Itt nem bújhatsz nagy szavak és filterezett fotók mögé!

Irányítást gyakorolni félelmeink, fájdalmaink és érzelmeink felett; uralmunk alá hajtani testünket, ösztöneinket, és magát az ellenfelet: végső soron pedig mindezt becsülettel és alázattal tenni. Ezt jelenti a küzdősportok moralitása.

A régi időkben a férfivá válás egyik első lépése volt a harcossá válás, a harc művészeteibe való beavatás. Mindennek célja nem valamilyen ész nélküli csapkodás volt, és nem valamifajta „macsóság” rejtelmeibe való bevezetés: a felelősségen volt a hangsúly.

A küzdelem ismerete ugyanis hatalmat ad az ember kezébe. És volt egy időszak, amikor még ismerték az effajta hatalommal járó felelősséget. Gondoljunk csak bele, hogy itt nem csak a verekedésről, birkózásról volt szó, hanem a fegyverforgatásról is: az ölésre alkalmas eszközök használata pedig hatalmas felelősséget helyezett a fiú vállára.

Egyik első lépcsőfoka volt ez annak az útnak, amelynek a végén a fiúból férfi lett.

A küzdősportok elsősorban nem az ellenfeled, hanem önmagad legyőzésére tanítanak meg. Ez klisének hangzik, és a mai világ tapasztalataival könnyedén legyinthetünk: „Ugyan, megtanulsz ütni, és ennyi!”

Igen ám – de aki valós szituációban is volt már, az tudja, hogy a küzdelem nem ilyen egyszerű. Sem a ringben, sem az utcán. Mikor valaki neked ront – figyelmeztetés nélkül, a semmiből –, akkor mutatkozik meg, ki vagy.

A rémülettől, a hirtelenségtől alig tudsz moccanni, töredékesek, kapkodóak a mozdulataid? Vagy magabiztosan és gyakorlottan kezeled a helyzetet? Arányosa alkalmazod-e az erődet, uralva azt, vagy mint a beijedt utcai suhancok, önkontroll nélkül cselekszel, anélkül, hogy tudnád, mit csinálsz? (Ha egyáltalán már elgondolkozol ilyen kérdéseken, azt mutatja, hogy férfias felelősséged tudatában éled az életedet).

Rengeteg elvi, jellembeli tényező van, ami túlmutat a kicentizett technikák kérdésén. Felelősség, helytállás, lélekjelenlét, bátorság és önuralom: ezen kvalitásokat sajátítod el a sok éves, kemény edzések során.

A küzdelem tehát egy olyan valós, kemény, versenyszerű, férfipróbáló szituáció, amely során megmutatkozik pőre jellemed, fizikai erőnléted és morális tartásod egyaránt. Itt nem lehet beszélni a férfiasságról, nem lehet nagy szavak és filterezett fotók mögé bújni. Itt csak te vagy, a másik, és a néhány perc, amiket természetesen óráknak élsz meg.

Mindez azonban nem csak a fizikai és szellemi erőnlét összeméréséről szól.

A küzdelem végén meg lehet találni a békét, a megnyugvást, az agresszió elkerülését is.

Mit értek ez alatt?

Rengeteg fizikai konfliktus a büszkeség megsértéséből és félelemből fakad.

„Beszólnak” nekünk az utcán, és félünk, hogy nem tudjuk megvédeni magunkat vagy a becsületünket. Netán „lejáratjuk” magunkat egy fontos nő előtt. Esetleg bizonyítani akarunk valamit, és ezért megyünk bele a verekedésbe.

Ha viszont már megtanultad kezelni a veszélyes helyzeteket, nem fogod úgy érezni, hogy bármit bizonyítanod kellene. Akkor nem szólsz vissza, és nem kezdeményezel verekedést.

Azt fogod mondani: „Minek üssek vissza, mire jó ez?”

A cél tehát az, hogy békések legyünk, ám profi módon meg is tudjuk védeni magunkat.

Ahogyan a Biblia írja: „Légy szelíd, mint a galamb, és okos, mint a kígyó!”

Ez az ősi tanítást észben tartva érdemes belevágnunk a küzdősportok elsajátításába.

V. L. B.

Fotók: geralt via Pixabay.com

kalhh via Pixabay.com

abelleee via Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (1)
  • ...

    Ildy0310

    2017. november 12 21:05
    A Biblia arra buzdít, hogy mindennap törekedjünk a békére, hogy így elejét vegyük a lehetséges összetűzéseknek. A dulakodások általában heves szóváltással kezdődnek. A Biblia kijelenti: „Ahol nincs fa, kialszik a tűz, és ahol nincs rágalmazó, lecsendesedik a viszály” (Példabeszédek 26:20). A higgadtság többnyire lecsendesíti a haragot, és megakadályozza, hogy erőszakra kerüljön sor. Pál apostol ezt írta: „Ha lehetséges, amennyire tőletek függ, minden emberrel békében legyetek” (Róma 12:18). Az önuralom nem emberi, hanem természetfölötti dolog. Képessé teszi a hívő embert arra, hogy olyan módon uralkodjék saját élete fölött, amiről mások csak álmodnak. Ha őszinték vagyunk, az önuralom útja, különösen a szeretet útjával összekapcsolva, először is értelmetlen és érthetetlen a mai társadalomban. Voltak, korok, amelyekben a társadalmi nyomás hatására százszor meggondolta valaki, hogy teret enged-e indulatának, de ma ez nem így van. Mert akinek habituális problémája van a haraggal, az éppen azt éli meg, hogy nem tudja kontrollálni, így hogyan lehetne higgadt, hogyan gyakorolhatná az önuralmat? Tehát szép ez az idealista út, de érthetetlen és lehetetlen.
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk