Aki valóban el akar köteleződni, annak nincs B terve

A hűség csendes, belső ünnepség, ahol nem is neki, hanem önmagamnak fogadom meg, hogy vele megelégszem.

A döntés meghozatalához talán nem is kell a csinnadrattás esküvő, pecsét a hivatalban, sem bármilyen egyház előtt tett holtomiglan-holtodiglan ígéret, mert a döntés egyszemélyes jelenlét, a fogadalmat egyedül, ezek nélkül is megteszem. A közösen kimondott szavak széppé, gyönyörűvé varázsolják a szertartást, de valódi döntés nélkül a hűségeskü ott marad értelmetlenül, varázsát, erejét veszítve, beteljesítés nélkül. 

Önmagamhoz maradok hűséges, ha hozzá hű leszek

A hűség egy villanás, megvilágosodás; abban a pillanatban születik meg, amikor elhatározom, hogy átadom, megadom, és elkötelezem magam neki, amikor pecsétként a szívére helyezem magam, pecsét leszek az ő szívén, ahogyan az Énekek Éneke leírja. A hűség nem köt gúzsba, nem korlátoz, és nem talpig nehéz. Az életet a társammal a maga teljességében élem, nincs hiányérzetem, hogy folyton keresgélni, vibrálni kell, várni az újat, a jelenleginél jobb, szexibb, okosabb, magasabb, gazdagabb, szebb, ideálisabb verziót. Nem kell máshol a szomjat csillapítani, nem kell bizseregni, tüzelni, lankadó önbizalmat, csorbult önértékelést külső kapcsolatokból izmosítani. A hűtlenség nem fogható génelméletre, hormonok tombolására, bármilyen lelkesen hirdetik a párkapcsolati szabadság, és a szabad szerelem lelkes szószólói. Ők az örök átutazók, a nyughatatlan döntéshalogatók.

Tudunk-e egyetlen embert szeretni és kívánni egy életen át?

Együtt vagyunk, és lelki értelemben nem is vágyunk másra, mégis a rutin, a megszokás, az egyre ritkuló minőségi idő, az elszürkült hétköznapok kifelé fordíthatják a figyelmünket, ha engedjük. Gyakran nem is a szex a motivációja egy szeretői kapcsolatnak, és nem is az, hogy a társamat már nem szeretem. Önmagunkat unjuk ilyenkor, a betokosodott élethelyzetet, és talán nem is a külső kapcsolat vonz, hanem a bizsergető érzés, hogy a szerelmi háromszögben a titkos harmadikkal mások lehetünk, máshogy élhetjük meg önmagunkat. Állandósult rossz közérzetünkre a szerető a kedélyjavító, ami azonnal enyhülést hoz frusztrációinkra, meg nem értettségünkre, és az érintés utáni kínzó vágyunkra. Néhány órára megszűnik a pocsék kedv, és tévesen azt gondoljuk, meg is oldódott a probléma. Hiszen egy szerető számára minden új és izgalmas belőlünk pozitívan, rajongva tükröz vissza minket, sokkal izgalmasabban, lelkesebben mint a társunk, aki az összes arcunkat ismeri már.

Csak akkor tud beférkőzni egy harmadik két ember kapcsolatába, ha azon rés, hasadék támad

Régi igazság. A rés mindig valamilyen hiányállapot: szőnyeg alá söpört problémák, gyermekded konfliktuskezelések, ki nem mondott sérelmek. A társad tükrébe belenézni, beszélni, és beszéltetni sokkal kényelmetlenebb, mint máshol, más karjaiban keresni a vágyott figyelem, az elismerés, a szenvedély, a szex morzsáit. Pedig egy kapcsolat megromlásáért is ketten felelősek, és a szerető ölében mégis mindent az elégedetlenkedő, örökké depresszív másikra hárítasz, aki soha nem értette meg, te hogyan működsz. A megcsaló egy gyenge ember, tele bizalmatlansággal, súlyos önértékelési problémákkal, és félelmekkel, hogy ő maga, és amit nyújtani tud, nem elég. Ha nem így lenne, akkor nem a menekülőutat választaná, hanem beszélne, és beszéltetné a társát, nyíltan felvállalná negatív érzéseit, elégedettlenségét, meg nem értettségét, vágyait.

A megcsaló számára a meglévő kapcsolat nem döntés, hanem egy bármikor feladható lehetőség 

Manapság szinte mindenhonnan a test, és testiség dicsérete, a szabadosság, függetlenség, önmegvalósítás, carpe diem eszméi áradnak. A mai ember iszonyatosan ki van éhezve az elfogadásra, és a pozitív külső megerősítésre, folytonosan stimuláló visszajelzésekre vár, hogy ő is szerethető, izgalmas, különleges, vagy szexuálisan vonzó. Miért lépünk félre? Belemegyünk, mert így akarjuk. Mert ahogyan a hűség döntés, ugyanúgy a hűtlenség is az, és hivatkozhatunk mindenfélére, csalfa természetre, családi halmozottságra, hormonok tombolására, kémiára, génelméletre, túl sok italra. De mindez szócséplés és üres magyarázkodás. Valami fontos hiányzik ilyenkor, valami alapvető, mint a kocsiból a benzin, vagy egy legyengült, beteg testből a vitaminok, melyek megújítanák a fáradt, leharcolt sejteket. Valami, ami feltöltené színekkel és élettel ezt az energiáit vesztett szerelmet. Amitől új erőre kapna, amitől visszaköltözne a spontaneitás, lenne végre őszinte érintés.

A félrelépés szó valamiféle véletlen, tudattalan, ideiglenes eltévelyedést sugall, mintha valaki tévedésből térne le eddigi útjáról, és nem is tehet róla, nem figyelt, így alakult, más irányba tévedt, félrelépett. Pedig aki félrelép, nagyon is tudatában van a döntésének, azért lép félre, mert az eddigi úton már nem akar járni, nem jó neki. Megunja a monotóniát, a járhatatlanságot, a nehézségeket, a rengeteg kimerítő hegymenetet, úgy gondolja, az az „út” már nem hoz számára újdonságot, kihívást, szépséget, izgalmat, és egyre ramatyabb a közérzete, majd a másik úton talán más ember lehet, másnak élheti meg önmagát. Ha valaki letér az útról, szintén hozott egy döntést, és ezt kár szépíteni.

A hűtlenség kegyetlenül megvallatja és megcibál minden köteléket…

...lánctalpakon ront a lelkekbe, lekaszabolja az önértékelést, a bizalmat és az önbizalmat. A legfontosabb sérül: a kapcsolat ártatlansága. Hiába próbáljuk később minden eszközzel, szívvel és lélekkel helyrehozni a kicsorbult szerelmet, a vékony, alig-alig látható rések, repedések ott maradnak, fájó hiányérzetet okozva. A kezdeti ártatlanságot semmi nem hozza vissza már. A megcsalás terhét, hazugságokkal teli málháját egyikük mindig cipelni fogja, ha a hűtlenség tényére fény derül, akkor ketten hordozzák majd kényelmetlenül feszengve, ha csak a megcsaló tud róla, akkor ő egyedül. Meg lehet bocsátani, de soha nem lehet elfelejteni. Fel lehet dolgozni, mert hiszen az idő tehetséges sebgyógyító. És fátylat lehet rá borítani, de soha nem tudjuk meg nem történté nyilvánítani.

„Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk” – Simone Weil

Egyrészt igényeljük a kiszámíthatóságot, az érzelmi biztonságot, a nyugalmat, melyet a tartós kapcsolatokban kaphatunk meg, másrészt vágyunk a szenvedélyre, titokzatosságra, ami nem teljesen az előbbiek sajátja.

Ha egy kapcsolatban minden a rutinról szól, akkor nagyon nehéz vonzónak, vágyottnak maradni a társunk szemében. Nehéz folytonosan megújulni, új oldalunkat mutatni, mégis ez fontos ahhoz, hogy ébren tartsuk a szeretetteljes kötődést és a szenvedélyt.

A teljes összekapaszkodás, szimbiózis nem igazán szerencsés. Tudnunk kell kissé elérhetetlennek lenni, izgalmasnak maradni, legyen saját életterünk, örömöt hozó, lelkesítő munkánk és privát tevékenységeink, melyek során feltöltődünk.

Teremtsünk hiányérzetet, járjunk időnként saját utunkon, és hozzon megelégedettséget privát kis birodalmunk, hogy újra megtanuljunk vágyakozni egymás iránt. A vágy zabolátlan, kiszámíthatatlan, és nem ismeri a megszokásokat, a komfortot, az ismétléseket, a monotóniát. A vágy legnagyobb ellensége pedig éppen az, amire egy tartós kapcsolatban annyira vágyunk: a stabilitás. A tartós párkapcsolat egyenlő a megbízhatósággal és közelséggel, de a vágy féktelen, nem bírja a kontrollt, szereti az újdonságot, az ismeretlen, járatlan utakat, és bizonyos távolságot preferál. Minél inkább benne vagyunk a kapcsolat komfortzónájában, annál jobban vigyázunk az állandóságra, a bevált mozdulatokra, vagyis arra ügyelünk, hogy benne maradjunk a komfortzónában. Az egyforma keretek azonban idővel elfáradnak, színeket vesztik, unalmassá válnak. Bármennyire nem veszünk tudomást róla, de egy ellaposodott kapcsolatnak fizikai következményei is vannak, jönnek a napi konfliktusok, feszültségek, hisztik apróságokon, melyekre házisárkányként azonnal lecsapunk. Ösztönösen leverjük a másikon a hiányt, a frusztrációt, a fájdalmat, mert a kapcsolatunk megrekedt, és nem tud harmonikus irányba elmozdulni.

Cikkajánló: Minél intelligensebb egy pár érzelmileg, annál boldogabban élhetnek, míg meg nem halnak

Aki valóban el akar köteleződni, annak nincs B terve!

Nem töri a fejét szökési terveken, menekülési útvonalakon, és nem félelemből, gyávaságból, vagy kényelemből marad. Meddig tart egy kapcsolat? Ameddig ketten éltetjük, gyógyítjuk és működtetjük. Ha a szeretet valódi, akkor a vészterhes időkben is hűséges maradsz, akkor is, amikor a hűség talpig nehéz, amikor a legnehezebb szeretni. 

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Fotók: Free-Photos on Pixabay.com

StockSnap on Pixabay.com

StockSnap on Pixabay.com

AndreaPalmieri on Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk