Hogyan ismerjük fel, hogy „jófiú szindrómában” szenvedünk?

Egyik együttműködő partnerem a „Nincs többé jófiú” csapata, akikkel közösen foglalkozunk azzal a témakörrel, miként is válhat egy gyermek fejlődéstörténete során felnőtt korára „jófiúvá”, hogyan keserítheti meg ez a viselkedési mintázat az illető párkapcsolatát, munkáját, családi életét és minden olyan területet, ami boldogulása szempontjából kiemelkedően fontos lenne. Hozzá kell tennem „jó kislányság” is ugyanígy létezik, de az olvasóközönség és az oldal tartalma szempontjából itt most elsősorban a másik térfélen játszókhoz szólnék.

A fogalmat dr. Robert Glover amerikai családterapeuta vezette be a köztudatba, akinek írását (Nincs többé jófiú), kifejezetten ajánlom azoknak, akik magukra ismernek az itt felsorakoztatott néhány, többnyire személyes példából.

A folytatásban arról gondolkodom majd, mi lehet a kiút mindebből, de először értsük meg, miről is van szó pontosan.

Először is: a jófiú nem az a férfi, aki pozitív, erkölcsös elveket vall és a „közösség érdekében” kiáll másokért. Etikus, morálisan feddhetetlen, értelmes szabályrendszert követ és azt a környezete felé igényként meg is fogalmazza (szemben a „rosszfiú” vadregényes, antiszociális mivoltával).

A jófiú az a férfi, aki JÓL AKARJA CSINÁLNI a dolgait, mégpedig azért, hogy ennek következtében valamilyen pozitív visszajelzést csikarjon ki a körülötte levőkből (akár még olyanokból is, akikhez valós érdek vagy kapcsolódás nem fűzi). Teheti ezt ügyeskedéssel, kedveskedéssel, okoskodással, manipulációval, viccelődéssel, a lényeg mégis ugyanaz: felvesz egy vagy több olyan magatartási formát, amire nem nyíltan, de tudattalanul választ vár, mégpedig megerősítést, elfogadást, elismerést, mert csak ezzel tudja fenntartani hiányos önbecsülését.

Hadd meséljek egy példát a sok közül, hogy én pl. miként vettem észre magamon a jófiúság jeleit. Általában, ha társas helyzetbe kerülök, legyen az összejövetel, baráti beszélgetés, tanfolyam, kedvelem, ha aktív szerepbe kerülhetek, és véleményt formálhatok, hozzájárulhatok a közösség szellemi tőkéjéhez. Ezzel nincs is semmi baj, szükség van azokra, akik mernek hozzátenni a csoportok működéséhez, főleg ha értelmes, proaktív, építő szemlélettel bíró személyekről van szó, még azon az áron is, hogy vállalják az esetleges kritikát, hiszen nélkülük mások sem nyernének motivációt, ihletet arra, hogy megszólaljanak, csatlakozzanak a gondolatcseréhez. Látszólag mindez, a felszínen dominánsnak tűnő kép miatt, inkább tűnik „alfahím”, mintsem „jófiús” vonásnak, no de várjuk ki a végét!

Észrevettem egyszer magamon egyetemi tanulmányaim során, hogy egy szemináriumi foglalkozáson, mikor épp valamihez hozzászóltam, furcsa érzés fogott el legbelül. Nehéz leírni ezt az állapotot, de a hamisság miatti bűntudat élményeként jellemezném. „Ez a megjegyzés, nem is volt annyira fontos” – gondoltam. Akkor minek osztottam meg? Lényeges, vagy konstruktív nézőpont volt, amit behoztam? Nem annyira. De pillanatnyilag, mintha meg is könnyebbültem volna. Igen, kiderülhetett, mennyire okos ez a Gergely. Ha látják és visszaigazolják, akkor OK vagyok.

Pontosan így működik a „jófiús” logika.

Akkor vagyok OK, ha (ezt és ezt csinálva – ide mindenki behelyettesítheti a saját példáját), pozitív feedbacket kapok a környezetemtől.

Az előző is lehet elismerést kereső magatartási forma: az okoskodás. Ki is gyúrhatom magam, vehetek szuperautót, de a végeredmény mindig ugyanaz: nem magamért, őszintén teszem, mert jól esik, autentikus, hanem, hogy elégnek érezzem magam.

Ez talán lehetne a második „jófiús tünet”. A függőség. Nem tudok szabadon cselekedni, hiszen ki vagyok szolgáltatva Nektek. Annak, hogyan láttok engem. Volt már férfiként olyan élményed, hogy ismerkedtél egy nővel és a randizás természetes bizonytalanságában elkezdtél szorongani attól, ha bizonyos dolgokat megteszel, akkor vajon mit fog szólni hozzá a választottad? A hangulatod annak függvényében ingadozott, ahogy a nő viszonyult hozzád. (Kis kitérő: teljesen normális, hogyha szeretünk egy embert, akkor mérlegeljük döntéseinket, melyek cselekedeteinket megelőzik, az én példámban viszont nem ezen van a hangsúly). Amikor úgy tűnt, hogy a kisasszony kedvel és respektálja a húzásaid, akkor nyugodtabbnak, magabiztosabbnak élted meg önmagad, mikor kissé kritikussá és távolságtartóvá vált, akkor beindult benned a szorongás, és sürgősen azt érezted, valamit csinálnod kell azért, hogy ezt az állapotot megszüntesd. Például: megváltoztatni kicsit a véleményed, torzítottan, az ő szája íze szerint igazolni a cselekedeteid, elnézést kérni, kiengesztelni, stb. Nos, ez egy újabb jófiús tünet. Mert, ha közelebbről megnézzük: minek kellene egy olyan nő elvárásainak maximálisan megfelelni, akivel egyébként szinte semmi közünk sincs egymáshoz?

Folytassuk!

Az a benyomásod, hogy ugyan sikeres vagy, de annyira mégsem érzed teljesnek az életed? Hogy többet is kihozhatnál magadból? Csupán az a hátsó hangocska azt ismételgeti, OK, de mit szólna hozzá ez, hogyan vélekedne rólad amaz, és ezért visszafogod magad, inkább megelégszel a közepes teljesítménnyel, nehogy szó érje a ház elejét. Újabb jófiús tünet lehet.

Amikor megfogalmazol egy saját álláspontot, úgy adod elő, mintha az a másik embernek lenne jó igazából? Mert ugye rendes vagy. Újabb saját példa: randevúzni mentem és semmi kedvem nem volt órákig csatangolni, időtlenül egybeolvadni, majd a végén arra hivatkoztam, hogy úgyis késő van, pihenje ki magát a partner. Érdekelt valójában, hogy fáradt? Nem igazán. Én akartam szabadulni. Persze, nem az a cél, hogy „tajparasztok” legyünk. Ugyanakkor, a „most ne haragudj, de nincs kedvem tovább itt lenni” állítás is bőven elegendő lehet. Ha tudom és szükséges, meg is indoklom.

Terhesnek érzed, hogy magadról beszélj? A fentebbi példához hasonlóan manipulálsz és elrejted az őszinte igényeid? Ez is lehet jófiús tünet.

Gyakran hangoztatod – a párkeresés, társkapcsolat témánál maradva – a „szemetek” bezzeg minden kívánatos nőt elvisznek és neked semmi sem marad, pedig te milyen „jó” parti lennél? Kapcsolatok után nemegyszer elkeseredett, frusztrált düh fűt amiatt, hogy száz egység energiabefektetésre egy egység válasz érkezett? Meglehet, hogy rejtett egyezményt kötöttél azon az alapon, ha „ezt és ezt csinálom”, így és így kell viszonyulnod hozzám. Azért rejtett, mert ez csak benned fogalmazódott meg ekképpen. Miért kellene egy nőnek, vagy bárkinek szeretnie, értékelnie azért, mert jól bánsz vele? Ha nem kapsz vissza semmit (és ezt már az apró jelekből is érzékeled), akkor minek teszel újabb erőfeszítéseket? Általában azért, mert ez a rejtett logika működtet.

Passzívan vagy csak képes kifejezni az agressziód? Elkésel helyekről, újra és újra ugyanazokkal a kis húzásokkal idegesíted a környezetedet, miközben azt mondod, amit mások szerinted hallani akarnak? Kerülöd a nyílt konfrontációt, ehelyett inkább indirekt formában fejezed ki a nemtetszésed? Újabb jófiús minta? Igen, az.

Magányosnak és elszigeteltnek érzed magad? Az az élményed, hogy igazából mások távol vannak tőled érzelmileg? Talán jobban ismerik azt az arcod, amit mutatsz annak érdekében, hogy elfogadjanak, mint a valódit? Mind-mind jel arra, hogy a „jófiúság” felfedhető viselkedésedben.

Cikkajánló: Felállni a padlóról, avagy mit tegyen a férfi, ha elvesztette a hitét abban, amit csinál?

„Gergely, te sok vagy!” Hányszor hallottam ezt korábban. És közben mégis borzasztó magányosnak éreztem magam. Hogy lehet az, hogy sok vagyok, és mégis kevésnek érzem, amit kapok? Furcsa, de releváns kérdés.

Ez nem tragédia, hiszen változtatható. Erről fog szólni a folytatás. Addig is egy feladat: gyűjtsd össze (ha van ilyen), hogy szerinted milyen elismerést kereső magatartásformákat alkalmazol a hétköznapjaidban.

Illetve:

Van-e ötleted arra vonatkozóan, hogy miből észlelhetjük még magunkon, hogy „jófiú-szindrómában” szenvedünk? Történet, példa, bármi jöhet! Osztd meg kommentben!

Lázár Gergely pszichológus

Weboldal: www.gery.hu

Fotók: StockSnap via Pixabay.com

niekverlaan via Pixabay.com

pixel2013 via Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (2)
  • ...

    Redhead

    2017. május 18 11:31
    Remek írás! Szeretem, ha egy férfi önmaga- nem baj ha remegnek a kezei, nem érdekel, ha pl.vacsora közben véletlenül rám önt valamit- törölgesse le, majd legfeljebb kap egy pofont meg egy mosolyt:) ...nem kell nekünk megfelelneket- mi se tesszük azt. Úgy szeretünk titeket, ahogy vagytok. mondom mégegyszer: eleve kerülöm a "kedvedben járok és ígérgetek" tipusokat- engem az adok-kapok, ilyen vagyok- érdekel!
  • ...

    Bryan

    2018. február 28 23:02
    A rohadt életbe, miért csak most...?! Ráment egy gyönyörű, igaz szerelem és majdnem ... több más is! Tudtam, hogy valamiért csatlakoznom KELL ide, hát megkaptam. Végülis jobb később, mint soha. Tudatosult. KÖSZÖNÖM!!!
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk