Adjuk magunkból a legjobbat egymásnak, és ne a maradékot, amikor mindenki másnak már osztogattunk

Aki nem adja át igazán önmagát, soha nem cipel és nem kínlódik, az keveset ad bele, és nem vállal felelősséget...

Aki nem adja át igazán önmagát, soha nem cipel és nem kínlódik, az keveset ad bele, és nem vállal felelősséget. Nem vágyik valódi életszövetségre, fejlődésre, egyensúlyra, harmóniára, nem vágyik tartalmas kapcsolatra. Mozdulnia sem kell, csak befogadni, amit kap. Csak néznie, könnyű kézzel, könnyű szívvel, felelősség nélkül szemlélnie, hogy a másik majd megszakad, mert egyedül cipeli a hátán a kapcsolatot. Egyetlen lépést sem akar tenni. A másik tegye a dolgát, majd ő szól, ha szükség lesz rá, például ha kiürül a szeretettank, ha megszomjazik, ha elfárad, ha csalódik, ha szomorú, vagy ha társaságra lesz szüksége.

Adjuk magunkból egymásnak a legjobbat, és ne a maradékot, amikor mindenki másnak már osztogattunk. A „nincs rá(d) időm” az érdektelenek kifogása, egy ilyen kapcsolatban nem vagyok fontos és semmi keresnivalóm benne. Ha valakinek számítok, akkor soha nem lehet annyira elfoglalt, hogy ezt ne mutassa ki. Nincs értelme semmilyen együttlétnek, ha közben nem tudunk lelassulni. Küzdünk a határidőkkel, hajtjuk a pénzt, lelkesen pörgetjük a közösségi oldalak hírfolyamát, mert minden percben, mindenhol egyszerre szeretnénk jelen lenni. Közben pedig mindenről lemaradunk. A nagy rohanásban ugyanis éppen a legfontosabbat felejtjük el: szeretetkapcsolatainkat ápolni.

Idő kell, amíg végre látjuk a lényeget, hogy az emberi kapcsolatok tüzét táplálni kell, különben kihűlnek, mintha túl sokáig ülnénk egy kád simogató, forró vízben. Telik az idő, kihűl a víz, és vacogni, dideregni kezdünk, éppen úgy, ahogyan kihűlt szívvel fázunk egy kiüresedett kapcsolatban. Nem akarunk többé ott maradni, nem kívánjuk az ilyen szintű testi és lelki diszkomfortot, igyekszünk kimászni a vízből, mielőbb kilépni a kapcsolatból. A helyzet reménytelenül kényelmetlen, nem melegít, nem simogat, nem nyugtat többé. Elfelejtjük, hogy mi magunk vagyunk a helyzet okozói, hiszen csak annyi kellett volna, hogy folyamatosan „pótoljuk a meleget”, rakjunk a tűzre, mégis a legtöbb kapcsolatot inkább beletörődve a sorsára hagyjuk. Idő kell, amíg megtanuljuk, hogy a kedves szavak mit sem érnek, ha nincs mögöttük valódi, odaforduló, önzetlen figyelem, ám sokszor nem vagyunk elég türelmesek a szavakhoz, a valódi beszélgetéshez. A kapcsolatunk addig tart, ameddig ketten éltetjük és működtetjük. Az energia pedig, amit nem a párkapcsolat működtetésébe fektetünk, valahol máshol mindenképpen teret kell, hogy nyerjen magának: munkamániában, függőségekben, a gyerekekről való túlgondoskodásban, vagy egy külső kapcsolatban, a figyelem, az elismerés, a szenvedély, a szex morzsáit keresve egy harmadik személy karjaiban. Sokan utólag csodálkozással vegyes döbbenettel szembesülnek a kapcsolatba be nem fektetett energia végzetes következményeivel. Egyszer csak azt tapasztaljuk, hogy egymás mellett már nem fejlődünk, nem ragyogunk, csak gyűjtögetjük, csipegetjük a jó dolgok odavetett, ritka szeretetmorzsáit, ez reményt ad, ebből lehet táplálkozni egy ideig. De nem vesszük észre, hogy már nem az életszövetségünk teljessége a legfontosabb, nem a kapcsolatunk virágoztatása áll az első helyen, minden más fontosabb, csak a maradékot adjuk egymásnak: a maradék figyelmet, maradék egymásra fordított időt, maradék szeretetet, maradék energiát, akkor, amikor mindenki másnak már osztogattunk. 

A cikk még nem ért véget! Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy BEDŐ IMRE, a Férfiak Klubja alapítója, A megbízható férfi című új sikerkönyv és a Férfienergia bestseller írója június 6-án A Szabadság a párkapcsolatban címmel tart előadást a Férfiak Klubja Ötvösműhely rendezvényén, a Férfi-Nő őszinte párbeszédének helyén. Részletekért kattintsanak az alábbi képre. A kép után folytatódik a cikk, további jó olvasást!

A minőségi idő az együttlétet, a lelassulást, a szemkontaktust, az egymásra fordított osztatlan, szeretetteljes figyelmet jelenti. Amikor ezt kockáztatjuk, meglazulnak a ragaszkodás szálai, vagy ami még rosszabb, egy idő után azt gondoljuk, nem is kell már  dolgozni, már nem küzdünk azért, ami a miénk. Jól elvagyunk, együtt vagyunk. Hol itt a probléma? Ott, hogy egy nap felébredünk, nézzük, de már egyáltalán nem látjuk egymást, időhúzó semmiségekről beszélünk, üres frázisokat, fájdalmasan tompa tőmondatokat dobálunk, és közben töretlenül hisszük, ez a harmonikus párkapcsolat. Az elkülönülésére visszahúzódással reagálunk, még inkább távolodunk egymástól, és a kapcsolatunk pajzsán óhatatlanul rés támad.

A lobogó szerelem, a vágy nem elegendő, a felfokozott érzések nem nyújtanak garanciát arra, hogy bárki mindig teljes értékűnek, megbecsültnek, vágyottnak, szeretettnek érezze magát a kapcsolatában. Mert a rózsaszín szemüveg idővel lehullik, az illúziók eloszlanak, az érzés társszerelemmé szelídül, és a törődés, a tisztelet legfontosabb bizonyítéka a valódi odaforduló, empatikus figyelem lesz. Az érzelmi biztonság érzelmi védőrendszer, amiben a másik fesztelenül önmaga lehet. Azt jelenti, hogy a társam megért, elfogad és érzelmileg támogat. A figyelmen keresztül lehet a legkönnyebben megadni az érzelmi biztonságot, mert akire figyelnek, az tudja, hogy ő fontos, szerethető, alkalmas, törődnek vele. A figyelem jelenlétet jelent: aki szeret, az jelen van. Tud, ismer, figyel, megjegyez, és nem csak társ, barát és szerető, hanem a másiknak minden szerette, jóakarója, életszövetségese egy személyben.

Cikkajánló: A féltékenység azt jelenti: nem bízom magamban, hogy szerethető lehetek

Aki érzelmi biztonságot képes adni, az ő maga is biztonságban van. És aki érzelmi biztonságban van, mondhatjuk, hogy megnyugszik, önbecsülése, pozitív önértékelése a helyére kerül. Azok a párok a legboldogabbak, akik képesek „elhitetni” a másikkal, hogy ő a legjobb. A leggondoskodóbb társ, a legjobb szerető, figyelmes, felelősségteljes férfi, odaadó, vonzó nő, és ha ezt a visszajelzést kapják, akkor lesznek biztonságban, önbecsülésük, pozitív önértékelésük a helyére kerül. Egy társ tehát érzelmi biztonságban kell legyen ahhoz, hogy biztonságot tudjon adni. A kiteljesedett élethez szövetségre van szükség. Igazi, realitásokon nyugvó elmélyülésre, döntésre, végleges összetartozásra, melyben egymásért tesszük a jót, és egymásnak önmagunkból a legjobbat adjuk.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Fotók: People photo created by prostooleh - www.freepik.com

Background photo created by freepic.diller - www.freepik.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk