Mi a baj az Y-generációval?

Tényleg azt hiszik az 1984 után születettek, hogy „minden jár nekik”?

Cikkek sora foglalkozik az úgynevezett Y-generáció (az 1980 és 1994 között születettek) problémáival. Nem is olyan régen Simon Sinek magyar származású amerikai motivációs szónok és vállalkozó is nyilatkozott erről – a videó futótűzként terjedt az interneten, meglátásaival sokan egyetértettek, ugyanakkor a kijelentései parázs vitákat is szültek…

Sinek már korábban három bestsellert is írt az üzleti vezetés és a motiváció témájában, most pedig az Y-generáció munkahelyeken tapasztalt problémáiról beszélt. Az Y-generáció tagjait szerinte rengeteg mindennel vádolják: nehéz őket kezelni, narcisztikusak, önös érdeküket tartják szem előtt, nem képesek figyelni, lusták, és azt hiszik, minden jár nekik. Szerinte az utóbbi „vád” a legkomolyabb. Az Y-generáció tagjai sok mindent akarnak: jó állást, „hatást gyakorolni” a világra („bármi is ez”, teszi hozzá), ingyen ételt a munkahelyen „és babzsákot”.

Véleménye alapján viszont még így sem boldogak ezek a fiatalok, és ez négy dolog miatt van: a rossz nevelés, a technológia, a türelmetlenség és a környezet miatt. Mindez szerinte nem a fiatalok hibája: ők a helytelen nevelés, oktatás áldozatai.

Az első probléma, hogy elhitetik velük: ők különlegesek, és bármit megkaphatnak, ha eléggé akarják. Szerinte sok ember – valószínűleg hazájára értve – azért ért el kiemelkedő díjakat, mert a szülőjük panaszkodott az iskolában. Ezek a fiatalok értelmetlenül kapnak ötöst, mert a tanár csak nem akart veszekedni a szülőkkel. Még rosszabb példának tartja, amikor a csupán a részvételért kapnak érmét egyes gyerekek. A tudomány azonban már bizonyította, hogy az érmék ilyen könnyelmű osztogatása lealacsonyítja a díjak értékét a nyertesek szemében, a vesztes, aki viszont szintúgy érméhez jut, pedig zavarba kerül.

Ám ezek a fiatalok, miután leérettségiznek, és álláshoz jutnak, szomorú ténnyel szembesülnek: a munkahelyükön már nem tartják őket különlegesnek, az anyjuk nem tudja egyengetni az útjukat, és semmit sem kapnak, ha az utolsó helyen futnak be. Így az önképük összeomlik.

A második probléma, hogy a Facebook és az Instagram világában élünk, amelyben mindent „szűrőkön” keresztül látunk. Vagyis remekül értünk ahhoz, hogy megmutassuk: minden remek, miközben depresszióval küszködünk. Ebben a világban mindenki vagány akar lenni: bár nem tudjuk, hogy „mit kéne tenni”, közben mégis azt az üzenetet adjuk át, hogy „tessék, én aztán tudom, mit kell tenni”. Sinek szerint viszont „az igazság az, hogy a többségünknek lövése sincs”. Ez a generáció következésképpen sokkal kevésbé becsüli magát, mint az előző.

A technológia további frontokon is gondot okozhat. Sinek azokra a kutatásokra hivatkozik, amelyek szerint a mobilos és internetes üzenetek dopamint, azaz boldogsághormont keltenek a felhasználókban. Ezért írunk ismerőseinknek, amikor rosszul érezzük magunkat: jó érzés, mikor válaszolnak nekünk. A hatás fordítva is működik: ha kevesebb visszajelzést kapnak Instagramon, vagy valaki törli őket az ismerősei között, a fiatalok kvázi traumaként élik meg. A dopamin könnyen okoz függőséget, még sincs korlát a fiataloknak a közösségi médiában. Sinek ezért azt javasolja, hogy ne vigyünk magunkkal telefont beszélgetésekre és tárgyalásokra, ne tartsuk a telefont a hálószobánkban – és ha utóbbit meg akarjuk szegni, mondván, hogy ébresztőnek használjuk, akkor vegyünk inkább egy vekkert.

A harmadik probléma, hogy a fiatalok türelmetlenek. Újabban mindenhez azonnal hozzájutunk: már nem kell elmenni a moziba, mert a filmeket online nézhetjük; a sorozatokat is visszanézhetjük, nem kell várnunk az epizódokra: már ismerkednünk sem kell, mert a randialkalmazásokon csak jobbra kell húzni valakit. Mindent gyorsan kapunk meg, kivéve a tartalmas dolgokat: az elégedettséget a munkában és a jó kapcsolatokat. Ezek megszerzése ugyanis lassú, bonyolult, nehéz folyamat, amire nincsen alkalmazás, mely felgyorsíthatná, megkönnyíthetné a dolgukat.

A negyedik probléma a munkahelyi boldogság és a munkahely nevelő hatásának hiánya. A fiatalok „hatást akarnak gyakorolni”, míg Sinek szerint ezzel „csak a hegy csúcsát látják, a hegyet viszont nem”. Értsd: előrelépést, sikereket, karriert, hírnevet akarnak, ám az ezekhez vezető útról fogalmuk sincsen, mely hosszú, fáradalmas, és olykor járhatatlan. Mindent gyorsan szeretnének: a sikerérzet azonnali kielégítését.

Cikkajánló: Miért nem vállalnak gyereket?

Ennek az oka az is lehet, hogy a céges világban nem a dolgozók életét tartják szem előtt, hanem a rövid távú előnyöket. Sinek úgy véli, gond, hogy a cégek „nem segítenek megtalálni a fiatalok számára az egyensúlyt, vagy leküzdeni az azonnali »kielégülésre« való igényüket”. „Magukat vádolják ezek az ifjú alkalmazottak”, teszi hozzá, „pedig a cégek a hibásak”. Szerinte a cégek érdeke is az lenne, hogy fejlesszék ezeket a fiatalokat, utat mutassanak nekik.

Ti egyetértetek Sinek meglátásaival? Írjátok meg kommentben!

V. L. B.

Fotók: DrCartoon via Pixabay.com

PublicDomainPictures via Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk