem fogja megtenni a változás első lépését és senkitől nem várhatjuk el, hogy higgyen bennünk, ha mi nem hiszünk magunkban!

Nagy Zsolt

A cikksorozat részei:

Ha hiányzik a férfiminta… Egy személyes vallomás – Apahiányos társadalom (bevezető)

Nem tudok kiállni magamért – Apahiányos társadalom 1.

Nem kellek senkinek… – Apahiányos társadalom 2.

Párkapcsolati buktatók. Miért lettem „nyomulós pasas”? – Apahiányos társadalom 3.

Párkapcsolati kudarcok. Hol van a biztonság? – Apahiányos társadalom 4.

Miért félek az apámmal való találkozástól? – Apahiányos társadalom 5.

A levél, amire 28 évet vártam – Apahiányos társadalom 6.

Megküzdés az újtól és ismeretlentől való félelemmel. Az első telefonbeszélgetés és találkozás az apámmal – Apahiányos társadalom 7.

Empátia és kitartás, mint a változás legfontosabb kulcsa – Apahiányos társadalom 8.

Miben rejlik a hosszú párkapcsolatok titka? – Apahiányos társadalom 9.

Párkapcsolatok útvesztőjében: a személyes és online ismerkedés világa – Apahiányos társadalom 10.

A párválasztásaink tudat alatt megbúvó motivációi – Apahiányos társadalom 11.

Párkapcsolati buktatók az apahiány tükrében – Apahiányos társadalom 12.

Ha üres az apa helye a családi asztalnál… – Apahiányos társadalom 13.

A félelem festette árnyékok életünk lapjain – Apahiányos társadalom 14.

Felnőtt szerepbe kényszerült gyerekek – Apahiányos társadalom 15.

Belső utakon: kitörés az áldozatszerepből – Apahiányos társadalom 16.

Csontvázak a szekrényben. Tanuljunk meg beszélni róluk! – Apahiányos társadalom 17.

Ne nyalogasd a sebeid a sötétben, merj kilépni a fényre! – Apahiányos társadalom 18.

Búcsú a sorozattól – Viszlát, kedves Olvasó! – Apahiányos társadalom 19.

Nagy Zsolt közgazdászként végzett és dolgozik, mellette elhivatott segítő mentálhigiénés szakember és gyászcsoportvezető is. Önkéntes munkáiban rádiós műsorvezető, cikkeket ír, előadásokat tart és elterelő csoportot vezet. Facebook oldalán keresztül elérhetitek őt, ha meghallgatásra vágytok vagy szeretnétek ránézni életetek bármilyen kérdéses területére. 
Mottója: „Észrevenni, megérteni, elfogadni és szeretettel kísérni.”

Fotók: Pexels képe a Pixabay -en. 

Leandro De Carvalho képe a Pixabay -en. 

BETO MIRANDA képe a Pixabay -en. 

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk