Ne játssz a tűzzel! – Ez a film nézhető családdal, de minek, ha van jobb is?

Nemrég láttuk ezt az egy éve a magyar mozikban fergeteges családi vígjátékként bemutatott vegyes élvezeti értékű amerikai filmet. Az alkotás rengeteg sebből vérzik és könnyen rányomhatjuk az amerikai tucatgagyi jelzőt, mégsem tenném. Az egyébként nem igénytelen filmfogyasztó gyerekeinknek kifejezetten tetszett, és még mi sem mondtuk rá azt, hogy nézhetetlen.

A történet: a szoborarcú, rendíthetetlen macsó Jake Carson (John Cena, az új Schwarzenegger) helyi tűzoltóparancsnok Kalifornia egyik távoli erdei területén található kis bázison. A csapat a film elején egy bevetés után váratlanul megfeleződik, akik maradnak: a hűséges, minden lében kanál Mark Rogers (Keegan-Michael Key), a neurotikus, könnyen sírva fakadó Rodrigo Torres (John Leguizamo) és a néma óriás Fejsze (Tyler Mane), aki mindenhová magával viszi ezüstszínű tűzoltó baltáját.

Carsont nagy büszkeséggel tölti el, hogy ugyanazt a munkát végezheti, mint az őt egyedül nevelő és az ő gyerekkorában, munka közben elhunyt édesapja. Ugyanakkor tipikus, kizárólag a munkájának élő agglegény, aki azzal a váratlan helyzettel találkozik, hogy miután három kiskorú gyermeket kimentenek egy égő hétvégi házból, a törvény értelmében nekik kell a biztonságos elhelyezésükről gondoskodniuk mindaddig, amíg a szüleik át nem veszik őket. A szülők azonban nem jönnek... Sőt, egy idő után kiderül, hogy nincsenek is.

Közben, a bátor mentési akció kapcsán Carsont megkeresi  parancsnoka, Richards (Dennis Haysbert), aki nyugdíjba tervez menni, ezért keresi az utódját és emiatt is kíváncsi Carsonra. A történetben felbukkan még egy ugyancsak egyedülálló és kizárólag a karrierjének élő, Carlsonba néhány sikertelen randi után is szerelmes kutatónő, dr. Amy Hicks (Judy Greer), aki először felháborodik, hogy a férfi rá akarja sózni a rakoncátlan testvéreket, csak azért, mert ő nő, de amikor látja, hogy a férfi túléli az első éjszakát velük, önkéntesen jelentkezik segíteni (és a férfi közelben lenni).

Gondolkodnom kellett azon, mégis mi tetszik ebben a többnyire közhelyes figurákkal, helyzetekkel és szövegekkel teli, kiszámítható történetű filmben. Arra jutottam, hogy nagyjából ugyanaz, mint a tavaly nyáron látott magyar vígjátékban, a Pesti balhéban, amiről ugyanazt írtam a Férfiak Klubja olvasóinak, amit most tudnék: nem mondom, hogy ne nézzék meg, csak ne várjanak tőle sokat. Előfordulhat ugyanis olyan, amikor az ember szívesen megnéz olyan filmet is, ami nem túl nagy kihívás sem az agyának, sem a lelkének, de valamiért mégsem áll fel mellőle. És nemcsak azért, mert a gyerekei erre kérik, hanem azért sem, mert egyszerűen jól esik nevetni. Hol a film vicces figurákon, hol a helyzetkomikumon vagy a szóbeli poénokon, hol pedig azon, hogy mennyire gyenge (sekélyes, sablonos, unalmas) volt az adott figura, helyzet vagy poén. És amikor már azt éreznénk, hogy kezd túlságosan fárasztóvá vagy kiszámíthatóvá válni, akkor – éppúgy, mint az említett magyar filmben – jön egy újabb fordulat, amitől mégiscsak tovább- és végignézzük.

Mindkét filmben fontos vagy fő szerep jut a férfiak barátságának és az ezt látszólag megbontó, de tulajdonképpen mellette jól megférő szerelemnek is, viszont a Pesti balhétól eltérően itt van három gyermekszereplő is. Bizonyára ezért tetszett annyira a gyermekeimnek és valószínűleg miattuk néztük mi, felnőttek is szívesen végig. Nem mondom, hogy a gyerekszínészek minden pillanatban csúcsformában voltak, és a forgatókönyv az esetükben is tartalmazott jó pár sablonos, túlzó vagy előre megjósolható fordulatot, mégis állítom, hogy ők hárman, különösen a legkisebb lány gyakorlatilag megmentették a filmet. Például olyan jelenetekkel, amikor a kislány esti mesét kér Carlsontól, vagy amikor teázgat a kutyával és Fejszével, vagy amikor örül a számára rendezett szülinapnak – ezek a jelenetek még akkor is megérinti a nézőt, ha közben érzi, hogy túl szirupos. Hiszen a való életünkben is vannak mások számára sziruposnak tűnő, de számunkra igencsak fontos, kapcsolatépítő intimitást jelentő helyzetek. És ebből valóban sok van a filmben. (Ezt a sziruposságot egyébként egészen jól ellensúlyozza a humor.) És nemcsak a gyermekes jelenetekben, beleértve a testvérek sorsát rendező döntést, hanem az együtt dolgozó férfiak barátságában, vagy abban, ahogy Carlson őrzi apja emlékét, és még abban is, ahogy a kutatónővel időnként bénázik.

Ajánló: Ezért kultfilm A bakancslista
Kattints a következő rovatcímekre, ha más cikkeket is szívesen olvasnál honlapunkon: A férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

Van azonban valami, amiben még a Pesti balhé viszonylag alacsony mércéjét sem üti meg ez a tűzoltós, bocsánat, füstugrós film. Az előbbi ugyanis tele volt kiváló magyar színészekkel és a ’70-es évek végén, ’80-as évek elején születettek – vagyis mi, mai szülők – számára ismert helyszínekkel, ikonikus tárgyakkal, nosztalgikus zenékkel. Ennek ellenére, ahogy a magyar filmben, ebben is egyértelműen benne van egy jó film lehetősége, viszont éppen ezért kár érte (is). Talán duplán is kár, mert a film legfontosabb üzenete – a karrier és, vagy család alapdilemmája – megérdemelt volna egy méltóbb „fergeteges családi vígjátékot”.

Antal-Ferencz Ildikó

Fotó: youtube.com 

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk