Nem kellek senkinek… – Apahiányos társadalom 2.

Cikksorozatunkban az apa nélkül felnőtt fiatal férfiak és nők nehézségeire, megpróbáltatásaira fordítjuk a figyelmünket, melyben Nagy Zsolt közgazdász, mentálhigiénés szakember van segítségünkre mélyen megélt, személyes tapasztalatainak megosztásán keresztül. Második rész.

Múlt heti cikkemben a gyermek és ifjúkorom világába utazhattunk el, és az érzések széles skáláját érintettük. (Kattints IDE és olvasd el!) Ezen a héten is, sokunk életét mélyen meghatározó érzésekről és gondolatokról lesz szó. Írásom célja, hogy egyrészt felhívjam az Olvasó figyelmét a család fontosságára és felelősségére. Másrészt pedig szeretném a saját élettörténetemen keresztül bemutatni, hogy milyen érzelmi és önértékelési elakadásokat okozhat egy gyermek, mára már felnőtt férfi életében szüleinek válása és valamely szülő tartós hiánya.

Jogosan merülhet fel az Olvasóban az a kérdés, hogy mit okozhat a szülők válása egy gyermek, később felnőtt férfi életében? A válással általában egy addig még valamilyen szinten létező családi egység szűnik meg végérvényesen. A válás egyszerre jelent lelki és fizikai veszteséget és megterhelést is a gyermek számára.  Egy néhány éves ember ilyen helyzetben sokszor nem is érti, mi történik körülötte. Érzékelni viszont érzékeli, amit, a szülők nagyon sokszor figyelmen kívül hagynak. Ugyanúgy hatással vannak rá a szülei között dúló viták, látja, amikor anyu sír, vagy azt, hogy valaki, aki addig ott élt velük, egyik napról a másikra elköltözik és már nincs többet jelen.

Nekem nincsenek konkrét emlékeim a szüleim válásáról, illetve az azt megelőző időszakról, de anyám és a rokonaim elmesélései alapján kialakult egy kép a fejemben arról, ami nyugodtnak korántsem mondható. Úgy gondolom, hogy az akkori megéléseim, tapasztalásom minden fontos – akár jó, akár rossz – mozzanata elég mélyen beégett és elraktározódott a tudattalanomba és erősen formálta kialakuló személyiségemet, viselkedésemet, hatással volt a múltamra és kihat a jelenemre is. De hogyan is lehet mindez?

Kutatások megállapították, hogy a válások esetében a gyerekek legtöbbször saját magukat okolják a kialakult helyzetért. Magukban keresik a hibát, és úgy gondolják, hogy ők mondtak vagy tettek valami olyat, amivel megbántották a szüleiket, ami miatt a másik megharagudott rájuk és egyik napról a másikra elment. A szülők válása tipikusan olyan krízishelyzet egy kisgyermek életében, amikor könnyen kialakulhat benne a nem kellek és nem vagyok elég jó érzés. Ha ekkor nem kap kellő mértékű figyelmet, szülői megerősítést és támogatást, előfordulhat, hogy a kialakult negatív érzések mélyebben is befészkelődnek az életébe, és megnehezítik felnőttkori kapcsolatait – különösen a párkapcsolatait – konfliktusokat, meg nem értettséget és elakadásokat okozva.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy válás esetén szülőként próbáljunk még több időt eltölteni a gyerekkel, legyünk számára elérhetőek. Próbáljuk meg éreztetni vele, hogy a kialakult helyzetről ő semmit nem tehet és nem hibás érte. Mondjuk el neki, hogy apa és anya ezen túl is ugyanúgy fogja őt szeretni. Próbáljuk meg biztosítani számára, hogy a másik szülővel is megmaradjon a folyamatos kapcsolata, találkozzanak és beszéljenek. Külön szeretném kiemelni, hogy mennyire fontos az, hogy a szülő ilyenkor félre tudja tenni a saját egyéni sértettségét, és előtérbe tudja helyezni a gyermek érdekeit, akinek arra van szüksége, hogy az anyjával és az apjával is töltsön együtt időt és legyen mindkettőjükkel kapcsolata.

Az én helyzetemben szüleim válása és az, hogy az apám évtizedeken keresztül nem keresett, jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy sok éven keresztül éreztem úgy, hogy nem vagyok szerethető, nem vagyok elég jó, bármit is teszek. Hatalmas űr volt bennem, amiről nagyon sokáig nem is tudtam, hogy ott van, majd amikor felfedeztem, sokáig nem értettem, hogy pontosan mi is az, és miért van ott.  Sokáig megerősítést vártam a környezetemben élő emberektől. Próbáltam feltölteni, azaz pontosabban másokkal feltöltetni a szeretettartályomat (Gary Chapman), ami valahogyan mindig rendkívül gyorsan kiürült. Ha dicséretet kaptam, nehezen hittem el, hogy igaz, amit mondanak. Csak ideig, óráig tartott az azzal járó jó érzés, majd viszonylag gyorsan újra eljutottam oda, hogy szükségem van egy újabb adag megerősítésre, hogy érezzem, kellek, jó és értékes vagyok.

Tizenéves koromban leginkább a tanulás volt az, amiben sikereim voltak. Erős volt bennem a versenyszellem, és ez ma is elmondható rólam. Maximalistává kezdtem válni és nem tudtam nemet mondani az embereknek, ha kértek tőlem valamit. Lelkiismeret-furdalásom volt, ha valamiben ki kellett állnom magamért és így másoknak nemet kellett mondanom. Attól féltem, hogy azzal, ha nemet mondok, ők is nemet fognak majd rám mondani és elutasítanak.

Utólag visszagondolva úgy érzem, hogy valami nagyon hiányzott belőlem. Leginkább talán az, hogy lássam és elfogadjam az értékeimet, és elhiggyem, lehetek én is elég jó, szerethető és teljes értékű ember még akkor is, ha az apámmal nincs semmi kapcsolatom. Hiányzott, hogy felfogjam, nem kell a legjobbnak lennem mindenben, hiszen nem attól válok szerethetővé. Hosszú időbe és kemény önismereti munkába telt – ami még ma is tart – mire rájöttem, és el tudtam fogadni, a kevesebb néha több. Fontos felismerés volt az is, hogy határokat kell szabnunk önmagunk és mások számára is. Felszabadítóan hatott rám annak elfogadása, hogy másoktól, feladatoktól és azok eredményeitől függetlenül minden ember önmagában is érték, kincs így én is értékes vagyok és akár hibázhatok is. Azzal, hogy elkezdtem változni és máshogyan szemlélni önmagam, egy teljesen új világ kezdett kinyílni előttem.

A változás lehetősége adott volt számomra és mindenki más számára is adott. A kérdés legtöbbször csak az, hogy valójában mit is akarunk elhinni magunkról és a lehetőségeinkről, illetve mennyire hagyjuk, hogy mások véleménye határozzon meg minket és az életünket. További kérdés lehet még az is, hogy mennyire tudunk megelégedni azzal, hogy nem vagyunk mindenben tökéletesek, csak elég jók. Ne féljünk szembenézni a félelmeinkkel! Rövidtávon talán ez a fájdalmasabb út, mert számos változást hozhat maga után és feltéphet fájdalmas sebeket a múltunkból. Viszont hosszú távon mindenképpen hasznosabb és kifizetődőbb, mint tudatos vakságban, kishitűségben és a félelmeink miatt a múlt árnyékában leélni egy teljes életet.

Folytatjuk!

Nagy Zsolt

A cikksorozat részei:

Ha hiányzik a férfiminta… Egy személyes vallomás – Apahiányos társadalom (bevezető)

Nem tudok kiállni magamért – Apahiányos társadalom 1.

Nem kellek senkinek… – Apahiányos társadalom 2.

Párkapcsolati buktatók. Miért lettem „nyomulós pasas”? – Apahiányos társadalom 3.

Párkapcsolati kudarcok. Hol van a biztonság? – Apahiányos társadalom 4.

Miért félek az apámmal való találkozástól? – Apahiányos társadalom 5.

A levél, amire 28 évet vártam – Apahiányos társadalom 6.

Megküzdés az újtól és ismeretlentől való félelemmel. Az első telefonbeszélgetés és találkozás az apámmal – Apahiányos társadalom 7.

Empátia és kitartás, mint a változás legfontosabb kulcsa – Apahiányos társadalom 8.

Miben rejlik a hosszú párkapcsolatok titka? – Apahiányos társadalom 9.

Párkapcsolatok útvesztőjében: a személyes és online ismerkedés világa – Apahiányos társadalom 10.

A párválasztásaink tudat alatt megbúvó motivációi – Apahiányos társadalom 11.

Párkapcsolati buktatók az apahiány tükrében – Apahiányos társadalom 12.

Ha üres az apa helye a családi asztalnál… – Apahiányos társadalom 13.

A félelem festette árnyékok életünk lapjain – Apahiányos társadalom 14.

Felnőtt szerepbe kényszerült gyerekek – Apahiányos társadalom 15.

Belső utakon: kitörés az áldozatszerepből – Apahiányos társadalom 16.

Nagy Zsolt elhívatott segítő, mentálhigiénés szakember és gyászcsoportvezető. Segítő beszélgetéseket tart és a közeljövőben gyászcsoportok indítását tervezi Budapesten. Alapvégzettségét tekintve közgazdász, és a segítés mellett önkéntes rádiós műsorvezető, előadásokat tart család témában és elterelő csoportot vezet fiatal kábítószer-fogyasztóknak. Facebook oldalán és szakmai weboldalán (www.lelkiegeszseg.zsoltnagy.net) keresztül jobban megismerhetitek őt és ezeken az oldalakon keresztül elérhetitek, ha meghallgatásra vágytok, vagy szeretnétek ránézni életetek bármilyen kérdéses területére, fájdalmas veszteségére. Mottója: „Észrevenni, megérteni, elfogadni és szeretettel kísérni.”

Fotók: Katherine Chase on Unsplash

PublicDomainPictures képe a Pixabay -en. 

Cheryl Holt képe a Pixabay -en. 

santiagotorrescl95 képe a Pixabay -en. 

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk