A nőnek férfira van szüksége, a gyerekeknek apára

Az anyaság, az anyai ösztön velünk születik, ott van bennünk mélyre szorítva, vagy felszínre hozva. Az anyai ösztön szunnyad, felébred, kiteljesedik, virágzik, vagy örökre elsorvad. Az apaság nem születik együtt a fiúkkal, apává válni kell, az apaságra nevelni, szocializálni kell a fiúgyermeket.

Apátlan társadalomban élünk, melyben az anya, a nő lett az egyszülős családmodell feje, tele tüskével, fájdalommal, sérelemmel a világ és a férfiak iránt. Felvett szerepét, és hamisan pozitívnak beállított férfias tulajdonságait önigazolásként értéknek mutatja, miszerint „a nő úgy tökéletes, ahogy van, és mindenre képes férfijelenlét nélkül, nincs is szüksége rá”. A gyakorta csalódó anya időnként realizálja, hogy csupán túlél, de nem él, és fájón hiányzik a hagyományos családról szőtt álma, a többes szám biztonsága. A munkahelyén igyekszik nem hibázni, és ott van a gyerek szavalóversenyén is, meg a céges motivációs tréningen is, pedig ugyanazon a délutánon van mindkettő. Hogyan csinálja? Talán kérdezzük meg őt! Mert az egyedülálló anya szerepzsonglőr és egy logisztikai menedzser egy személyben, ezt rajta kívül senki nem tudja, mennyi energiába kerül. Igyekszik kétszáz százalékon teljesíteni, és többnyire szuperanyu, szupermunkaerő, szupernő, de egyre inkább elfárad benne, és szeretné már a terheit letenni.

Az egyedülálló anya fiút nevel, legalábbis megpróbálja, és meg is tesz minden tőle telhetőt. De a fiúgyerek életében nincs óvóbácsi, sem tanárbácsi, sem nagypapa, de még egy kedves, jóakaratú, korrekt férfimintát közvetítő szomszéd sem. Az egyedülálló anya időnként mérgében, és elkeseredésében olyanokat mond a fiának, hogy „pont olyan vagy, mint az apád”, és ezzel óriási érzelmi viharokat okoz a fiú lelkében. Milyen is az apja? Nem látta már vagy fél éve, méltatlanul, jogerőre emelten el van zárva tőle, vagy talán az apja nem akarja látni, levált róla, elmúlt az életéből. Az elvált apaszerep sajnos könnyen „volt apasággá” alakul, mert a férfi nem tud közel kerülni a gyermekéhez úgy, és amikor ő szeretné, a láthatások kéthetente gyomorszorító, kínos csendek, vagy erőltetett jókedvvel lezavart kötelező programok. Így nem tud funkcionálni, kiteljesedni apaként, az apaszerep befuccsol, nem működik. Pedig a gyermek akkor emlékszik ránk, ha ma adunk neki az időnkből, ha ma vagyunk vele. Bár fizikailag találkozik az apjával, de a sorsdöntő találkozás, az összefonódás, a lelki szimbiózis, a férfivá nevelés, az apává szocializálás hiányos lesz, vagy egészen elmarad. Ha egy fiú férfivá, majd apává válik, ez a folyamat észrevétlenül felszínre hozza a szülői ház mintáját, a pozitív apakép, az apával korábban eltöltött kellemes és építő emlékek spontán felszínre kerülnek, és jól működő alapot teremtenek az új apaszerephez.

Egy nő egyedül nem tud férfit nevelni, és később a házasságban sem az a dolga, hogy érzelmileg éretlen gyermekember társából gondoskodó, családjáért felelősséget vállaló, teremtő férfit kovácsoljon. A férfi képes arra, hogy megfeleljen az anyai feladatoknak, de csupán elvégzi, végrehajtja azokat, és soha nem válik anyává! És mindez fordítva is igaz: egy nő soha nem lehet igazi apja a gyermekének. A csonka családmodell kifejezést sokan sértőnek, degradálónak, túl szókimondónak találták, pedig igenis kell a szembesítés, az a család csonka, mert valaki, aki ugyanúgy fontos lenne, hiányzik belőle. Az anya, vagy az apa hiányzik, nem szülő 1 és szülő 2, mert a szülő nem uniformizálható. Talán a többségnek nem fáj annyira a szembesítés, ha az új, egyszülős családmodell kifejezést használjuk, mégis azt a káros üzenetet hordozza, hogy gyakorlatilag mindegy, melyikük hiányzik, anya, vagy apa, a szülő egyedül is rendben van, legfeljebb kettő van belőle.

A cikk még nem ért véget! Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét az alábbi, pár nap múlva tartandó rendhagyó és fontos előadásra (részletek és jegyek a képre kattintva):

A baba már az anyaméhben felismeri az apa hangját és érintését. Az apa gyakori simogatása, közelsége, hangjának tónusa, a rendszeres kontaktus felvétel a babával elengedhetetlenül fontos mindkettőjük számára. A baba érzékeli az érintést, reagál is rá, például közvetlenül az apa keze alá „bújik”. Azt is megkülönbözteti, ha az apa közvetlenül hozzá beszél. Császármetszések után a babát az apuka kezébe adják, általános tapasztalat, hogy az újszülött felismeri a hangját, nyugodt, szemlélődő, nem sír. Az apa szerepe már a csecsemőkorú gyermek életében is fontos. A kötődés az apával, egy kicsivel később, de ugyanúgy kialakul, mint az anyával.

Az apa máshogyan kommunikál, és máshogyan játszik a gyerekkel, izgalmasan, kiszámíthatatlanul, birkózva, küzdve tanít győzelemre, vereségre, empátiára, kreativitásra, és arra, hogyan védje meg magát. Az apai játék felbecsülhetetlen fontosságú! Kalandos, veszélyes, „apás”, mégis messzemenően biztonságos. Megmutatja, milyen az anya által teremtett, zárt, vatta puha biztonságon túli világ.

Cikkajánló: Egyedülálló apukák, ne bánkódjatok!

Egy férfi nem tud valóban férfiként viselkedni nők nélkül, egy, nők nélküli miliőben ez csak hímacsarkodás, egymásnak feszülő, maszkulin erőfitogtatás, múló, tünékeny endorfin. Hogyan mutasson maszkulin szerepvilágot egy fiúnak, ha nincs ott a mindennapokban a nő, aki felé gyakorolhatja ezeket a magatartásmintákat? És a nő sem tud nő lenni férfi nélkül. Egy kislány számára a női szerepek, a nőiesség, és a férfiakkal való viselkedés első és meghatározó közvetítője az édesanyja.

Egy férfi nem tud férfias mintát mutatni a fiának, ha nincs ott egy nő, aki felé férfiként viselkedhet.
Ez ilyen egyszerű. A lányok és a fiúk egy ép, egész családban, az apa és az anya, nő és férfi jelenlétében képesek elsajátítani a nőies és a férfias viselkedést. A nőnek férfire van szüksége, és a férfinak nőre. A gyereknek apára és anyára.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Fotók: miapowterr via Pixabay.com

Thomas Hawk via Foter.com / CC BY-NC

Pexels via Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (1)
  • ...

    Ildy0310

    2017. november 25 10:17
    Az egész emberiség képe torz. Mi is csak egy „érzékszervünket" veszítettük el, az Istennel összekötő hitünket, és mennyire összezsugorodott a világunk! A valóság csak hittel érzékelhető részét nem ismerjük, emiatt sok téves következtetésre jutunk. És nem látjuk sokszor önmagunkat sem helyesen, nem találjuk a helyünket, a feladatunkat, nem vagyunk tekintettel egymásra, nem látjuk a bűneinket és azok megoldását, mert nem érzékeljük Isten valóságát. "Végy tőlem szemgyógyító írt, hogy láss."(Jel 3,18) E nélkül marad a vak vezet világtalant !
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk