A férfiszív tényleg megszakad? – Ezért viselik a férfiak nehezebben a szakítást

Egy hosszú kapcsolat megszakadása is gyász, veszteség, és ugyanúgy végig kell vánszorognunk a lelki feldolgozás fázisain. A ránk szakadó érzések jobban sajognak, mint a fizikai érintés hiánya...

Egy hosszú kapcsolat megszakadása is gyász, veszteség, és ugyanúgy végig kell vánszorognunk a lelki feldolgozás fázisain. A ránk szakadó érzések jobban sajognak, mint a fizikai érintés hiánya. Pedig aki elment, „nem vitte magával a napot”, nem kell a tükröket letakarni, vagy megállítani az órát az ő kedvéért. Gyakran reménytelenül megrekedünk a gyászfolyamat legelején, tagadunk, nem akarjuk elengedni, meggyászolni, aki elment. Miért? Mert nem csak őt, de vele együtt álmot, jövőképet, életvitelt, napirendet, rituálékat veszítettünk el. 

Olyasmi ez, mint amikor káros szenvedélyről próbálunk küszködve leszokni, és a mozdulat hiányzik. Nem a tüdőbe szívott mérgező nikotingőz, nem az a néhány perc felszabadultság, hanem a mozdulatok. A rituálé hiányzik, ami a kapcsolatunkat körülvette, bekeretezte, hétköznapivá, biztonságossá, kiszámíthatóvá tette. Ez a „mi helyünk”, mondogattuk öntudatosan, a szerelemtől magabiztosan. Közös életünk szövedékét együtt fontuk, alakítottuk, ott voltak az állandóságból látszólag kimozdíthatatlan, közös programok, barátok, hobbi, szenvedély, utazások, szombati főzőtanfolyam, vasárnapi mozi, és az örökös, folytonos, látszólag soha véget nem érő többes szám. Most újra kell rajzolni magunkat egy olyan képen, ahol egyedül mosolygunk. Mikor dobozoljuk be az emlékeket végleg? Mikor töröljük ki a telefonszámát? Mikor lesz az, amikor már nem ő az első gondolatunk reggelente, mikor váljunk le egymásról végleg? Mikor jön el az idő, amikor nem ő az első, akit felhívnánk, ha öröm, harag, vagy bánat ért? Mikor nem fogjuk már hallani a cipőtalpai kopogását az ablak alatt a hajnali csöndben? Egymásról le kell válni, és át kell értékelni a másik embert, útjára engedni, és nem figyelni többé a lépéseit, még távolról sem.

Amíg a veszteséget nem dolgozzuk fel, amíg nem tudunk továbblépni,

addig szó szerint érezhetjük a lelkünk fájdalmát, a mellkasunk szorítását, a szívünk szakadását. De ez így természetes, az idő tehetséges sebgyógyító, eljön a nap, amikor majd könnyebb lesz. Az elutasítás, elhagyatottság traumája fizikailag fáj. Értékes emberi kapcsolataink nagyon is fontos szerepet töltenek be az életünkben. Olyannyira, hogy az elutasítás, az alkalmatlanság élménye ugyanazokat az agyterületeket aktiválja, mint a fizikai fájdalom. Ráadásul, ha éppen velünk szakítottak, komoly sérülést szenved az önértékelésünk, és a lélek a szó szoros értelmében fáj, mivel pszichológiai kutatások szerint az alacsony önértékelés az endorfinok túl alacsony szintjével jár együtt, melyek a szervezetünk természetes fájdalomcsillapítói.

De miért viselik a férfiak nehezebben egy kapcsolat megszakadását? A férfi nem beszél, csak belefogy, és belebetegszik, pedig ő az erő jelképe, aki azt hinnénk, már csak büszkeségből is hamar túljut az eltaszítottság lelki sebein és kudarcán, majd pillanatok alatt újabb kalandba, flörtbe, vadászatba kezd. Látszólag így is van, de mélyen legbelül a férfiak még hónapok, évek múltán is ragasztgatják összetört szívük darabjait, és sokkal nehezebben találnak rá az új szerelemre, mint mi, nők, akiket ugyanúgy elhagytak, vagy önként léptünk ki a kapcsolatból.

Ők a közhiedelemmel ellentétben sokkal erőteljesebben vágynak a stabilitásra, ezért intenzívebben reagálnak, ha egy veszteség során elvész a lábuk alól a talaj. Általában nem tudják megosztani bánatukat, és nem is akarják, hiszen ez sértené férfiúi méltóságukat. Maguknak is nehezebben fogalmazzák meg az érzéseiket, nem beszélve másokról. Több férfi egyszerűen nem hisz abban, hogy újra megtalálhatja a nagybetűs Nőt, pedig tényleg nem csak egy igazi létezik. Ezért inkább saját fájdalmukat táplálják, ezzel telik az idő. A férfiszív megszakad, ha igazán szeretett.

A teremtés koronái, a sebezhetetlenség két lábon járó jelképei komoly lelki terhet cipelnek szakítás után, de a külvilág felé egészen másképp vetítik fájdalmukat. Ilyenkor jellemzően gyors hódítássorozatba kezdenek, hogy sértett férfiegójukat önmaguk előtt is helyrerázzák. Jaj, annak a nőnek, aki egy tört szívű, csalódott szerelmes exlovag karjaiban találja magát, mert ott csak szex várja, és más semmi, hagyjon is fel a fölösleges ábrándozással, ebből soha nem lesz rendes párkapcsolat.

Mit mondanak a férfiak?

Azt, hogy nekünk könnyű. Mert mi hamarabb elzokogjuk a bánatunkat anyánk, nővérünk, barátnőink vállán, mert ugye a nő lételeme a kommunikáció, főleg ha baj, szívtörés történt. Mert ha nőnek lelki fájdalma, meg nem értettsége, problémája, frusztrációja van, akkor beszélgetni akar. Ez ilyen egyszerű. És nehogy azt higgyétek, hogy a nő ilyenkor a megoldáson töri fejét. Dehogy. Sokkal inkább a probléma kibeszélése, a fájdalom lassú elengedése, az együttérzés, az empátia billenti helyre lelkivilágát, ez vigasztalja, gyógyítja a lelkét. Mi is ugyanúgy szenvedünk, vegetálunk, belefogyunk, és próbáljuk túlélni. De elmondhatjuk, hogy mi mindig, minden esetben, így egy hibátlanul működő kapcsolat alatt is sokkal intenzívebb érzelmi életet élünk, így van hová menekülni lelki vészhelyzetben, szívtörés esetén. Ezzel szemben a férfiak nagy többsége nem, vagy csak felületesen, és nagyon nehezen avatja be a kollégáit, biliárdpartnereit, szurkolótársait, horgászcimboráit, barátait lelki, érzelmi életébe, így ők a szakítás után nem is igazán válnak alkalmassá arra, hogy igazán segítő támaszt nyújtsanak. Az eltaszított, elhagyott férfi elégeti önmagát, és sokáig úgy hordozhatja súlyos sebeit, hogy nem beszél róluk senkinek, pedig fájdalmának kibeszélése, érzelmeinek definiálása segítené őt a veszteség feldolgozásában. Ez a tudatos elfojtás fogékonnyá teheti őt bizonyos lelki eredetű betegségre, vagy a tudattompító, ideiglenes csillapítást nyújtó szerek használatára. A férfiak a fájdalmas szakítással gyakran az önönsajnálatban rekednek, nem törődve az egészségükkel, ráadásul kritikusan sérül az önbizalmuk, nem is próbálnak új kapcsolatot létesíteni, az egyéjszakás, érzelemmentes  kaland hosszú távon is tökéletesen elegendő lehet számukra.

Cikkajánló: Súlyos krízisekből is fel tudunk állni együtt, ha szeretjük egymást

Mindig nehéz kilépni a megszokás puha, kényelmes, régi „játszóruhájából”, és belebújni, egy hideg, szúrós, idegen valamibe, ami taszít, elriaszt, és viszket tőle a bőrünk. De meg kell tenni, át kell esni rajta, mert elkezdődik a gyógyulási folyamat, egyszer csak észrevesszük, nem haltunk bele a szerelem elvonási tüneteibe, és a boldogságnak rengeteg más árnyalata is van.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Fotók: Pankaj_chaudhary via Pixabay.com

StockSnap via Pixabay.com

igorovsyannykov via Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (1)
  • ...

    Ildy0310

    2017. december 16 12:21
    A férfi az, aki belülről tükrözi Isten bizonyos jellem vonásait, emlékszik az igazságra, (honnan jött, mi a küldetése, és hova tart? ) majd elindul az igazság fényében akkor is, ha veszély fenyegeti, mert ismeri teherbíró, gondviselő erejét. Csak az eltévedt ember az, aki önmagáról akar gondot viselni, mert saját tehetetlenségének a rabja. A férfi, aki Istenre épít, az nem tehetetlen. Van küldetése, olyan, ami számít. Isten nemcsak testre szabott feladattal bízza meg, hanem a szükséges erővel, képességekkel is ellátja, amivel képes megállni a helyét az életben, Istent keresve rátalál saját férfiasságára, belátja saját korlátait, és tudja, hogy felsőbb hatalomhoz tekintsen fel, magasabb tanításokhoz, mint amiket halandók nyújthatnak. Az igaz ember hitből fog élni, és élete tükrözni fogja hitét.
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk