Lehet-e férfi és nő között barátság?

Először is tisztázzuk, ha két egyedülálló férfi és nő között alakul ki barátság, az könnyen lehet a későbbi szerelem és elköteleződés kezdeti szakasza – ez pedig egy szép romantikus történet, amiről nem is nagyon kell írni, mert úgy jó, ahogy van, és ezzel mindenki egyetért. Mi van azonban akkor – és vélhetően az olvasó fantáziáját is inkább ez a kérdés izgatja – ha történetesen úgy kezd kialakulni egyre fokozódó szimpátia egy férfi és egy nő között, hogy az egyik, esetleg mindkettő már házas, vagy legalábbis erősen elkötelezett? Lehetséges ilyenkor barátság közöttük, és ha igen, hogyan kerülhetjük el (ha el lehet), hogy az ne veszélyeztesse az erősebb kapcsolatunk pozícióját?

Az egyik alapvető válasz benne van magában a kérdésben: hogy a házasság erősebb, mint a barátság. Ezt sose felejtsük el, olyan szinten sem, hogy tudat alatt se boruljon sose a kettőjük közötti hierarchikus viszony bennünk. Ha azt látjuk, hogy olyan jeleket produkálunk, úgy viselkedünk a „baráttal” szemben, mint amikor szerelmesek voltunk/vagyunk házastársunkba, elkezdjük titkolni ezt a kapcsolatot házastársunk előtt, szidjuk házastársunkat a barátunk előtt, vagy sosem említjük, jobban kedvezünk a barátunknak, mint a házastársunknak, stb., akkor ne hagyjuk az eseményeket tovább menni ebbe az irányba, drasztikusan avatkozzunk be, ugyanis egész biztos, hogy tudat alatt ilyenkor már felborult a két kapcsolat közötti hierarchikus rend. Mivel azonban ezt sokan nem veszik észre, vagy nem ismerik el, vagy nem tesznek ellene, ezért jó ha az elején leszögezem: senkit nem buzdítok arra, ha házasságban él, akkor ellenkező neműekkel akarjon barátságot kialakítani! Ha jó a házassága, akkor azért nem, hiszen úgyis mindent megkap abból a kapcsolatból, ha pedig nem jó, akkor meg pláne nem, mert könnyen átmegy vigaszkeresésbe és a rosszabbnak tűnő házasság felrúgásába a dolog. Én szóltam!

Ennek ellenére azt gondolom, hogy mégis lehet igazi, szép, tiszta barátság ilyenkor is férfi és nő között. Ez azonban már egy magasabb „nehézségi fokozat”, amit csak igazi érett Férfi és Nő tud megvalósítani. Ennek első lépése, hogy – mint nemrég említettük – egyáltalán ne akarjunk barátságot kialakítani. Ha ezt kényszeresen akarjuk, akkor már van bennünk egy hiány, amit ezzel akarunk kívülről pótolni, ahelyett, hogy belülről javítanánk meg a házasságunkat. Ha mindenképpen akarunk egy barátnőt/barátot, akkor egész biztosan el fogunk bukni, ne is áltassuk magunkat! Fogadjuk el, hogy a barátság esetleges, elsősorban azonos neműek között alakul ki zökkenőmentesen, a kapcsolatok csúcsa a házasság, a különböző neműek közötti barátság pedig alapvetően egy olyan luxuscikk, mint pl. egy saját helikopter, amiről lehet álmodozni, de azért le tudunk élni nélküle is egy életet.

Ha viszont mégis spontán módon úgy alakul, hogy rendben van a házasságunk, de kölcsönös szimpátia és szorosabb kapcsolat alakult ki közöttünk és egy ellentétes nemű ember között, akkor a következőket tudatosítsuk. Ha érezzük a fent említett zavarokat, jeleket, hogy túl messzire mentünk, ne kezdjük el kimagyarázni, mert a tudat alatti jelzések igen megbízhatóak: nem jó mederben megyünk, veszély van! Ha nem tudunk ezen úrrá lenni, akkor ne kísérletezgessünk, mert bölcsebb ilyenkor kiszállni, mint kockára tenni mindent. Ha azonban nem vészes a helyzet, a barátunk se nyomul, csak egyszerűen szeretnénk, ha ez a kapcsolat normális mederben maradna, fontoljuk meg a következőket. Általában a házastársukat/párjukat megcsalók szoktak azzal jönni, ha lefekszenek valakivel, de csak testi kapcsolat volt, az nem olyan súlyos, mintha érzelmi kötődés alakult volna ki az illetővel. A nagy fenét, én ezt pont fordítva látom! Egy ember irányába a szimpátia, a pozitív érzések nem annyira tudatos döntéssel alakulnak ki, míg ahhoz, hogy valakivel lefeküdjünk, nagyon is tudatos cselekvések sorozatán keresztül jutunk el, amiért jóval nagyobb a felelősségünk. Továbbá, azonos nemű barátainkkal se testi dimenziójú a kapcsolat, hanem alapvetően érzelmi, lelki, mivel a barátság ilyen. Nagyon bírhatom én férfi barátomat (vagy nőként a barátnőmet), jó vele együtt lógni, de eszembe se jut, hogy elkezdjem fogdosni vagy lefeküdjek vele. Vagy ha van egy ellenkező nemű testvérem, azzal is lehet bizalmas viszonyom, sülve-főve együtt lehetünk, mégse fekszünk le egymással. Ezek olyan tiszta magatartásformák, amiket az ember többnyire jól elsajátít, így kiváló mintát adnak arra, hogyan lehet a férfi-női barátságot is megfelelő, veszélytelen mederben tartani, ahelyett hogy valami teljesen új dologgal kezdenénk el kísérletezgetni bizonytalan kimenettel. Az viszont, hogy valakivel érzelemmentesen lefekszem, szöges ellentétben áll ezekkel a mintákkal, és ezzel semmilyen házasságon kívüli kapcsolatot nem lehet mentegetni.

A lényeg tehát, hogy ne tárgynak, hanem embernek tekintsük barátunkat, az emberi mivolt teljes dimenziójával, amelynek csak egy része az ő neme. Lehet ő álomszép és vonzó, önmagában az se baj, ha ez is tetszik benne nekünk, de ez csupán egy kellemes dísz rajta, és nem annyira lényeges, mint maga a személyisége. A barátság alapvetően lelki és nem testi dimenziójú. Igaz, hogy a testünk ösztöneink ereje miatt általában agresszívebben követelőzik, de a lélek a maga szelídebb hívásával jóval több és tartósabb örömöt ad nekünk, mint a testünk. Egy alapvetően lelki dimenziójú kapcsolat, mint amilyen a barátság is, rengeteg valódi boldogsággal ajándékozhat meg minket és sokkal jobb lehet, mint egy testi kapcsolat. A szerelmi viszonyban már testi és lelki dimenzió is van, de a barátság ugyanakkor mentes azoktól a bonyolult játszmáktól és tomboló viharoktól is, amelyek a szerelmi viszonyt olykor jellemzik a maga szélsőségessége és intenzitása miatt. Éppen ezért ha a férfi és nő közötti barátság megmarad barátságnak, sokkal békésebb, szelídebb, problémamentesebb, mint a szerelem. Ugyanakkor sok mindent megtanulhat így is egymásról a két fél, férfi és női energiáikat, képességeiket közös célra fordíthatják egymást kiegészítve, támogatva és ellensúlyozva. Egy valódi ellenkező nemű barát adott esetben sokat segíthet abban is, hogy barátja hogyan alakítson ki harmonikus szerelmi kapcsolatot saját párjával, mivel egy azonos nemű barátnál sokkal jobban ismeri a másik nem viselkedését! Alapvetően pedig nem azért különbözik egymástól a férfi és a nő, hogy ne tudjanak egymással együtt élni, hanem pont azért, hogy önmaguknál nagyobb dolgokat tudjanak együtt véghezvinni és tompítsák egymásban a káros szélsőségeket, megfelelő irányt és értelmet adva egymás törekvéseinek. Ezek egy férfi-női barátságot is örömtelivé és gyümölcsözővé tudnak tenni.

A férfi és nő közötti barátság tehát megfelelő mederben tartva nemcsak hogy megvalósítható, hanem nagyon jó dolog is. Lehet, hogy kevesebb, mint egy szerelmi viszony, de mentes ez utóbbi káros mellékhatásaitól is, miközben tartalmazza annak számos előnyét. Mivel azonban ellenkező neműek között jön létre, valóban erős a kísértés is, hogy kilépjünk a barátság keretei közül. Ha azonban ezt megtesszük, akkor elveszítjük annak egyedi értékeit is, miközben romba dől (ha volt) egy még erősebb és fontosabb kapcsolat: a házasságunk. Ne sóvárogjunk és álmodozzunk hát ilyen helyzetben azon, mi lenne, ha „többet csinálnánk”, „továbblépnénk”. Elárulom a titkot: rossz lenne. Még akkor se gondoljunk erre, ha történetesen egyedül maradunk egy lakásban vagy szállodai szobában ellenkező nemű barátunkkal. Higgyük el: akármilyen szituációba kerülünk, egyszerűen nem helyénvaló magatartás az, hogy a barátunkat szerelmünkként kezeljük, a kettő nem ugyanaz, és ha ilyenkor nem használjuk ki az alkalmat, akkor nem töketlenek, gyávák vagy lúzerek vagyunk, hanem megtettük azt, ami csak az emberek egy nagyon csekély előkelő hányadának sikerül: sértetlenül megőriztünk egy gyönyörű értéket.

U. Gergő

Fotók: Unsplash via Pixabay.com

tobyworth via Pixabay.com

ArtsyBee via Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (5)
  • ...

    smartee

    2016. szeptember 05 20:42
    Kedves Gergő! Azt írod, " senkit sem buzdítok arra,hogy ellenkező neműekkel létesítsen barátságot" Vitába szállok, ha megengeded. 40 éve van két férfi Barátom. mi hárman egy igazi jó csapat vagyunk. Két férfi és én.A 4 évtized alatt mindig számíthattunk egymásra.Pedig igen csak fiatalok voltunk mikor kezdődött a kapcsolat. És házasságban mind a hárman. Meg sem fordult a fejemben soha,hogy más is lehetett volna,vagy lehetne.A nemiség sosem játszott szerepet. Ez Barátság,a szó igaz értelmében.Mély lelki,szellemi kapcsolat.Nagy vitákkal,építő sistergésekkel.Merthogy senki nem jön szembe önmagával,így nem láthatja magát,hibáit, tévedéseit sem objektíven.A Barát,tükör,és kitől várhatja az ember az igazi építő kritikát, ha nem a barátjától.Egy házasságban ez nem így működik,a kritikából előbb utóbb tüskés erdő keletkezik. A barátság az mindig őszinte,hisz semmiféle érdek nincs benne.mert ha van,az már nem barátság,az már más terület. Hiszek abban, hogy van férfi-nő bartság,de van ám.
  • ...

    UGergő

    2016. szeptember 06 10:14
    Kedves Smartee! Gratulálok, alapvetően én is pont arról írtam, hogy ez lehetséges és jó dolog, és hogyan lehet ezt lehetőleg veszélyek nélkül megvalósítani. De nem hunyhatunk szemet afelett sem, hogy ez nem mindenkinek sikerül! Sajnos számos bukásról lehet hallani. Ha én buzdítanék erre valakit az ismeretlen olvasók közül, aki nem képes megbirkózni a kísértéssel, de barátságot AKAR kialakítani, és végül tönkremegy a házassága, azt nem akarnám a lelkemre venni. Mint írtam, ha ezt "akarjuk" (pl. mert valaki erre "buzdít"), akkor az már egy hiányból, gyengeségből fakad. Jó barátságok csak spontán módon alakulhatnak, nem szándékosan erőltetve, valamifajta pótlékként. És az is igaz, hogy a nők többnyire jobban meg tudják állni, hogy nem lépnek tovább a barátság kereteiből. Ez a cikk viszont alapvetően férfiaknak, sőt házas férfiaknak íródott. Muszáj az óvintézkedés és éberség, mert bárki olvashatja. Csak annyit mondok (mert alapvetően önmagam és mások tapasztalatából született a cikk), hogy én is már többször maradtam kettesben (egyébként álomszép) női barátaimmal - és nem történt semmi, ugyanúgy normálisan viselkedtünk, mint addig. De nem állítom, hogy ehhez nem kellett korábban egy egész folyamnyi kísértő gondolatot lenyomnom. ;)
  • ...

    LZOLI

    2016. szeptember 06 10:24
    Ha a házasság (párkapcsolat) alapvetően rendben van minden téren, akkor a jó barátságnak a testiség irányából nincs fogása. Ennek fenntartása nagy energiát, odafigyelést, közös munkát igényel és mindkét félnek a kapcsolatukban és egyéniségükben is folyamatosan fejlődniük kell. Egy harmadik belépésével (amire barátság szintjén bármikor számítani lehet) ha a helyzetet nem tudják feloldani, kockára mehet a bizalom, család, egzisztencia. Azon felül, ha a családban alapvetően megfelelően mennek a dolgok (de lehet, hogy ellaposodik a kapcsolat), akkor akár hobby, vagy szakmai téren nagy lelki egymásra találások is lehetnek, amely területen a férjnek/feleségnek se tudása, se érdeklődése nincs, illetve a személyiségfejlődéseikben is különböző szinten áll(hat)nak. Lelkében megrezzenhet, ha látja a nagy rokonszenvet a felek között. Persze ezt illő, hogy kellő disztingváltsággal kezeljék a felek. Talán a közösen végzett művészetekben (színészet, zene) a legnagyobb a kihívás, amikor a két lélek „rezonál” egymásra. Szerencsés az a házastársi kapcsolat, amelyben akár erről szót is tudnak ejteni nyugodt és nyitott feltételek mellett, hogy ne alakuljon ki elmérgesedő helyzet és a művészi ihletben lévő baráti „pár” is kerüljön vissza a földre. További kényes helyzetek lehetnek a beteg-terapeuta kapcsolatban, illetve ha valaki barátként, sorstársként egy súlyos magánéleti, egészségi állapban szeretne segíteni, illetve kérik segítségét közös betegség esetén. A hivatásos és jószándékú „hobby” terapeutának nagyon észnél kell lenni, hogy bizonyos határokat ne lépjen át, ha a „lelkizés” komoly szintet üt meg, mert a „pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.” Köszönöm a cikk nagyon jó gondolatait! És ez nagyon ott van: „Egy alapvetően lelki dimenziójú kapcsolat, mint amilyen a barátság is, rengeteg valódi boldogsággal ajándékozhat meg minket és sokkal jobb lehet, mint egy testi kapcsolat.”
  • ...

    Vik

    2017. augusztus 19 10:41
    Hello, Kicsit elveszettnek erzem magam, de lehet azert mert szkeptikus vagyok. Mint emlitve is volt ne keressunk szant szandekkal ellenkezo nemu baratot, hha hazassagban vagyunk, igaz? Nem ertem, hha ez hazassag jo, elviekben szerintem a hazastarsak a legjobb baratok, akkor ez hogy merulhetne fel egyaltalan? Akkor ott valami megiscsak hianyozhat. Persze tobb baratra is szuksege van/lehet mindenkinek, de alapbol miert tennem hogy ellenkezo nemuekkel kezdenek el baratsagot kotni? Ha ffi vagyok, maximum mert nem talalom eleg erdekesnek a felesegemet mint not, hha no aklor meg azert mert fiusabb beallitottsagu vagyok es igenylem mas pasik "kozelebbi" ismertseget? Ha meg spontan kezd kialakulni egy hazassagon kivuli ellenkezo nemu barati kapcsolat, tehat nem baratsag vagy ennel magasabb szintu kapcsolat lenne a tudatos cel, nem lehet hogy a hazassagbol ezen a teren megiscsak hianyzik valami? En nehezen tudom tudom elkepzelni hogy egy ffi es no kozotti csak barati kapcsolatban az egyik fel elobb v utobb ne kezdjen el tobbet erezni. Mert a baratsag nagyon jo alap a szerelem kialakulasahoz, es azt gondolom h innentol a kemia, a hormonok, a szexualus vonzodas lehet a donto lepes, a meghatarozo, tovabba hogy ezeket az erzelmeket, magasabb szintu erzeseket nem lehet iranyitani, maximum csak megprobalni elfojtani. Alapveto kerdesem, h miert baratkozik egy ffi a novel? Mi a celja? Megha egy no helyen is tudja kezelni ezt a dolgot, de a ffibe bele van kodolva a vadasz oszton, esetleg tevedek? Koszonom h komentelhettem :-)
  • ...

    frigyu

    2018. szeptember 08 20:13
    Kedves Gergő! Írása remekül használható! Érdeklődöm, hogy lehet a témában bővebb írásával is találkozni? A házasság mint megőrzendő érték téma isérdekel, de legfőképpen a fenti kérdések. Köszönöm F Gyula
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk