Az érték unalmas?

„A tömegek világa csak mohó, de nem igényes. Te maradj mértéktartó és igényes. A világ egyre jobban hasonlít egyfajta Woolworths-áruházra, ahol egy hatosért megkapni mindent, silány kivitelben, ami az élvező hajlamú tömegek napi vágyait gyorsan, olcsón és krajcáros minőségben kielégítheti. Ennek a tömegkielégülésnek veszélyei már mutatkoznak, az élet és a szellem minden területén. Egy kultúra nemcsak akkor pusztul el, ha Athén és Róma finom terein megjelennek csatabárddal a barbárok, hanem elpusztul akkor is, ha ugyanezek a barbárok megjelennek egy kultúra közterein és igény nélkül nagy keresletet, kínálatot és árucserét bonyolítanak le. Te válogass. Ne finnyásan és orrfintorgatva válogass, hanem szigorúan és könyörtelenül. Nem lehetsz elég igényes erkölcsiekben, szellemiekben. Nem mondhatod elég következetesen: ez nemes, ez talmi, ez érték, ez vacak. Ez a dolgod, ha ember vagy, s meg akarod tartani ezt a rangot.” – Márai Sándor

A csendet ma egyre inkább ingerszegény üresjáratként érzékeljük, ezért van, hogy megőrülünk benne. A csendben zajt csinálunk, mert már nem tudjuk szebbnek érzékelni bármilyen zenénél. Az emberek ma mindig és mindenhol külső ingerekre vágynak, hangos zenére, és ütemesen szemet kápráztató fényekre, az egyedüllétet, a belső figyelmet, önnön társaságukat végzetesen egyhangúnak, monotonnak találják. A közösség beszippantja őket –  online és offline –, társas magányukban rideg, mesterséges fényű plázák hamis komfortot sugalló babzsákfoteljein nyomkodják telefonjaikat.

A béke unalmas?

Sajnos a „nem történik semmi” érzés egyre inkább demotivál, keressük a veszélyt, szenzációt hajhászunk, marjuk egymást, konfliktusokat kreálunk, módszeresen mérgezzük kapcsolatainkat. Az időnket pazarlókra vesztegetjük a legtöbb pillanatot, az energiarabló emberi kapcsolatainkra a legtöbb figyelmet, a szárnyaszegett párkapcsolatainkra a legtöbb könnyet, az értéktelen, semmitmondó életingerekre a legtöbb lelkesedést.

Az ismerkedés során az emberek pusztán jobbra, vagy balra tolható tárgyak lettek, a fotók top szögből elkapott, képszerkesztő programmal agyonretusált „műremekek”, melyeknek köze sincs a valósághoz. Az online párbeszéd pikáns, sikamlós, a személyes találkozást elodázzuk, és máris beszippant a virtuális, arctalan, forró, delejes fertő. Beleragadunk valamibe, ami semmilyen emberi kapcsolattal nem aposztrofálható, és bár a pillanat heve elragad, az utána következő üresség és magány felemészt. Nem adunk valódi esélyt, nem tervezünk igazi találkozást, érintést, átkarolást, egymás szemébe tekintést, tiszta kommunikációt.

Ez egy kemény, vad világ annak, aki a régimódi, hagyományos értékeket mentené eltökélten,

és nagy bajban van manapság, komplett őrültnek nézik, ha nem szexel az első randin. Előbb jön a szex, mint a szerelem, aztán majd szabad akaratunkból eldöntjük, akarjuk-e azt a szerelmet, vagy csupán maradunk sex buddy-k. A szex könnyen jön, a hűség nehezen, és ha nem az igazi, nem kell a sok beszéd, párkapcsolati rizsa, indulós kávé kell, törlés a Facebookról, és az első kukába kidobott telefonszám, az kell. Ha kiderül a másikról, hogy esendő földi halandó, feldolgozni való múlttal, zűrös családi viszonyokkal, vagy kibeszéletlen lelki vívódásokkal, nincs mese, ejteni kell, nincs idő a lelkizésre, a nyavalygásra, meg a hisztire. Ma szex kell, de nem intimitás. Románc kell, de nem szükséges a csomag, azt vidd máshová. Senkinek nincs kedve a múltadat, a botlásaidat, a kudarcaidat, a sérelmeidet, az érzelmi csomagodat analizálni, elfogadni pedig főleg nem. Erre csak nagyon kevesek állnak készen.

A konvencionális életmód unalmas?

A nyugodt, csendes elégedettség, a hagyományos értékek tisztelete ártalmas, unalmas klisének tűnnek manapság, és divat lett extrának lenni. Egy online magazin nem attól lesz szókimondó, hogy a „nőnemű” cikkírók trágár, alpári szavakkal nyomatékosítják mondanivalójukat. Vagy a választékos beszéd is lapos, divatjamúlt, avítt eseménytelenség, amire majd senki nem kapja fel a fejét, és nem mondja, hűha? Ezt a világot néhányan még kihalófélben lévő, utolsó mohikánként szemléljük, és nem azért, mert százévesek vagyunk, és megakadt nálunk a tű, a „bezzeg az én időmben” című résznél.

A korábban súlyos önbizalom-hiánnyal küszködő, „szürke egér” lányok ma büszkén vállalják másságukat, fesztelenül csókolóznak a Margitsziget padjain, és kiteszik a büszkeségjelvényt, „tessék, ezt kötelező elfogadnotok!” „Tartsatok minket ezért jófejeknek, színes egyéniségeknek, és magyarázzátok meg a gyerekeiteknek, miért van minden évben, júliusban a bácsikon tüll tütü, valamint világosrózsaszín toll boa.” Pedig az elfogadásnak is vannak határai. A straight életmódot nem szokás nagydobra verni. Nem reklámozzuk, nem vonulunk fel évente, hogy milyen büszkeség heterónak lenni. Nem mantrázzuk senkinek, hogy bátran kötelezze el magát egy ellenkező neművel, és éljen családi életet szeretetben, szerelemben, hűségben, tisztességben.

Unalmas, besavanyodott, hibbant időutazóknak gondolnak bennünket, akik a hagyományos családmodell biztonságát és erejét hangsúlyozzák, akik elvetik a szülő 1 és szülő 2 kifejezéseket, mert

a gyereket nem nemtelen emberek nevelik, hanem anya és apa. Férfi és Nő.

A hagyományos Férfi-, Női szerep unalmas?

Az óvodákban, iskolákban már nem alkalmazhatók a nemi szerepek alakulását szándékosan irányító játékok, és egyre inkább elzárják a gyerekek elől a klasszikus lányos és fiús játékokat, kialakítva egy sztereotípiamentes, semleges környezetet. Ez az elnemtelenítő törekvés megfeledkezik arról, hogy a gyerekeknek szüksége van a klasszikus nemi mintákra, és arra, hogy a játékaiban ezeket megélhessék, és nem azért követik azokat, mert kényszerítve vannak, hanem mert ez fakad az ösztöneikből, mert ezt látják otthon. A régimódi fiú-lány szerepeket akarják megélni, papás-mamást játszanak, a fiúk kisautót tologatnak, a lányok babát öltöztetnek, mert a gyerekek tudják, mire van szükségük. Egyetlen megoldás létezik, ha férfi férfi, a nő pedig nő marad.

Unalmas a Nő, akinek még értékrendje van ebben az értékvesztett világban?

Aki korrekt női mintát kapott, és lehet, hogy a szülei sem váltak el, hanem harminc éve élnek házasságban? Előnnyel indult az életben, ott a követendő példa számára: egy szerető, összetartó, elkötelezett családmodell, melyben a nagymamát nem adták be az elfekvőbe, hanem haláláig szeretettel gondozták. Így hagyományos, mégis egészségesebb nézeteket vall a családról és a házasságról, és nem hangoztatja lépten, nyomon, hogy a Férfiak mind kihaltak, ezért inkább egyszülős családot szeretne megvalósítani a jövőben. Hiszen mindenre képes férfijelenlét nélkül, önellátó, önfenntartó, önmegvalósító.

Unalmas az ilyen Nő? Akire fel lehet segíteni a kabátot, és előre lehet őt engedni az ajtóban, mert mindezt engedi, és nem úgy tekint ezek után a Férfira, mintha az űrből érkezett volna. Aki különbözik a trend klónhadseregétől, és haját nem szögegyenesre vasalja, hanem hagyja rakoncátlanul szállni a szélben. Aki nem egy férfitól várja lelkének kitavaszodását, de egyenrangú, inspiráló társ lehetne, nem támaszkodik, és nem zúdít érthetetlen elváráshalmot a férfira. Aki szereti a családját, férjet akar, és apát a gyermekeinek, babanaplót ír, vacsorát főz és hűséges lesz, mert eldöntötte. Az ilyen nő kihalófélben lévő, veszélyeztetett fajta? Igaz, ami igaz, „fura” hobbijai vannak, mint például az olvasás, és valódi négydimenziós könyvet is lapoz, beleszagol, mert az új könyvnek, mágikus, magával ragadó illata van. Ideiglenesen felkapaszkodott, semmiből jött valóságshow hullócsillagokat sem imád ikonként, és nem csak „üzcsit” ír érintőképernyőn, hanem gondolatokat is vet valódi tollal valódi papírlapra. Beszél, választékosan, artikulálva, teljes egész mondatokban, nem trágárul harsány, nem obszcén, és nem fitogtat taszító férfias energiákat, feltűnő maszkulin erőt. Nem zokog idegen férfiak vállán, lakásán, vagy autójában, mert éppen ráébredt, hogy mégis magányos, boldogtalan örök vesztes. Ez talán húsz percre meg is felel, de aki Férfinak vallja magát az a Női finomságra, a visszafogott csáberőre, a szolid feminin bájra esküszik.

Manapság egy történet sokak számára unalmas, ha túl „csendes”. Ha kevés benne a szenzáció, a halálsikoly, ha mellőzi az erőszakot, az alpári párbeszédeket, a démoni erőket, ha mentes mindennemű aberrációtól, és ha nem túl agresszívan feszeget társadalmi kérdéseket. Unalmas és ezerszer lerágott csont, ha „csak” a hagyományos értékeket élesztgeti hamvaiból, és méltatja a lapjain.

Az érték tényleg ennyire unalmas?

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Fotók: Blanka via Pixabay.com

weloren via Pixabay.com

ThomasWolter via Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (1)
  • ...

    Ildy0310

    2017. szeptember 05 10:09
    „Szabadon bűn s erény közt választhatni, mily nagy eszme, s tudni mégis, hogy felettünk áll, Istennek kegyelme.” (Madách I.) Nagyon szegény, sőt menthetetlen az ember, aki nem jut el idáig.

Sűrítsd a véleményed

egy kattintásba

Ez a téma és a vita

Kattintson ide és jelentkezzen be a használathoz!
0
%
Értékes
0
%
Inspiráló
0
%
Építő
0
%
Hiánypótló
0
%
Közömbös
0
%
Romboló
Kattintson ide és jelentkezzen be a használathoz!
OSZD MEG

VONJ BE MÁSOKAT IS
A KÖZÖSSÉG JAVÁRA!

A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk