Ha hiányzik a férfiminta… Egy személyes vallomás – Apahiányos társadalom (bevezető)

Igazi tabutémához nyúlunk most, amikor az apa nélkül felnőtt fiatal férfiak és nők nehézségeire, megpróbáltatásaira fordítjuk a figyelmünket.

Igazi tabutémához nyúlunk most, amikor az apa nélkül felnőtt fiatal férfiak és nők nehézségeire, megpróbáltatásaira fordítjuk a figyelmünket. Abszolút hiánypótló módon, mert bár azt mindenki tudja, hogy az apa elvesztése rossz hatással van a gyerekekre, hogy ez mit jelent a valóságban, azzal nagyon keveset foglalkozunk. Nincsenek segítőcsoportok, nincsen anonim apátlanok klubja, nincs kidolgozva az apátlanság pszichológiája. Nincs, mert úgy tűnik, apa nélkül is fel lehet nőni. Fel lehet, valóban, de közben életre szóló sebeket szerez a gyerek, amiből – ha egyáltalán sikerült ­– lassú és fájdalmas folyamat a gyógyulás.

Az apátlan gyerekkor labirintusában a kísérőnk Nagy Zsolt:

– 34 éves vagyok, közgazdász és mentálhigiénés szakember. Gyerekként testközelből éltem át szüleim válását és azt, hogy az apám az azt követő közel három évtizedben nem tartotta velem a kapcsolatot, holott én vagyok az egyetlen gyermeke. Mindez mély sebeket és rengeteg, sokáig eltitkolt fájdalmat okozott nekem, de 29 év után úgy döntöttem, ha már ő nem keresett meg eddig, akkor majd én megkeresem őt.

Nagy Zsolt (fotó: Szabó Ágnes)

Ebben a sorozatban az apámmal való kapcsolatomról, a kapcsolat hiányának rám gyakorolt hatásairól, a bennem keletezett érzésekről, a kapcsolatfelvételről, a belső vívódásaimról és a sebek gyógyulásáról szóló, saját történeten alapuló írásaimat szeretném megosztani az olvasókkal. A történetek mindenkihez szólnak. Együtt élő szülőkhöz, hogy bennük még jobban tudatosodjon a családi egység, az összetartás és összetartozás fontossága. Elvált szülőkhöz, hogy jobban meg tudják érteni saját és gyermekük viselkedését, érzelmi reakcióit és jobban odafigyeljenek rá. És az elvált szülők gyerekeihez, hogy ők is átérezzék, nincsenek egyedül a nehézségeikkel, érzéseikkel és hogy lehet változtatni egy nehéz és fájdalmas helyzeten is és nem ciki segítséget kérni.

A bemutatásra kerülő témák világa mozgalmas és színes lesz. Többek között szeretnénk kitérni az elhagyatottság, a tagadás és hárítás kérdésköreire, de elhajózunk a bizonytalanságkerülés és a türelmetlenség világába is. Részletesebben górcső alá vesszük, hogy mit is jelent egy adott helyzet áldozatává válni, és ránézünk a „nem vagyok elég jó” kérdéskörre is. Az írásokkal szeretnénk szabad teret biztosítani az érzéseknek és gondolkozásra, és saját élmény megosztásra bíztatni az Olvasókat. Szeretnénk erősíteni azt a gondolatot, miszerint merjünk nyíltan beszélni a bennünk lezajló mélyebb és fájdalmasabb, akár negatív érzésekről. Férfiként is. Bízom benne, hogy a megosztott életút-történeteim tudatosítani tudják majd az Olvasókban, hogy a problémák és nehézségek életünk természetes velejárói. Fontos tudnunk, hogy a problémáinkkal nem vagyunk egyedül, és hogy a legtöbb esetben ott van a változásra és változtatásra való lehetőségünk, csak élni kell vele, és legelőször fel kell ismerni azt, hogy változtatnunk kell.

Jogosan merülhet fel az a kérdés, hogy mi motivált engem arra, hogy ennyi idő után, azaz több mint 29 év eltelte után felkeressem az apámat? Miből ismertem fel, hogy valamin változtatni kell? Hiszen mindig is úgy tekintettem rá, mintha már nem élne. Sokszor, sokan megkérdezték tőlem az általános iskolában, de még a főiskolán is, nem hiányzik-e, mire én csak annyit tudtam válaszolni, nem, hiszen nem tudom, milyen az az érzés, amikor van. Tényleg nem emlékeztem erre az érzésre, mivel 3 éves korom óta nem találkoztunk. Az édesanyám és a nagymamám neveltek fel, nekik nagyon sokat köszönhetek. A megkeresés oka talán oda vezethető vissza, hogy mostanra felismertem és megértettem, miért is gondoltam éveken keresztül így az apámra. Rájöttem, hogy valójában csak jó mélyre el akartam temetni magamban mindazt a sok fájdalmat, amit azzal okozott, hogy éveken keresztül nem volt jelen az életemben. Sokáig el akartam hitetni mindenkivel, de leginkább talán magammal, hogy jól vagyok, velem minden rendben van és nekem ő nem hiányzik. Pedig legbelül mindig nagyon jól éreztem, hogy valami hiányzik az életemből és egy hatalmas űr van bennem. Csak sokáig nem tudtam, vagy inkább nem akartam felismerni, hogy mindez miből fakadhat. Hárítottam és féltem. Csak épp a hiányt nem tudtam megfejteni. Aztán idővel, a rengeteg egyéni és csoportos önismereti munkámnak, az akkor még autodidakta módon történő pszichológiai tudásom gyarapításának, és nem utolsó sorban Istennek köszönhetően kikristályosodott bennem, hogy ez a hiányzó valami inkább valaki, és hogy az űr nagymértékben az apámmal való rendezetlen kapcsolatomból származik. Nehéz volt elfogadni, hogy egy valójában ilyen elemi fontosságú, de rendezetlen kapcsolatom, ennyire erős hatással van a viselkedésemre, önértékelésemre és ez által a mindennapjaimra. Ez volt az a bennem évek alatt lejátszódó folyamat, ami végül elindított az úton, hogy megkeressem őt. Kezdetét vette egy hosszabb, szervezési folyamat, melynek során telve voltam félelmemmel és kétséggel. Viszont mindezek ellenére tudtam, a saját belső békém megteremtése érdekében meg kell ismernem az apámat. Hiszen tőle származom, örököltem a génjeit, akár tetszik, akár nem. El kell fogadnom. Örülök, hogy a tudatosságom és a kitartásom több ízben is le tudta győzni a bennem felgyülemlett félelmeket. Szerencsére mára már rajta vagyok az úton. A változás és a gyógyulás útján.

Pál Feri atya egyik előadásának gondolataival szeretnék búcsúzni, miszerint az ember saját maga döntheti el, hogy mit kezd a lelki sebeivel. Dönthet úgy, hogy fájlalja azokat egy egész életen keresztül és hagyja, hogy rajtuk keresztül elfolyjon az élete. De dönthet úgy is, hogy a sebeit begyógyítva életet és forrást fakaszt magának és másoknak is, és felülemelkedik a fájdalmán. Én az utóbbit választottam. Azzal szeretnék segíteni másoknak, hogy az általam megélt és bejárt utat minden nehézségével és örömével együtt most több részen keresztül bemutatom és megosztom, ezáltal is erősítve bennetek a változás és gyógyulás lehetőségét. Folytatjuk!

Nagy Zsolt

A cikksorozat részei:

Ha hiányzik a férfiminta… Egy személyes vallomás – Apahiányos társadalom (bevezető)

Nem tudok kiállni magamért – Apahiányos társadalom 1.

Nem kellek senkinek… – Apahiányos társadalom 2.

Párkapcsolati buktatók. Miért lettem „nyomulós pasas”? – Apahiányos társadalom 3.

Párkapcsolati kudarcok. Hol van a biztonság? – Apahiányos társadalom 4.

Miért félek az apámmal való találkozástól? – Apahiányos társadalom 5.

A levél, amire 28 évet vártam – Apahiányos társadalom 6.

Megküzdés az újtól és ismeretlentől való félelemmel. Az első telefonbeszélgetés és találkozás az apámmal – Apahiányos társadalom 7.

Empátia és kitartás, mint a változás legfontosabb kulcsa – Apahiányos társadalom 8.

Miben rejlik a hosszú párkapcsolatok titka? – Apahiányos társadalom 9.

Párkapcsolatok útvesztőjében: a személyes és online ismerkedés világa – Apahiányos társadalom 10.

A párválasztásaink tudat alatt megbúvó motivációi – Apahiányos társadalom 11.

Párkapcsolati buktatók az apahiány tükrében – Apahiányos társadalom 12.

Ha üres az apa helye a családi asztalnál… – Apahiányos társadalom 13.

A félelem festette árnyékok életünk lapjain – Apahiányos társadalom 14.

Felnőtt szerepbe kényszerült gyerekek – Apahiányos társadalom 15.

Belső utakon: kitörés az áldozatszerepből – Apahiányos társadalom 16.

Csontvázak a szekrényben. Tanuljunk meg beszélni róluk! – Apahiányos társadalom 17.

Ne nyalogasd a sebeid a sötétben, merj kilépni a fényre! – Apahiányos társadalom 18.

Búcsú a sorozattól – Viszlát, kedves Olvasó! – Apahiányos társadalom 19.

Nagy Zsolt elhívatott segítő, mentálhigiénés szakember és gyászcsoportvezető. Segítő beszélgetéseket tart és a közeljövőben gyászcsoportok indítását tervezi Budapesten. Alapvégzettségét tekintve közgazdász, és a segítés mellett önkéntes rádiós műsorvezető, előadásokat tart család témában és elterelő csoportot vezet fiatal kábítószer-fogyasztóknak. Facebook oldalán és szakmai weboldalán (www.lelkiegeszseg.zsoltnagy.net) keresztül jobban megismerhetitek őt és ezeken az oldalakon keresztül elérhetitek, ha meghallgatásra vágytok, vagy szeretnétek ránézni életetek bármilyen kérdéses területére, fájdalmas veszteségére. Mottója: „Észrevenni, megérteni, elfogadni és szeretettel kísérni.”

Vezető fotó: Esi Grünhagen képe a Pixabay -en. 

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk