Kártékony programok 1. – Jogom van hozzá!

Vannak szavak és kifejezések, amelyek ártatlannak tűnnek, ám valójába nem azok. Új területen használva, új szövegkörnyezetbe helyezve mást jelentenek, mint eredetileg, és az új jelentés mögött egy egész ideológia bújik meg észrevétlenül.

Egy a számítástechnikából vett párhuzammal élve olyanok ezek a kifejezések, mint a vírusprogramok, amelyek észrevétlenül kúsznak fel a számítógépünkre, majd átalakítják, leállítják, szétrombolják azt. Így működnek ezek a programozó kifejezések is, elültetik az emberekben a programot, amely ha lefut, úgy szétrombol maga körül mindent, hogy az ember rá sem ismer a saját életére. És ettől egy cseppet sem lesz boldogabb.

Jogom van hozzá!

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az európai jogrend civilizációnk egyik csúcsteljesítménye, amely alapját szolgáltatta annak a szabadságnak és prosperitásnak, amely kontinensünket oly hosszú időn keresztül jellemezte. Ennek a jogrendnek remek esszenciáját adja az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, amelyet 1948. december 10-én fogadtak el. Érdemes egyszer végigolvasni, hogy tisztában legyünk vele, miről lehet valóban emberi jogként beszélni. Manapság ugyanis nagyon sokan hivatkoznak olyan jogokra, amelyek nem léteznek. Nem létezik például gyerekhez való jog, vagy szexhez való jog, nincs szerelemhez való jog, nincsenek külön melegjogok, nincs abortuszhoz való jog, és még megannyi más követelés, amit egyes csoportok jogként igyekeznek feltüntetni.

A másik nagyon fontos dolog, amiről minden ország alkotmányában és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában (EJENy) egyaránt nagy hangsúly van, és amit manapság notóriusan elfelejtenek megemlíteni, amikor jogokról beszélnek, az a kötelességek.

Olvasd tovább a cikket a felhívásunk után! Folytatódik a Férfiak Klubja Ötvösműhely nevű teltházas sikerrendezvénye, a férfi-nő őszinte párbeszédének helye: október első csütörtökén, azaz 4-én BEDŐ IMRE Férfiak Klubja-alapító tart előadást Párkapcsolatokat szétrobbantó „programok“ és ezek semlegesítése címmel. Részletek a képre kattintva:

Kötelességek nélkül ugyanis nincsenek jogok, a két fogalom olyan szervesen összetartozik, mint a sötét és a világos, a fekete és a fehér, a jin és jang, vagy a férfi és a nő – az egyiknek nincs értelme a másik nélkül. Az egyik ember joga ugyanis egy másiknak a kötelessége. Az EJENy például emlékezteti az államokat a kötelezettségükre, hogy biztosítsák a megfelelő viszonyokat az emberek számára a jogaik gyakorlásához. A társadalom belőlünk, polgárokból tevődik össze, akiknek felelőssége biztosítani egymás számára azokat a jogokat, amelyek valóban járnak. A te jogod az én kötelességem és fordítva. Az emberi szabadságjogokról folytatott vita féloldalas, sőt valójában értelmezhetetlen, ha párhuzamosan nem esik szó a kötelességekről/felelősségekről is. Álljon itt végezetül az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 29. cikkelyének 1. pontja:

„A személynek kötelességei vannak a közösséggel szemben, melynek keretében egyedül lehetséges a személyiség szabad és teljes kifejlődése.”

Neo

Jelölj férfipéldaképeket október 10-ig a Férfiak Klubja 2018-as II. Gránit Oroszlán Példakép Díjára, vagy jelentkezz te magad, ha példaképként tekintenek rád! Kattints a részletekért:

Fotók: geralt on Pixabay.com

OpenRoadPR on Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk