Csontvázak a szekrényben. Tanuljunk meg beszélni róluk! – Apahiányos társadalom 17.

Cikksorozatunkban az apa nélkül felnőtt fiatal férfiak és nők nehézségeire, megpróbáltatásaira fordítjuk a figyelmünket, melyben Nagy Zsolt közgazdász, mentálhigiénés szakember van segítségünkre mélyen megélt, személyes tapasztalatainak megosztásán keresztül. Tizenhetedik rész.

Szeretem a népmeséket, mert az élet számtalan igazságára tudnak rámutatni a maguk szépségével és letisztultságával. Ahogyan azt a Kákánbuki című magyar népmesében is olvashatjuk, sokszor nem is olyan könnyű elkezdeni a másik emberrel való kommunikációt, függetlenül attól, hogy ismerjük őt vagy sem, családtagunk vagy sem. Mint ahogyan ez a mese is bemutatja, van két felnőtt ember, és minden adott lenne a számukra ahhoz, hogy elkezdjenek egymással beszélgetni valami számukra fontos dologról, de ez valami miatt mégsem valósul meg kettejük között.

A történet úgy kezdődik, hogy a mese főhőse, Kákánbuki egy reggelen felkerekedik és elmegy vadászni a közeli az erdőbe, de nem jár szerencsével, ezért zsákmány nélkül indul hazafelé. Az út során, ahogy megy-mendegél, egyszer csak megpillant egy öregasszonyt, aki éppen pecsenyét süt. A frissen sülő hús illatától a vadásznak rögtön megjön az étvágya és rögvest odamegy az öregasszonyhoz, annak reményében, hátha az meginvitálja őt pár finom falatra. Azonban a kettejük közötti kommunikáció valahogyan már a köszönés után megtorpan és nem folytatódik. Pedig mindketten szeretnének egymással beszélgetni, csak mindketten arra várnak, hogy a másik szóljon valamit. Mindeközben Kákánbuki arról morfondírozik magában, hogy ő enné azt a húst, ha megkínálnák vele, míg az öregasszony azt gondolja, megkínálná a vadászt, de ha az nem kér, és nem szól, mégis hogyan? Mindketten várnak, mégpedig arra, hogy a másik tegye meg azt a bizonyos első lépést. A másik szóljon először, és a másik kezdje el a beszélgetést.

Sok párhuzamot látok felfedezni ezen népmese üzenete és aközött, ahogyan mi is sokszor kommunikálunk a családunkban. Sokszor szeretnénk beszélni valamiről, de nem merünk belevágni, félünk elkezdeni. Már ott van a nyelvünkön szinte a mondat első szava is, de vagy a másikra várunk, hogy ő kezdje el, mert attól nekünk is könnyebb lesz megszólalni, vagy egyszerűen csak elhessegetjük a gondolatot, és szóba sem hozzuk, mert pillanatnyilag a könnyebb utat választjuk. Sokszor tesszük ezt úgy, hogy ott van mind a két félben az igény arra, hogy valamit megbeszéljenek, egy helyzetet tisztázzanak, korábbi sérelmeket, veszteségeket feloldjanak, és ezzel sebeket gyógyítsanak be. De kellő bátorság híján mindezek elmaradnak.

Az a meglátásom és egyben a tapasztalatom, hogy nagyon nehéz ma nyíltan, őszintén kommunikálni egymással még a családokban is. Leginkább nehéz ezt olyan helyzetekben tenni és olyan problémákról, lelki fájdalmakról, amelyekben a család több tagja is érintett. Amikor az egyes családtagok még nem tudnak magukban teljesen feldolgozni egy veszteséget, traumát akár még hosszú évtizedek alatt sem, ami még mindig fájdalmas sebként, elevenen él bennük. Sokszor a félelem az, ami gátat szab a témáról való kommunikációnknak.

Félünk attól, hogy az adott kérdésről való beszélgetés milyen, sokszor még akár saját magunk számára is ismeretlen és ijesztő érzéseket hozhat a felszínre. És félünk attól is, milyen érzések támadhatnak a másikban. Nem akarunk neki fájdalmat okozni azzal, hogy egy olyan témát kezdünk el feszegetni, amiről tudjuk, megviseli őt. Viszont ilyenkor nem lenne szabad elfelejtenünk azt az igen fontos dolgot sem, hogy a toleranciánkkal és az empátiánkkal együtt a saját lelki gyógyulásunkat is egy időre felfüggesztjük, késleltetjük.

Gondoljunk csak bele például a szülők válásába és az azt követő rengeteg fájdalomba, amit ez a családtagoknak okoz. És gondoljunk bele abba a sok megválaszolatlan kérdésbe is, ami ennek hatására megszületik egy gyerekben. Az én esetemben például, annak ellenére, hogy a kérdések már elég korán megszülettek, csak évekkel később lettem arra képes és nyitott, hogy valakivel beszélni tudjak és akarjak is azokról. Nagy segítség lett volna, ha akkor van egy olyan ember a családban, aki ebben segít nekem, és úgy meséli el a történteket, ahogy arra nekem akkor és ott szükségem volt, illetve lett volna. Az én tempómban, az én szintemen és az én kérdéseimre válaszolva. Mesél a múltról, az apámról, a családjáról, a válásáról és mindezt számomra egy biztonságos, elfogadó, támogató módon és közegben teszi.

Nagyon fontos lenne, ha lehetne ilyenekről is kendőzetlenül, őszintén kommunikálni a családokban. Hiszen rengeteg mindent újra át kell beszélni a családban, amelyben a válást követően megbomlik az egység, amelyben üresen marad az apa széke az asztalnál. Hiszen ha nem ismerted még az apád, vagy az édesanyád, mert olyan kicsi voltál, amikor a szüleid elváltak, hogy rögzült emlékeid legyenek róla, akkor teljesen érthető az, amikor a család többi tagjától próbálsz információt szerezni. De ha a család többi tagjában még évek múltán is frissen él a válás sebe és ők azt a stratégiát alkalmazzák, hogy amiről nem beszélünk az nincs is, akkor ez nagy mértékben megnehezíti egy gyermek életét, valamint a fájdalom és a veszteség meggyászolását, feldolgozását is.

Saját tapasztalatból tudom, mennyire nehéz úgy előre haladni azon a bizonyos fejlődési úton, hogy közben a múlt sebei, a kimondatlan és átbeszéletlen tabutémák és a sérelmek hátrafelé húznak. És ezek csak azok a kérdések és terhek, amelyek úgy nyomják a vállunkat, hogy tudunk is róluk. Viszont rengeteg olyan csontváz is rejtőzhet a szekrényben, amiket generációk őriznek hétpecsétes titokként és nem beszélnek róla. Amiről nem is tudunk, hogy valójában megtörténtek a szűkebb vagy tágabb családunkban, mégis ott vannak velünk, a létezésünkben, a család mint rendszer életében és kimondatlanul, akarva, akaratlanul hatnak. Ezért is jó, ha fellebbentjük a fátylat a családi tabukról és titkokról, hiszen ez sok szempontból gyógyírként hat majd az életünkre.

Azonban legtöbbször a kommunikáció hiányában a kérdések és így a kétségek és a fájdalom is bennünk maradnak. Egy dolgot viszont fontos leszögeznünk: ideig-óráig tehetünk úgy, mintha az adott probléma nem létezne, és az adott trauma nem történt volna meg. De attól, hogy a homokba dugjuk a fejünket, az még ott van, és ott lesz később is. De valahogy mégis úgy gondoljuk, nem jó dolog bolygatni a múltat és újra feltépni a régi sebeket. Olyan klisékkel próbáljuk magunkat és egymást is nyugtatgatni, hogy ami elmúlt, az elmúlt, és az idő majd úgyis mindent megold, vagy ne hátra nézzünk, hanem előre.

Tudom, senkire sem lehet ráerőltetni azt, hogy beszéljen a fájdalmáról és a család ki nem mondott, kínzó témáiról. Viszont a veszteségek és a fájdalom feldolgozásának szempontjából igenis fontos, hogy tudjunk ilyen dolgokról is beszélni a családon belül is. Hogy meg tudjuk hallgatni a másikat még akkor is, ha olyat mond, ami nekünk fájó, vagy amivel nem tudunk egyet érteni. És nagyon fontos, hogy minket is meghallgassanak és elfogadjanak a véleményünkkel és gondolatainkkal együtt olyannak, amilyenek valójában vagyunk.

Akárhogyan is nézzük, kommunikációra mindenképpen szükség van a veszteségeink feldolgozásához. Viszont feldolgozni és elgyászolni csak olyan dolgot vagy személyt lehet, amire vagy akire emlékszünk. Ha valami vagy valaki elvesztésére nem emlékszünk, de szeretnénk azt feldolgozni, akkor először meg kell teremtenünk legalább kommunikáció szintjén a létezésének a terét, ahhoz hogy utána az elgyászolhatóvá váljon.

Nagy Zsolt

A cikksorozat részei:

Ha hiányzik a férfiminta… Egy személyes vallomás – Apahiányos társadalom (bevezető)

Nem tudok kiállni magamért – Apahiányos társadalom 1.

Nem kellek senkinek… – Apahiányos társadalom 2.

Párkapcsolati buktatók. Miért lettem „nyomulós pasas”? – Apahiányos társadalom 3.

Párkapcsolati kudarcok. Hol van a biztonság? – Apahiányos társadalom 4.

Miért félek az apámmal való találkozástól? – Apahiányos társadalom 5.

A levél, amire 28 évet vártam – Apahiányos társadalom 6.

Megküzdés az újtól és ismeretlentől való félelemmel. Az első telefonbeszélgetés és találkozás az apámmal – Apahiányos társadalom 7.

Empátia és kitartás, mint a változás legfontosabb kulcsa – Apahiányos társadalom 8.

Miben rejlik a hosszú párkapcsolatok titka? – Apahiányos társadalom 9.

Párkapcsolatok útvesztőjében: a személyes és online ismerkedés világa – Apahiányos társadalom 10.

A párválasztásaink tudat alatt megbúvó motivációi – Apahiányos társadalom 11.

Párkapcsolati buktatók az apahiány tükrében – Apahiányos társadalom 12.

Ha üres az apa helye a családi asztalnál… – Apahiányos társadalom 13.

A félelem festette árnyékok életünk lapjain – Apahiányos társadalom 14.

Felnőtt szerepbe kényszerült gyerekek – Apahiányos társadalom 15.

Belső utakon: kitörés az áldozatszerepből – Apahiányos társadalom 16.

Csontvázak a szekrényben. Tanuljunk meg beszélni róluk! – Apahiányos társadalom 17.

Ne nyalogasd a sebeid a sötétben, merj kilépni a fényre! – Apahiányos társadalom 18.

Búcsú a sorozattól – Viszlát, kedves Olvasó! – Apahiányos társadalom 19.

Nagy Zsolt közgazdász, mentálhigiénés szakember és gyászfeldolgozó csoportvezető. Önkéntes munkáiban rádiós műsorvezető, cikkeket ír, előadásokat tart és elterelő csoportot vezet. 2019 októberében indítja veszteség-feldolgozó önsegítő csoportját elvált szülők felnőtt gyermekeinek. A csoportba olyan 18 év felettiek jelentkezését várja – felső életkorhatár nélkül – akik vigasztalódásra, támogatásra, szüleik válásából adódó veszteségük feldolgozására vágynak. A csoportról további információ itt található: https://www.facebook.com/events/377950929564042/
Facebook oldalán keresztül elérhetitek őt, ha meghallgatásra vágytok vagy szeretnétek ránézni életetek bármilyen kérdéses területére. Mottója: „Észrevenni, megérteni, elfogadni és szeretettel kísérni.”

Fotók: Ryan McGuire képe a Pixabay -en. 

Mabel Amber, still incognito... képe a Pixabay -en. 

People photo created by yanalya - www.freepik.com

Myriam Zilles képe a Pixabay -en. 

Gerd Altmann képe a Pixabay -en. 

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk