Hogyan tanított meg élni a kislányom?

Nagy közhely, hogy a gyerek hatására az ember megváltozik. Nem mindegy azonban, hogy ilyenkor az életmódod változik csupán, vagy a gondolkodásod is. Az sem mindegy, hogy férfiként végül beleszürkülsz-e az apaszerepbe, vagy szívből élvezed minden pillanatát. Végül nem elhanyagolható tényező az sem, hogy csak neveled a gyereket, vagy közben észreveszed azt is, mennyi mindent tanulhatsz tőle az életről.

Gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a gyerekeink nem hülyék, csak ugyebár gyerekek. A mindennapi taposómalomban rutinból puffogtatjuk a „nem szabad, hagyd abba, elég volt” frázisokat anélkül, hogy valóban időnk, energiánk és kedvünk lenne kellő mértékben odafigyelni rájuk. Pedig ha így tennénk, meglátnánk az élet olyan apró szépségeit, amelyeket még a legnagyobb guruk sem látnak, csupán a tiszta lelkű gyerekek.

Kezdjük az őszinteséggel. Míg mi felnőttek az évek során több szerepet is megtanulunk, több arcunkat mutatjuk a világ felé, miközben bizonytalanok vagy éppen bizalmatlanok vagyunk, addig a gyerekek még mentesek minden manírtól. Míg mi legtöbbször nem azt mondjuk, amit gondolunk, a gyerekszáj nem ismer ferdítéseket. Míg mi sokszor képtelenek vagyunk kimutatni a valódi érzelmeinket, addig a gyerekek egy pillanat alatt felfedik, mit gondolnak. Sokszor figyelem a kislányomat, ahogy másokkal játszik, és számomra valóban elképesztő az az őszinte bizalom és szeretet, amit képes kimutatni. Ilyenkor rájövök, hogy ő valójában szeretni tanít minket. Nem csak egymást, hanem saját magunkat is.

A gyerekek ugyanis észrevesznek mindent, ami mellett mi szó nélkül elmegyünk. Még nem felejtettek el rácsodálkozni a világra és élvezni a pillanatnyi örömöket. Egy apró kavics, a lehulló falevelek vagy éppen a hangyák útkeresése a legtöbb felnőtt számára nem is létezik, a kicsik pedig képesek megállni bárhol, hogy felfedezzék azt a kincset, amit éppen akkor és ott megtaláltak. Nyilván a felnőttlét nem teszi lehetővé, hogy hozzájuk hasonlóan rácsodálkozzunk a világra, hiszen éppen a szülők felelősségtudata teszi lehetővé nekik azt, hogy élvezzék a gondtalan gyermekkor előnyeit. Mégsem szabad elfelejtenünk, hogy nekünk is lehet időnk és türelmünk mindarra, amit egyébként a „fontos ügyeink” közepette már rég nem tartunk lényegesnek.

A gyerek segít és megtanít élni. Nem kell mást tenned, mint vele lenned és hagynod, hogy vezessen. Felnőttként nem pazarolhatod az idődet arra, hogy figyeld a természetet a parkban, hogy idegenekkel állj le minden ok nélkül beszélgetni vagy addig pörögj, amíg el nem szédülsz. De szülőként már igen. Egy apa a gyerekével „igazoltan” bolondozhat, játszhat, nevethet, hiszen senki sem fog rá furcsán nézni, míg ha mindezt önmagában csinálná, valószínűleg fehér köpenyesek jönnének érte.

A gyerek mellett továbbá igazoltan le lehet lassítani. Jómagam a nagyon sürgős elfoglaltságaim mellett mindig próbálok időt szakítani arra, hogy sétáljak vagy játsszak a kislányommal. Ilyenkor nem fontos egy e-mail vagy telefonhívás sem. Vele vagyok, rá figyelek, és miközben alszik, akkor is kikapcsolok és élvezem az idő lassú múlását. Ilyenkor ugyanis nincs más dolgom, mint vele lenni. Ezek a „lopott órák” adnak lehetőséget arra, hogy észre vegyem az élet igazán fontos ajándékait és a gondterhelt időket felhőtlen életörömre cseréljem. Semmi sem pótolhatja ugyanis a kislányom lágy szuszogásának hangját, az őszinte kacagását vagy a szemének csillogását. Ez az, amit mi felnőttek sokszor elfelejtünk észrevenni. És ez az, amit egyedül ők tudnak ismét az eszünkbe juttatni.

Megtanítanak szeretni, megtanítanak jobb emberré válni.

Ryan Gosling világhírű kanadai színész mondta az apaságról az alábbiakat:

„Amikor megismered a gyerekeidet, rájössz, hogy bizony csak jó szülőt érdemelhetnek. Aztán pedig azon vagy, hogy olyan emberré válj, amilyen tényleg kell nekik.”

Bár minden szülő észre venné azt a csodát, amit ők nyújthatnak. Tegyük meg az első lépést ahhoz, hogy felismerjük, milyen fontos a szerepünk apaként, milyen fontos a gyerekeinkkel töltött hasznos idő és milyen fontos, hogy megtanítsuk egymást élni. Mert bizony nem csak mi tanítunk, hanem ők is minket.

Ficza János blogger

apu-kalipszis.blog.hu

Fotók: StockSnap via Pixabay.com

Free-Photos via Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk