Fáj, amit mondott, de lehet, őszinte! Mit tehetünk?

Van, amikor fáj, amit a másik mond. Vajon milyen szándékból tette? Értünk, vagy az ereje fitogtatásáért? Különbséget tudunk tenni? El tudjuk fogadni a fájó, de jó szándékú őszinteséget? Bedő Imre Férfiak Klubja-alapító most erről beszél!

A fájó őszinteséget csak úgy lehet elfogadni, ha először megvizsgáljuk, mi motiválja az illetőt, aki egyenes módon szeretne a tudtunkra adni valamit. Ha látjuk, érezzük, értünk teszi, az egy jó alap lehet a mondanivalója elfogadásának, még akkor is, ha fáj. „Azt nem tartom őszinteségnek, ha párbajszerűen akarnak fájdalmat okozni!” – hangsúlyozta Bedő Imre.

Hallgasd meg az előadásrészletet, és nézd meg a többit is:

Amikor a másik fél azért mond valamit, mert győzni akar, fitogtatja az erejét, a célja nem az, hogy a másikért tegyen, a közösért – együttes célokért, az egybekötött életért, kapcsolatért, családért. Különbséget kell tenni, és tudunk is! Érezzük, akkor és ott, hogy milyen belső indíttatásból beszél velünk nyíltan az illető.

Törekedjünk arra, hogy különbséget tegyünk, vizsgáljuk meg az egyenes mondanivaló célját, és ha érezzük, tudjuk, azért mondta el őszintén nekünk, mert jó szándék vezérelte, becsüljük meg, hiszen egy csoda született; hatalmas bátorság kellett ahhoz, hogy összeszedje magát, és elénk álljon. Ha tudjuk tehát, nem gyermeki önzőségből tette, a fogadó oldalnál kezd el pattogni a labda. Ilyenkor nagy kérdés, mit tud mindezzel kezdeni, van-e elég önuralma, elgondolkodik-e azon, amit hallott, ami a felszínre került. Ennél a pontnál derül ki, van-e elég bizalom a két ember között. Vizsgáljuk meg, a másik mit miért mond el nekünk őszintén, még akkor is, ha nekünk fáj, és ha tudjuk, értünk teszi, a közösért – melybe a kapcsolatunk, az életünk, a családunk, céljaink tartoznak –, akkor lássuk meg ebben a csodát! Csak így tudjuk elfogadni a fájó, de jó szándékú őszinteséget!

Korábbi részek:

A férfi-nő kommunikációjában ez lenne a legfontosabb!

Ilyen kényes témákban is őszinték tudunk lenni?

Két ember között a legrövidebb út...

„Kátyúzzuk” naponta kapcsolatainkat!

Kapcsolatban van ideális pillanat az őszinteségre?

Nem jelentenek megoldást a kapcsolatokban ezek a technikák!

*

Olvasd cikkeinket, férfi és női szerzőink írásait, nézd meg a neves férfiakkal, nőkkel készült interjúinkat, előadásainkat, és nagyon sok kérdésre választ fogsz kapni! Férfi. Érték. Minta. Példa. Az erkölcsi alapok, a férfi-nő szövetség, a család és a társadalom megerősítésén dolgozunk, regisztrálj, iratkozz fel a hírlevelünkre, és értesítünk Téged széleskörű tevékenységeinkről! Hajrá!

REGISZTRÁLOK!

Kövessd a Férfiak Klubját Facebookon, iratkozz fel a YouTube-csatornánkra, hogy ne maradj le semmiről!

Feliratkozom a YouTube-csatornátokra!

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk