Amiért egy férfit tisztelni lehet

Ahhoz, hogy bárkit tiszteljünk, jogos elvárás, hogy ő tiszteletre méltóvá váljon, vagyis a másik fél érdemelje, vívja azt ki, mégis ez csak félig igaz a párkapcsolatokra. Miért? Mert egy kapcsolat egyrészt arra az elhatározásra épül, hogy két felnőtt ember meghozta a döntést, együtt haladnak tovább az úton, megnyitják a szívüket egymás felé, megmutatják igazi valójukat. Ezáltal pedig sebezhetővé, védtelenné teszik önmagukat. Az egymás felé kimutatott tisztelet azt jelenti, hogy mindketten esendő emberek vagyunk, és nem idealizált istenségek, lehetünk gyengék, tévedhetünk, követhetünk el hibákat, de ezt mégis anélkül tesszük, hogy egymás emberi méltóságát valaha is semmibe vennénk. Egy éretten gondolkodó férfi tudja, mi az ösztönös, szívből jövő szeretetteljes gondoskodás. Tudja, hogy egy nő akkor lesz hűséges hozzá, ha felnézhet rá és tiszteli.

A tisztelet tehát nem túlzott alázat, nem egyenlő behódolással, vagy mézesmázos, manipulatív hajbókolással. Az elismerő szavak célja nem az, hogy hízelgéssel vigyem keresztül az akaratomat, hanem az elismeréssel pontosan a szeretetem válik megtapasztalhatóvá, mindez pedig viszonzásra fogja ösztönözni a társamat. Egy nő nem marad olyan partner mellett, akit hiteltelennek tart. Akkor szeret egy nő igazán és őszintén, amikor felnéz a férfira, és tiszteli. Amikor nem tiszteli többé, megszűnik szeretni.

Mire születtek a férfiak? A férfias nagy tettek, a küzdelem, a vetélkedés, a győzelem íze élteti őket. Egy férfi mindig győzni akar. Fel akar fedezni új kontinenseket, nyerni akar nagy csatákban jelképesen és valóságosan, szörnyű kilométereket akar leküzdeni hófödte vadonokban, és ki akarja tűzni a zászlaját olyan hegycsúcsokon, ahol eddig ő előtte senki nem járt. Valamiben első akar lenni. A nők ma is ugyanilyen férfira vágynak, karizmatikus, határozott, magabiztos társra, aki védelmez, gondoskodik, felfedez, alkot, és megteremt. Mert hiszen az ilyen férfihoz a legjobb tartozni, az ő ölelésében a legkomfortosabb megbújni. A legnagyobb gond a modern világrenddel az, hogy mára a nők többsége ugyanúgy kifejlesztette önmagában ezeket a képességeket, miközben továbbra is a férfitól várják el, hogy férfierőt sugározzon, és legyen már végre védelmező, teremtő Férfi.

Egy nő olyan férfi mellett marad, akit a nehéz időkben is hitelesnek tart, és képes tisztelni. Egy Férfi nem panaszkodik, hanem „megoldja”, és nekünk nőknek engednünk kell, hogy valóban kibontakozzon, hogy határozottan, férfiasan kezelje a nehézségeket. Mi hódítja meg végleg a női szívet? Ha azt látjuk, hogy akit választottunk hiteles és jó ember, méltó a bizalmunkra, méltó a tiszteletünkre. Bárkit csak úgy tisztelhetünk, ha képes bizalmat adni, és azt őrizni is tudja.

Képessé válik az indulatok kontrollálására. Az érési folyamat része, hogy valaki megtanulja a dühét, feszültségét, frusztrációit nem indulatkitörésekkel levezetni. Aki felnőtt, annak már nincs mentsége, ha képtelen kontrollálni az indulatait. Az érett viselkedés egyik fokmérője, hogyan viselkedünk stresszhelyzetben, vagy amikor sérelem ért. Felvállalja a konfliktushelyzeteket, megtanul nemet mondani. A határok meghúzása minden kapcsolatban, és így szeretetkapcsolatban is a „lelki magánterületem” barikádja, hogy eddig és nem tovább. A határok meghúzásának képtelensége ma alattomosan begyűrűzik a párkapcsolatainkba, nagyon sokan küzdenek megfelelési kényszerrel, félnek a visszautasítástól, szeretetmegvonástól, a másik haragjától, érzelmi eltávolodásától. Eltökélten hiszik, kapcsolataikat csak konfliktuskerülő magatartással tudják fenntartani, megőrizni, így küzdenek a szeretetért, az elfogadásért, a figyelemért. Hiszen a csendet nem kell megmagyarázni, kifejteni, alátámasztani. Aki nem tudja meghúzni a határait, a lelke legmélyén folyton tipródik, saját igényeinek megtagadása, az egészséges önszeretet, a nyílt önérvényesítés hiánya miatt.

Aki szívből szeret, az megtanul őszintén bocsánatot kérni. Nem forralja, fortyogtatja magában a haragot és a dühöt, nem burkolózik szótlanságba, nem büntet csenddel, nem térdepeltet jelképesen a sarokban érzelmi befordulással. Minél hamarabb engedi el a haragot, annál könnyebb a megfelelő, tiszta és egyszerű szavakra rátalálni.  A bocsánatkérés képessége nem valamilyen szofisztikált cselekedet, nem kell benne behódolni, meghajolni, férfias önbecsülést elveszíteni. Csak mély szeretet kell hozzá, és ezer bajon át tartó ragaszkodás a másik emberhez. Ha egy férfi szeret, akkor ott lenni, jelen lenni, figyelni nem fárasztó tevékenység neki. Fárasztóbb volna a sok folytonos játszma, és mindig ugyanazokat a köröket futni az ismerkedés során, aztán bevallani magának, hogy lassan megfárad, és bent ragad ezekben a körökben. Az egyedüllét, a magány, az érintés, a női simító kéz, a társ hiánya, ez a fárasztó egy férfi számára.


Cikkajánló: Szükség van kapcsolatainkban a pozitív illúziókra
További cikkekért kattints rovatcímeinkre: A férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

Az elismerő szavakra, a szeretetteljes dicséretre vágyik a férfiak többsége is leginkább. Arra, hogy ismerjük el és értékeljük erőfeszítéseit, családfenntartó szerepét, hogy ne legyen mindez természetes; tiszteljük azért, „csak” mert teszi a dolgát. Hatékonyan akkor tud teremteni egy férfi, ha a háta mögött van egy biztonságos, és fontos bizalmi vonal: a nő elismerő szeretete. Hogy lehet közel férkőzni egy férfiszívhez? Mi az érzelmi anyanyelve a legtöbb férfinak? Az elismerő szavak és a tisztelet. Ha egy férfi érzi a megbecsülést, ha a szeretett nő hisz benne, akkor megnyílik a szeretetre, akkor mer szeretni.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Király Eszter író, a Meddig tart a kapcsolatunk? című könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”

Fotók: David Thomaz on Unsplash

Toa Heftiba on Unsplash

Water photo created by freepik - www.freepik.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk