Hogyan törjünk ki a „jófiú szindrómából”?

Vegyünk sorra pár praktikus tippet, amit megtehetünk annak érdekében, hogy változtassunk ezen az állapoton.

A cikksorozat első részében arról írtam, mit is jelent pontosan a „jófiúság”, milyen jelekből ismerhető fel ez a karakter (a teljesség igénye nélkül vettem át pár jellegzetességet).

Aki nem olvasta volna, annak javaslom az áttekintését: Hogyan ismerjük fel, hogy „jófiú szindrómában” szenvedünk?

Azt is igyekeztem megvilágítani, hogy a jófiús viselkedés nem egyenlő azzal, hogy valaki erkölcsös, morálisan feddhetetlen életmódot követ, hanem, hogy kényszeresen jól akarja végezni a dolgait, elsősorban azért, hogy ezzel elnyerje mások elismerését. Önbecsülése tehát külső forrású, mások visszajelzéseiből, validációjából táplálkozik.

Ne egyszerűsítsük le a képet a kedveskedő, ösztöneit teljes mértékben magába fojtó, gyengéd, virágot hozó fiúcskára, jófiú lehet az a minden kérdésre megfelelő választ adni kívánó, okoskodó, eminens egyetemista, vagy a túlórázó, családjának, akár az egészsége tönkremenetele árán is bizonyítani kívánó apuka is, akit az hajt, hogy lehetőleg mindenki elégedett legyen vele.

Vegyünk sorra pár praktikus tippet, amit megtehetünk annak érdekében, hogy változtassunk ezen az állapoton. (A teljes listát nem tudom itt megosztani, de akinek érdekesek a felvetések, javaslom, hogy olvassák el a témában íródott könyvet, melynek Nincs többé jófiú a címe, vagy kérjenek személyes segítséget elakadásaik rendezése érdekében).

Gyűjtsük össze az elismerést kereső magatartási formáinkat!

Ezt az előző cikk végén vetettem fel. Felesleges vicceket puffogtatunk, olyankor is, amikor annak nincs helye, csak azért, hogy pozitív visszajelzéseket kapjunk? Benn maradunk plusz két órát a munkahelyünkön, miközben ezt senki nem kéri tőlünk? Fényképeket töltünk fel a Facebookra, úgy, hogy valójában nekünk sem tetszenek, csupán jól esne, ha valaki végre észrevenné azokat? Tizenhat étterembe visszük vacsorázni kiszemeltünket, hogy végre hajlandó legyen visszacsókolni? Folytathatnánk a sort, az elismerésért ezer különböző dolgot megtehetünk. Gyűjtsük össze, hogy mi mivel küzdünk érte és vegyük elejét a felesleges köröknek! Ezzel rengeteg energiát spórolhatunk meg magunknak.

1. Keressünk olyan férfiakat, akikkel közösen férfias tevékenységeket végezhetünk!

Nem elvárás, hogy küzdősportra járjunk, ha nem kedveljük azokat, de akár a fizikai munka, beszélgetéssel megspékelve is lehet építő. Lényeges, hogy ezen időtöltéseket ne azért kajtassuk, hogy újabb elismerések lehetőségét gyűjtsük be, hanem, hogy elkezdjünk otthonosan mozogni a férfiak világában, gondolkodásmódjukat elsajátíthassuk.

Nemegyszer probléma, hogy a „jófiúság” domináns nők (pl. édesanya, nővér) jelenlétében, apa hiányában, távollétében alakul ki, így az ettől való jó értelemben vett eltávolodás, leválás segíthet a „gyógyulásban”.

Ez már csupán azért is produktívan hathat, mert a jófiú sok esetben passzív, elszenvedő viselkedését a maszkulin, aktív, energiadús hozzáállás képes felszabadítani.

2. Tárjuk fel a rejtett egyezményeinket! 

Megvan az az élményünk, hogy annyi mindent adunk és ezért cserébe semmi köszönet, visszajelzés nem jön? (Vagy legalábbis ezek nem kielégítők a szükségleteink szempontjából.) A jó kislányság/jófiúság természetéből fakad ez az állapot. Rejtett egyezményeink következménye az, hogy teszünk egy csomó erőfeszítést azt remélve, ennek nyomán talán majd „jónak” tartanak bennünket, de nem teljesülnek az elvárásaink.

Fogalmazzunk meg néhány kérdést: mi esne jól úgy Isten igazából? Mit szeretnénk anélkül megkapni, hogy azért megfeszülnénk? Elismerést a családunktól? Pozitív visszajelzést attól a nőtől, akiért idegőrlő köröket futunk? Kérjük közvetlenül, és nézzük meg, képes-e a másik arra, hogy ezekre válaszoljon. A jófiúk – a családterápia nyelvén fogalmazva – rengeteg „jogosultságot” gyűjtenek be, és frusztráltságuk, elkeseredettségük általában abból építkezik, hogy ezeket nem tudják beváltani. A megoldás nem a centizgetés, a nagyvonalúság érték, de azért mindennek van határa, és ebben szükséges észlelni egy egészséges mértéket.

3. Árnyaljuk az énképünket!

A jófiúknak (és ez talán az előző rész hiányossága is, mert ott csak az árnyoldalát hangsúlyoztam mindennek) természetesen vannak pozitív tulajdonságai. Lehetnek lovagiasak, előzékenyek, perfekcionisták, stb., és ez mind igaz! Nem is igen lehetne úgy változni, hogy csak a rosszat látjuk magunkban, erőforrások nélkül. A „jófiúk” azonban hajlamosak úgy gondolkodni, hogy ők „olyan jó emberek”, pont ebből a mentalitásból fakad általános csalódottságuk is másokban.

Ha árnyaljuk az énképünket, képesek leszünk a negatív tulajdonságokat nemcsak magunkban, hanem másokban is észrevenni. Például, lehetséges-e, hogy időnként manipulatív módon viselkedünk, hogy elrejtsük a vágyainkat, hogy nem vállaljuk őszintén az igényeinket, hogy függők vagyunk, mert csak abban találjuk meg a feszültségeink feloldásának kulcsát? Ezek a vonások tartozhatnak akár a jófiú negatív oldalához.

4. Kezdjünk el megtanulni önérvényesíteni, konfrontálódni!

Amikor valaki felismeri, hogy „jófiú szindrómában” szenved, időnként „szablyával” kezdi húzogatni a határait. Kezdetben azért ez sem baj, néha át kell esni a ló túlsó oldalára ahhoz, hogy megtaláljuk az egyensúlyt.

Írtam arról a cikksorozat első felében, hogy jófiúként a direkt konfliktusok vállalása helyett akár apró, bosszantó húzásokkal is frusztrálhatjuk a környezetünket (ezt neveztem passzív agressziónak), pl. „véletlenül” mindig elkésünk arról a helyről, ahol az a személy a felettesünk, akivel nézeteltérésünk van. Tegyük fel a kérdést: milyen szükségleteink sérültek? Mi az, amit kérünk? Hogyan tudnánk elfogadható formában kifejezni a haragunkat? Ezek mind tanulási feladatok. Nem baj, ha elsőre nem sikerül. Már az is előrelépés, ha felismerjük, hol adtuk fel önmagunkat. Ne hánytorgassuk fel állandóan a hibáinkat, hiszen pont a kényszeres és az elvárásoknak megfelelni akaró magatartásunk az, amitől szenvedünk.

5. A felesleges tiltások feloldása, engedélyek adása, a feljogosítottság tanulása

Hogyan is működik a jófiú/jó kislány? Van egy csomó „nem szabad” dolog, amire a környezete, vagy saját, belső felettes énje állandóan emlékezteti akkor, ha próbálna elmozdulni önazonossága felé. 

  • Megkérném a főnököt, hogy engedjen el egy órával korábban, ha elintéznivalóm van? (Nem lehet, mert egy jó dolgozó ilyet nem csinál!)
  • Megkérném a feleségem arra, hogy hétvégenként vigyázzon két órára a gyerekekre, hogy találkozhassak a barátaimmal is annak érdekében, hogy kicsit feltöltődjek? (Nem lehet, rendes férj nem találkozik a barátaival!)
  • Megmondanám a szüleimnek, hogy vasárnap nem náluk szeretnénk ebédelni, hanem otthon, szűkebb családi körben? (Nem lehet, rendes gyerek ilyet nem tesz! Még megsérteném anyukámat!)

Természetesen vannak szükséges szabályok, melyek az együttműködést segítik, de a jófiú/jó kislány rengeteg olyannal él, amely valójában nem szolgálja se a jóllétét, se a körülményekhez való alkalmazkodását.

A személyes fejlődésben, további tanácsok szerzésében érdemes elolvasni a Nincs többé jófiú című könyvet, vagy egyéni segítséget kérni. Az irány nagyjából a fentebb vázoltaknak megfelelő.

Lázár Gergely pszichológus

Weboldal: www.gery.hu

Fotók: pedrobeja via Pixabay.com

OpenClipart-Vectors via Pixabay.com

tpsdave via Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (2)
  • ...

    Ildy0310

    2017. július 06 10:58
    Sok emberrel találkozom, akik eljutnak oda, hogy felismerik életük erőtlenségeit, sok helyzetben a tehetetlenségüket, és vágyakoznak valami több, valami jó után. Sokan elhiszik, mint ahogy a cikk írója is, hogy önmagunkon tudunk segíteni. Különböző emberek ötletelésekkel, technikákkal, tréningekkel próbálkoznak, de mindenkinek rá kell jönnie, hogy a természetünket épp úgy nem tudjuk megváltoztatni, mint ahogy a párduc sem tud szabadulni a foltjaitól, ahogy mi sem tudunk egyedül változtatni a lelkületünkön, a gondolkozásunkon. Miért? Sajnos igaz az a diagnózis, amit a mindenható Isten az özönvíz előtt a tőle elszakadt emberiségről mondott: "az ember szívének minden gondolata szüntelen csak gonosz." Lehet ezt kimagyarázni, ez ellen védekezni, hosszú védőbeszédet is tartani, vagy az ellenkezőjét állítani, sajnos az élet azt mutatja, hogy ez történt, ilyenek vagyunk. Istentől elvadult természetünk csak vad gyümölcsöket tud teremni. Ezeket a vad gyümölcsöket is felsorolja a Biblia. Aki viszont odáig eljut, hogy felismeri, azt a valóságot, hogy "Uram, nélküled semmi vagyok," hogy nem tudok alapvetően segíteni magamon, de engedem, hogy az Úr Jézus segítsen, behívom Őt az életembe, és azt mondom: mostantól kezdve te parancsolj, Uram, én pedig neked akarok engedelmeskedni, csak az ilyen ember kapja Istentől ezt az új természetet, és elkezdi teremni a Lélek gyümölcsét, ami a szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Keresztyén értékrend követőknek a Szentírás ad iránymutatást.
  • ...

    alterzombi

    2017. július 10 11:03
    Ildy0310: OMFG!
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk