Túlélte Drezda bombázását – Terence Hill 80 éves!

Ma 80 éves Terence Hill, aki kétség kívül a legnépszerűbb olasz színész ma Magyarországon. A tévécsatornák, ha nézettséget szeretnének növelni, mindig az ő mozijai közül vesznek elő egyet. Valamilyen misztikus lelki rokonság kapcsán őt és legjobb barátját, a két és fél éve elhunyt Bud Spencert a magyar nagyközönség korosztálytól függetlenül örökre a szívébe zárta.

Terence Hillben a német precizitás keveredik az olasz életszeretettel a szó legszorosabb értelmében, hiszen a színész német anyától és olasz apától született Mario Girotti néven 1939. március 29-én Velencében. Két és fél éves korában aztán Németországba költöztek anyai nagyszüleihez, Drezda közelébe, pont időben ahhoz, hogy megélhessék a város szétbombázását. Miközben a szomszédságukban a szövetségesek gyújtóbombái hullottak Drezdára, a kis Mario édesapja Assisi Szent Ferenc írásaiból olvasott fel a fiának a vegyi gyárban, ahol dolgozott. Mind a kettő meghatározó élmény lett a kisfiú számára. A csodával határos módon a család túlélte Drezda elpusztítását, mert a bombák csak a civil lakosságra hullottak, a vegyi üzemre nem. Girottiék ezután visszaköltöztek Olaszországba. Mario 12 éves volt, amikor egy hirdetés jelent meg az egyik római napilapban, hogy a neves rendező, Dino Risi fiatal fiúkat keres készülő új filmjéhez. A szőke, kékszemű, kedves mosolyú fiút végül kiválasztották és így lett a Vakáció a gengszterrel az első filmje a kis Mario Girottinak.

A magánéletben a mai napig szerény és visszahúzódó sztár azóta is folyamatosan forgatja a filmeket. Arra a kérdésre, hogy milyen gyerek volt az iskolában, csak annyit felelt: „Jó.” A szülei mindenféle sportra beíratták, hogy a fegyelmezettsége mellett meglévő hiperaktivitását legyen hol levezetnie. Járt úszni, evezni, szertornára, atletizálni, vívni, lovagolni, síelni. A Lazio úszócsapatának a tagja volt és egy alkalommal a korosztályos országos bajnokságon bronzérmet szerzett. Itt volt csapattársa egy bizonyos Carlo Pedersoli, akit később Bud Spencerként kapott hátára a világhírnév. „Már akkor csodáltam Budot, mert remek úszó volt, de meg kell mondanom, az edzéseken eléggé lusta volt. Beugrott a vízbe, és úgy alibiből elkalimpálgatott. Biztos vagyok benne, ha nem lógja el az edzéseket, akkor még olimpiai bajnok is lehetett volna belőle.” Pedersolinak ezt a laza hozzáállását furcsállotta, és némileg irigyelte is a kis Mario, aki tökéletességre való törekvése miatt éjszakákon át képtelen volt aludni első filmje forgatása alatt, mert attól félt, elfelejti a szövegét. Nem is jósolt neki senki nagy filmes karriert, és maga sem hitte, hogy tényleg ez lenne a hívatása.

Az első film sikere után mégis folyamatosan hívogatták újabb és újabb produkciókhoz, melyekre el is ment, míg 1960-ban aztán beiratkozott a római egyetemre, ahol filozófiát és irodalmat kezdett hallgatni, ami nagyon jól illett természetének csendesebb, visszafogottabb részéhez. Három évvel később Burt Lancesterrel, Clauida Cardinaleval és Alain Delonnal Luchino Visconti rendezésében leforgatta A párduc című filmet, ami végképp meggyőzte, hogy a színészetet válassza. Otthagyta az egyetemet, majd rövidesen Olaszországot is. Mediterrán hazájában ugyanis már komoly ismertségre tett szert, mint „Itália kedves kis vőlegénye”, és csak ilyen szerepeket osztottak rá, amit az akkor még mindig Girotti néven szereplő színész már eléggé unt. Másik hazájába, Németországba ment, ahol éppen akkor folytak az előkészületek, hogy német-jugoszláv koprodukcióban megfilmesítsék May Károly Winnetou történeteit. Ám míg ő a Dinári-hegységben forgatta a vadnyugati történeteket, addig Itáliában hihetetlenül felfutóban volt a műfaj olasz változata, a „spagetti western”. És Girotti nem bírta ki, 1967-ben visszatért, de úgy érezte, már lekéste a vadnyugati hullám csúcsát. Ebben igaza is volt, mert a spagetti western műfaja addigra már túl volt a zenitjén, és valami más volt készülőben – ami aztán egy éltre meghatározta Girotti sorsát.

Megszületik Bud Spencer és Terence Hill

Persze vadnyugati történetek továbbra is készültek Olaszországban, az első újra itt forgatott filmje is ilyen volt, ami a Rita, a vadnyugat réme címet viselte. A filmmel párhuzamosan készítette Giuseppe Colizzi rendező az Isten megbocsát, én nem! című filmet. Illetve csak készítette volna, mert az egyik főszereplő, Peter Martell a tettlegességig összeveszett a barátnőjével, és amikor meg akarta rúgni, a nő hirtelen félreugrott, a színész pedig azzal a lendülettel a falba rúgott és eltörött a lába. Colizzinek nagyon gyorsan kellett találnia valaki mást, és teljesen véletlenül botlott bele Girottiba, aki rögtön igent mondott. Ez volt az a film, amiben először összekerült Mario Girotti és Carlo Pedersoli. És ugyancsak ez volt az a film, amikor megszületett Bud Spencer és Terence Hill. Terjesztési okok miatt ugyanis megkérték a két színészt, hogy angolosítsák a nevüket. „Elém tettek 20 angol nevet, hogy van 24 órám kiválasztani közülük egyet. Azért a Terence Hillt választottam, mert egyszerű, úgy kell ejteni, ahogy írjuk, és mert ugyanezek édesanyám nevének a kezdőbetűi (Hildegard Thieme).” A névváltoztatás után közvetlenül mégis azt mondták, hogy a színész felesége családnevét vette fel. Hill ugyanis még ugyanabban az évben ismerkedett meg egy amerikai diáklánnyal, bizonyos Lori Zwicklbauerrel, akit el is vett feleségül. „A feminizmus akkoriban volt feljövőben, és egy olyan pasi, aki a felesége nevét veszi fel különleges lehetett. Csak egy marketingfogás volt az egész. Akkor ez jó ötletnek tűnt, a mai eszemmel már nem tenném.” (Tanulság: ha marketingfogásnak nevezünk egy hazugságot, mindjárt megbocsáthatóbbá válik.)

És Az Isten megbocsát, én nem! volt ugyancsak az a film, amelyikben Bud Spencer kidolgozta azt a speciális ütését, amit aztán annyiszor használt később, Hill pedig nem egyszerűen összerogyott tőle, hanem előbb felugrott, repült kicsit, majd úgy zuhant alá, mint „egy meglőtt galamb”. Innen is kapta ez a pofon a „galamb-ütés” nevet. Továbbá ugyancsak ez volt az a film, amiben a nagy vadnyugati komolykodás mellett először megjelent az irónia, a humor is. Noha legtöbbször Enzo Barboni rendezte őket együtt, Hill szerint a dicsőség Colizzit illeti meg, mert az ő fejéből pattant ki a Bud Spencer – Terence Hill páros. „Colizzitól származott az ötlet, hogy minket ilyen kutya-macska párosként képzelt el (Hill karakterét a filmben Cat Stevensnek hívták.) Colizzi elképesztően tehetséges volt a látványtervezésben. Sajnos nagyon fiatalon meghalt. Ő talált ki minket – mert az ilyen karaktereket ugyebár ki kell találni. Nagyon gondosan meg kell tervezni a ruhát, a világítást, a beállításokat.” És miután Colizzi ezt megtette, jött Barboni és egy új nívóra emelve a műfajt Az ördög jobb és balkeze című filmmel megteremtette a spagetti western paródiáját, amiben eleinte nem sokan hittek, végül pedig az egész világ remekül szórakozott rajta.

Szilárd erkölcsi érzék

És innentől kezdve nem volt megállás, sorra jöttek a sikeresnél sikeresebb Spencer-Hill filmek. Időközben 1969-ben megszületett Hill első gyereke, Jess, majd néhány évre rá örökbe fogadtak egy másodikat, Rosst (aki 1990-ben egy autóbalesetben meghalt). 1971-ben Hill a családjával együtt Amerikába költözött, Massachusetts államba, ahol ugyanolyannak találta a vidéket, mint szeretett Rómája környékén, de itt legalább elbújhatott méretes ranchán a kíváncsiskodó tekintetek elől, és megvalósíthatta amire mindig is vágyott, a nyugalmas földi Paradicsomot. Fantasztikus sikerük ellenére Spencer és Hill elhatározták, nem lovagolják meg szerencséjüket, évente csak egy közös filmet forgatnak. Kevés színész döntött volna ugyanígy. Utolsó közös produkciójukra 1994-ben került sor, már eleve kilenc év kihagyás után. Ez lett a Bunyó karácsonyig. Hill közben persze forgatott önállóan is filmeket, amelyek közül a Henry Fondával közösen készített Nevem Senki a személyes kedvence. Lett volna lehetősége még sokkal több produkcióra is, de nem kért belőlük. „Sokan mondták, hogy őrült vagyok, amikor nagy szerepeket és rengeteg pénzt utasítottam vissza, mert az erkölcsi érzékem nem engedte, hogy elfogadjam őket. De megérte, mert egyszer megállított az utcán egy anyuka, aki azt mondta, hogy csak csináljam így tovább a filmjeimet, mert azokra biztosan elviheti a gyerekeit, nem fog valami csúnya meglepetésbe belefutni. Ennél nagyobb dicséretet soha nem kaptam.”

Terence Hill atya

A színész 1983-ban öltötte magára először a papi reverendát, amikor eljátszotta Don Camillót, akinek figuráját a legendás Fernandel tette felejthetetlenné. A filmszakmában először senki nem hitte, hogy ez jó ötlet. „Nagyon kitartónak kellett lennem, hogy megcsinálhassam ezt a filmet, mert rajtam kívül senki nem akarta. Mi keresni valója van egy cowboynak, kérdezték, egy pap szerepében? De én nem adtam fel és végül (vállalkozó stúdió híján) én lettem a film producere és rendezője is egyben.” És hogy miért is játszhat el egy cowboy hitelesen egy papot? Nos, Terence Hill filmjeiben mindig a jó győz, a rossz meg elnyeri büntetését, nem hal meg senki, nincs erőszak, a verekedések amolyan rajzfilmbunyók, nincs szexjelenet és nincs durva beszéd. Kevés színészt lehetne mondani, aki hitelesebben bújhatna egy pap szerepébe, mint ő. Annál is inkább, mert Terence Hill mélyen vallásos. „Igen, hiszek Istenben és gyakorló katolikus vagyok. Nem szoktam erről gyakran beszélni, mert ez egy rendkívül személyes és becses dolog. Nagyon nehéznek találok erről bármit is mondani, mert a valláshoz fűződő viszonyom rendkívül bensőséges és folyamatosan változik. Alapvetően jó viszonyban vagyunk, szívélyes viszonyban, boldog, komoly néha haragos viszonyban, de mindenképpen élő és valódi viszonyban. Minden más ember is így van ezzel, ha esetleg nem is tud róla.”

Don Camillo végül megcáfolt minden negatív várakozást, a nagyközönség hitelesnek találta Terence Hill atyát. Olyannyira, hogy a 2000-ben indult Don Matteo – A szent nyomozó című sorozata 11 évadot élt meg. Ebben Hill egy detektív papot alakít, aki egy olasz kisvárosban, Gubbióban deríti fel a rejtélyes bűneseteket. Egészen hasonlóan ahhoz, ahogy azt a G. K. Chesterton regényeiben Brown atya tette, ami nem véletlen, hiszen az angol író művei szolgáltatták Don Matteo figurájához az alapanyagot. És hogy miért lehet egy biciklis pap sikeres a mai szexes, hullaházas, tébolydás és helyszínelős sorozatok között? „Don Matteo egy olyan ember, aki soha nem ítélkezik, sosem tör pálcát azok felett, akik bűnt követnek el. Hiteles személy, aki nemcsak hogy nem ítélkezik, de folyton mosolyog, viccelődik és jó a humora.”

Neo

Fotó: Wikipédia

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk