Párkapcsolati kudarcok. Hol van a biztonság? – Apahiányos társadalom 4.

Cikksorozatunkban az apa nélkül felnőtt fiatal férfiak és nők nehézségeire, megpróbáltatásaira fordítjuk a figyelmünket, melyben Nagy Zsolt közgazdász, mentálhigiénés szakember van segítségünkre mélyen megélt, személyes tapasztalatainak megosztásán keresztül. Negyedik rész.

Múlt héten ott fejeztem be a történetemet (olvasd el IDE kattintva), miszerint az ismerkedéseimben rendre hasonló „hibákat” követtem el. Türelmetlen, sokszor rámenős voltam, amivel inkább elijesztettem a másikat, mintsem az ismerkedést segítettem volna egy magasabb lépcsőfokra emelni. Konzerválni szerettem volna mindazt, ami jó volt, de rá kellett jönnöm arra, hogy részben változtatnom kell az ismerkedési szokásaimon, hogyha tartós kapcsolatot szeretnék kialakítani. Ahogyan azt a múlt héten is megfogalmaztam, sokáig nem tudtam, hogyan is kezdjek hozzá a változtatáshoz és mit tegyek először. Végül elindultam egy belső önismereti úton az érzéseim felé, és elkezdtem „felkutatni” és begyógyítani a lelki sebeimet, mentálhigiénét tanulni, egyéni terápiára majd pszichodráma csoportba járni.

Az út során felismertem, mennyire fontos, hogy férfiként biztonságot tudjunk nyújtani a nőnek. Ami valójában tényleg mennyire magától értetődő dolog. Rájöttem, mennyire lényeges, hogy a nő érezhesse,  támaszkodhat a férfira, számíthat rá. Nagy felismerés volt számomra, hogy ne a kapcsolattól és a nőtől várjuk saját biztonságunk kialakulását és meglétét, hanem az fakadjon belülről, mindezektől függetlenül. Az önismereti folyamatomban mélyebben is meg kellett magamban vizsgálnom azt a kérdést, hogyan is szeretnék én valakinek úgy biztonságot nyújtani, ha ez a biztonság még bennem sincs meg sziklaszilárdan.

Mit tehetek én azért, hogy biztonságban érezzem magam? Felismertem, hogy gyermekként valószínűleg nem kaptam meg, és nem éltem meg teljességében azt a fokú biztonságot, amire egy gyereknek szüksége lehet. Azt az óvó, nyugtató légkört, amiben apu és anyu szeretetteljes jelenléte megadja a biztonság érzésének kialakulását, melyben ez megtanulható és folyamatosan jelen van. Eléggé le kellett merülnöm a dolgok mélyére, mire rájöttem, ez a biztonság kérdése is egy újabb nyomós érv lehet amellett, hogy megkeressem az apámat.

Azzal, hogy felkerestem az apámat, valahogyan ez a biztonság képkocka is elkezdett – igaz lassan –, a helyére kerülni. Még ha csak felületesebb kapcsolat is alakult ki kettőnk között, ami még ma is alakul és formálódik, akkor is megéltem azt, hogy kellek, számítok neki, szerethető vagyok, és nem vagyok hibás. Megéltem azt, hogy hosszú idő után van valamilyen szintű kommunikációm az apámmal és azt is, hogy van apám. Azzal, hogy megkerestem őt és kellettem neki, áttört bennem egy nagyon vastag kőfal, és ennek köszönhetően a saját férfi energiáimat is sokkal jobban meg tudtam élni a hétköznapokban és az ismerkedésekben. Emellett sokkal nagyobb szeretettel és elfogadással kezdtem másokra és önmagamra is tekinteni, és kezdetét vette az életemben egy addig rám kevésbé jellemző, aktívabb és sikeresebb ismerkedési időszak is. 

A biztonságérzetem további erősítése érdekében azonban még el kellett kezdenem foglalkozni a korai gyermekkori kötődésem közelebbi megvizsgálásával is, és egy kicsit elmélyedtem ebben a témában mind szakirodalmi, mind pedig önismereti téren. És most a téma miatt kicsit ki kell térnem az édesanyával való kapcsolatra is. Talán nem is gondolnánk – én pár évig egyáltalán nem tudtam –, a felnőttkori kapcsolataink minőségét, azt, hogyan tudunk felnőttként egy párkapcsolatban jelen lenni és kapcsolódni, milyen jelentős mértékben meghatározza az, hogy milyen kötődési kapcsolatunk volt gyermekkorunkban az édesanyánkkal, a fogantatás pillanatától kezdődően egészen a korai gyermekkori évekig.

Az ekkor kialakult kapcsolatnak, kötődésnek ugyanis mind a pozitív, mind a negatív hatásai egyfajta lenyomatként végigkísérnek bennünket életünk folyamán és jelentősen befolyásolják azt, ahogyan egy párkapcsolatban viselkedünk. És akkor vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről is ezeket a kötődési típusokat.

Mary Ainsworth nevét mindenképpen meg kell említenünk, amikor a kötődési elméletek típusairól beszélünk. Kutatási eredményei alapján az alábbi 4 féle gyermekkori kötődési alapmintázatot különböztetjük meg egymástól:

  • Biztonságos kötődés
  • Bizonytalan/elkerülő kötődés
  • Bizonytalan/ambivalens kötődés
  • Dezorganizált kötődés

A biztonságos kötődés úgy alakul ki gyermekkorban, hogy az anya folyamatosan odafigyel a gyerek igényeire, szükségleteire és azokat ki is elégíti. Az ilyen kötődésben felnövekvő gyermek felnőtt korára előreláthatólag képes lesz biztonságos és stabil kapcsolatok kialakítására, türelemre, a másikra való odafigyelésre. Azaz képes lesz biztonságban érezni magát a saját életében, más megerősítése nélkül is. Nem egy párkapcsolattól fogja várni saját értékességének beigazolását, mint ahogy mondjuk én tettem ezt többször is. És nem akarja majd siettetni és rögtön konzerválni a jó dolgokat. Van kellő biztonsága, türelme és önbizalma ahhoz, hogy tudja, ő elég jó és azzal is tisztában van, ma is és holnap is kelleni fog a másiknak. Azt is mondhatjuk, a saját magába és a másik emberbe vetett bizalma és hite egészséges.

A bizonytalan/elkerülő kötődés során az anya többször is magára hagyja gyermekét annak igényeivel és szükségleteivel együtt, aminek hatása úgy nyilvánulhat meg felnőttkorban, hogy az egyén rosszul kezeli a másoktól való függést és a kiszolgáltatottságot. Hiszen megtanulta már azt a gyerekkorában, hogy magára van hagyva a nehéz helyzetekben és saját magának kell kidolgozni megoldó mintákat az élet nehézségeire, mondhatni csak magára számíthat. Ez azt is eredményezheti, hogy az ilyen kötődési háttérrel rendelkező egyén felnőtt korára távolságtartóvá válhat és nehézséget jelenthet számára az önkifejezés, saját igényeinek felismerése, képviselése és a bizalom megélése a másokkal való kapcsolatban.

A bizonytalan/ambivalens kötődés során az anya egyszer elérhető érzelmileg, másszor elutasító. Nem nyújt viselkedésével teljes mértékben biztonságot gyermekének, ami a gyermekben is egyfajta bizonytalanságot kelt. Ennél a résznél több szempontból is magamra ismertem, ahogyan ezeket a sorokat írtam. Ahogy a szakirodalom is írja, az ilyen kötődési háttérben felcseperedő fiatalból felnőttként nagy valószínűséggel szorongó ember lehet, aki nagyon is szeretne kapcsolódni társához, emellett viszont erősen benne van az elutasítástól való félelem is, ezért folyamatos megerősítésekre és kommunikációra van szüksége ahhoz, hogy saját magát biztonságban érezze és értékesnek vélje. Természetesen látom és tudom, édesanyám élete is sok szempontból nehéz volt, és a válással még nehezebbé vált azzal, hogy az apám „lemondott” rólam. Édesanyámon és a nagymamámon volt az a felelősség, hogy felneveljenek. Mivel gyerekként tehetségesnek bizonyultam – erre már az oviban is felfigyeltek az akkori dadáim, és azt mondták anyunak, hogy taníttasson, ha tud – így anyuék szerették volna, hogy ne szenvedjek hiányt és tanuljak. Erejükön felül próbáltak minden tőlük telhetőt megadni, de ez rengeteg lemondással, belső vívódással és munkával is járt a részükről. A sok teher, belső nyomás sokszor stresszel párosult, ami hatással volt a családi légkörre és ezáltal rám is.

A dezorganizált kötődés során az anya viselkedése egyszerre generál félelmet és biztonságot is a gyermek számára. A szakirodalmi megfogalmazások alapján a rémületet, félelmet az anya vagy gondozó bántalmazó magatartása, depressziója idézheti elő. Az ilyen körülmények között felnövekvő gyermeknek a későbbiekben stresszkezelési nehézségei adódhatnak, illetve a mentális és szociális készségek kibontakoztatásának területén is várható elakadásokra számítani. 

A cikk elején ugye azt ígértem, arról is írni fogok pár szót, hogy nekem valójában mi segített a változásban. Ahogy azt említettem is, az első lépcsőfok annak felismerése volt, hogy valami nem úgy működik, ahogy talán kellene. Miután felismertem, változtatni szeretnék, elkezdtem saját magam önismeretével foglalkozni. Nem volt könnyű elindulni ezen az úton, hiszen az ember ilyenkor óhatatlanul fél attól, vajon mit tud majd meg magáról, amit eddig sem tudott és vajon azon majd tud-e vagy akar-e egyáltalán változtatni. Viszont bennem volt egy erős cél, ami túlvitt a kezdeti nehézségeken és motiválni tudott. Ez pedig az volt, hogy szerettem volna változni és változtatni, jobban megismerni és feltárni viselkedésem és gondolkozásom felszín alatt rejlő, mélyebb rétegeit és a helyzetet nem csak felületi szinten orvosolni, hanem a kiváltó okokra is rátekinteni és ott elkezdeni a gyógyítást. Hiszen úgy gondolom, hosszabb távon ez az, ami igazán változtat, és valóban gyógyít. Nem pedig a gyors és hirtelen, instant varázslat. Ebben nem hiszek.

Tehát első lépés a felismerés, majd elindulás. Emellett nagyon fontos, hogy az úton próbálj meg minél tudatosabban jelen lenni, és amit felismersz, próbáld meg beilleszteni az életedbe és adott helyzetekben próbáld tudatosítani azt, amire eddig rájöttél. Én is így voltam. Mentem az úton és felismertem például a kötődés jelentőségét, ráismertem, hol lehetnek ezzel kapcsolatban elakadásaim. Minden olyan ismerkedési helyzetben, amikor valami miatt például azt éreztem, hogy a másik nem keres, vagy nem annyit és úgy, ahogy nekem arra „szükségem lenne”, eszembe jutott, lehet, itt is a kötődési sebeim játszanak. De ez csak egy példa. Próbáltam tudatosabban jelen lenni és nem zsigerből reagálni, hanem megfontoltabbá válni. Nem hagyni, hogy beszippantson egy korábbi sérülés.

Emellett az is segített, hogy az érzelmi reakcióimat és a racionális gondolkodásomat igyekeztem összhangba, egyensúlyba hozni a döntéseknél és a konfliktusoknál. Elkezdtem arra is jobban odafigyelni, hogy egyre kevésbé reagáljak már csak érzelmi megközelítéssel, elkezdtem erősíteni a racionális meglátást is. Azt is megtanultam, hogy bármilyen kapcsolati sebet leginkább csak kapcsolatban lehet gyógyítani és felülírni. Addig, ameddig nincs az ember kapcsolatban, leginkább csak fejben lehet lejátszani a dolgokat és megérteni a viselkedések mögött meghúzódó miérteket. Viszont csak éles helyzetben dől el, hogyan is reagálok, mit is tanultam és mennyit sikerült valójában változnom.

Utólag visszatekintve akár az ismerkedéseimre akár a párkapcsolataimra, számtalan olyan dolog van, amit egészen biztosan máshogyan csinálnék ma már. De ez így is van szerintem rendben. Például nem agyalnék annyit dolgokon, vagy nem a jövő bizonytalanságán aggódnék, hanem arra koncentrálnék, mi is történik velem a jelenben. Elfogadóbb, türelmesebb lennék – és már vagyok is –, jobban hallgatnék a belső megérzéseimre. Jelenleg újra szingliként élek, de nagyon vágyom már egy kiegyensúlyozott párkapcsolatra. Bízom benne, hamarosan találkozom azzal a nővel, akivel kölcsönösen meg tudjuk találni egymásban mindazt a sok jót, örömet és értéket, amiről szerintem egy boldog párkapcsolat szól. Amiben támogató, őszinte társai, és egyben legjobb barátai lehetünk egymásnak, bizalommal, szerelemmel, kölcsönös tisztelettel és szeretettel egymás irányába.  Elmondhatom, hogy az a változás és önismereti folyamat, amiben most vagyok, már egy több éve tartó folyamat része. És jó érzéssel tölt az el, hogy rajta lehetek az úton.

Végezetül egy Viktor Emil Frankl idézetet szeretnék megosztani:

„Bármidet, amid az életben van, elvehetik tőled, kivéve egyet: a választási szabadságodat, hogy hogyan reagálsz egy helyzetre. Ez határozza meg a megélt életünk minőségét; nem az, hogy gazdagok vagy szegények, híresek, avagy ismeretlenek, egészségesek vagy betegek voltunk-e. Az határozza meg életminőségünket, hogy hogyan viszonyulunk ezekhez a dolgokhoz, milyen jelentéssel ruházzuk fel őket, milyen viselkedésmóddal reagálunk rájuk, milyen elmeállapotba kerülünk miattuk.”

Úgy gondolom, sosem késő és sosem lehetetlen megpróbálni változni, illetve változtatni egy számunkra nehéz és fájdalmas helyzeten. Ahogyan az az idézetben is áll, a választási szabadság a mi kezünkben van. Dönthetünk a szenvedés és fájdalom mellett egy egész életen át, de dönthetünk úgy is, hogy megpróbáljuk begyógyítani azt a sebet és teljes, boldog életet élünk. Nem biztos, hogy minden teljesen úgy fog sikerülni, ahogyan elterveztük, de ami a legfontosabb, hogy mi megtettük, ami tőlünk telik, a többi részét, ami mástól függ, már nem tudjuk irányítani, de azt valójában már nem is kell.

Tartsatok velem jövő vasárnap is, amikor ötödik részünkkel jelentkezünk és részleteket árulok el arról, mi is vezetett végül oda, hogy megkeressem az apámat. Izgalmas rész lesz, várlak benneteket. 

Nagy Zsolt

A cikksorozat részei:

Ha hiányzik a férfiminta… Egy személyes vallomás – Apahiányos társadalom (bevezető)

Nem tudok kiállni magamért – Apahiányos társadalom 1.

Nem kellek senkinek… – Apahiányos társadalom 2.

Párkapcsolati buktatók. Miért lettem „nyomulós pasas”? – Apahiányos társadalom 3.

Párkapcsolati kudarcok. Hol van a biztonság? – Apahiányos társadalom 4.

Miért félek az apámmal való találkozástól? – Apahiányos társadalom 5.

A levél, amire 28 évet vártam – Apahiányos társadalom 6.

Megküzdés az újtól és ismeretlentől való félelemmel. Az első telefonbeszélgetés és találkozás az apámmal – Apahiányos társadalom 7.

Empátia és kitartás, mint a változás legfontosabb kulcsa – Apahiányos társadalom 8.

Miben rejlik a hosszú párkapcsolatok titka? – Apahiányos társadalom 9.

Párkapcsolatok útvesztőjében: a személyes és online ismerkedés világa – Apahiányos társadalom 10.

A párválasztásaink tudat alatt megbúvó motivációi – Apahiányos társadalom 11.

Párkapcsolati buktatók az apahiány tükrében – Apahiányos társadalom 12.

Ha üres az apa helye a családi asztalnál… – Apahiányos társadalom 13.

A félelem festette árnyékok életünk lapjain – Apahiányos társadalom 14.

Felnőtt szerepbe kényszerült gyerekek – Apahiányos társadalom 15.

Belső utakon: kitörés az áldozatszerepből – Apahiányos társadalom 16.

Csontvázak a szekrényben. Tanuljunk meg beszélni róluk! – Apahiányos társadalom 17.

Ne nyalogasd a sebeid a sötétben, merj kilépni a fényre! – Apahiányos társadalom 18.

Búcsú a sorozattól – Viszlát, kedves Olvasó! – Apahiányos társadalom 19.

Nagy Zsolt elhívatott segítő, mentálhigiénés szakember és gyászcsoportvezető. Segítő beszélgetéseket tart és a közeljövőben gyászcsoportok indítását tervezi Budapesten. Alapvégzettségét tekintve közgazdász, és a segítés mellett önkéntes rádiós műsorvezető, előadásokat tart család témában és elterelő csoportot vezet fiatal kábítószer-fogyasztóknak. Facebook oldalán és szakmai weboldalán (www.lelkiegeszseg.zsoltnagy.net) keresztül jobban megismerhetitek őt és ezeken az oldalakon keresztül elérhetitek, ha meghallgatásra vágytok, vagy szeretnétek ránézni életetek bármilyen kérdéses területére, fájdalmas veszteségére. Mottója: „Észrevenni, megérteni, elfogadni és szeretettel kísérni.”

Fotók: People photo created by freepik - www.freepik.com

Pana Kutlumpasis képe a Pixabay -en. 

Stephanie Pratt képe a Pixabay -en. 

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk