A boldog kapcsolatok titka: a biztonságérzet és a szenvedély egyensúlya

A rutin, az ismétlődő cselekvések érzelmi biztonságot és kiszámíthatóságot adnak, egy bejáratott, jól ismert párkapcsolati komfortzónát. A múló évek azonban kényelmetlen, szűk, kalitkává alakíthatják az egykor szenvedélytől izzó köteléket.

A rutin, az ismétlődő cselekvések érzelmi biztonságot és kiszámíthatóságot adnak, egy bejáratott, jól ismert párkapcsolati komfortzónát. A múló évek azonban kényelmetlen, szűk, kalitkává alakíthatják az egykor szenvedélytől izzó köteléket. Odalett az elválaszthatatlan szimbiózis, a két ember két külön úton jár, nem is igénylik már az intimitást. Ne történjen így! Ha nem vigyázunk, megszűnnek az érintések, és a szenvedély valóban elpárolog, mint a testünkre szórt feromonpermet. Ne becsüljük alá a közelség, a bújás, az ölelés fontosságát! Egy szeretetkapcsolatban soha nem felejtődhet el az ölelés, a csók, a simogatás, nem képes kiteljesedni az, akinek az életéből hiányzik a szeretetnek ez az ösztönös és alapvető gyakorlati kifejezésmódja. Az érintés mindig azt jelenti, közünk van egymáshoz.

„...pecsétként a szívére helyezem magam, pecsét leszek az ő szívén...”

A szenvedély ahhoz kell, hogy ne szűnjünk meg vágyni egymást, a biztonság pedig ahhoz, hogy átadjam, megadjam, és elkötelezzem magam a társamnak, „pecsétként a szívére helyezem magam, pecsét leszek az ő szívén”, ahogyan az Énekek éneke leírja. Szorongást, bizonytalanságot szül, ha a szenvedély kerül túlsúlyba, ha pedig csupán a biztonság uralja kapcsolatunkat, akkor az unalom, a monotonitás őröl fel. A boldog, elkötelezett kapcsolatok titka a biztonságérzet és a szenvedély egyensúlya.

A vágy, a szenvedély kiszámíthatatlan, spontán és zabolátlan, nem ismeri a megszokást, a komfortot, a folytonos ismétlést, a monotóniát. A vágy legnagyobb ellensége pedig éppen az, ami egy tartós kapcsolatban biztonságot hoz, és amire annyira vágyunk: a stabilitás. A tartós párkapcsolat megbízhatóság, biztonság és közelség, de a vágy és a szenvedély féktelen, nem bírja a kontrollt, szereti az újdonságot, az ismeretlen, járatlan utakat, és bizonyos távolságot preferál. Minél inkább benne vagyunk a kapcsolat biztonságos komfortzónájában, annál jobban vigyázunk a bevált mozdulatokra, a közösen bejáratott forgatókönyvre, vagyis arra ügyelünk, hogy benne maradjunk a komfortzónában. Az egyforma keretek azonban idővel elfáradnak, színeket vesztik, unalmassá válnak. Az újító, friss energiákat csak úgy tudjuk beengedni a szerelmi életünkbe, ha elég bátrak vagyunk szót emelni a saját vágyainkért, igényeinkért. Egy ellaposodott, „biztonság-uralta” kapcsolatnak fizikai következményei is vannak, jönnek a napi fedőkonfliktusok, amelyek nem a valódi problémáról szólnak,  ösztönösen leverjük a másikon a hiányt, a frusztrációt, mert a kapcsolatunk egyensúlyt vesztett, a kiszámíthatóság, monotonitás irányába billent, és nem tud harmonikus irányba elmozdulni.

„Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”

A fenti egyensúlyvesztésben látom a párkapcsolati krízisek legfőbb okát. Egyrészt igényeljük a kiszámíthatóságot, a stabilitást, a nyugalmat, amelyeket a biztonságban, a tartós kapcsolatokban kaphatunk meg, másrészt vágyjuk a szenvedélyt, a titokzatosságot, a spontaneitást, ami nem teljesen az előbbiek sajátja. Az elkötelezett kapcsolatokban az érzelmi biztonság és szenvedély dinamikájának egyensúlyára kellene törekednünk. Az egyensúly nem terem magától, és nehéz folytonosan megújulni, új oldalunkat mutatni, mégis ez fontos ahhoz, hogy ébren tartsuk a szeretetteljes kötődést és a szenvedélyt. A kifogáskeresés, a „másfelé álmodás” csak annyit jelez, nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt ennek az egyensúlynak a fennmaradásáért.

Időnként ki kellene emelkednünk az eddig megszokott, monotonná vált közegből, máshol, merőben más ingerek között lehengerelni, elvarázsolni egymást. Tekintsünk egymásra Férfiként és Nőként, az érzelmi biztonság és a feltétlen bizalom mellett időnként nyugodtan lehet az életünkben édes káosz, hódítás, csábítás és spontán szenvedély. „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk” – írta Simone Weil. Egy állandó összepréselődött, fojtó, vállainkba markoló, lépéseket ránk kényszerítő tánc sem kényelmes, vágyjuk a távolságot, a szabad levegőt, és az érzést, hogy időnként mi léphessünk közelebb, szabad akaratból, vágyból, önálló döntéstől vezérelve. A külön töltött időre nagyon is szükség van, ettől még megmarad a varázslatos kettősünk, feltöltődve, egymástól függetlenül szerzett élményekkel érkezünk haza egymáshoz. Egyszer én, másszor a társam a befogadó, élvezi mindazt, amivel elárasztom, és én megtanulok elfogadni, kedvemet lelem abban, amit nyújt. A teljes összekapaszkodás, az állandó közelség tehát nem igazán szerencsés.

Cikkajánló: A férfi olyan nőt választ, aki mellett ő jobb emberré válhat

A boldog párkapcsolatokban a szokásaink képesek összefonódni, egymásba olvadni és egyetlen szokásrendszerré alakulni, hagyományokat, ismétlődő szokásokat, egy megbonthatatlan mikrokultúrát, szeretetburkot teremtünk, melyet vigyázunk, melyen nem támadhat rés. De emellett tudnunk kell kissé elérhetetlennek is lenni, izgalmasnak maradni, legyen saját életterünk, örömöt hozó, lelkesítő munkánk, és tevékenységeink, melyek során feltöltődünk. Teremtsünk hiányérzetet, járjunk időnként saját utunkon, és hozzon megelégedettséget privát kis birodalmunk, hogy újra és újra megtanuljunk vágyakozni egymás iránt.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Fotók: Love photo created by freepik - www.freepik.com

Music photo created by freepik - www.freepik.com

Love photo created by freepik - www.freepik.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk