Ki mint él, úgy ítél

Amíg egy társadalomban többségben vannak, akik képesek különbséget tenni jó és rossz, helyes és helytelen viselkedés között, addig nincs is ezzel nagy probléma. A bajok akkor kezdődnek, amikor az önigazolók hangja már elnyomja a józanul gondolkodókét. Az a társadalom pedig, amelyik elveszíti a megkülönböztető képességét, azaz ugyanolyan értékűnek érzékel bármilyen életvitelt, „mert mindenkinek más az útja”, az már megásta a saját sírját.

A pszichológia tudományos helyzete mind a mai napig erősen vitatott téma. Vegyük csak azt, hogy Magyarországon, akárcsak a világ számos más országában, a bölcsészkarokon oktatják, az irodalomtudománnyal, a történelemmel, a nyelvészettel, a filozófiával együtt. Magyarán nem tekintik természettudományos megalapozottságúnak, noha a pszichológusok tanulnak biológiát, anatómiát, statisztikát. Továbbá a pszichológiának van olyan szakterülete, amelyet a gyógyításban használnak, ez a klinikai szakpszichológia. Ennek ellenére a pszichológiát nem tekintik természettudománynak, mert nincsenek egzakt törvényszerűségei, mint a matematikának vagy fizikának, amelyek a világ bármely táján ugyanazok, hanem rendkívüli módon függ a pszichológia művelőjének személyétől, hitétől, neveltetésétől, hogy milyen eredményre jut bizonyos kérdésekben. Ebben az értelemben a pszichológia olyan, mint a verselemzés: ki-ki azt emel ki belőle, amire érzékeny, ami neki a legfontosabb. A pszichológiának nincs például kiforrott emberképe, attól függően, hogy a számtalan létezős iskola közül melyiknek a képviselőjét kérdezzük, úgy fogunk egymásnak sokszor homlokegyenest ellentmondó meghatározásokkal találkozni. Nagyon tanulságos azt is meghallgatni, miként nyilatkoznak a behavioristák a pozitív pszichológiáról, vagy a kognitívak az analitikusokról – nos, nem az őszinte elismerés hangján.

Ebben a nagy kavalkádban éppen ezért rendkívül üdítő, ha olyasmit találunk, amiben a különböző pszichológiai iskolák egyet tudnak érteni. Tapasztalatom szerint az egyik ilyen univerzálé az, hogy a gyerek életének első három évében az anya szerepe meghatározó, ezt azt hiszem, nem vitatja senki. Ugyancsak ilyen általánosan elfogadott elv a kognitív disszonancia elmélete. Ez röviden arról szól, ha az ember nem azt teszi, amit igaznak és jónak gondol, hanem mást, akkor belső feszültséget él meg. Ha például úgy gondolom, a hűség fontos, a jó emberek hűségesek, én mégis megcsalom a feleségem, akkor ez komoly belső szorongást eredményez. Az pedig pocsék érzés, amit az ember csökkenteni szeretne, ezért igyekszik feloldani az ellentmondást. Ezt pedig kétféleképpen teheti meg: vagy a vélekedését igazítja a tetteihez, vagy a tetteit a vélekedéséhez. Hogy az előző példánál maradjunk, ha a hűtlen férj szeretné jobban érezni magát a bőrében, akkor vagy nem csalja meg többé a feleségét vagy változtat a gondolkodásán. Például már nem gondolja akkora bűnnek a megcsalást, attól még lehet valaki jó ember, mert megcsalja a feleségét, vagy a megcsalás ugyan rossz, de akinek ilyen borzalmas felesége van, annak joga van hozzá, vagy a szex nem is olyan nagy ügy, attól, hogy lefekszem valakivel, még szerethetem a feleségem, és így tovább, az önfelmentésnek számtalan forgatókönyve létezik.

A kognitív disszonanciának volt korábban más neve is, úgy hívták, lelkiismeret, ami természetesen sokkal gazdagabb tartalommal bír, mint a pszichológiai műszó, a kettőnek viszont vitathatatlanul köze van egymáshoz. Ha helytelenül cselekszem, megszólal a lelkiismeretem. Mit tehetek ilyenkor? Elaltathatom, vagy abbahagyom, ami a furdalását okozza. (Lelkiismeret egyébként csak olyan társadalmakban lehetséges, amelyekben az erkölcsi rendnek van egy külső letéteményese, mondjuk egy tételes vallás, amelyekben ez nincs, marad a pszichológia és kognitív disszonancia, de ezt most nincs lehetőség bővebben kifejteni.)

De térjünk vissza az önigazoláshoz, aminek az a lényege, hogy ne kelljen változtatnom egy kényelmes (kellemes, kéjes, jövedelmező, stb.) cselekedetemen, amelyet eredetileg alapvetően rossznak gondoltam. Rossz az, aki rosszat tesz, és az ember – minden ember – pedig szeretné jónak gondolni magát, ezért inkább átalakítja a véleményét az adott cselekedetről. Nem volt ez rejtve a régiek előtt sem, csak akkor nem kognitív disszonancia redukciónak hívták, hanem tömören ennyit mondtak rá: ki mint él, úgy ítél. Nagyon ritka az, aki képes felülemelkedni a saját szempontjain, és az igaság, a többi ember java, a fiatalság védelme érdekében akár a saját életmódjáról is képes kritikusan nyilatkozni. A tévében, magazinokban, életmódoldalakon ezzel ellentétben éppen az önfelmentésre, az önigazolásra találunk példát: mindenki azt bizonygatja, mennyire jó az, ahogyan ő él, és joga van hozzá. „A legtöbb új filozófia általában egy régi bűn felmagasztalása”, Gilbert Keith Chesterton megállapítása arra vonatkozik, amikor az önfelmentés társadalmi méreteket ölt és egész filozófia formájában jelentkezik. Amíg egy társadalomban többségben vannak, akik képesek különbséget tenni jó és rossz, helyes és helytelen viselkedés között, addig nincs is ezzel nagy probléma. A kutya ugat, a karaván halad. A bajok akkor kezdődnek, amikor az önigazolók hangja már elnyomja a józanul gondolkodókét, akik mindig csendesebbek – valamiért ez is egy törvényszerűség. Az a társadalom pedig, amelyik elveszíti a megkülönböztető képességét, azaz ugyanolyan értékűnek érzékel bármilyen életvitelt, „mert mindenkinek más az útja”, az már megásta a saját sírját.

Cikkajánló: Rossz tapasztalat

Visszatérve még egy gondolat erejéig a kognitív disszonanciához, lehet ezt pozitív változás előidézésre is használni. Ha például nagyon haragszom valakire, de szeretnék neki megbocsátani, csak nem tudok, akkor érdemes apró szívességeket, szolgálatokat tenni neki, ugyanis ez is feszültséget kelt bennem: haragszom erre az emberre, mert megbántott, mégis jót teszek vele, itt valami nem stimmel, ennyire hülye mégsem lehetek, biztos nem érdemes annyira haragudnom rá. Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!

C. Kovács Gábor

Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét: BEDŐ IMRE február 6-án Ez motiválja ma a nagybetűs férfiakat! címmel tart előadást a Férfiak Klubja Ötvösműhely rendezvényén, a Férfi-Nő őszinte párbeszédének helyén. Részletekért kattintsanak az alábbi képre:

Fotók: Sang Hyun Cho képe a Pixabay -en. 

Gino Crescoli képe a Pixabay -en. 

Noupload képe a Pixabay -en. 

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk