Lehet-e egynél többet szeretni?

A szeretet olyan dolog, hogy minél több felé osztod, annál több marad neked belőle. Erre a keresztény gondolatra hivatkoznak a poliamoria hívei, akik szerint miért ne lehetne egynél több embert is szeretni, mint házas- vagy élettársunkat. A jogi és társadalmi elutasítás miatt jelenleg még zárt ajtók mögött folytatják ezt az életmódjukat, de már nagyon szeretnének „előbújni”.

Való igaz, a világon a monogám házasságok mellett ma is sok helyütt jelen van a poligámia, azaz, amikor egy férfinak több felesége van. (A poliandria, azaz többférjűség, korokon és kultúrákon átívelően olyannyira marginális jelenségnek számított, hogy lényegében nem létezőként beszélhetünk róla.) Arra már régóta rájöttek, hogy a poligámia nem a legjobb társadalomszervezési módszer: amikor kevés férfira jut sok nő, akkor sok férfira jut kevés vagy egy se, ami biztos recept az erőszakra. Ennek megfelelően a poligámia folyamatosan visszaszorulóban van a fejlődő világban, ahol még létezik. Ezzel szembe megy a nyugati tendencia, amelyben is aktivisták küzdenek a poliamoria törvényi elismeréséért. Nem is eredménytelenül. Kanadában már tavaly megszületett az első olyan bírósági döntés, amely indirekt módon legalizál egy poliamor szerelmi háromszöget. A sztori röviden: egy új-fundlandi nő egyszerre két férfival tartott fenn szerelmi viszonyt, és ahogy ez ilyenkor nem ritkán előfordul, egy idő után teherbe esett. A gyerek anyjának kiléte tehát nem volt kérdéses, ám az, hogy ki az apja, nem lehetett megállapítani. A szerelmi hármas keresetet adott be a kanadai bírósághoz, hogy minkét férfit jegyezzék be a gyerek apjának. A bíróság pedig a keresetnek helyt adott, mondván, nem lehet megállapítani a gyerek apjának a személyét, ezért a gyereknek a legjobban felfogott érdeke (sic!) az, hogy két apja legyen. Fowler bírónak az érvelését talán komolyan is vehettük volna száz vagy akár csak ötven évvel ezelőtt is, amikor genetikai vizsgálati módszerek híján még nem lehetett egyértelműen megállapítani a biológia apa kilétét. Ma már azonban ezt minden kétséget kizáróan meg lehet tenni – más kérdés, hogy nem akarják. (Egészen biztos, hogy a gyerek majd meg akarja tudni, ki is a valódi apja.) Az viszont ijesztő, hogy Kanadában a jog a felnőttek szexuális szokásait a gyerek érdekei elé helyezi.

Olvasd tovább a cikket a felhívásunk után! Idén már csak három alkalommal, de három különleges témával várja a férfiakat és nőket BEDŐ IMRE Férfiak Klubja-alapító, bestselleríró és keresett előadó az Ötvösműhely nevű méltán sikeres előadás-sorozaton! (Alkamanként külön kell regisztrálni és támogatni!) Kattints a képre a részletekért:

Politikai akarat

A poliamoria egy felemás szóösszetétel: a görög poli (több) és a latin amor (szerelem) szavakból képződik, ebből pedig már le lehet vonni a következtetést, hogy a kifejezés se nem ógörög, se nem latin eredetű, hanem nagyon is modern. Nem mintha a jelenség nem létezett volna a történelmi múltban is, csak akkoriban sokféle egyéb módon nevezték, amelyek általában erkölcsi kategóriák voltak. Ehhez képest a poliamoria abban jelent valódi újdonságot, hogy most először fogalmazódik meg olyan politikai akarat, amelyik ezt nyíltan egyenjogúsítani szeretné a monogám házasság és család intézményével. A cél ugyanis az, hogy a poliamorok „kibújhassanak a szekrényből”, és mindenki előtt felvállalhassák az életformájukat, amihez állami elismerést, sőt támogatást is kérnek.

Az internet tele van polimaorista manifesztumokkal, ezek közül most az ausztrál Polyamory Action Lobbyéból (PAL) közlünk egy rövid részletet: „Túl régóta tagadja meg Ausztrália a jogot az emberektől, hogy azokkal házasodhassanak össze, akik fontosak nekik. Ezt felháborítónak tartjuk. Hisszük, hogy mindenkinek jogában kellene állnia összeházasodnia a partnereivel, és hogy semmilyen törvénynek nem lenne szabad útjába állnia a szerelemnek. Éppen ezért nem kevesebbet követelünk, mint a poliamóriás családok teljes elismerését. (…) A poliamoria ugyanis gyakorta nem választás kérdése, nem tehet róla, ha valaki egyszerre több embert szeret… Minden financiális, egészségügyi és jogi védelmet, amit egy monogám házasságban a házastársak élveznek, ki kell terjeszteni a családban található összes partnerre… A családnak a biztonságról, stabilitásról és a szeretetről kell szólnia, és nem a struktúrákról.” Célja elérése érdekében a PAL aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy petíciót adhassanak át az ausztrál kormánynak.

A petíciót összesen 40-en írták alá.

Ám a csekély érdeklődés ellenére a PAL kezdeményezése támogatásra talált a GREENS pártnál, amelyik a zászlajára tűzte az ügyet.

Kinek jó ez?

Sokaknak úgy tűnhet, hogy a poliamoria – vagy más néven konszenzuális nem-monogámia – a szeretőtartás politikailag korrekt elnevezése, ez azonban nem teljesen helyes. A poliamoristák szerint a lényegi különbség abban van, hogy míg az előbbiben titokban zajlik a félrelépés, addig az utóbbiban teljesen nyíltan, mindenki tudtával és belegyezésével – és ettől mindjárt etikus is lesz.  Emögött az az általánosabb politikai gondolat húzódik meg, hogy amit nem tilt a törtvény, az nem pusztán elfogadható, hanem mindjárt erkölcsös is.

A poliamoristák szerint pedig az ilyen formációk a legerkölcsösebbek a világon, mert a résztvevők mindent mindig megbeszélnek egymással. „Az ilyen kapcsolatokban élő emberek folyamatos kommunikációban vannak egymással. Azt is mondhatnám, hogy halálra kommunikálják magukat” – mondta Bjarne Holmes, az amerikai Vermontban működő Champlain College pszichológusa. Szükség is van kommunikációra, hiszen egy ilyen formáció csak akkor működik, ha mindenkinek az igényei ki vannak elégítve.

A konszenzuálisan nem monogám kapcsolatok viszonylag széles skálán mozoghatnak, a nyitott házasságoktól kezdve – amelyekben a feleknek szabad alkalmi szexuális kapcsolatokat létesíteniük –, a szvingerezőkön – amikor két (házas)pár él szexuális közösségben – át egészen a párhuzamosan futó kettes, hármas vagy még számosabb szerelmi kapcsolatokig. „Van egy feleségem, egy barátnőm, akit ugyanannyira imádok, mint a feleségemet, és van egy szeretőm is”, mondja az angliai Kentből származó 38 éves hiteltanácsadó, Peter. „Mindnyájukat az életem részének tekintem. Ha nem élhetnék ebben a felállásban, akkor bizony állandóan hűtlen lennék a feleségemhez, és folyamatosan hazudnom kellene neki.” Így viszont Peternek nem kell hazudnia és „hűséges” is maradhat. A poliamoristák ugyanakkor sokkal tudatosabb óvszerhasználók is, ahogy ezt egy kutatás kimutatta. Ők gondosan felkészülnek a pásztorórákra, míg az alkoholmámor indukálta egyéjszakás kalandok szereplői sokkal inkább ki vannak téve a nem biztonságos szex ártalmainak. Sőt, a poliamoristák jelentős része szabályos könyvelést vezet arról, kivel, mikor, hányszor és mit csinált, hogy később mindez visszakereshető, bizonyítható és átbeszélhető legyen. Ilyen az igazán felelős szexuális viselkedés – a hívek szerint.

A konszenzuálisan nem monogám kapcsolatokban élők kb. harminc százalékánál van sorrend a kapcsolatok között, azaz van elsődleges, másodlagos, harmadlagos, stb. partner, míg bő kétharmaduk „nem hajlandó elfogadni az alá-, fölérendeltség koncepcióját”. Az egésznek ugyanis az a lényege, hogy nincs kitaposott út, mindenkinek magának kell megteremtenie az egyensúlyt hosszadalmas tárgyalások útján. És hogy ez miért éri meg? „A több szeretet ugyanis még több szeretetet szül”, fogalmazta meg egy gyakorló poliamorista a véleményét a már idézett pszichológus Bjarne Holmesnak.

Az ember természete

2013. februárjában a kaliforniai San Diegoban került sor az első Nemzetközi Akadémiai Poliamoria Konferenciára, amelyen egyes előadók az amerikai társadalomban öt százalékra mondták azok számát, akik valamilyen poli-felállásban élnek, ami tizenöt-, tizenhatmillió embert jelentene. Más felszólalok ugyanezt a számot ötszázezerre becsülték, ami lényegesen kevesebb. Több előadó is arra hivatkozott, számos antropológiai kutatás igazolta, hogy a monogám házasság csak a társadalmak kisebb részében (volt) szigorú előírás, és hogy az ősemberek körében gyakori lehetett a poliandria, azaz a többférjűség, sőt ember előtti elődeink körében még gyakoribb. A legfőbb érvek között elhangzott még az is, ha a delfinek is így élnek, akkor miért ne élhetnénk így mi is.

Ezzel merőben ellentétes véleményt fogalmaz meg David M. Buss, a Michigani Állami Egyetem világhírű evolúciós pszichológia professzora, akinek Veszélyes szenvedély című könyve magyarul is megjelent. Az emberi párválasztás vezető kutatója szerint a poliamoria nem az ember természetes állapota. „Nincs a világon olyan kultúra, amelyikben a férfiak ne lennének szexuálisan féltékenyek”, mondja.


David M. Buss

Egyes antropológusok – talán éppen saját idealizmusuk által félrevezetve – volt, hogy azt hitték, bizonyos társadalmak támogatták a poliamoriát. Ezekről azonban utólag mindig kiderült, nem igazak. A Francia-Polinéziához tartozó Marquises-szigetek lakóiról sokáig állították, hogy poliamoriás társadalomban élnek, amíg ki nem derült, minden a férj engedélyén múlott, hogy a felesége mikor és kivel kerülhetett szexuális kapcsolatba. Ennek az engedélynek a hiányában ugyanis a nőt megverték, sőt gyakorta meg is ölték. A másik ilyen tévhit az inuitokat (eszkimók) övezi, akik állítólag szabadon megosztoznak egymás feleségén, az arra tévedő utazónak pedig szállás és élelem mellett őt is előzékenyen felajánlják. A valóságban azonban ilyesmire csak rendkívül ritkán került sor, és bebizonyosodott, hogy az eszkimó férfiak ugyanannyira féltékenyek, mint a férfiak bárhol máshol a világon, és féltékenységi rohamaikban ugyanúgy megölik a feleségüket, ahogy máshol szokták. Buss professzor szerint ennek az agresszív szerelemféltésnek az az evolúciós értelme, hogy a férfi sosem lehet egészen biztos abban, hogy a gyermek, akit pénzét, idejét és energiáját nem kímélve felnevel, valóban az övé. „Nincsenek a világon olyan paradicsomi helyek, amelyeket szexuálisan felszabadult emberek népesítenének be”, foglalja össze a mondottakat David M. Buss. A poliamoria tehát ellentétes az ember eredendő természetével.

A biztonságos gyerekneveléshez szükséges feltételeket sem képesek a poliamor kapcsolatok biztosítani, mert ezek a felállások nagyon sérülékenyek és változékonyak. Az ilyen felállásokban gyakran cserélődnek a szereplők, hiszen az egésznek az a lényege, hogy ne kelljen gátat szabni a primer vágyaknak, hanem ki lehessen azokat élni. Az az állandóság és biztonság, ami egy gyerek egészséges felnövekedéséhez szükséges, ezekben a kapcsolatokban nincs jelen. A folyamatos kommunikáció, amit a poliamoria szószólói annyit hangoztatnak, valóban nagyon fontos, ám ez sem képes kezelni a kapcsolati nehézségeket, legfőképpen a féltékenységet, ami mint a gejzír, garantálhatóan feltör időről-időre. David M. Buss történelmi kutatásai alapján állítja, egy nagyobb civilizáció felbomlásakor mindig megjelentek a szabad szerelemre épülő kisebb-nagyobb csoportosulások vagy kommunák, ám soha semelyik sem bizonyult tartósnak: még egy generációt sem éltek meg, a többség még az alapítók életében felbomlott. Erről az útról tehát a történelem során többször bebizonyosodott, hogy követhetetlen és folytathatatlan.

Summa-summarum bármennyire is szeretnék ezt így beállítani az aktivisták, a poliamoria még csak nyomokban sem hasonlít a monogám kapcsolatokhoz semmilyen téren. Szó sincs arról, hogy a poliamor kapcsolatokban több személy csinálja ugyanazt, amit a monogám házasságban csak kettő. E kettő nem variációja vagy alternatívája egymásnak, hanem lényegileg különböznek. Ha a poliamor kapcsolatokból kivesszük a szexualitást, az egészből nem marad semmi, eltűnik, mintha nem is lett volna. Szabad szerelemre társadalmat az emberiség történetében soha nem sikerült építeni.

És hogy a címben feltett kérdésre is feleljünk, nevezetesen, hogy lehet-e egyszerre többet szeretni: természetesen lehet, erre mindenki képes, hiszen szereti a szüleit, a gyerekeit, a barátait, stb. de ez nem jelenti azt, hogy mindenkivel le is akar feküdni.

Neo

Fotók: Gerd Altmann képe a Pixabay -en. 

Gerd Altmann képe a Pixabay -en. 

Brett Hondow képe a Pixabay -en. 

Werther mx [CC BY-SA 4.0], via Wikimedia Commons

Thomas Wolter képe a Pixabay -en. 

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk