Erdélyi asszonyaink

Farkas Árpádnak, hódolattal.

„Az erdélyi asszonyokban török vér van, s némi tatár. Ha csókolnak, legalább 150 év behódolást kérnek s vért.”

Azok a drága erdélyi asszonyaink. A székely fehérnépek, a cifra kalotaszegiek, a mezőségiek, a bőszoknyás bánságiak. A homoródmentiek, a nyárádiak, a gyimesi menyecskék, a bővérű gyergyóiak és kacér udvarhelyiek. És még sokan, mert kis nép vagyunk, de kifogyhatatlan nőkből.

Nálunk a p.na nagy f.sz. Mert mi még merünk így beszélni, és ez igaz is.

Ember kell melléjük, ez tény. Ember, amelyik elmegy, szánt, vet, teszi a dolgát, veszedelmes vállalkozásokba fog, elesik a csatamezőn, és egyáltalán részeges disznó, de ott van, a vállára lehet borulni időnként. Ha megérdemli.

Az erdélyi asszonyok harcos nép. A Valkűrök ájtatos ministránsok hozzájuk képest. Az erdélyi asszonyok, különös tekintettel a székelyeknél, bármelyik csatamezőn megállnák helyüket.

Meg is állták.

Mennyit tudna erről mesélni a Tatárdomb... Ott, valahol Gyergyószárhegy mellett, ahol a történelmi tények szerint bizonyos Gábor deák vezette a tatárok ellen a fehérnépek seregét(!). Igen, a fehérnépekét, mert a férfiak éppen máshol hadakoztak. És agyonverték a többezres tatár sereget.

Az igazság az, hogy ismerve ezen fehérnépséget, tűrték, amíg tűrhették a dúlást, a fosztogatást, na jó, néha az erőszakot is, aztán egyszer valamelyik derék mongol begyalogolt a veteményre, letaposta a retekpalántát, a másik meg sáros lábbal besétált a frissen felsikált földre.

A vége: Tatárdomb. Ott nyugszanak a megszállók, az asszonyok meg hazamentek, és ciberelevest főztek, meg enni adtak a jószágnak, este imádkoztak egyet, majd lefeküdtek, távoli uraik hűlt helye mellé.

És másnap kezdődött minden elülről. Mert ilyen itt, ez a sors, ilyenek az asszonyaink, szép kebleikkel, ringó csípőjűkkel, akiknek kezében egyaránt fegyver a fakanál és a kard.

Megtartanak, elringatnak, és ha éppen arra van szükség, egy fokhagymatörővel vágják el a torkod. Mert megérdemled.

Ősidők óta Babba Mária itt az Isten, marcona, bajuszos székelyek hozzá imádkoznak, a fehérnép otthon gyereket nevel, főz, háztartást vezet, takarít, mos, szóval egyáltalán semmit nem csinál, a férfiak hadi tetteikkel dicsekednek egy icce mellett, majd hazamennek, és alázatosan beheverednek az asszonyok mellé, akik elfogadják őket.

Amazonok, viking királynők, etruszk feleségek vére kering bennük. És a férjüket, párukat: Uramnak hívják. Ő pedig Feleség, fele az egésznek.

Csoda. Csodálatosság.

Azt hiszem, el kéne mosogatni valakinek.

György Attila

József Attila-díjas erdélyi író

Az írás György Attila közösségi oldaláról származik (forrás: link)

Kép: www.szinkommunikacio.hu

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk