A hűtlenséggel azt az embert akarjuk elhagyni, akivé mi magunk váltunk

A szerelmet, szeretetet lehet tartósítani? Lehet egyetlen embert szeretni egy életen át? Képes vagyok-e a hűség erényét gyakorolni, vagy a talpig nehéz hűség vasgúnyáját egyszer csak elhajítom?

A szerelmet, szeretetet lehet tartósítani? Lehet egyetlen embert szeretni egy életen át? Képes vagyok-e a hűség erényét gyakorolni, vagy a talpig nehéz hűség vasgúnyáját egyszer csak elhajítom? Onnantól kezdve két élet között lavírozok, mert olyan rövid az, és csak egyszer éljük, jár nekem is a boldogság. Valami fontos hiányzik, valami alapvető a kapcsolatból, mint a kocsiból a benzin, vagy egy legyengült, beteg testből a vitaminok, melyek megújítanák, feltöltenék a fáradt sejteket. Valami, ami feltöltené színekkel és élettel ezt a legyengült, megfáradt, energiáit vesztett kapcsolatot. Amitől új erőre kapna, amitől visszaköltözne a spontaneitás, lenne őszinte nevetés és lenne őszinte, összekapcsolódó gyönyörérzés.

„Elméletben tudjuk, hol, ki mellett a helyünk, biztosan tudjuk, teljes lelki komfortérzetet, az otthon melegét, elfogadást, törődő szeretetet csak mellette találunk.”

Bebifláztuk kiválóan a hűség definícióját is, tudjuk, egyszerű döntés, mint ahogyan az életvitel, a gondolkodásmód, és a boldogság is. Mégis van, hogy gyarlón elhajítjuk, zsebünkbe rejtjük, mint megcsaló a jegygyűrűt, és megragadjuk a pillanatot, hadd vakítson a hamis imitáció olcsó gyöngyházfénye, az úgysem szól hosszú távra, az élet pedig oly rövid.

Olvasd tovább a cikket felhívásunk után! Sztárvendég a december 10-ei Ötvösműhely-sikerrendezvényünkön: Kriston Andrea, a nemzetközi hírű Kriston Intimtorna módszer létrehozója és aktív oktatója. Előadása olyan hiányt pótol, ami nélkülözhetetlen egymás megértésében, elfogadásában. Részletek a képre kattintva:

Nem is a szex a legfontosabb mozgatórugója egy külső kapcsolatnak, és nem is az, hogy a társamat már nem szeretem. Ezek a kapcsolatok nem annyira rosszak, hogy felrúgjuk azokat. De azt gondoljuk, nem is elég jók ahhoz, hogy azokban maradjunk. Az állandósult rossz közérzetben a szerető a kedélyjavító, ami azonnali enyhülést ad a felhalmozódott feszültségekre, a frusztrációra, a meg nem értettségre, a figyelem iránti kínzó vágyra. Egy hűvös kéz a lüktető halántékon, néhány óra saját világon kívüli lét, amikor nem kell gondolkodni, agykerekeknek csattogni, elvárni és megfelelni. Bevesszük a „szerető-pirulát”, és néhány órára megszűnik a rosszkedv és a rossz közérzet, azt gondoljuk, tartósan meg is oldottuk a problémát. Mert a szerető számára minden új és izgalmas, lelkesen és pozitívan tükröz vissza, sokkal lelkesebben, mint a társunk, aki az összes arcunkat ismeri már. A szerető látszólag újdonságokkal kecsegtet, olyan, mint egy felfedezni való új földrész, új látvány, új impulzusok.

„Nem azért megyünk máshová, mert másik társ kell. Azért megyünk máshová, mert önmagunk egy másik, új verzióját keressük, egy másik ént.”

Önmagunkat unjuk ilyenkor, a becsontosodott élethelyzetet, és talán nem is a külső kapcsolat vonz, hanem a bizsergető érzés, a titkos harmadikkal mások lehetünk, másnak élhetjük meg önmagunkat. A hűtlenség nem arról szól, hogy el akarom hagyni a társamat. Azt az embert akarom elhagyni, akivé én magam váltam. Nem is a szex a lényeg. Mindez a figyelem szükségletéről, önmagam új oldalainak megismeréséről szól, hogy olyan dolgokat tapasztaljak meg, amit már rég elveszettnek hittem önmagamban, vagy amivel még soha nem is találkoztam. 
A mai ember különösképpen ki van éhezve a pozitív külső megerősítés-impulzusokra, folyamatos, jótékonyan stimuláló külső visszajelzésekre vágyik, hogy ő is szexi, szerethető, izgalmas, vagy különleges. Miért lépünk félre? Belemegyünk, mert így akarjuk. Mert ahogyan a hűség döntés, ugyanúgy a hűtlenség is az, és hivatkozhatunk mindenfélére, csalfa természetre, családi halmozottságra, hormonok tombolására, kémiára, génelméletre, túl sok italra. De mindez szócséplés és üres magyarázkodás. Az igazság az, hogy belemegyünk, mert így akarjuk. A félrelépés szó valamiféle véletlen, tudattalan, ideiglenes eltévelyedést sugall, mintha valaki tévedésből térne le eddigi útjáról, és nem is tehet róla, nem figyelt, így alakult, más irányba tévedt, félrelépett. Pedig aki félrelép, nagyon is tudatában van a döntésének, azért lép félre, mert az eddigi úton már nem akar járni, nem jó neki. Megunja a monotóniát, a járhatatlanságot, a nehézségeket, a rengeteg kimerítő hegymenetet, úgy gondolja, az az „út” már nem hoz számára újdonságot, kihívást, szépséget, izgalmat, és egyre pocsékabb a közérzete, majd a másik úton talán, ott majd más ember lehet, másnak élheti meg önmagát. Ha valaki letér az útról, szintén hozott egy döntést, és ezt kár szépíteni.

„A hűtlenség ugyanakkor kegyetlenül megvallat és megcibál minden köteléket, lerombolja az önértékelést, az önbizalmat, és főleg a bizalmat, amit talán a legnehezebb helyreállítani.”

A legfontosabb sérül: a kapcsolat ártatlansága. Hiába próbáljuk később minden eszközzel, szívvel és lélekkel helyrehozni a kicsorbult szerelmet, a vékony, alig-alig látható rések, repedések ott maradnak, fájó hiányérzetet okozva. A kezdeti ártatlanságot semmi nem hozza vissza már. A megcsalás terhét, hazugságokkal teli málháját egyikük mindig cipelni fogja, ha a hűtlenség ténye fényre derül, akkor ketten hordozzák majd kényelmetlenül feszengve, ha csak a megcsaló tud róla, akkor ő egyedül. Meg lehet bocsátani, de soha nem lehet elfelejteni. Fel lehet dolgozni, mert hiszen az idő tehetséges sebgyógyító. És fátylat lehet rá borítani, de soha nem tudjuk meg nem történté nyilvánítani.

„A hűtlenséggel nem a társunkat, hanem azt az embert akarjuk elhagyni, akivé mi magunk váltunk a kapcsolatban.”

Passzív állapotunkban a boldogságot gyakran másoktól várjuk, mintha csak a nyugalmas megelégedettség érzése külső körülményeken múlna. Elsősorban önmagunkon kell dolgozni, mert a boldogság állapotáért, lelki-testi komfortunkért folyamatosan nekünk magunknak kell tennünk, sokat és aktívan. A másik emberre, a rossz, működésképtelen, kihűlt kapcsolatra fogni a hűtlenséget tévutakra visz. Csak a lelkiismeret háborgását csökkenti ideiglenesen, és látszólag legalizálja az új viszonyt. Hogyan működnek ma a tartós kapcsolatok? Egyrészt igényeljük a kiszámíthatóságot, az érzelmi biztonságot, a nyugalmat, másrészt vágyunk a szenvedélyre, izgalomra, titokzatosságra. A tartós párkapcsolat egyenlő a megbízhatósággal és közelséggel, de a vágy féktelen, nem bírja a kontrollt, szereti az újdonságot, az ismeretlen, járatlan utakat, és bizonyos távolságot preferál. Minél inkább benne vagyunk a kapcsolat komfortzónájában, annál jobban vigyázunk az állandóságra, a bevált mozdulatokra, vagyis arra ügyelünk, hogy benne maradjunk a komfortzónában. Az egyforma keretek azonban idővel elfáradnak, színeket vesztik, unalmassá válnak. Ha egy kapcsolatban minden a rutinról szól, akkor nagyon nehéz vonzónak, vágyottnak maradni a társunk szemében. Nehéz folytonosan megújulni, új oldalunkat mutatni, mégis ez fontos ahhoz, hogy ébren tartsuk a szenvedélyt, a szeretetteljes kötődést.

Meddig tart egy kapcsolat? Ameddig ketten éltetjük, gyógyítjuk és működtetjük. Ha a szeretet valódi, akkor a vészterhes időkben is hűséges maradsz, akkor is, amikor a hűség talpig nehéz, akkor is, amikor a legnehezebb szeretni.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Fotók: Designed by Freepik

Designed by Nensuria

Designed by Freepik

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk