A férfiaknak nem kell az a nő, aki harcol értük

Hibát követ-e el a nő, aki egyértelműen kezdeményez? Ma igen eltérőek a vélemények a párkapcsolati elvárások terén, mégis a hagyományos nő-férfi szerepviselkedéstől tudatosan, vagy tudattalanul szeretnénk nem eltérni…

– Szóval – mondta a nő –, eljössz?...

A férfi hallgatott. Kesztyűjét húzogatta, s ezt mondta lesütött szemekkel:

– Hallottam egyszer egy mesét. Természetesen kínai mese volt. Így szólt: egy távoli tartományban élt egy férfi és egy asszony. Nem ismerték egymást. Egy reggel úgy érezték, hangot, üzenetet hallottak, parancsot kaptak: ezért felkeltek nyughelyükről, mint az alvajárók, elindultak egymás felé, elhagyták otthonukat, férjüket és feleségüket, elhagytak mindent és mindenkit, hogy találkozzanak végre az élet sötét erdejében, s boldogak és egyek lehessenek. Így vándoroltak, igézetben egymás felé. Pusztaságokon haladtak át, s egy sötét erdőbe értek. Az erdőt patak választotta ketté, s ők a patak két partján közeledtek egymás felé, a parancs értelmében, csukott szemekkel, boldog és néma mosollyal. De a patakon keskeny palló vezetett át, oly keskeny, hogy egyszerre csak egy ember lépdelhetett végig a törékeny deszkán. Ezért megálltak, a patak két partján, szemközt egymással, vágyódva és mosolyogva, s tétováztak, melyik induljon el a másik felé először?... Akkor a nő ezt mondotta, halkan és bensőségesen: „No, jere már!” A férfi felnézett e hangra, szemét dörzsölte, a nőt nézte, az égre nézett, aztán csendesen megfordult, s visszament életébe, családjához, és ott élt tovább, némán és csodálkozással a szívében. Tudniillik a nő idő előtt szólt. És egyáltalán nem szabad szólni. Meg kell várni, amíg a férfi, kérés és felszólítás nélkül, végigmegy a pallón. Ez a kínai mese.

– Igen – mondta a nő, és szeme megtelt könnyekkel. – Szóval, eljössz?...

– Jó lenne – mondta udvariasan a férfi, begombolta kabátját, s kalapját kereste. – Sajnos, délután tárgyalásaim vannak. Ezen a héten egyáltalán kissé sok a dolgom.”

(Márai Sándor: Kínai mese)

Hibát követ-e el a nő, aki egyértelműen kezdeményez? Ma igen eltérőek a vélemények a párkapcsolati elvárások terén, mégis a hagyományos nő-férfi szerepviselkedéstől tudatosan, vagy tudattalanul szeretnénk nem eltérni. Nem a nő teszi meg az első lépést, de határozott, mégis finom, sejtető jeleket küld a férfi felé. Ahhoz, hogy a vonzalomból kapcsolat legyen, mindkét féltől kell némi határozottság, és cseppnyi kitárulkozás. Ám egy nőnek pontosan kell érzékelni, hol van a nyomulás és csábítás közötti vékony határvonal, és eltalálni azt a keskeny mezsgyét, ahol nem túlságosan kihívó, de nem is annyira visszafogott vagy hűvös jégkirálynő, hogy meg sem meri közelíteni egy férfi.

Manapság sok nő él a nyílt kezdeményezés lehetőségével, mégis a férfiak többsége állítja, hogy nem sok esélyt ad ilyenkor egy hosszútávú, komoly kapcsolat lehetőségének. Csupán megadják magukat az események alakulásának, és megragadják a pillanatot, de nem érzik érdekeltnek magukat a kapcsolat kialakításában, mert vadászösztönüket nem piszkálta fel senki. A vonzalom, a szerelem ébredhet első látásra, de a férfinak elemi szükséglete a hódítás, az udvarlás, hogy jelképesen akadályokat ugorjon meg. A férfi hosszú távon nem tud mit kezdeni azzal, ha túl korán behódolnak neki, diadalittasan tekint a nőre, mint elejtett zsákmányra, vagy figyelembe sem veszi. Ettől kezdve, bár testi örömét leli majd benne, mert hiszen a nő készségesen a kedvére tesz, nem marad már elvarázsolni való, mert a varázslat mind elillant és odalett. Lehet, hogy mindez nagyon igazságtalan, de a nők azonnali szexuális kezdeményezése nem hat a férfiakra pozitívan. A férfiak ugyan élvezik, ha egy nő megkívánja őket, de mégis erre sokan zavarral reagálnak. Miért? Mert az évezredes beidegződések akkor sem hagyhatók figyelmen kívül. A rámenősséget a férfiak a férfias tulajdonságok közé sorolják, és a nőkben ezt nem igazán értékelik. Olyan könnyű mindent a férfiakra fogni. Mert amikor kijelentjük, hogy a férfiak nem tudnak udvarolni, legtöbbször esélyt sem adunk arra, hogy ezt megtegyék értünk. Nőként nyíltan, agresszívan kezdeményezünk, és rögtön fejest ugrunk egy kötöttségek nélküli, hedonista viszonyba, amiben akkor is benne maradunk, ha nem érezzük megbecsültnek magunkat.

Egy férfi is csak a méltóságot, az erőt, a tartást, a nehezen megszerezhetőt kutatja. Ha egy nő teljesen kifordította a lelkét, akkor az már túl sok, akkor menekülőre fogja. És ha egy nő mindenét feláldozva, és figyelmét kizárólag rá fókuszálva a karjaiba zuhan, akkor kibújik az ölelésből, köd előtte, köd mögötte. A nő a gyengébb nem, mégis a hosszú távon működő párkapcsolatokban a férfinak az erőt, a gerincet, a tartást kell látnia a nőben, nem a térdre boruló, méltóságát, ragyogását vesztett nőt, aki egyre csak arra vár, hogy a férfi átkeljen azon a vékony pallón, és őt ölelje, felemelje, testi-lelki komfortérzetét biztosítsa, ragyogtassa, mert egyedül képtelen rá.

A nő ereje az nem más, mint a nő ragyogása, tartása, és ez nem markáns, arrogáns férfierő, ami messzire taszítja a női finomságra vágyó férfit. Igazából egy férfinak mindig ezt az erőt kellene érzékelnie a nőben, ebbe beleszeretne, ezt imádná, és folyton azon igyekezne, hogy táplálja ezt az erőt, hogy a nő még inkább ragyogjon. Egy nőnek kacér női bujaságával azt kell elhitetnie, hogy nem a férfi ragyogtatja a nőt. Hiába harcol egy férfi figyelméért, ha az nem látja benne az erőt, nem őrül meg érte, nem válik függővé, nem ül jelképesen az ajtaja előtt napokon keresztül, nem megy ki az ajtón, nem mászik be az ablakon, és nem csúsztat hervatag napraforgót a levélrésen át. Egyáltalán semmit nem tesz érte. Nagy hiba, ha egy nő úgy harcol egy férfiért, ha az egyáltalán nincs ott lélekben.

Cikkajánló: A nők még mindig férfias férfira vágynak

Harcolni egy férfiért? Le kellene tennünk végre a küzdés terhét, a megfelelési kényszer, és az elfogadásért könyörgés úgyis nagyon húzza már a női vállainkat. Lehet, hogy én reménytelen, régimódi időutazó vagyok, de akkor is engedem a férfit küzdeni, és női kisugárzásommal, érzéki látvánnyal, évődő intelligenciámmal, őszinte mosolyommal, a kiragyogó, és nem tolakodó, arroganciába nem hajló magabiztosságommal segítem, hogy ez a küzdelem sikerélménnyel párosuljon. Engedem, hogy ő induljon el először felém a vékony pallón, melyen egyszerre csak egyetlen ember lépdelhet végig.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Fotók: Rick Berg via Foter.com / CC BY-NC

Dr John2005 via Foter.com / CC BY-NC-ND

Foter.com / CC BY-NC-ND

Küldés
Hozzászólások (1)
  • ...

    lollizsuzsi

    2017. július 16 21:42
    Régi cikk, de sajnos még mindig aktuális, lásd a 2. és 3. kérdést: http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/csernus_imre_az_igazi_no_apolt_sugarzo/2071728/

Sűrítsd a véleményed

egy kattintásba

Ez a téma és a vita

Kattintson ide és jelentkezzen be a használathoz!
0
%
Értékes
0
%
Inspiráló
0
%
Építő
0
%
Hiánypótló
0
%
Közömbös
0
%
Romboló
Kattintson ide és jelentkezzen be a használathoz!
OSZD MEG

VONJ BE MÁSOKAT IS
A KÖZÖSSÉG JAVÁRA!

A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk