A konfliktusok kezelése dönti el a kapcsolatok sorsát

Minden emberi kapcsolat előbb utóbb szerepeket oszthat ránk. Kikaparjuk, kihantoljuk a másik régen elrejtett, illetve mélyre szorított pozitív tulajdonságait, vagy éppen fordítva, magunkkal rántjuk a negatív jellemvonások legmélyebb bugyraiba. Minden emberi kapcsolat egy organikus kölcsönhatást eredményezhet, melynek során „kihozzuk egymásból a rosszat”, vagy éppen az egekbe emelkedhetünk.

Szívem, észrevetted, hogy már megint ugyanazt játsszuk? Már megint ugyanaz a lemez, kicsit már unom!”

Párkapcsolati szerepeink észrevétlenül, alattomosan alakulnak ki, túlmutatva az elsődleges férfi-női szerepeken. Akaratlanul belehajtjuk fejünket egy szerepkör tulajdonságainak rabigájába, és végül játszmázni kezdünk, ami ha kizárólagossá válik, hosszú távon, különös kegyetlenséggel kinyírja a spontaneitást, az intimitást, de legfőképpen a szeretetet és a szerelmet. De mi is az a párkapcsolati játszma? Mondhatni olyan, mint egy forgatókönyv, melyben szerepekre szabott, előre megírt sorok vannak. Valamelyik fél elkezdi a párbeszédet, holott valójában tudja, egyáltalán nem kellene belekezdeni a beszélgetésbe, vagy legalábbis nem így. Pontosan tudja, a másik hogyan fog reagálni, mit fog mondani. Aki elkezdi, tisztában van azzal, hogy övön alul üt, kényelmetlen témát érint, és a másik ember gyenge pontjára tapint, amire ő ugrani fog, kifakad, és tessék, ki is alakult a konfliktushelyzet. Minden párnak tudnia kell, hogy melyik az a témakör, végszó, ami száz százalékig biztosan vitához, veszekedéshez vezet. Tényleg olyan, mint a forgatókönyv. Én ezt mondom, te pedig erre, úgy reagálsz, hogy… Mindig úgy reagálsz, mindig pontosan ugyanazt mondod. Miért? Mert jól bebifláztuk azt a fránya szerepet a játszmához, ott akarunk tökéleteset, frenetikust nyújtani. Miért nem inkább játszma nélkül kommunikálunk, megadva az esélyt egy tiszta, intim, szeretetteljes konstruktív beszélgetésnek, melyben végre nem a saját egónk a fontos?

A cikk még nem ért véget! Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy BEDŐ IMRE, a Férfiak Klubja alapítója, A megbízható férfi című új sikerkönyv és a Férfienergia bestseller írója május 9-én Mit tehet a nő a férfi Férfivá válásában? Májusi Ötvösműhely Bedő Imrével címmel tart előadást a Férfiak Klubja Ötvösműhely rendezvényén, a Férfi-Nő őszinte párbeszédének helyén. Részletekért kattintsanak az alábbi képre. A kép után folytatódik a cikk, további jó olvasást!

Fel kellene ismernünk a végszót, a mérgező mondatot, amit már nem szabadna kimondani

Melyek a leggyakoribb játszmaszerepek? A „szülő-gyerek felállás” a leggyakoribb, amelyben az egyik fél magára ölti az okos, tudatos, irányító szülő szerepét, a másik fél pedig a szófogadó, vagy éppen lázadó gyermek szerepében tetszeleg. Aztán ott van a pedáns és rendetlen szerep, amelyben a játszma/veszekedés témája gyakran egy szennyesláda mellé hajított alsónadrág. Létezik még a fösvény és költekező típus, amelyben az egyik fél mindig elszámoltatja a másikat, és szigorú kimutatást készíttet a kiadásaiból. Jó példa még a megmentő és bajba jutott típus: a megmentő mindent kézbe vesz, elrendez, elintéz, a bajba jutott „szerencsétlen” pedig érzi a törődést, a gondoskodást, azt, hogy valaki végre leveszi a válláról a terheket. Máshol, egy másik kapcsolatban talán egészen fordítva működnének.

Fel kell ismernünk a végszót, a mérgező mondatot, amit már nem szabadna kimondani, mégis megtesszük, nem törődve a következményekkel. Figyelnünk, és realizálnunk kell azt a pillanatot, amikor a játszmát indítjuk, vagy amikor a másik ember szavai kezdenek úgy zúdulni felénk, mint száguldó, rombolni készülő tekegolyók. Ekkor már reagálhatunk tudatosan másképp, és nem elvonulva, befordulva, hiszen az ilyen viselkedésnek legalább olyan mérgező, kapcsolatgyilkos hatása van, mint egy jól begyakorolt szócsata forgatókönyvének. Ha más a végszó, nem lehet szokásos módon befejezni a játszmát. Megakad a gonosz párbeszéd fonala, és így nyílik lehetőség arra, hogy valóban egymásra tekintve arról szóljon a beszélgetés, amiről igazán kellene. Minden kapcsolatra más játszma jellemző, hiszen minden ember ugyanarra a végszóra, vagy kijelentésre más-más módon reagál. Pontosan tudjuk, hogy akivel játszmázunk, milyen témára ugrik, mikor veszítheti el a béketűrését. Szívem, észrevetted, hogy már megint ugyanazt játsszuk? Már megint ugyanaz a lemez, kicsit már unom. Biztosan ismerősek a mondatok. A játszma tökéletesen alkalmas a normális, nyílt, problémamegoldó, szereteten alapuló kommunikáció meggyilkolására. A játszma soha nem lehet konstruktív.

Konfliktus nélkül nincs boldog párkapcsolat

Vannak, akik sikoltva védelmezik kapcsolatuk sérthetetlenségét, mert a vita annak a jele lehet, hogy nem boldogok egymással. Van azonban különbség a destruktív (egymást gyilkoló, egymás vérét szívó) veszekedés és a konstruktív (negatív érzelmeinket megosztó, és megoldást kereső) vita között. Az utóbbinál a másik ember még fontos, szeretjük, kell nekünk, és ki akarjuk javítani a hibát, ez nélküle nem megy. Kommunikálunk, kimondjuk, amit gondolunk, a segítségre, az együttműködésére vágyunk. Ha konstruktív vita van, akkor a kapcsolatunk életjelet ad, és friss oxigénre, vérátömlesztésre vár. Minden konstruktív veszekedés alapja a szerelem, boldogtalan, elégedetlen, magányos és féltékeny vagy, mert még számít, mert még fontos.

Ahol közöny van, ott beáll a csend, ott elfogynak a szavak. A párkapcsolat legnagyobb ellensége a csend, a megfagyott, dermedt, üres kommunikáció. A konstruktív veszekedés elsodorja a rossz, betokosodó rutinokat, kiszellőzteti a kapcsolatot, életet, friss levegőt visz bele. Célja a probléma jelzése, és a szándék, hogy mindkettőnknek változni kell a fejlődés érdekében. Elfogadjuk, vagy sem, a konstruktív veszekedésnek szabályai vannak. Nem kell kivetkőznünk önmagunkból, nem kell emberi méltóságunkat elveszíteni, inkább mindkettőnknek arra kell törekednie, hogy mielőbb egymást átölelve, megnyugodva, megelégedve lezárjuk a témát. A szitkozódás nem törekszik konfliktuskezelésre, az és az övön aluli ütések célja a másik fél negatív címkékkel való elárasztása, földbe döngölése. A durva beszéd nem keresi a megoldást, célja csupán saját belső feszültség csökkentése. Ennyi erővel tányérokat is dobálhatnánk, vagy bokszzsákot püfölhetnénk.

Legfontosabb szabály, hogy sose lépjük túl társunk érzelmi tűrőképességének határait

A tányérdobálás, ajtócsapkodás, szélsőséges mértékű harag, kontrollálatlan düh, netán tettlegesség már komoly indulatkezelési terápiát igényel, és nem férhet bele, nem megengedett két, egymást állítólag szerető ember kommunikációjában. Tényleg csak akkor leszünk eredményesek, ha megismerjük, begyakoroljuk és be is tartjuk a konstruktív vitázás szabályait. Bármennyire szétvet a frusztráció, és a meg nem értettség indulata, ne tartsunk egyoldalú, földbe döngölő, önbecsülést sértő szónoklatokat, hanem vegyünk nagy levegőt, és adjuk át a szót! A sérelmek és negatív érzelmek oda és visszadobálása után tegyünk a másik számára is elfogadható javaslatot a változtatásra. Konkrét magatartásbeli változásokat kérjünk, melyet ő teljes szívvel, elmével odafigyeléssel képes is teljesíteni. A konfliktusok ügyes vagy ügyetlen kezelése kettőnkön áll, vagy bukik, és valójában ez dönti el kapcsolatunk sorsát.

Ahol soha nincs semmilyen konfliktus, ott egyikőnk feladta önmagát

A veszekedés a legősibb és legösztönösebb módja a problémák megoldásának. Ne szitkozódj, veszekedj! Vagy inkább: vitázz! Méltósággal és világosan fejezd ki frusztrációdat. Ne sírj, ne sajnáld magad, ne fordulj be, hanem világosan kommunikálj, tudd azonban mindig, hogy mikor kell ölelésre tárni a karod. A szerelem egy csodás ősrobbanás, de a kapcsolatok megéréséhez idő kell, végig kell lépdelnie a fejlődés fokain. A konfliktus nem valami rossz, ördögtől való ártalom, nem azt jelenti, hogy kapcsolatunk végérvényesen megromlott, és nem marad más kiút számunkra, mint a szakítás. Inkább visszajelzés, azt mutatja, hogy egyikőnk sem adta fel az egyéniségét.

Cikkajánló: A férfinak szex kell, a nőnek szerelem?

Mi tehát a megoldás? A társunkkal kapcsolatos, zavaró, csőrünket bökő témák megtárgyalhatók úgy is, hogy közben a másik érzi, nem veszítettük el rajongásunkat irányában, még mindig a szerelmünk, a kapcsolatunk áll életünk piramisának legtetején, és ez a beszélgetés most kettőnkért zajlik, mert szeretem, mert fontos nekem. Ezt kellene megtanulni mindenkinek, a nyílt, játszmák nélküli kommunikációt, és az okos konfliktuskezelést. A játszmák látszólag kielégítik belső igényeinket, de valójában mindketten teljes ürességet érzünk. Tudatosan, bizalommal kellene segítünk egymást az őszinte, emberi beszélgetések felé vezető úton, mely a szeretetnyelv egyik újabb kifejezésmódja lehetne.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Fotók: Daniela Hartmann (alles-schlumpf) via Foter.com / CC BY-NC-SA

geralt via Pixabay.com

succo via Pixabay.com

bykst via Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk