Karácsonyi történet

Vannak események, melyek sorsfordítónak bizonyulnak egy ember életében, ám ez csak később válik számára nyilvánvalóvá. És vannak események, melyek még véget sem értek, máris érzi az ember, hogy ezentúl más lesz a világ. Ilyen esemény volt a mi életünkben a negyedik fiunk, Bercike születése.

Furcsa érzés egy apának a fia sorsáról írni. Az ember a saját életét sem tudja objektíven látni, hát még a gyerekéét! Még nehezebb megtenni azt az egy lépést hátra, hogy kívülről tekintve hirtelen összeálljon a kép.

A csecsemő nem egy fehér lap, amit aztán a szülei és a környezete teleír. A kezdetektől fogva vannak tulajdonságai, személyisége, vágyai. A felnőttnek több eszköz van a kezében, ezért tűnik hatalmasabbnak, de valójában a hatás-ellenhatás elve itt is kivédhetetlenül működik. Én nagyon sokat köszönhetek a gyerekeimnek. Az első fiam születésével hagytam magam mögött a gyermekkort, és értem férfivá. A második fiam születésével lettem apa, ekkor hagytam abba a dohányzást. A harmadik fiam születése tett valódi férjjé, azt hiszem, ekkor értettem meg, mit jelent anyának és feleségnek lenni. A negyedik fiam születése pedig – nos, ő egészen különleges dolgokat tett velünk.

1, 2, 3...

A férfi szerepe a szülőszobában ellentmondásos. Hiába nyert polgárjogot az elmúlt évtizedben az apás szülés, a fehér köpenyesek akármennyire is másképp szeretnék – öntudatlanul mégis éreztetik vele, hogy betolakodó. A vajúdó feleségek viszont (tisztelet a kivételnek, persze) annak örülnek, ha a férjük végig jelen van. Hogy legyen kire támaszkodni vagy éppen kit átkozni. Mert nem csekély az a fájdalom, amit a szülő nő átél. Emlékszem a feleségem vérvörös arcára és elfehéredő ujjperceire, ahogy a karomat szorította, miközben egy..., kettő..., három..., de legkésőbb a negyedik nyomásra rendre kibújt a kisbaba és harsányan felsírt. Az egyik tiszta magzatmáz volt, a másiknak háromszor kellett letekerni a nyakáról a köldökzsinórt, a harmadiknak leesett kicsit a szívhangja, de aztán nem volt szükség császármetszésre.

A negyedik 2006. október 22-én született, és nem volt benne élet.

A kép, illetve a többi fotó sem a szóban forgó személyeket ábrázolja.

A negyedik

A szülőszobán semmi sem olyan volt, mint amilyennek én korábban megismertem. Már túl voltunk a huszadik toláson is, és a baba csak nem akart világra jönni. Az orvos a könyökével mélyedt a feleségem hasába, a szülésznő két kézzel húzta a baba fejét, eredménytelenül. Ekkor már sejteni lehetett, hogy nagy baj van. Végül emberfeletti erőfeszítések árán a szülőszoba lámpáinak fénye alá került egy egybefüggő szürke tömb, ami nem sírt fel, nem mozgott és semmilyen életjelet nem mutatott. A szülésznő gyorsan elvágta a köldökzsinórt és kirohant vele a szülőszobából.

Amikor én legközelebb láttam, már újraélesztették, az orrán át be volt vezetve a lélegeztető tubus, és akkor kezdték el bekötni rá az életmentő infúziókat. Egy alaktalan testen egy deformálódott nagy fej, aminek a közepén egy tenyérnyi helyre volt besűrítve egy torz kis arc. Azt mondták, súlyos genetikai problémái vannak, nincs vagy lágy a koponyacsontja. Megmérték a súlyát, közel négy kiló volt, pedig egy hónappal a kitűzött idő előtt voltunk.

A szülőszobába történt belépésemet követően teljesen elvesztettem az időérzékemet, úgyhogy azt sem tudom megmondani, mikor érkezett meg a Peter Cerny Alapítvány rohammentője. De egyszer csak ott voltak az inkubátorjukkal. Megpróbálták rákötni a babát a lélegeztetőgépre, de nem sikerült, így továbbra is kézzel pumpálták. Arra lehetett számítani, hogy a negyedik fiam, Krúdy Bertalan József nagyon hamar meg fog halni, ezért kértem egy tálka vizet és megkereszteltem.

Hosszas, kimerítő munka árán végül szállítható állapotba hozták Bercit, és betolták Zsófihoz. A mai napig nem tudom könnyek nélkül felidézni azt a jelenetet, amikor a feleségem először meglátta. Úgy fordult hozzá, mintha ő lenne a világ legszebb csecsemője. Nem ölelhette meg, mert az inkubátor üvege mögött volt, de egy kis lyukon keresztül bedugta a kezét és megfogta a lábát. Azt hiszem, ott akkor mindenki sírt. A mentőorvos csinált Bercikéről egy polaroid fényképet, kellő távolságból és oldalról, amin csak az látszik, hogy egy baba fekszik az inkubátorban, de hogy milyen, az nem. Fantasztikus figyelmesség és emberség. Ha ez az egyetlen emlék marad meg a baba földi életéből, akkor az ne legyen csúnya.

Csúszás a semmibe

Bercikét az I. számú Gyermekklinikára vitték, a Bókay János utcába, Budapesten. Egy pillantást még vethettem rá, amíg a mentőből betolták a PIC (koraszülött intenzív) osztályra, ahová már nem engedtek be. Az éjszaka közepén az üres kórházfolyosón csak az ügyeletes nővér (aki azóta sikeresen lediplomázott és orvos lett), Páli Anikó futott el időnként mellettem különböző eszközökkel a kezében. Azt mondta, majd ha bármi biztosat tud, szól. Egyszer láttam az ügyeletes orvost, dr. Treszl Andrást is. Akkor még nem tudtam, hogy több mint egy órán keresztül kézzel pumpálták felváltva a babácska tüdejét, mert a lélegeztetőgép nem vitte. A légzése és a keringése összeomlott, képtelenek voltak a stabilizálására. Ketten sem bírtak vele, ezért rövidesen telefonon riasztották az osztályvezető-helyettes főorvost. Amikor megérkezett, megnyitották a kisbaba mindkét oldalát, és csak úgy spriccelt a mellüregéből az ödémás folyadék.

Kezdetben minden percnek örülhettünk, amit Bercike velünk töltött. Legalábbis így mondták. Aztán már minden negyedórának, órának, majd amikor már kezdtek benépesülni a kórház folyosói, dr. Szabó Miklós félrevont az egyik szegletbe, és azt mondta, hogy Bercike folyamatosan csúszott le a semmibe, de megkapaszkodott a szakadék szélén, és most ott lóg. Nagyon törékeny egyensúlyi állapotba került, de legalább nem romlik tovább. Megkérdeztem, hogy mennyire súlyos a genetikai problémája. „Genetikai probléma? – kérdezett vissza Szabó Miklós. – Semmiféle genetikai baja nincs a babának, a koponyája teljesen ép, csak nagyon ödémás, azért ilyen deformált.”

Csodálatos véletlenek

Ez volt az első fordulópont, amit egyértelmű jó hírként tudtam értékelni. De nem volt igazam, mert már addig is nagyon sok csodás esemény kísérte Bercike földi pályafutását. Később tudtam csak meg például, hogy október 22-én este az a dr. Hauser Balázs volt az egyik ügyeletes orvos a kórházban, akinek a szakterülete az aneszteziológia és az intenzív terápia, és aki a koraszülött újraélesztés egyik – ha nem a – legelismertebb szakembere Magyarországon. Az is csodaszámba megy, hogy a Peter Cerny Alapítvány mentőkocsija a közelben volt, és pillanatok alatt a helyszínre érkezett az életmentő eszközökkel.

A születés környékén elszenvedett oxigénhiányos állapot rettegett dolog, sok életre szóló fogyaték okolható érte. Nagyon régóta keresik rá a sikeres terápiás módszert. Az az I. Számú Gyerekklinka, ahová Bercikét a mentő hozta, történetesen éppen részt vett egy hosszú évtizedek óta először komolyabb sikerrel kecsegtető kísérletsorozatban. A nemzetközi kutatás központja Oxfordban van, ahol egy véletlengenerátorral kisorsolják, hogy az oxigénhiányt elszenvedett kisbaba a teszt- vagy a kontrollcsoportba kerül. Ott, hajnalban azonnal döntenem kellett, hogy részt veszünk-e a kísérletben vagy sem, mert az új terápiánál az időtényező rendkívül fontos. Igent mondtam. Bercikét a véletlengenerátor a tesztcsoportba tette, és a testhőmérsékletét azonnal négy fokkal le is hűtötték, amitől azt remélték, hogy lelassítja, sőt meg is állítja az idegsejtek kiégésének folyamatát.

Zsófi már ilyen hibernált állapotban látta meg Bercikét, akinek a kis testéből megszámlálhatatlanul sok branül, cső, elektróda és egyéb vezeték lógott ki. Infúziópumpából hét darab tornyosult mellette, amivel akkor csúcstartó volt a többi beteg kisbaba között. És hogy mire számíthattunk? Semmire. Mindenkinek az volt a véleménye, hogy Bercike nem fog sokáig élni. Zsófi még a babácska születésének délelőttjén szétküldte minden rokonunknak és barátunknak az ilyenkor szokásos SMS-t, csak most a következő szöveggel: „Kérünk benneteket, hogy imádkozzatok a kis Krúdy Bertalan életéért és egészségéért!” Bercike születése óta tulajdonképpen folyamatosan imádkoztunk, én is és ő is. 2006. október 22-e, vasárnap volt. Amilyen korán reggel csak lehetett, felhívtam minden pap barátunkat, hogy mondjanak szentmisét Bercikéért. Egyikőjük éppen Medjugorjéban volt, ahol továbbra is tartanak a Szűz Mária-jelenések. Már az első nap kiraktunk Bercike feje fölé egy Csodás Mária-érmet, ami mellé röviddel később odatett valaki egy másikat. A mai napig nem tudjuk, hogy ki volt az. Később kiraktunk egy szentképet, majd egy bibliai idézetet, ami mellé egy gyakorló nővér egyik, szívének legkedvesebb szentképét rakta ki egy végtelenül kedves üzenettel. Neki sem tudtuk megköszönni, mert a szakmai gyakorlata lejárt, és nem találkoztunk többé. Azóta is hálás szívvel gondolunk rá. A fiúk itthon szép rajzokat készítettek Bercikének, amiket kiraktunk az inkubátor köré. Ha már nem jöhetett haza, hát igyekeztünk otthonosabbá tenni a fekhelyét, amennyire lehetett.

A diagnózis

Időközben Bercike egész testéről jött le az ödéma, és kezdtek előbukkanni kis arcának valódi vonásai. Mint a rút kiskacsa, akiből gyönyörű hattyú lesz, úgy lett Bercike is napról napra egyre szebb. Túlélte az első napokat, az első két hetet. Kihozták a hűtésből, fokozatosan megszüntették az altatását. Az orvosok továbbra sem kecsegtettek semmi jóval, de a szülő olyan teremtmény, hogy ahol nincs romlás, ott javulást lát. A lélegeztetését azonban nem lehetett abbahagyni, és lassan kezdett formálódni a diagnózis is. Kizárásos alapon egyre több jel mutatott arra, hogy Bercikének krónikus tüdőbetegsége van. A tüdőnyirokereinek általános tágulata, latinul pulmonary lymphangiectasia. A főorvos objektíven, hiú reményekkel egyáltalán nem kecsegtetően, mégis végtelen nagy emberséggel és együttérzéssel közölte velünk, hogy Bercike betegsége kívül esik az orvostudomány hatáskörén, nincs rá ismert terápia, ez a küzdelem egy másik dimenzióban zajlik. Lefordítva: a kisfiú gyógyíthatatlan.

Az osztályon dolgozó orvosok közül többen is elmélyedtek a vonatkozó szakirodalomban és az interneten fellelhető esettanulmányokban, de mindössze egyetlen olyat találtak, amikor a kisbaba túlélte a féléves kort, a többiek mind meghaltak. Nem rejtegették előlünk a gyászos híreket. Elmondták, hogy Bercike valószínűleg egész életében mesterséges lélegeztetésre szorul majd, soha nem hagyhatja el a kórházat, és ha mégis, fél lábbal úgyis mindig bent leszünk. Készüljünk fel rá, hogy az egész család életét gyökeresen megváltoztatja. A tapasztalatok szerint egy krónikus beteg gyerek jelenlétét a testvérei súlyosan megszenvedik, a szülőknél pedig az esetek nyolcvan százalékában válást, valamint feloldhatatlan lekiismeret-furdalást okoz. Éppen aznap, amikor ezzel szembesültünk, jött be Bercikéhez a kórházba a Medjugorjét megjárt pap barátunk. Megáldotta, és feladta rá a betegek szentségét, amit utolsó kenetnek is szoktak nevezni. Mindnyájan sírtunk egy kicsit – a sírás egyébként teljesen természetes létállapotunkká vált – és hazamentünk. Másnap reggel azzal fogadtak, hogy csodálatos, ugrásszerű javulás állt be Bercike állapotában, levehették a lélegeztetőgépről, és nézzük meg, a saját tüdejével lélegzik. Közel három hét után most először vehettem karomba a fiamat, és életemben először meghallhattam vékonyka kis nyöszörgő hangját.

Élet a kórházban

Megpróbáltatásainak az volt az egyik legfájdalmasabb része, hogy a tüdejébe bevezetett tubus miatt nem jött ki hang a torkán, és amikor szenvedett, csak a néma sírását látta az ember. A másik szívszorító látvány az infúzió beadása volt, mert egy ilyen kicsi babán megfelelő vénát találni nagy művészet. Meg is szurkálták szegényt a feje búbjától kezdve a sarkáig mindenhol. Az egyik sajátos humorú doktor csak „Krúdy-tűpárnának” becézte (az osztály többi kis lakóját pedig táppénzcsalónak). Szóval, Bercike állapota óriásit javult, mindenki nagyon boldog volt, a diagnózis azonban nem változott. Nem lehetett tudni, meddig marad benn.

Második, sőt inkább első otthonunkká vált a kórház. Csak aludni jártunk haza, és néha azt se. A rokonságra, elsősorban a nagyszülőkre jutott a feladat, hogy az otthon maradottakat ellássák. Zsófival reggel együtt mentünk be a kórházba, majd én elmentem dolgozni. Munka után vissza a kórházba, ahol Zsófi vagy továbbra is velem maradt, vagy hazament a fiúkhoz. A klinikának ezen az osztályán nagyon szülőbarát szemlélet uralkodik. Az az általános vélemény, hogy a gyerek, aki mellett ott vannak a szülei, jobban gyógyul. Ezért gyakorlatilag akkor és addig lehettünk együtt Bercikével, ameddig akartunk. Ez sem az orvosok, sem a nővérek életét nem könnyíti meg, hiszen az egész munkájuk közönség előtt zajlik, de a szülőknek rendkívül sokat jelent. Bercike állapotával kapcsolatban pedig folyamatosan jöttek a kisebb-nagyobb jó hírek. Hol egy kardiogram igazolta, hogy a szíve rendben van, hol az EEG mutatta meg, hogy nincsenek se agyi görcsei, se túlzottan lapos szakaszai, az agytevékenység-görbéje megfelelően cizellált. De a nyirokfolyadék még mindig szivárgott a tüdőüregébe és nem akart elállni. Minden reggel azzal a reménnyel keltünk fel, hogy hátha ma kevesebb fog lejönni, de rendre csalódnunk kellett. Orvosok, nővérek mentek el hosszú, 2-3 hetes szabadságokra, és amikor megjöttek, csodálkozva kérdezték, hogy „hát maguk még mindig itt vannak?” És mi még inkább ott voltunk, mert a kórház legfelső emeletén beköltözhettünk egy baba-mama szobába. Itt 24 órán keresztül együtt lehet a baba a szüleivel, a kezelésekre pedig vagy le kell vinni, vagy feljönnek hozzá.

A megoldás

Ahogy telt-múlt az idő, minden mutató szépen javult, de a folyadékszivárgás csak nem akart megszűnni. Az orvosok különböző terápiákkal próbálkoztak bevallottan a sötétben tapogatózva, nem sok sikerrel. Sőt, egyszer bekövetkezett egy látványos visszaesés, egy „szeptikus epizód”, amikor újra légzésrásegítésre szorult, és a keringési rendszere is újfent megingott. De mint később kiderült, ez szolgáltatta a kulcsot a végső gyógyuláshoz. Ugyanis az történt, hogy Bercike a belévezetett csövek mentén egy jó alapos mellhártyagyulladást kapott, magas lázzal, légzési nehézségekkel és mindennel, amivel kell. A gyulladás következtében azonban letapadt a mellhártyája, és a fél tüdejében megszűnt a nyirokfolyadék-szivárgás. Ezt persze most könnyű így leírni, de az összefüggés elsőre egyáltalán nem volt nyilvánvaló. Később, több sikertelen terápia után felmerült a gondolat, hogy mi lenne, ha steril gyulladást idéznének elő a másik tüdőben is, és az hátha ugyanúgy eltömíti a lyukas nyirokereket. Antibiotikumot fecskendeztek be a mellhártyái közé, ami azonnal begyulladt, és a nyirokszivárgás egyik pillanatról a másikra megszűnt.

Minden okunk megvan azt hinni, hogy így történt, de az is lehet, hogy nem. Lehet, hogy a diagnózis teljesen téves, de a terápia mégis működött. Az eredmény szempontjából teljesen mindegy is, hiszen Bercikét két hónappal a születése után, éppen karácsonyra hazaengedték a kórházból. 24-én este ott aludt a fa alatt a babahordozójában. Azóta velünk él.

Kegyelmi állapot

És hogy a család miként élte meg ezt az egészet? A mi lelkiállapotunk nem volt mindig összhangban Bercike tényleges állapotával. De mindig, és hangsúlyozom, hogy mindig, amikor elkezdtük észrevenni magunkon a lelki kifáradás jeleit, történt valami jó dolog, ami új erőt adott. Amikor már kilátástalannak tetszett, hogy a folyadékszivárgás valaha is el fog múlni, akkor egy barátunkon keresztül kapcsolatba kerültünk egy olyan családdal, amelynél szintén a negyedik gyereknek nagyon hasonló baja volt, és teljesen felgyógyult belőle. Egy másik barátunk gyógyszer-nagykereskedő, neki köszönhetően be tudtunk szerezni olyan különleges gyógy- és tápszereket, amelyek a végső gyógyulást is előidézték, és amik a magyar egészségügy útvesztőiben hozzáférhetetlenek lettek volna számunkra. Bármi megoldandó probléma merült fel, mindig volt kire támaszkodni, a család, a barátok, a kollégák, a szomszédok hihetetlen nagylelkűséggel segítettek mindenben. Fantasztikus volt a felénk áradó szeretet és együttérzés.

Az ember sokszor nem veszi jó néven, ha megzavarják, amikor éppen magánéletet él, de most minden telefonhívás, minden megválaszolandó SMS vagy e-mail jólesett. Szinte a bőrünkön éreztük, hogy mennyien imádkoznak értünk vagy gondolnak ránk szeretettel. Szorosabbra fűződött a viszonyunk mindenkivel, baráti kapcsolataink új dimenzióba léptek. Kegyelmi állapot volt az a két hónap. A lényegtelen dolgok kihullottak, az ember a leglényegesebbekre tudott koncentrálni: életre, halálra, az élet értelmére, Isten és ember kapcsolatára, Isten szeretetére.

Szóval, rengeteg mindenre tanított meg engem Bercike, nem is tudnám felsorolni. Megtanított például rendesen imádkozni. Rájöttem, hogy az imádság nem mágikus ráolvasás, amit ha minél erősebb akarattal és nagyobb koncentrációval mondunk, annál jobban hat. A Szentlélek olyan, mint a szél: ott fúj, ahol akar.

Utószó

Azt szokták mondani, hogy az első gyereknek kifőzik a cumiját, ha a földre esik, a másodiknak még lemossák, a harmadik meg már nyugodtan ehet együtt a kutyával. Talán csak a szülői figyelemre pályázott volna Bercike? Természetesen mindenféle vizsgálatra és utókezelésre elvittük, ahova kellett. Így jutottunk el Dévény Anna alapítványához, ahol egy speciális torna segítségével kisbabák – egészségesek vagy betegek – neurológiai fejlődését tudják elősegíteni. Bercikét maga Anna néni vizsgálta meg. Ketten is húzták-vonták, tologatták őt egy szőnyegen, miközben hümmögtek és a fejüket csóválták. „Mindazokon, amiken ez a kisbaba átment, hogy ezt így megúszta, az csoda – mondta Anna néni. – Örülök, hogy ilyet is láthatok, nem csak az ellenkezőjét.”

Másnap, amikor mindezt lelkendezve újságoltam el a munkatársaimnak, az egyikük nem tűnt túlságosan meglepődöttnek. Azt mondta, tudta, hogy ez így lesz. Mégis honnan, kérdeztem. „Hát csak onnan – felelte –, hogy ha a Jóisten csodát tesz, nem éri be fél csodával.”

Krúdy Tamás

(A szerző ezzel az írásával elsőként nyerte el a Média a Családért Alapítvány Családbarát Médiáért-díját.)

Fotók: rawpixel on Unsplash

Patricia Prudente on Unsplash

Sholto Ramsay on Unsplash

Jens Johnsson on Unsplash

Liane Metzler on Unsplash

Liv Bruce on Unsplash

Patrick Fore on Unsplash

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk