Megacélozza a testet, de a jellemet is!

A kapcsolat a sport és a jó szellemi képességek kifejlődése között már a legősibb kultúrákban is ismertek voltak: szólnak erről ókori görög versek és korai kínai feljegyzések is. A fegyelmet, példának okáért, gyakorta kötötték össze a küzdősportolók, birkózók vagy az olimpiai bajnokok kemény munkájával. De a sportok jó hatásának megismeréséhez természetesen nem kell az ókori irodalomig visszamennünk.

Michael Trulson texasi szociológus arra jutott az 1986-os tanulmányában, hogy a hagyományos sportok csökkentik a szorongást, az agressziót, ugyanakkor magasabb önértékelést, társasági készséget eredményeznek.

A sport másik fontos előnye az edző személyén és szerepén keresztül érvényesül. Komoly hatást tud gyakorolni minden fiatalra, de még a sportolásra később rákapó felnőttekre is. Edzés közben a tréner van abban a helyzetben, hogy bemutassa a folyamatos figyelem, a munka végén elért siker és az erőfeszítés értékeit és jó hatásait. A verseny során majd a „tanítvány” éles helyzetben is tapasztalhatja az edző pozitív befolyását.

Mint minden, a sporttal kapcsolatos „életigazságnak”, így az edző szerepének is komoly irodalma van. Az 1990-es évektől a pszichológia tudománya a pszichológiai rendellenességek helyett a lehető legjobb emberi viselkedés és az emberi boldogság kutatása felé kezdett elmozdulni. Margaret Moore, a Harvard Egyetem egyik orvosi intézetének kutatója szerint az edzők tevékenységének pozitív hatásait a következőképpen lehet összefoglalni: az erősségeink megismerése, a hála kifejezése, a jó eredmények okainak feltárása és a távlati tervek megalkotása.
 
A felsorolt négy pont közül a legérdekesebb talán a „jó eredmények okainak feltárása” lehet. Más tevékenységekkel ellentétben ugyanis a sport azonnali visszajelzést ad arra nézve, hogy egy döntés vagy gyakorlat mennyire is volt helyes. Például a keddi kemény munka már egy győztes meccset hozhat pénteken.

A fegyelem szokásának elsajátítása szintúgy a legfontosabb eredmények között van. A sport a valóságban mutatja meg, hogyan is lehet távlati célokat elérni a kitartó, gyakran ismétlődő munkával. Mindez a motivációs, azaz a lelkesedésre való képességet is erősíti a fiatalokban vagy felnőtt sportolókban, hiszen olyan versenykörülményeket biztosít, amelyekben a kitartó munka eredményei egyértelműen megmutatkoznak. Két washingtoni kutató szerint a fegyelem kialakításában az edző szerepe a legnagyobb.

Cikkajánló: Mire tanít a sport? Olvasóink válaszoltak!

Mindez a sport fontosságát, a fegyelem kialakításának szükségességét, de leginkább a professzionális, edzők felügyelete mellett végzett mozgás igényét mutatja be mindnyájunknak.

V . L. B.

Fotók: zulahacker123 via Pixabay.com

genielutz via Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások

Sűrítsd a véleményed

egy kattintásba

Ez a téma és a vita

Kattintson ide és jelentkezzen be a használathoz!
0
%
Értékes
0
%
Inspiráló
0
%
Építő
0
%
Hiánypótló
0
%
Közömbös
0
%
Romboló
Kattintson ide és jelentkezzen be a használathoz!
OSZD MEG

VONJ BE MÁSOKAT IS
A KÖZÖSSÉG JAVÁRA!

A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk