„Legszívesebben felvettem volna őt a nyakamba és körbevittem volna az olimpiai faluban” – arany- és ezüstérmes olimpikon testvérek és édesapák a KINCS-Esten

Ezúttal kisebbik, vívással ismerkedő fiamat vittem magammal a legutóbbi, Olimpikonok a családban című KINCS Estre, melyen egy olimpiai bajnok és két ezüstérmes olimpikon édesapával – a birkózó Lőrincz testvérekkel és a vívó Osváth Ricsivel – hallhattunk kerekasztal-beszélgetést. Mindhárom gyermekem sportol, és igyekszem őket személyesen is megismertetni olyan sportolókkal, akiknek életpályája – fizikai és szellemi értelemben is – példakép lehet a számukra. Így gondolkodhattak a szervezők is, mert a vidám hangulatú, olykor pedig kifejezetten megható eseményen majdnem annyi gyerek vett részt, mint felnőtt.

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) közel három éve indította útjára a KINCS Estek rendezvénysorozatot azzal a szándékkal, hogy lehetőséget teremtsen a családok és a népesedés ügye mellett elkötelezett szellemi holdudvar számára a közös értékeket középpontba helyező, családias légkörű találkozásokra. Tartalmas beszélgetés zajlott például Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója és Kautzky Armand között, Süveges Gergő moderálásában, de nagyon emlékezetes marad az az est is, amelynek Kiss Gergő és felesége (valamint legkisebbik lányuk), illetve Monspart Sarolta és férje voltak a meghívott vendégei – és nemcsak őmiattuk, hanem azért is, mert magammal vittem az akkor már vízilabdázó nagyfiamat, akinek örök emlék maradt az akkor készült közös fotó a háromszoros olimpiai bajnokkal. Ilyen megfontolásból hívtam el most magammal a vívással ismerkedő kisebbik fiamat, aki zárkózott gyerek lévén először el sem akart jönni, majd látva, hogy még sok gyerek van, kissé felengedett, de fotózkodni megint csak nem akart. Végül felbátorodva egyedül odament az olimpikonokhoz, aláírást kért, majd fotót készített az érmeikről, amiket otthon büszkén mutogatott a testvéreinek. Hazafele úton pedig az elhangzottakról beszélgettünk.

A Dudás Ádám moderálásában zajló beszélgetés egy emlékezetes videofelvétellel kezdődött, amikor is a sikeres elődöntő után Lőrincz Tamás, még a küzdelemtől elfulladva mondta bele a kamerába: „szemeim előtt a családom arca lebegett”. Az estet Tamás azzal indította, hogy még mindig nem merte visszanézni azt a küzdelmet, mert fél, hogy esetleg nem ő nyer, majd komolyra fordítva a szót, elárulta: „borzasztó nehéz küzdelem volt, amihez kellett valami plusz a vadállat ellen”; ezt a pluszt a családja – felesége és két gyermeke jelentette, ők adtak erőt a nehéz küzdelemhez. Elmesélte azt is, hogy a riói olimpia után abba akarta hagyni a sportot – azt a szereplését kudarcként élte meg, és azt sem tudta megbocsájtani, amit ott a testvérével tettek –, de végül éppen Viktor volt az, aki nem hagyta, hogy testvére abbahagyja a birkózást. „Pályafutásom legnagyobb sikereit ennek az időszaknak és a testvéremnek, családomnak köszönhetem” – fogalmazott Tamás.

Lőrincz Viktor megerősítette, neki is hatalmas erőforrást jelent a családja, ami a 2021-re halasztott olimpiára egy kislánnyal bővült. Bevallása szerint az extra kihívástól először megijedt, bátyjához fordult tanácsért, „hiszen Tomi taposta nekem az utat, és tanácsokkal is ellátott, mind szakmai, mind családi ügyekben”, majd rájött, hogy a kisbabától olyan plusz motivációt, energiát kap, amire nem is számított.  Elmesélte azt is, hogyan igyekezett része lenni kislánya életének, például az esti fürdetések révén; mennyire nehéz volt elindulni az olimpiai edzőtáborba, és milyen türelmetlenül várta a Tokióból történő hazaérkezése utáni reggelen, hogy kislánya végre felébredjen és ő nyakába akaszthassa ezüstérmét. „Ezért a pillanatért megérte minden szenvedés; szeretném majd elmondani neki, milyen sokban köszönhetem neki”.

Osváth Ricsitől megtudtuk, hogy az első gyermeke születése után még aznap el kellett utaznia Kanadába edzőtáborba. Akkor úgy érezte, számára az volt élete legnehezebb pillanata, de azóta még sok hasonlóan nehéz (és még több örömteli) pillanatban volt része a családjának köszönhetően. Harmadik gyermeke épp akkor született, amikor a budapesti VB-n döntőbe jutásért vívott sikeresen, így utána elsírta magát. „A család az, amely leginkább megsínyli az versenysportolói pályafutást” – állította az olimpiai ezüstérmes vívó.

Tamás szerint viszont – mivel az ő gyermekei kicsik, és abban nőttek fel, hogy édesapjuk nincs otthon, ezért szerinte a távollét neki rosszabb, mint a gyermekeinek. „Apa, mikor mész edzőtáborba?” – szokták kérdezgetni a gyerekei, amikor – például a pandémia alatt vagy az olimpia után – hosszabb ideig otthon tartózkodik, mert nekik az a szokatlan, hogy minden nap látják az édesapjukat.

A moderátor kérdésére, miszerint mennyire jó, ha a felkészülés alatt vagy a verseny előtt kapcsolatba lépnek családjukkal, a sportolók különböző választ adtak. Tamás elárulta: neki nagy szüksége van arra, hogy a családi videóhívások pár percre kizökkentsék, még a döntő előtt is beszélt velük, sőt még a lakásfelújítással kapcsolatban is felhívta feleségét. Ugyanakkor 30 éves koráig úgy készült és versenyzett, hogy csak a sport létezett a számára; viszont utána már egyre jobban nehezére esett csak arra fókuszálni, hiszen „jött egy csomó minden, ami fontosabb lett, mint a sport, például a család, az egyetem”, amelyek visszatekintve semmiképpen nem voltak rossz hatással a teljesítményére, hiszen eredményei egyre jobbak lettek. „A sportpszichológusok nem ajánlják ezt, én vagyok a kivétel” – tette hozzá mosolyogva. Viktor megerősítette, hogy a családi videóbeszélgetés valóban jók a kizökkentésre, és neki különösen fontos volt, hogy abban a korban, amikor hétről hétre látványosan fejlődik egy kisbaba, rendszeresen láthassa a gyermekét, így ezektől mindig feltöltődött, ugyanakkor elismerte, hogy a túlzott érzelmek nem feltétlenül vannak jó hatással a teljesítményre. Ricsi elárulta: ő csak röviden beszélt a családjával, hogy ne kerüljön túl érzelgős hangulatba.

A beszélgetés a Lőrincz testvérek különleges helyzetével folytatódott: miközben rengeteg erőt ad egymás számára a másik állandó jelenléte az edzéseken és a versenyeken, érzelmileg nagyon nehéz helyzeteket is produkálhat nekik, amikor egymás meccseit nézik, miközben saját versenyszámukra készülnek – legutóbb például az olimpián. Egymásnak viccesen odamondogató, szeretetteljes beszámolóikból viszont egyértelműen kiderült, mennyire őszinte szívvel izgultak és szurkoltak egymásért, és a másik sikere olyan extra örömet jelentett nekik, hogy saját sikereiket részben a másik jó szereplésének tulajdonítják.

Viktor elárulta: bár neki is nagyon nehéz volt, mégis úgy érzi, testvére még nehezebb helyzetbe került Tokióban. Ő Tamás elődöntőjét követő nap kezdett, így nem kellett volna megnéznie a testvérét, de nem tudta kihagyni, és bár 6:1-nél hátradőlt, de 6:5-nél már nagyon izgult érte. Tamás győzelmétől viszont új energiákat kapott: tudta, hogy most már jöhet ő, és neki is meg kell csinálnia a maga részét, hogy az EB, VB után legyen két olimpiai érmük is. „Nem éreztem tehernek Tomi aranyát, legszívesebben felvettem volna őt a nyakamba és körbevittem volna az olimpiai faluban, de nem tehettem meg, le kellett nyugodnom, még az érmét is csak másnap néztem meg.”

Tamás ezzel vette át a szót: „Amióta válogatott lett, azóta stresszelek Viktor miatt, és miközben persze nagyon örülök a sikereinek, ez valóban kétélű fegyver. Amikor Viktor elődöntőt vívott, én a döntőre készültem, elbújtam a mosdóba, hogy ne is halljam, mi történik, az időt sem érzékeltem, de az ő sikere az megdobta az én állapotomat is”. Amikor a moderátor a szüleiről kérdezte őket, kiderült, édesanyjuk nyolc éve könyörög Tamásnak, hogy hagyja abba a birkózást, nem is tudja nézni a mérkőzéseket, édesapjuk kommentátorként közvetíti neki az eseményeket. Mivel nem szeretnek szerepelni, a fiúk is meglepődtek, hogy a helyi Honvéd tévének sikerült megszólaltatnia őket, és alaposan meglepődtek, amikor édesapjuk azt nyilatkozta: „Viktornak olyan jó lenne egy bronzérem, Tamásnak pedig már mindegy, ő úgyis befejezi”.

Ricsi megerősítette, hogy az ő édesapja is ilyen pesszimista, sőt a családban más nem is sportol, így sokáig őt sem értették: „2013-ban láttak először a szüleim a budapesti VB-n, és akkor picit megértették, miért nagy szerelem a vívás, és miért nem hagytam abba a sérülésem után”. A moderátor kérdésére röviden elmesélte balesetét, és azt, hogy utána más szakmában is kipróbálta magát, de annyira hiányzott a vívás, hogy végül átköltözött Magyarországra és Beliczay Sándor mellett tanulta a kerekesszékes vívást. Mesélt az országváltás nehézségeiről, az akkor még barátnői státuszban lévő, Kolozsváron tanuló feleségével zajló távkapcsolatáról, aki két hónapig ápolta őt a kórházban a balesete után, ami alatt Ricsi meggyőződött, vele szeretné leélni az életét, és akivel nagyon boldogon élnek ma is. „Istennek célja van velem...” – foglalta össze, s bár számomra nem volt egyértelmű, hogy ezt a vívásra vagy a családjára értette, őt hallgatva, úgy gondolom, mindkettőre.

Utolsó kérdésként a pandémiáról esett szó, amely nemcsak a négy éves olimpiai felkészülést tolta ki egy évvel, hanem alaposan megtépázta a Lőrincz-testvéreket, mindketten átestek rajta, így azalatt sem tudtak edzeni. Ráadásul Viktor nemcsak a covidon esett át, hanem volt egy térdműtéte is, ami után még annyi ereje sem volt, hogy kislányát kézbe vegye. Felesége egyedül vezette a háztartást és gondozta a pici kislányt, a műtét és aztán a covid alatt is. Viktor így közel három hónapnyi edzést hagyott ki, amitől bevallása szerint nagyon maga alá került 2021 legelején. „Szerencsére Tomi ott állt mellettem, és a feleségem is; ők mind kellettek ahhoz, hogy augusztusra 120%-os formába hozzam magam. (...) Minél mélyebb a lent, annál jobb feljutni a csúcsra. Én egyébként szívesen emlékszem a nehéz pillanatokra és arra, hogy akkor kik álltak mellettem.”

Tamás a coviddal kapcsolatban így fogalmazott: „a pandémia alatt kipróbáltuk a normális családi életet”, testvéréről pedig megjegyezte: „nagyon különböző személyiségek vagyunk, de utunk mindig is egy volt, és mindig is számíthattunk egymásra.” Az est végén esküvői fényképeket vetítettek ki, amelynek kapcsán a sportolók nosztalgiázva meséltek a szép pillanatokról és egyöntetűen megállapították: feleségeik a legjobb pszichológusaik.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk