Párkapcsolati buktatók az apahiány tükrében – Apahiányos társadalom 12.

Cikksorozatunkban az apa nélkül felnőtt fiatal férfiak és nők nehézségeire, megpróbáltatásaira fordítjuk a figyelmünket, melyben Nagy Zsolt közgazdász, mentálhigiénés szakember van segítségünkre mélyen megélt, személyes tapasztalatainak megosztásán keresztül. Tizenkettedik rész.

A cikksorozat korábbi részeiben már egy-egy gondolat erejéig részletesebben is kitértem arra, milyen hatása lehet egy férfi életére és párkapcsolataira mindaz, ha elvált szülők gyermekeként nő fel, apa és férfi mintakép nélkül. Most ezt a gondolatsort szeretném egy kicsit tovább mélyíteni a „nem vagyok elég jó”, „nem kellek eléggé” témakörök mentén, kitérve a megfelelési kényszerre és biztonságra is.

Amikor a szüleim elváltak, hároméves voltam. Mindezt követően az apám nem törődött már velem, a nagymamám és az édesanyám neveltek fel, amit nagyon köszönök nekik. Az apámmal 31 éves koromig nem volt semmilyen kapcsolatom, majd ekkor úgy döntöttem, hogy felkeresem őt. Az, hogy ő 28 éven keresztül nem keresett, mély és fájdalmas sebeket ejtett rajtam. Sebeket, melyek a felnőttkori párkapcsolataimra is hatással voltak. Sok időmbe és energiámba telt, mire rájöttem és felismertem, hogy mindaz a sok nehézség, elkövetett hiba, ami a párkapcsolataimban is sokszor felbukkant, részben arra vezethető vissza, hogy apa nélkül nőttem fel. Részben. Kisgyerekként tényleg mindössze annyit érzékeltem a történtekből, hogy nincs apám. Az megmaradt emlékként bennem, hogy sokszor a viselkedésem miatt csúfoltak az iskolában, mert érzékenyebb lelkű voltam, mint az átlagos fiatalok. Inkább csendben eltűrtem, hogy cukkolnak, de nem szóltam vissza és nem igazán tudtam megvédeni magamat. A helyzet és a hiány hatására aztán elkezdtem szépen lassan elhinni, hogy tényleg bennem van a hiba, velem van baj és én vagyok mindennek az oka... 

Értéktelennek kezdtem érezni magam és volt bennem egy olyan érzés is, hogy nem kellek... Ez az érzés eléggé mélyen gyökeret vert bennem, és a párkapcsolataimba is beférkőzte magát. Először csak „benézett” hozzám, majd ott is maradt, miután olyan jól érezte magát nálam. Folyamatosan tápláltam, nevelgettem, erősítgettem, aminek következtében egyre csak cseperedett és erősebbé vált.

Szerettem volna egy társat magam mellé, talán túlzottan is. Későn érő típus vagyok, eddig két komolyabb, több éven át tartó párkapcsolatom volt, majd ezek után néhány futó kaland. De mindig hiányzott valami. Belőlem is. Volt bennem valamiféle szorongás, félelem, amivel olyan szívesen leszámoltam volna. Csak azt nem tudtam, hogy mindez honnan ered és hogyan szabadulhatnék meg végérvényesen tőle. Attól a félelemtől, hogy az adott párkapcsolatomban sem fogok kelleni a páromnak, nem leszek elég jó és egyszer csak fogja majd magát és elhagy. Hogy én nem hibázhatok, mert az első adandó alkalommal megsértődik, kiábrándul belőlem és nem lehet vele megbeszélni majd a helyzetet, kisétál az életemből, ahogyan ezt az apám is tette velem – bár abban a helyzetben igazán semmiről sem tehettem.

Sok időbe és hosszú önismereti fejlődésbe telt, mire felismertem, elkezdtem jobban megérteni a viselkedésem, a gondolataim hátterében meghúzódó mélyebb összefüggéseket és a valódi okokat. Hogy azt a félelmet, veszteséget, amit az apámmal megéltem, kivetítem a párkapcsolataimra, és a viselkedésemmel teljes mértékben megteremtem azt a helyzetet az életemben, amit valójában éppen el szeretnék kerülni, amitől félek, hogy be fog következni. Eléggé sokkoló volt ezt az ok-okozati láncolatot összerakni magamban, de sokat segített, hogy válaszokat találjak az engem kínzó miértekre. Rájöttem, a problémát és a dolgokat, legyen az akármilyen félelem is, valójában a gyökereknél kell elkezdeni megoldani és gyógyítani.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy hosszú éveken keresztül, az egész életem során arra vágytam, hogy szeressenek az emberek. Persze addig is szerettek, de mégsem úgy, ahogyan arra nekem igazából igényem és szükségem lett volna. Úgy érzem, minden egyes szeretetmorzsáért keményen meg kellett harcolnom, dolgoznom, és meg kellett felelnem. Úgy kellett élnem és léteznem, ahogyan azt az emberek elvárták tőlem, és ahogyan ezt mások elképzelték, hogy nekem jó. Mert sokan azt gondolták, ha nekik valami valahogyan jó, akkor az nekem is majd jó lesz úgy. Viszont mivel szeretetre és elfogadásra vágytam, ezért nem szóltam, csak folyamatosan azt lestem, mivel tudok a másik ember kedvére tenni. Sokáig nem mertem elmondani, ez nekem mennyire rossz így, mert féltem attól, hogy a kapcsolatban –legyen szó akár párkapcsolatról, akár rokoni kapcsolatról – megsértődnek, és megint egyedül maradok, otthagynak.

Mindezek hatására elkezdett kialakulni bennem egyfajta megfelelési kényszer. Rájöttem arra, szeretetet kaphatok azáltal, ha a másik kedvére, a másik elvárásainak megfelelően cselekszem. Ezáltal tapasztalni kezdtem, hogy jobban elfogadnak, de valahogyan mégsem éreztem magam annyival jobban. Mert hosszú távon valójában nem lett jobb, mivel belekerültem egy negatív spirálba, mégpedig a megfelelés spiráljába, ami ismételten nem egy egészséges kapcsolat irányába vezető út volt. Hiszen valahol a saját életemet, saját gondolataimat és szükségleteimet is feláldoztam annak érdekében, hogy a másikhoz tartozhassak, hogy a másik szeressen, és hogy én is szerethetővé váljak.  Ezzel egy dolgot értem el biztosan: szépen lassan eltűntem saját magam számára, és eltűntek előlem a céljaim és a zsigeri vágyaim is. Sokszor anélkül, hogy ez tudatosodott volna bennem. És mindezt azért, mert volt egy erős félelmem: nem vagyok elég jó a másiknak ahhoz, hogy a hibáimmal együtt is szeressen. Azóta már tudom, ez a feltételezésem javarészt alaptalan volt, mégis egy olyan érzés, ami a markában tartott sok párkapcsolaton keresztül, sok-sok nehéz percet szerezve ezzel nekem és a társaimnak is. De ezt ott és akkor, azokban a helyzetekben nem tudtam, vagy nem akartam megérteni, elhinni.

A megfelelési kényszer mellett volt egy másik fontos terület is, amelynek hiánya ugyanúgy jelentkezhet az apahiányos családok gyermekeinél, ahogy nálam is volt. Ez pedig nem más, mint a biztonság kérdése. Hogy hol is van, mit is jelent az a biztonság, amire a nő vágyik, és mi, férfiak úgyszintén vágyunk? Amit valahol első körben leginkább egy apa taníthat meg a gyermekének és nem az anya. Hiszen ez nem az ő feladata...

A biztonság hiánya teljes mértékben beleillik a korábban említett „nem vagyok elég jó”, „nem kellek eléggé” gondolati körbe. Hiszen ha megvan a magam biztonsága, akkor nem is gondolok rá, viszont ha hiányzik, akkor annál inkább. Mert nincs meg az erős önbizalmam, hogy el tudjam képzelni és hinni, biztosan kelleni fogok a másiknak. Rá kellett döbbennem arra, valójában nem attól leszek értékes és nem attól érzem biztonságban magam, hogy kellek-e egy nőnek vagy sem. Hanem attól lesz meg a saját belső biztonságom, hogy tisztában vagyok saját magammal, az értékeimmel és tudom, nem mástól kell várnom a megerősítést, hanem magamtól. Magamért. Most már úgy gondolom, annak ellenérre, hogy nem volt apám, a biztonság igenis tanulható. Ha nincs egy mestered, aki meg tudna rá tanítani, mondjuk apaként a gyerekkorodtól kezdve, akkor majd lesz egy olyan mestered, akit Istennek hívnak vagy életnek, és meg fogod tanulni tőle a leckét. De csak ha nyitott vagy rá, szeretnél változni és változtatni azon, ami most esetleg még fájdalmas, és talán még azt sem tudod, hogyan kezdj hozzá a változáshoz.

Mára már úgy érzem, sok minden megváltozott bennem. Látom a saját értékeimet, és nem úgy vélekedek már magamról, ahogy korábban. Az, hogy szembe mertem nézni a félelmeimmel és megkerestem az apámat, rengeteget segített nekem abban, hogy a férfienergiáim felszínre törhessenek. Ezáltal egy lassú gyógyulási folyamat indult el bennem, ami sok sebet elkezdett begyógyítani. Hihetetlenül felszabadító érzés volt, hogy megtapasztaltam, ő is érdeklődik irántam és nem vagyok hibás a szemében.

Így a cikk vége felé csak azt szeretném üzenni neked, kedves Olvasó, hogy ne félj szembenézni a félelmeiddel! Hidd el, Te is egy értékes ember vagy, akit sokan szeretnek és elég jó vagy ahhoz, hogy Te is szeresd önmagadat! Hiszen ahhoz, hogy szeretettel és elfogadással tudjunk más emberek felé közeledni, először magunkkal szemben kell mindezeket megvalósítanunk. A változás és gyógyulás lehetősége adott, csak fel kell ismernünk a kínálkozó lehetőséget és akarnunk kell változni és változtatni. Ebben nem számíthatunk másra. Senki nem fogja helyettünk bejárni saját életutunkat.

Tartsatok velem jövő vasárnap is, folytatódik a sorozat.

Nagy Zsolt

A cikksorozat részei:

Ha hiányzik a férfiminta… Egy személyes vallomás – Apahiányos társadalom (bevezető)

Nem tudok kiállni magamért – Apahiányos társadalom 1.

Nem kellek senkinek… – Apahiányos társadalom 2.

Párkapcsolati buktatók. Miért lettem „nyomulós pasas”? – Apahiányos társadalom 3.

Párkapcsolati kudarcok. Hol van a biztonság? – Apahiányos társadalom 4.

Miért félek az apámmal való találkozástól? – Apahiányos társadalom 5.

A levél, amire 28 évet vártam – Apahiányos társadalom 6.

Megküzdés az újtól és ismeretlentől való félelemmel. Az első telefonbeszélgetés és találkozás az apámmal – Apahiányos társadalom 7.

Empátia és kitartás, mint a változás legfontosabb kulcsa – Apahiányos társadalom 8.

Miben rejlik a hosszú párkapcsolatok titka? – Apahiányos társadalom 9.

Párkapcsolatok útvesztőjében: a személyes és online ismerkedés világa – Apahiányos társadalom 10.

A párválasztásaink tudat alatt megbúvó motivációi – Apahiányos társadalom 11.

Párkapcsolati buktatók az apahiány tükrében – Apahiányos társadalom 12.

Ha üres az apa helye a családi asztalnál… – Apahiányos társadalom 13.

A félelem festette árnyékok életünk lapjain – Apahiányos társadalom 14.

Felnőtt szerepbe kényszerült gyerekek – Apahiányos társadalom 15.

Belső utakon: kitörés az áldozatszerepből – Apahiányos társadalom 16.

Csontvázak a szekrényben. Tanuljunk meg beszélni róluk! – Apahiányos társadalom 17.

Ne nyalogasd a sebeid a sötétben, merj kilépni a fényre! – Apahiányos társadalom 18.

Búcsú a sorozattól – Viszlát, kedves Olvasó! – Apahiányos társadalom 19.

Nagy Zsolt közgazdászként végzett és dolgozik, mellette elhivatott segítő mentálhigiénés szakember és gyászcsoportvezető is. Önkéntes munkáiban rádiós műsorvezető, cikkeket ír, előadásokat tart és elterelő csoportot vezet. Facebook oldalán keresztül elérhetitek őt, ha meghallgatásra vágytok vagy szeretnétek ránézni életetek bármilyen kérdéses területére. 
Mottója: „Észrevenni, megérteni, elfogadni és szeretettel kísérni.”

Fotók: Designed by Rawpixel.com

Esi Grünhagen képe a Pixabay -en. 

Office photo created by freepik - www.freepik.com

Man photo created by freepik - www.freepik.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk