Hogyan határozza meg a gyermekkorunk, hogy milyen társat választunk felnőttként? – Párkeresés a 21. században

Talán nem is gondolnánk, mennyire meghatározó fontosságúvá válik felnőttkorunkban az az időszak, amit a fogantatásunktól kezdve, a születésünket követő pár éven keresztül az édesanyánkkal töltünk. Ugyanis ebben az időszakban alakul ki az a kötődési mintánk, amely egész életünkön át elkísér bennünket, és meghatározza az emberekhez, a világhoz való viszonyulásunkat, valamint nagymértékben kihatással van a párkapcsolatainkra is, beleértve egyaránt az ismerkedés vagy már az elkötelezettség időszakát.

Amikor a kötődésről beszélünk, Mary Ainsworth nevét mindenképpen meg kell említenünk, hiszen ő volt e terület kutatásainak egyik legmeghatározóbb alakja. Vizsgálatai alapján az alábbi négyféle gyermekkori kötődési alapmintázatot különböztetjük meg egymástól: biztonságos kötődés, bizonytalan, vagy elkerülő kötődés, bizonytalan, vagy ambivalens kötődés és dezorganizált kötődés. Most ezeket vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről is: egy párkapcsolat során hasonló, vagy különböző kötődésű emberek találkoznak egymással. A történet ott kezd érdekessé válni, amikor a pár egyes tagjainak eltérő a kötődési mintájuk, amellyel belépnek egy ismerkedésbe. Amire még úgy is van esély, hogy a legnagyobb arányú (60 százalék körüli) a biztonságos kötődésűek aránya, míg a bizonytalan elkerülőké 20 százalék körüli.

A biztonságos kötődés úgy alakul ki gyermekkorban, hogy az anya folyamatosan figyeli a gyermek igényeit, szükségleteit és azokat ki is elégíti. Az ilyen kötődésben felnövekvő gyermek felnőtt korára előreláthatólag képes lesz biztonságos és stabil kapcsolatok kialakítására, türelemre, a másikra való odafigyelésre. Azaz képes lesz biztonságban érezni magát a saját életében, más megerősítése nélkül is. Nem a párkapcsolatától várja a saját értékességének igazolását, és nem akarja majd siettetni, valamint rögtön konzerválni a jó dolgokat. Van kellő biztonságérzete, türelme és önbizalma ahhoz, hogy tudja, ő elég jó, és azzal is tisztában van, ma és holnap is kelleni fog a másiknak. Azt is mondhatjuk, a saját magába és a másik emberbe vetett bizalma és hite egészséges. Hiszen korai gyermekéveiben megtapasztalhatta azt, hogy édesanyja mindig ott volt vele és mellette, amikor arra neki a legnagyobb szüksége volt. Megtanulta, milyen gyermekként biztonságban létezni, felnőni.

A bizonytalan/elkerülő kötődés során az anya már többször magára hagyja gyermekét annak igényeivel és szükségleteivel együtt. Vagy ha nem is hagyja őt magára, valahogy mégsem tudja igazán átérezni és megérezni azt, hogy a gyermeknek mire van szüksége, így annak maradnak kielégítetlen szükségletei. Lehet, hogy ott van az anya fizikailag, de lelkileg vagy időben mégsem tud teljesen ráhangolódni a gyermekére, kapcsolódni hozzá, mint ahogyan azt a fenti esetben láthattuk. Mindennek hatása úgy nyilvánulhat meg a gyerek felnőttkorában, hogy rosszabbul, nehezebben kezeli már a másoktól való függést és a kiszolgáltatottságot. Hiszen megtanulta kiskorában, hogy magára van hagyva a nehéz helyzetekben, és saját magának kell kidolgoznia az élet nehézségeit megoldó mintákat, mondhatni csak magára számíthat. Ez azt is eredményezheti, hogy az ilyen kötődési háttérrel rendelkező személy felnőtt korára távolságtartóvá válhat és nehézséget jelenthet számára az önkifejezés, saját igényeinek felismerése, képviselése és a bizalom megélése a másokkal való kapcsolatokban.

A bizonytalan/ambivalens kötődés során az anya egyszer-egyszer érhető el érzelmileg, máskor elutasító. Nem nyújt a viselkedésével teljes mértékben biztonságot a gyermekének, akiben így bizonytalanságot kelthet. Ahogy a szakirodalom is írja, az ilyen kötődési háttérben felcseperedő fiatalból felnőttként nagy valószínűséggel szorongó ember lehet, aki nagyon is szeretne kapcsolódni társához, de erősen él benne az elutasítástól való félelem, ezért folyamatos megerősítésekre és kommunikációra van szüksége ahhoz, hogy saját magát biztonságban érezze és értékesnek vélje.

A dezorganizált kötődés során az anya viselkedése egyszerre generál félelmet és biztonságot is a gyermek számára. A szakirodalmi megfogalmazások alapján a rémületet, félelmet az anya vagy gondozó bántalmazó magatartása, depressziója idézheti elő. Az ilyen körülmények között felnövekvő gyermeknek a későbbiekben stresszkezelési nehézségei adódhatnak, illetve a mentális és szociális készségek kibontakoztatásának területén is elakadásokra lehet számítani.

De mit is tehetünk abban a helyzetben, ha nem biztonságos kötődéssel érkezünk meg a felnőttkorunkban egy párkapcsolatba? 

Sokunkat érinthet ez a kérdés és ennek nehézségei. Sokszor talán nem is tudjuk, hogy valójában kötődési nehézségek, kötődési sebek állhatnak a párkapcsolati konfliktusaink hátterében. De mik is lehetnek ennek az árulkodó jelei? Ha a kapcsolatainkban például sokszor azt éljük meg, hogy senki nem ért meg minket, vagy azt érezzük, nem fogadnak el, úgy ahogy vagyunk, vagy mi nem tudjuk megérteni vagy elfogadni a másikat, annak, aki ő valójában, akkor már gyanakodhatunk valamilyen kötődési eredetű sebzettségre. De ugyanígy jelzőértékkel bírhat számunkra az is, ha görcsösen ragaszkodunk a társunkhoz, és alig hagyunk neki mozgásteret, féltékenykedünk rá, vagy folyamatosan megerősítésekre vágyunk tőle, vagy nehezen tudunk másokban megbízni. Ilyen esetekben talán az lehet a leghatékonyabb megoldás, hogy megpróbáljuk kicsit közelebbről is megvizsgálni saját kötődési mintázatunkat és annak működését, megkérdezhetjük a szüleinket, mennyi (minőségi) idejük volt ránk gyermekkorunkban, ha vannak idősebb testvéreink, tőlük is: édesanyánk, édesapánk mennyi (minőségi) időt töltött velünk? Nehézségek esetén akár külső segítség, pszichológus segítségének igénybe vételével elkezdhetjük begyógyítani a kötődési sebeinket. Elindulhatunk ezzel egy folyamatban, egy olyan úton, amely a „változás kavicsaival” van kikövezve. Úgy gondolom, hogy sosincs késő elkezdeni változni és változtatni egy már akár régóta berögzült viselkedési mechanizmuson, nem szégyen segítséget kérni és tenni egy boldogabb párkapcsolat, élet reményében. Hiszen ahogy a címben is utaltam rá, a gyermekkorunk igen is visszaköszön a felnőttkori párkapcsolataink mezején is, sokszor a legváratlanabb helyzetekben.

A cikksorozat bevezető része: Hát én immár kit válasszak? 
1. rész: Az örök dilemma: online vagy offline? 
2. rész: Mitől függ, hogy ki lesz a jövőbeli társunk? 


Nagy Zsolt 35 éves
, közgazdász, mentálhigiénés szakember, gyászkísérő és képzésben lévő családterapeuta. Önkéntes rádiós műsorvezető és cikkeket ír függőség, család és párkeresés témában. Korábbi, 19 részes cikksorozata az Apahiányos társadalom rovatban jelent meg a Férfiak Klubja hasábjain. Aki szeretné felvenni vele a kapcsolatot, szakmai Facebook oldalán keresztül elérheti: A lélek egészsége.
Mottója: „Észrevenni, megérteni, elfogadni, meghallgatni és szeretettel kísérni."

Fotó: People photo created by freepik - www.freepik.com

Марина Вельможко képe a Pixabay -en. 

Woman photo created by freepik - www.freepik.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk