Vissza a természethez!

Annak ellenére, hogy sokan éppen az ellenkezőjét vélik felfedezni, ma egy rendkívül etikus világban élünk. Üzleti etikáról beszélünk, etikus kereskedelemről, etikus állattartásról – tulajdonképpen mindennek a világon lett egy erkölcsi oldala, miközben úgy érezzük, hogy egyre kevésbé bízhatunk egymásban.

A középkorban a különböző társadalmi csoportoknak mind megvolt a maga különbejáratú morálja – volt lovagi erkölcs, paraszti erkölcs, uralkodói erkölcs, a céheknek megvoltak a maguk erkölcsi normái, amelyeket mindenki az anyatejjel szívott magába, oktatni nem volt szükséges. Ám minden, de minden egy nagy közös morális alapon, a Biblián és az egyház tanításán nyugodott.

Ma nincs lovagi vagy paraszti erkölcs, az úri becsületszónak sincs sok értelme, hiszen nincsen úri középosztály, de nincs már szocialista erkölcs sem. Hogy akkor mi van helyettük? Nehéz megmondani. Az üzleti élet, de az egész magyar társadalom szenved az általános bizalomhiánytól. Nincsenek mindenkitől elvárható erkölcsi normák, megjósolhatatlan, hogy kitől mire lehet számítani. Pszichológusok és szociológusok sokszor mondják, hogy a nyugati társadalmak anómiásak, azaz a hagyományos normák és szabályok úgy lazultak föl, hogy nem képződtek helyettük újak, továbbá a létező szabályok sem világosak, ezért a társadalmi normák elveszítették a befolyásukat az egyének viselkedésére.

Mi lesz ezután?

Ezt az erkölcsi vákuumot mindenki érzékeli is sokan próbálnak is a helyére benyomulni – eleddig sikertelenül. Talán nem minden olvasó előtt ismert még a CSR fogalma, pedig egy magára valamit is adó nagy cégen belül nemhogy külön ember, de egész osztály foglalkozik már ezzel. A CSR mozaikszó, annyit tesz, hogy Corporate Social Responsibility, azaz Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás. Úgy tűnik, hogy ez a kapitalizmus egy új korszakának a beköszöntét jelenti, amikor a nagyvállalatok elismerik, hogy nem csak önmagukért, hanem a szűkebb és tágabb környezetük, végső soron az egész világ jóllétéért felelősek, és beállnak egy vagy több társadalmi ügy mögé. Ma már minden magára valamit is adó cégnek van CSR menedzsere. Ám bármennyire is igyekeznek etikusak lenni a nagy cégek, a CSR csak ímmel-ámmal tudja megragadni az emberek fantáziáját. A civil társadalom, aminek az aktivitásához pedig nagy reményeket fűztek, erőtlen maradt, akiknek pedig nagy a hangjuk, azok rendre csak néhány embert képviselnek. A politikai korrektség sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hogy majd kitölti a régi erkölcs helyén keletkezett űrt, méghozzá több okból sem. Egyrészről mert erőszakos, és ez zsigeri ellenállást szül az emberekben, másrészt mert mondvacsinált, azaz sok előírása egyszerűen nem esik egybe a hétköznapi tapasztalattal, harmadrészt pedig álságos, mert a normái közül számos már akkor üres volt, amikor megszületett.

De nemcsak a PC mozgalom vagy a nagyvállalatok, hanem – mint azt már korábban is írtuk – ma mindenki moralizál: van etikája a fogyasztásnak, a reklámnak, a vadászatnak, a befektetéspolitikának és megannyi minden másnak. Még az „etikus hacker” fogalma is létezik: azt a személyt jelöli, aki foglalkozásszerűen, fizetésért töri fel cégek számítógépes rendszereit.

Amit ma „személyiségfejlesztés” címen kapunk, az is valójában erkölcsi nevelés: arra irányul, hogy minél jobban tudjunk alkalmazkodni, idomulni a minket körülvevő világhoz. Az önismereti tréningek valójában nem a saját igaz természetünkkel ismertetnek meg minket, hanem jobb esetben útmutatóul szolgálnak, hogy a jelen viszonyok között hogyan érezhetnénk jobban, hogyan aktualizálhatnánk ügyesebben magunkat. A cél a beilleszkedés, a minél harmonikusabb besimulás.

A magazinok sem csinálnak mást, mint folyamatosan újradefiniálják, hogy például milyen a modern ember: mit eszik, mit hord, hogyan sminkel, mit gondol az életről, politikáról, környezetvédelemről, hogyan viselkedik a párkapcsolataiban, mi a véleménye a vegetarianizmusról vagy az állatkísérletekről, illetve a világ egyéb dolgairól.

Kis erkölcsi rendszerek léteznek egymás mellett az egyetlen nagy helyett, ami azért rossz, mert rengeteg félreértéshez vezet. Igazán nagyon jó lenne valami közös erkölcsi alapban megállapodni, amihez aztán mindenki tarthatná magát. Az ötlet remek. De mi legyen ez az alap?

Vissza a természethez!

A mai liberális demokráciákban a mindenkori alkotmány az, ami a törvények szellemét és az ország erkölcsiségét hordozza. Ez a legtöbb helyen amerikai mintára épült ki, ahol az „alapító atyák” által létrehozott alkotmány szent és sérthetetlen. Sok amerikainak könnybe lábad a szeme, amikor az alaptörvényükre kerül a szó, és büszkén mondják, hogy 1787-es elfogadása óta semmit nem változtattak a szövegén, legfeljebb csak kiegészítették. Amerikában ez jelenti a szövetségi állam morális alapját, Európától azonban általában idegen az alaptörvény iránti ilyen vallásos tisztelet.

Az alkotmány azonban nem oldja meg – legfeljebb csak egy másik dimenzióba tolja – azt a problémát, hogy ez is egy emberek által létrehozott törvénycsomag, amit a többség fogad el, ami ettől még lehet felháborítóan igazságtalan és embertelen. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy egy társadalomban a többség erkölcsi tudata téves, és csak egy kisebbség lát tisztán, amint erre több szomorú példát is találhatunk akár a saját közelmúltunk történelmében. Nem véletlen, hogy az amerikai „alapító atyák” szinte földöntúli tiszteletnek örvendenek, mert ez kell ahhoz, hogy az általuk létrehozott alaptörvény vallásos magasságokba emelkedhessen, és ne kezdjék ki lépten-nyomon.

Egy egyszerű többségi szavazattal elfogadott alkotmány azonban – úgy tűnik – nem elégséges ahhoz, hogy egy nemzet, ország vagy kontinens erkölcsi viszonyait megalapozza, kell mögötte lennie valami másnak is. És a legtöbb esetben van is, mégpedig az, amit úgy hívhatunk, hogy természetes erkölcsi törvény, latinul lex moralis naturalis. A természet törvényszerűségeiből levezetett és emberi értelem által belátható erkölcsi törvényekről van szó, amelynek első szabatos definícióját Cicerónak a De Re Publica című értekezésében találjuk: „Mindenki által ismert, változhatatlan és örök; mindenkit a kötelessége teljesítésére és a rossztól való tartózkodásra sarkall, és bár a becsületes ember minden tettét ez határozza meg, a becstelen számára nem bír vonzerővel. Ezt a törvényt nem lehet végzetes következmények nélkül áthágni vagy átírni, és semmilyen parlamentáris vagy népszavazás nem mentesíthet a hatályossága alól. Ez a törvény ugyanaz Rómában és ugyanaz Athénban és ugyanaz marad eljövendő korokban és minden emberre érvényes lesz bármely korban vagy földrajzi helyen”, írja Cicero.

Ahol a természetes erkölcsi törvényt figyelembe veszik, ott minden embernek elidegeníthetetlen joga van például az élethez, a szabadsághoz vagy a tulajdonhoz. Teljesen jogfosztott emberek csak ott lehetnek, ahol figyelmen kívül hagyják ezt. A rabszolgaság például összeegyeztethetetlen a természetes erkölcsi törvénnyel, mert az az értelem számára is könnyen belátható, hogy egy személy nem birtokolhat egy másikat.

Hogy a természetes erkölcsi törvénnyel mi egyezik meg és mi nem, annak eldöntésére minden ember számára rendelkezésre áll egy fantasztikus eszköz – a lelkiismerete. Persze ez sem lehet mindig abszolút, mert valamennyire mindannyiunknak torzult már a lelkiismerete. Amit ma „tudatformálásnak” neveznek, arra általában azért van szükség, mert az ember lelkiismeretével, természetes erkölcsi érzékével szemben akarnak lenyomni valamit a torkán. Olyasvalamit, amitől egyébként berzenkedne. A mai nyugati társadalmakban élők több ilyen tudatformáláson vannak már túl, a természetes erkölcsi érzékük többszörösen sérült, ennek ellenére – de mindezt nem feledve – mégis a lelkiismeret szava továbbra is a legjobb iránytű. De ha valaki nem bízna már magában, annak mondunk egy még egyszerűbb módszert. Ha valamiről nem tudja eldönteni, hogy az jó vagy rossz, akkor vizsgálja meg, hogy az életet szolgálja-e vagy a halált. Mert az élet jó, a halál rossz. Ilyen egyszerű. 

C. Kovács Gábor

Fotók: geralt képe a Pixabay -en. 

Adina Voicu képe a Pixabay -en. 

StockSnap képe a Pixabay -en. 

WikiImages képe a Pixabay -en. 

Albert Dezetter képe a Pixabay -en. 

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk