Sosem hittem volna, hogy ilyen lesz! – Apakaland az Operában

A Férfiak Klubja Kultúrát apától programjának keretében elvittem a két legkisebb gyerekemet – a 8 éves Johannát és a 6 éves Bernikét – a Magyar Állami Operaház János vitéz című daljátékára az Erkel színházba.

A Bakonyi Károly átiratában színre vitt Petőfi Sándor elbeszélő költeményről azt hittem, sosem láttam, ám amikor meghallottam Kacsóh Pongrác dallamait, akkor jöttem rá, de mégis. Kisgyerekként, ugyanide, az Erkelbe még az édesanyám vitt el rá. Milyen jó, hogy a lányoknak ugyanez az emlékük hozzám fog kötődni. Kultúrát apától!

Az Erkel színház környékén egyszerű parkolni, pláne egy vasárnap délelőtt, amikor ez az előadás is volt. Langymeleg szellő járta be a II. János Pál pápa teret, mindenki kabát nélkül, hajadonfőtt sétálgatott a napsütésben – az én két lányomat kivéve, akik előző nap kapták meg azt a pomponos sapkát, amire vágytak. Egy igazi egyéniség nem hagyja magát befolyásolni olyan frivolságoktól, mint az időjárás. És valóban fantasztikusan néztek ki mind a ketten az estélyi ruhácskájukban, az azokhoz hozzá illő cipőben és kardigánban. Szeretnek csinosan öltözködni. Időben érkeztünk, ami szokatlan élmény, mármint olyankor, amikor a feleségem is részt vesz a programon. (Szerinte miattam szoktunk késni, de ebben nem értünk egyet.) Szóval elég idő állt a rendelkezésünkre, például ahhoz, hogy elmenjünk vécére. A férfimosdó kongott az ürességtől a női előtt viszont hosszú sor állt. Kérdeztem, hogy nem bírják-e ki szünetig, hogy majd akkor gyorsan kiszaladunk, és ők lesznek az elsők, de azt mondták, nem. Mentőötletként eszembe jutott, hogy felmegyünk az első emeletre, hátha ott jobb a helyzet – és jobb is volt. Érdemes komolyan venni a személyzet által a női mosdó mellé kitett táblát, ami pontosan ezt tanácsolja. A lányok szerencsére együtt bátran be mernek menni bármilyen mosdóba, nem igénylik az én jelenlétemet, úgyhogy megvárhattam őket az ajtó előtt. (Nem volt ez mindig így, kisebb korukban többször kerültem nehéz helyzet elé, amikor választanom kellett, hogy vagy a lányomat viszem be a férfivécébe, vagy én megyek be a nőibe – mindkettőt kipróbáltam, egyik sem vált be.)

De a kis mosdókitérő után, térjünk vissza a színházba. A földszint 20. sorában három helyünk volt: egy teljes árú és két kedvezményes a Kultúrát apától programnak köszönhetően. Ám alig haltak el a nyitány dallamai és ment fel a függöny, Bernike is úgy döntött, hogy felkéredzkedik az ölembe – Johanna ugyanis már eleve oda ült. Elég lett volna egy jegyet venni. Egyébként ez így sokkal praktikusabb volt, mert egyszerre tudtam mindkettőjüknek elmagyarázni, hogy mi történik a színpadon – énekelt szövegnél ez nem mindig egyértelmű, még akkor sem, ha a szöveg a színpad fölött egy kivetítőn is olvasható. Körülöttünk – az ülésekre kihelyezett kis prospektusokból ítélve – szintén a Kultúrát apától program résztvevői ültek, legnagyobb meglepetésemre mind nők! Kicsit elbizonytalanodtam, talán rossz helyre jöttem, és ez a Kultúrát anyától program, de nem, a prospektuson egyértelműen az állt: Kultúrát apától. Hm.

A daljátékot három felvonásban játsszák, ami tökéletes időzítés lábzsibbadás szempontjából, meg kétszer lehet szünetben a büfébe menni. A büfészünet eposzi kellék, a színházi élmény kötelező tartalmi eleme.

A daljátékot nagyon élveztük, a kislányok tátott szájjal bámulták a színpadot, ami nekem már önmagában elegendő lett volna, ám nekem is tetszett, amit láttam. Például sokkal több mindenre emlékeztem abból az egykori előadásból, amelyen még gyerekként vettem részt. Egyvalami azonban akkor nem tűnt fel, amit viszont most észrevettem. A daljáték – amit 1904-ben mutattak be először – szerzőinek Petőfi Sándor nem volt elég nemzeti, mással nem nagyon tudom magyarázni a dolgot. Az eredeti elbeszélő költeményben ugyanis János vitéz és Iluska Tündérország királya, illetve királynéja lesznek és boldogan élnek ott, amíg… – nos, kérdés, hogy Tündérországban meg lehet-e egyáltalán halni. Bakonyi Károly színpadi átiratában viszont Tündérországban Jancsinak honvágya lesz egy még szebb vidék után, amit úgy hívnak, Magyarország, és Iluskáját hátrahagyva(!) vissza is tér a szülőfalujába. Ám nem kell sokáig egyedül lennie, mert rövidesen Iluska is követi őt. A lányok, akik ismerik az eredeti történetet, természetesen kiszúrták a változtatást, ahogyan a többit is, amelyek a darab során gyakorta előfordulnak, de könnyen napirendre tértek fölötte. Jancsi és Iluska hazatértek a szülőfalujukba és kész.

A taps, a meghajlások, a tolongás a ruhatár előtt (a büfé ilyenkor már tabu) mind-mind a színházi élmény elengedhetetlen részei és mi meg is adtuk neki a módját. A lányok nagyon boldogok voltak, és bár már jóval elmúlt ebédidő, nem is akartak hazamenni, azt kérték, hogy sétáljunk egyet a szomszédos parkban. Beleegyeztem. Azt hiszem, nem ez volt az utolsó, hogy ilyen közös programra vállalkoztunk.

Krúdy Tamás

Részletek a Férfiak Klubja Kultúrát Apától nevű, kulturális intézményekkel való közös sikerprogramjáról:
RÉSZLETEK: KULTÚRÁT APÁTÓL

Fotók: www.opera.hu

Erkel színházról: Thaler Tamas [CC BY-SA 4.0], via Wikimedia Commons

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk