Hogyan lehet elkerülni az eladósodást?

Édesapám mindig arra tanított, hogy olyan pénzt ne költsek el, amit majd csak a jövőben fogok megkeresni, mert közbejöhet bármi, és akkor megnézhetem magam...

Édesapám mindig arra tanított, hogy olyan pénzt ne költsek el, amit majd csak a jövőben fogok megkeresni, mert közbejöhet bármi, és akkor megnézhetem magam. Magyarán ne vegyek fel hitelt, ne adósodjak el. Fogcsikorgatva bár, de részben betartottan, amit tanácsolt. Azért csak részben, mert vettem ugyan fel hitelt lakásvásárlásra, de – szintén édesapám tanácsára – a jóval kedvezőbb kondíciójú svájci frank helyett a rosszabb kamatozású magyar forintot választottam. 2007-et írtunk ekkor. 

Több barátom is volt, akik ugyanebben az évben adták be a derekukat egy brókercég unszolására, hogy a tehermentes családi házukra vegyenek fel hitelt svájci frankban. Ez így halott tőke, jól jön az a pénz a vállalkozás fejlesztéséhez, mondták, és mindenféle grafikonokat mutogattak. Az egyik barátomnak azóta el kellett adnia (az egykor tehermentes) házát és a feleségével és három gyerekükkel együtt lényegében új életet kezdeni a nulláról. (Mint mesélte, elég sokat sírtak akkoriban.) A másik barátom még gyűri. Azt mondja, árfolyam ide, adósmentő program oda, ő nem látja az alagút végét, amíg van munkája, fizeti a törlesztő részletet, ám ha nem lesz…

A 2008-as hitelválság után többnyire jogos harag gyulladt az egyszeri ember kebelében a bankok és bankárok ellen, akik életmódján nem igazán látszott meg a nagy pénzügyi összeomlás. „Mi egy bankrablás egy bank alapításához képest?”, kérdezi Bertold Brecht a Koldusopera végén Bicska Maxi szájába adva a szavakat. És 2008 óta sokakban felötlött, hogy pofátlanul sokat kérnek a bankok a szolgáltatásaikért, túl magas kamatot szednek, nem vállalnak semmi felelősséget, és ha elszúrnak valamit, az adófizetők pénzéből konszolidálják őket.  Miközben az egyszeri ember belerokkan a hiteltartozás törlesztésébe és a különböző hitelkonszolidációs megoldások amelyek közül választhat, csak még jobban növelik az eladósodottságát.

Első az ember

Éppen ezért rendkívül izgalmas az az új kezdeményezés, amelyik azzal a szlogennel hirdeti magát, hogy „We put people before profits”, azaz „Nekünk az ember fontosabb, mint a profit.” A Nagy Britanniában elindult QuidCycle egy olyan új vállalkozás, amelyik közvetlen kapcsolatot hoz létre azok között a személyek között, akiknek megtakarított, befektetésre váró pénzük van és azok között, akiknek hitelre lenne szükségük. Vagyis a bankok kikerülésével összekapcsolja a hitelt adó és a hitelt felvevő személyeket – és itt az utolsó szón van a hangsúly, hogy személyeket. Mindemellett a cég oktatást is tart, hogy miként lehet kikerülni az adósságcsapdát és megfontolt módon kezelni a befektetéseket. Még nem tudjuk, hogy a vállalkozás mennyire eredményes, de az ötlet nagyon jól hangzik és – ami nagyon lényeges – egybe esik a brit kormány szándékával, hogy „színesítsék a hitelpiacot”.

Védőtényezők

A legjobb azonban mégis az, ha az ember nem adósodik el fülig. És bár valóban van miért megróni a bankokat és hitelintézeteket, amiért akarva vagy akaratlanul becsapták az ügyfeleiket, az egész „balhét” nem varrhatjuk az ő nyakukba. Ha valaki nem vesz fel kölcsönt, az nem fog eladósodni –adósságcsapdába kerülésnél a személyes felelősség elvitathatatlan.

A 2008-as események annyiban nem tipikusak, hogy ekkor olyan emberek is adósságcsapdába kerültek, akik egyébként megfontoltak. Vannak ugyanis emberek, akik hajlamosak arra, hogy adósságokba verjék magukat, és vannak olyanok, akik meg nem. A New York-i Yeshiva Egyetem kutatói Ruchard K. Caputo vezetésével azt kutatták, hogy melyek azok a hajlamosító tényezők, amelyek valakit az adósságcsapda felé terelnek, és melyek azok, amelyek ettől megóvják. Öt tényezőt tudtak felállítani, amelyek közül kettő a családi állapottal mutat szoros összefüggést.

Caputo és csapata eladósodottságuk mértéke szerint négy kategóriába sorolta a vizsgált alanyokat: adósság-mentesek, rövidtávon eladósodottak, középtávon eladósodottak és hosszútávon eladósodottak. Mint már említettük, öt tényező alapján lehetett megkülönböztetni a közép- illetve hosszútávon eladósodottakat az adósság-mentesektől. Az egyik, „hogy 14 éves korában mindkét szülőjével, azaz az anyjával és az apjával is együtt élt-e”. Akik ugyanis igen, azoknál jelentősen kisebb esély mutatkozott arra, hogy eladósodjanak, mint a más felépítésű közösségben élő kortársaiknál. „Ezek az eredmények arra engednek következtetni, hogy a kétszülős családmodell több pozitív elemet hordoz a pusztán a dupla keresetből fakadó nagyobb jólétnél, mégpedig annak a képességét, hogy a fiatal ügyesebben kezelje a pénzügyeit és elkerülje a középtávú vagy súlyos eladósodottságot.” A másik pedig családi állapothoz köthető tényező pedig maga a családi állapot: azaz a házasságban élők sokkal kevésbé valószínű, hogy krónikusan eladósodnak, mint a különélő, elvált, megözvegyült vagy élettársi kapcsolatban élő társaik. Caputo ugyanakkor megjegyzi, hogy „elhamarkodott volna, ha (ebből a két tényből) azt a következtetést vonnánk le, hogy a házasság intézménye a magyarázó tényező, mert az ok-okozati viszony megállapítására nem áll rendelkezésre a szüksége mennyiségű kontroll kísérlet.”

Mégis, hadd vonjuk le mi a konklúziót: férfi és nő, férj és feleség Együtt képesek megóvni magukat és a gyerekeiket is túlzott eladósodástól.

Neo

Fotók: Alastair Thompson via Foter.com / CC BY-NC-ND Dani Rubio :) via Foter.com / CC BY-NC-ND

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk