Nyugalom, méltóság, tisztelet – Topolánszky Tamás és Vince szerint a tánc megkeményíti a férfiakat

Nyolcvan, száz embert is magabiztosan irányít, az alkotás kedvéért szívesen beleáll a vitákba, a kreativitást különösen tiszteli. Topolánszky Tamás életét végig kísérte a művészet, a táncos-koreográfus rendező a munkájában és a kapcsolataiban a fejlődést keresi. Maximalizmusát, igényességét fia, Vince is örökölte.

Topolánszky Tamás féléves volt, amikor elváltak a szülei, az édesanyja és a nagyszülei nevelték fel. Bár édesapjával ritkán találkozott, nem maradt férfiminta nélkül, mert édesanyjának voltak hosszabb kapcsolatai. Boldog gyerekkora volt. Huszonkilenc éves koráig nem is rágódott különösebben a váláson.

– A Grazi Operaházban táncoltam, és hajnalban kellett indulnom apósoméktól – eleveníti fel. – A kisfiam nagyon pici volt, akkoriban született. Megpusziltam, beültem a kocsiba, és hirtelen belém hasított, hogy hát a fenébe, kábé ennyi idős voltam, amikor apámék elváltak. Hogy a francba tudott otthagyni? Addig nem foglalkoztam vele, utána meg természetesen tudtam ezt kezelni, soha nem voltam rá dühös. Azt gondolom, a maga módján nagyon szeretett engem meg a féltestvéreimet is, és amiben tudott, segített nekünk.

Tamás hatéves korától néptáncolt, de közben szeretett még korcsolyázni, és a futball is jól ment neki. Tizennégy évesen kellett eldöntenie, melyik úton halad tovább.

‒ Nagypapám a focit támogatta, nem mintha lett volna a labdarúgáshoz bármi köze. Azon a logikai alapon indult el, hogy a futballt a szabadban végezzük, a táncot meg zárt térben, és azt gondolta, a szabad levegő egészségesebb. Van benne igazság ‒ mondja. ‒ Édesanyám viszont kitalálta, hogy éppen akkor indult néptánctagozat az Állami Balett Intézetben, jelentkezzek oda. Eleinte nem vettem komolyan az ötletet, de amikor a felvételi harmadik napjára a kilencszáz emberből benne maradtam az első százban, már fellelkesültem. Előtte is szerettem táncolni, de ott professzionális körülmények között tanulhattam, és olyan hivatást találtam, ami végigkísérte az életemet.

Máig zavarja, ha a táncot nőies műfajnak tartják. Ő minden férfitársát arra bátorítja, hogy próbálja ki.

‒ Olyan kihívásokkal kell szembenéznünk nap mint nap, olyan precizitás és kitartás kell hozzá, hogy az bármilyen kőkemény férfinak a dicsőségére válik ‒ mutat rá. A táncban rejlő férfienergiákat jól szemlélteti, hogy fiatalkorában komoly sikereket ért el vele a nőknél is. Akkoriban előfordult, hogy a lányok szülei megkérdezték, mivel foglalkozik, és azt felelte, táncolok, a szülők pedig visszakérdeztek: „Jó, de mit dolgozol?”

1991-ben a Szegedi Balett társulatához szerződött, majd a Szegedi Kortárs Balett alapító tagja és vezető táncosa lett. Hosszú osztrák kitérő után táncmesterként dolgozott az ExperiDance Tánctársulatnál. 2010-től a Magyar Táncművészeti Főiskolán tanít, ahol ma már egyetemi docens, 2011-től az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozatának vezetője.

Rendszeresen kell hatvan, nyolcvan, száz embert irányítania, de úgy érzi, felnőtt a feladathoz. Közben sokat tanult magáról és másokról, hogy ki mire alkalmas vagy nem alkalmas, kitől mit követelhet, ki az, akit szabadon engedhet, és ki az, akit folyamatosan kontrollálnia kell.

‒ Ezek komoly leckék voltak, és nem mondom, hogy minden pillanatát élveztem. Amikor jól megy, és az embert azt érzi, szeretik, akkor persze boldogság van, akkor könnyű. De az élet produkál bonyolultabb helyzeteket is ‒ mondja, majd eltűnődve folytatja: ‒ A színházban a demokrácia csak egy szintig működik, utána irányt kell mutatni a többieknek, és ahhoz határozottság kell. De ettől még nagyon hiszek a humánumban és az individuumban. Szeretem a szellemeket, szeretek olyan emberekkel dolgozni, akár konfliktusba kerülni, akikkel valóban olyan intellektuális síkon lehet vitatkozni, küzdeni, ami előrevisz, és építi a világot. Amiben viszont mindig hittem: ne hazudj, mert azonnal megbuksz. Amint mellébeszélsz, vége.

Amikor a büszkeségeiről kérdezik, kapásból a feleségét, fiát és kislányát említi. Sikernek éli meg, hogy gazdag pályafutásához nem kellett a családról lemondania, össze tudta hangolni a két területet. A hagyományos családmodellt egyébként társadalmi szempontból szintén fontosnak tartja, azt mondja, az életet az viszi előre, ha a férfi és a nő továbbképzi magát – és szülők lesznek. Leegyszerűsítve: ha senkinek sem születne gyereke, nem lenne senki, aki később kitermelné a nyugdíjat.

– A család működése nem azon múlik, hogy a férfi mennyire kemény, akkor lesz mindenki boldog, ha a partnerek egyensúlyban élnek – világít rá. – Uniszex világ felé megyünk, nemcsak a férfiak nőiesednek, a nők is férfiasodnak mind a szakmájukban, mind a kiállásukban. Egy karakteres, katalán kolléganőm például egy „tejföl”, azaz kicsit puhábbnak tűnő norvég partnert választott. De az egészséges balansz megvolt kettőjük között.

Fia, Vince tízévesen kezdett táncolni, klasszikus balett szakon tanul. Még csak tizennyolc éves, de már rengeteg ragyogó eredményt tudhat maga mögött. Például két éve Tamás koreográfiájával a Nurejev Balett Gála döntőjébe jutott, és világsztárokkal léphetett fel.

‒ A generációmból sokan hagyják elveszni, és néha régimódinak érzik a klasszikus férfias értékeket, de én szeretem azokat az apróságokat, hogy előre engedem a hölgyet, lesegítem a vonatról, tisztelettel beszélek vele. Természetesen nekem se mindig sikerül, de a feszült helyzetekben igyekszem megőrizni a nyugalmamat, és próbálok méltóságteljesen kommunikálni akkor is, ha legszívesebben elküldeném valahova a másikat – fogalmaz Vince. Persze a balett-táncos fiúkkal kapcsolatos sztereotípiákba ő is belefutott már, pedig a valóság az, hogy társai között jóval több a kemény fiú, mint a hagyományos gimnáziumokban, mert a tánc – akárcsak a sport – fegyelmezetté és edzettebbé teszi őket. Még azokat is kikupálja, akik otthon nem kapták meg a szükséges nevelést. Ráadásul a tánc megköveteli a maximalizmust. Míg egy futótól nem várják el, hogy gyönyörűen mozogjon, a táncnak alapfeltétele az elegancia.

A férfiasság, a kapcsolatokon belüli egyensúly kérdése Tamást annyira foglalkoztatta, hogy több darabban, koreográfiában is feldolgozta már. Ilyen jelenet például az, amikor a tömegből kiválik egy nő, és különféle emberekkel találkozik, mondjuk, összebarátkozik egy nővel, és férfias, illetve kevésbé férfias férfiakhoz kapcsolódik. Az útja végül elvezeti ahhoz az emberhez, aki kell neki, de a találkozás küzdelmes, és mindketten fejlődnek tőle.

Tamás életében hasonlóan szenvedélyes szerelem a tánc is:

– Ha az ember rendesen csinálja, akkor fáj, mégis csodálatos érzés táncolni. Olyan fajta adrenalint, olyan fantasztikus érzéseket, anyagokat old föl bennem, ami gyanítom, hogy a kábítószerek hatásával vetekszik. Ez az, amiért nap mint nap újrakezdem táncművészként, koreográfusként, pedagógusként. Felkészülünk az előadásra, végbemegy a próbafolyamat, eljön az előadás, és utána felzúdul a taps… Az a pillanat mindent megér.

Pór Attila

*

Cikkajánló: A száguldás művészete – Gender Tamás, az autóversenyzők őrangyala • Törhetetlen szövetség: Ilyés Gyula egy gerinctörés után állt talpra, majd a fiával együtt lett Európa-bajnok

További cikkekért kattints rovatcímeinkre: A férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk