Nekem apám miatt ünnep a húsvét

Emlékszem, amikor édesapámmal jártam locsolkodni… Ünnep volt az ünnepben, és amikre akkor tanított, egy életre szólt.

Nagyon izgatott voltam, hogy apámmal mehetek el valahová, bárhová. Ez a nap csak kettőnkről szólt. Apám már korán felkelt, megmosdott, igazított a bajuszán, felöltözött, felvette az inget, felhúzta a nadrágot, amit édesanyám kivasalt. Hozzá hasonlóan én is a legszebb, legelegánsabb szövetnadrágomat, kis ingemet és fekete kabátomat öltöttem magamra. Azelőtti években nem értettem, miért kell kiöltözni; én a sasos pólómat akartam felvenni, de azt nem lehetett. Farmerrel és futballcipővel akartam elindulni, de nem engedték. Emlékszem, nem akartam egy tapodtat sem mozdulni, mert nem abban a szerelesében mehettem, amiben elterveztem. Akkor apám és anyám elmondta nekem, azért öltözünk fel elegánsan, mert ünnep van, és megadjuk a tiszteletet a nőknek, akikhez elmegyünk. Ők is készülnek, sütnek, főznek, szépen felöltöznek… „Rita is?” – kérdeztem apámtól megenyhülve. „Biztos Rita is ünnepi ruhában lesz” – mondta. Nekem mi sem kellett több ennél, felvettem hát az édesanyám által kikészített inget, nadrágot, kabátot, és már indultam is apámmal.

Illendően elfogadni és visszautasítani

Mindig nagyon izgatott voltam, mert tudtam, apámmal megyek locsolkodni. Szinte egy teljes napra csakis az én édesapám volt. Nem anyám férje, nem a főnökeinek alkalmazottja, nem a barátainak cimborája, nem a szomszéd segítője, hanem az én édesapám. Az én édesapám! Elmentünk az unokatestvére feleségéhez, akinek mindig büdös volt a szája, és folyton macskaszag volt a lakásában. Édesapám mindig elmondta nekem, nem illik megjegyezni, hogy szagos, valamint hozzátette, „úgysem ülünk olyan sokat”. Apám mindig ivott egy keveset, ha megkínálták, de különbséget tudtam tenni közte és azok között, akik „azért ittak, mert szerették”, ahogy anyám fogalmazott mindig. Egyszer elmondta apám, illik inni abból, amivel megkínálnak, főleg ha azt a gazda csinálta, például a borából, pálinkájából, vodkájából. De arra is intett, sosem szabad keverni, és igyon rá az ember sok vizet, valamint egyen sósat. Akkor mondta el ezt, amikor kellett, hiszen a rá következő évben már megosztottan, délelőtt vele, délután a barátaimmal mentünk locsolkodni. És bizony az osztálytársaim közül többen csúnyán eláztak… Kínos volt, főleg az előtt a lány előtt, akit akkor nagyon kedveltem.

Amíg csak édesapámmal látogattuk a rokonokat, barátokat, szomszédokat, ismerősöket, évről évre mindig tanultam valamit. Erre csak most jöttem rá. Megtanultam, hogyan kell elfogadni és visszautasítani azt, amit kínálnak. A nőknek jól esett, hogy adhattak abból, amit ők maguk készítettek. Amit nagyon dícsértek, abból édesapám mindig vett, és kedves szavakkal méltatta. De nem hazudott, ha esetleg nem ízlett neki, nem mondta ki, hogy nem jó, mert nem akart megsérteni senkit, hanem helyette azt jegyezte meg, neki mi a kedvence a sok édesből. A büdös szájú néninek soha sem mondta el, hogy íztelenek a süteményei, a bora ihatatlan, a pálinkája pedig savanyú, mint az ecet. Ellenben tartalmasan tudott vele beszélgetni. Hallgattam, miről és hogyan váltanak szót. Egyszer, amikor jobban érdekelt a diskurzus, akkor derült ki számomra, hogy beteg a néni. Ezért is szagos a lehelete. Sajnáltam. Vigasztalásképpen meglocsoltam. A macskáját is utána, bár nem szerette. Én viszont mindig jót nevettem rajta. Apám persze letolt, amiért ezt tettem.

A lányok és a nők

„Felnőtt locsolótársam” megtanított rá, hogy azoknak a lányoknak, akiket kedvelek, vihetek virágot is. Így is tettem. Vittem kis csokrot Ritának. Andinak. Beának. Szidinek. Közülük csak a barna szemű Bea adott puszit nekem, a többiek csak elpirultak. De vittem csokrot egyszer Andi anyukájának is. Az ő anyukája olyan szép volt, mint az enyém, csak az ő ruhája fent jobban ki volt vágva, a szoknya pedig rövidebb volt. Akkor figyeltem fel jobban a női idomokra, és akkor érdekelt jobban, hogyan beszélget apám más nőkkel édesanyámon kívül. Furcsa volt az érzés, vetélytársat láttam édesapámban, mert ő le tudta nyűgözni Andi anyukáját, én pedig bohócot csináltam magamból, amikor feltűnősködtem. Apám az utcán megkérdezte tőlem, miért szóltam bele a beszélgetésbe – azelőtt nem sokszor tettem ilyet, ha hozzá akartam szólni valamihez, megvártam, amíg a felnőttek befejezik, vagy jeleztem, hogy fontos mondandóm van, mert így tanultam a szüleimtől. Szóval kíváncsi volt, de nem szigorral, hanem úgy, mint aki bár tudja, mi a válasz, mégis érdekli. Dühös voltam rá, féltékeny, amiért vele többet beszélt a csinos vendéglátónk, de nem tudtam és tiszteletből nem is akartam megvádolni flörttel az apámat, vagy ahogyan akkor fogalmaztam volna: „Jobban szeretted őt, mint anyát!” Apám csak egy nőt szeretett: édesanyámat. Gondosan ügyelt arra, hogy ne mondjon semmi félreérthetőt. Ezt egyrészt azért tudom, mert figyeltem, hogyan beszélt, mit mondott más nőknek, másfelől pedig egyszer azt tanácsolta, ha valaki mellett elköteleződöm, akkor a többi nőnek soha semmi olyat ne mondjak, vagy tegyek, amit félreérthetnek, mert azzal elveszíthetem azt, aki számomra fontos, vagy a köztünk lévő bizalmat. Andi anyukája viszont szeretett kétértelmű szavakkal, kifejezésekkel játszani. És állítólag erre kaphatók voltak néhányan az osztálytársaim apukái közül. A kétértelműségből egyértelműség lett, de az egy másik sztori.

„Mi, fiúk”

Megtanultam, hogyan kell megjelenni, mennyit lehet maradni vendégségben ilyen ünnepi alkalmon, mennyit illik fogyasztani ilyenkor, hogyan kell beszélni, mit ildomos mondani, és mit nem, hogyan kell elfogadni, visszautasítani italt, ételt, hogyan érdemes a lányok kedvében járni, akiket kedveltem. Mire kell odafigyelni, mire nem kell reagálni. Adódtak persze más esetek is, amikor ezeket többé-kevésbé megtanulhattam, de ilyenkor, húsvét hétfőn édesapámmal más volt, más hangulat, más tanulság. Talán amiatt, mert „mi, fiúk” mentünk. Azokhoz az alkalmakhoz tudom hasonlítani a hangulatát, amikor vele és az osztálytársammal, illetve annak öccsével és apukájával vágtunk neki az erdőnek, hogy gombát szedjünk. Vagy amikor a faterom elvitt engem és a kollégáját, valamint annak fiát fusizni. Kamaszok voltunk, és jobban érdekelt az özvegy lánya, mint a munka, de abból is sokat tanultam. Szintén más mese…

Miután kilocsolkodtuk magunkat, és a nap végén hazatértünk, édesanyám elmesélte, milyen volt a napja. Elmondta, kik voltak nálunk, melyik sütemény ízlett az embereknek, mennyien dícsérték apám borát. Elmesélte továbbá azt is, kik voltak azok, akik hétköznapi viseletben jelentek meg, vagy akik többet ittak a kelleténél, és úgy jöttek, illetve kik voltak azok, akik semmit sem kóstoltak meg. Méltatta azokat, akik szép verssel készültek, jólöltözötten érkeztek, akikkel jót és jól lehetett beszélgetni. Mi pedig elmeséltük, ki fogadott felkészületlenül, és ki volt az, aki kitett magáért. Ki köszöntött valódi örömmel, és ki csupán a kötelezőnek érzett ünnepkör miatt. Milyen süteményeket ettünk, és hogy egyik sem volt jobb anya „mézesénél” vagy „meggyesénél”, de a sósak sem értek fel ízben és állagukban az övéhez. Így volt kerek a nap.

Köszönöm, apa!

Amikor már mindinkább a barátokkal locsolkodtunk, eszembe-eszembe jutott, miket tanított apám, és soha nem volt olyan pillanat, tett, ami miatt szégyenkeznem kellett volna. Most pedig a fiamnak adom át mindazt, amit apámtól tanultam. Nem erőltetve, csak ügyelve arra, hogy lássa a példákat, a jót és a rosszat is, amiket igyekszek neki a saját nyelvén elmagyarázni. Nincs könnyű dolgom, mert az ünnep megfakult, a nők kedvtelenebbek, a feleségemhez sem jönnek rokonok, barátok annyian, mint édesanyámhoz egykoron, és én sem tudok olyan sok hölgyismerősömhöz menni, mint amennyihez apámmal jártunk húsvét hétfőn. De akiknek elmondhatjuk a versünket, akikhez lehetnek szép szavaink, és akiktől fogadhatunk hasonlókat, valamint piros tojást és finom süteményeket, értékeljük, mert tudjuk, örömmel készültek fel az ünnepre, akárcsak mi. Nekem édesapám és édesanyám megtanította, miről szól a húsvét, öröm és kötelességem megtanítani a fiamnak ezt, átadni a tartalmát és mindazt a tanítást, amit ez az ünnepi alkalom magába foglal. Áldott húsvétot kívánok!

Cs. E. F.

Fotók: Love photo created by freepik - www.freepik.com

Family photo created by freepik - www.freepik.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk