Keveset ígérnek, lehet, be sem tartják?

Van egy Kázmér és Huba (Calvin and Hobbes) képregény, amelyben űrlények érkeznek a Földre és miután felszívják az óceánokat, a vizeket, majd a felhőket, elkezdik kiszivattyúzni a levegőt is. A földlakók agóniájára és könyörgésére válaszul a következő szózat hallatszik az űrhajóból. „Sajnálattal halljuk, hogy önök hamarosan megfulladnak. És bár ezt talán kissé hátborzongatónak fogják találni, mi inkább választjuk az önök kipusztulását, mint hogy elveszítsük a munkánkat.” Ez jutott eszünkbe a nemrég befejeződött párizsi klímakonferencia kapcsán.

A COP21 névre hallgató csúcstalálkozót óriási várakozás előzte meg világszerte. Eddig ugyanis nem sikerült egységes egyezményt elfogadni, mindig voltak „disszidens” államok, jellemzően a legnagyobb szennyezők, mint az Egyesült Államok és Kína. Most azonban megtört a jég, és 196 állam írta alá a Párizsi Egyezményt – köztük a notórius ellenkezők is -, amelynek a kihirdetését hatalmas tapsvihar és többperces ováció fogadta. Laurent Fabius francia külügyminiszter, a konferencia elnöke egyenesen úgy fogalmazott, hogy unokáink most már nyugodtan alhatnak, mert a klíma ügye évtizedekre el van rendezve.

Vessünk most egy rövid pillantást arra, hogy mit is jelent ez a valóságban.

Nos, a 196 állam megállapodott abban, hogy az iparosodás előtti szinthez képest 2 Celsius fok alatt tartják a globális felmelegedés mértékét, és erőfeszítéseket tesznek, hogy 1,5 Celsius fokot ne haladja meg az emelkedés. (Ez utóbbi kitételt a kis szigetországok kérésére foglalták bele az egyezménybe, amelyek 1,5 fokos emelkedésnél még kint vannak a vízből, de 2-nél már nem.) És hogy miként fogják ezt elérni? Hát úgy, hogy az országok vállalást tesznek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának visszaszorítására. Az aláírók közül 185 országnak már meg is érkezett a vállalása, a maradék 11-nek pedig a jövő évi Marakesh-i klímakonferencia előtt kell benyújtania a sajátját.

A probléma csak annyi, hogy a jelenlegi felajánlások alapján a hőmérsékletemelkedés jó, ha 3 Celsius fok alatt marad – ami rendkívül rossz hír Tuvalunak vagy a Maldív-szigeteknek. (Igazán sajnáljuk, megértjük szorult helyzetét, de a gazdasági szempontok!) De sebaj, mert a terv szerint ötévenként felülvizsgálják a vállalásokat és újabb célokat határoznak meg. Az egyezmény nem tesz különbséget régi és új szennyezők (felelőssége) között, legfeljebb annyiban, hogy a fejlett ipari országok létrehoznak egy évi 100 milliárd dolláros pénzügyi alapot a fejlődő országok részére, amelyből az utóbbiak környezetvédelmi erőfeszítéseit támogatják. Már ha a fejlett ipari országok nem költik el a pénzt valami más fontosabbra. Erre ugyanis lehetőségük van. (Választások voltak, kellett a pénz, bocs.)

Az egyezmény és a vállalások jogi kötelezettséggel járnak – ám semmi szankció vagy büntetés nem sújtja azokat, akiknek mégsem sikerül betartani. És ha Tuvalut és a Maldív-szigeteket az erőfeszítések ellenére elönti a tenger? Nos, akkor sem fordulhatnak kompenzációért sehova, a legnagyobb szennyezők felelősségének a megállapítása vagy bármilyen anyagi kártérítési igény velük szemben teljességgel ki van zárva a dokumentumban.

Egy hazai szakértő - aki 10 éve tárgyal ebben az ügyben Magyarország részéről – egy riport elején győzelemnek tartotta az eredményt. A riport végére kiderült, hogy a nagy ovációval elfogadott dokumentum olyannyira nem tartalmaz konkrétumokat, hogy még évek(!) kellenek, ameddig a csúcsról hazaérő államok feltöltik a megállapodást(?) tartalommal. Ha akarják...

Meg kell tanulnunk a sorok között, sőt a szavak mögött keresni... Le kell vetkőznünk a közvélemény kábulatát. Vegyük észre, hogy elfelejtettük azokat a szavakat is, amivel a problémát kellene megfogalmazni. Ez pedig előfeltétele lenne a megoldásnak. Mi ezt a Férfiak Klubjában férfi-érték kategóriába soroljuk: azonosítsuk az igazi problémát, nevezzük nevén a dolgokat, mondjuk ki, hogy mit akarunk, ne maszlagoljunk! Sarkos, racionális, hideg férfi-értékek hiányában nem jutunk előre. Ezen erények hiányában jutottunk oda, hogy a csúcstalálkozó alatt világszerte embermilliók tüntettek a „klímaváltozás ellen”. Értjük ezt – a klímaváltozás(!) ellen(!)? Mintha szegény klímaváltozás attól megijedne és nem változna tovább. Közelebb vinnénk vezetőinket a probléma megoldásához, ha nemcsak divat-tüntetnénk értelmetlen szlogenek mentén, hanem a közvélemény nyomását precízen céloznánk. Tehetjük ezt pozitív módon is. Nem valami ellen tüntetve, hanem valami mellett kiállva. Álljunk ki amellett, hogy minden ország tartassa be a saját területén székelő és/vagy a tevékenykedő ipari és mezőgazdasági vállalatokkal a rég megfogalmazott emissziós korlátokat. Egyszerűbben koncentrálható nyomás, ugye?

A párizsi Klímacsúcs „eredményeinek” fényében enyhén szólva túlzónak érezzük Laurent Fabius optimista kijelentését, mert lehet, hogy a klímakérdés évtizedekre el van rendezve, de hogy megoldva nincs, az biztos. Olyan ez, mint amikor egy társasházban megegyeznének, hogy csökkentik a közös költséget, ám nem lehet senkin sem behajtani, ha mégsem tartja be amiben megegyeztek. Közhely már, de hasznos közhely, hogy a Földet nem a nagyszüleinktől örököltük, hanem az unokáinktól kaptuk kölcsön. Abszolút rajtunk múlik, hogy szégyenkezve vagy emelt fővel adhatjuk át nekik.

Neo

Fotó: http://www.nrg4sd.org/climate-change/run-up-to-cop-21/ http://www.earthaction.org/2012/08/we-prefer-your-extinction-to-the-loss-of-our-jobs.html

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk