Azok a párkapcsolatok működnek a legjobban, melyek két hasonló ember szövetségéről szólnak

Az ellentétek csak vonzzák egymást, de élni nem tudnak együtt. Nekünk kettőnknek hasonlóvá kell válnunk. Csak így tudunk szavak nélkül beszélni, és meghallani a csendben, mit üzen a másik...

Az ellentétek csak vonzzák egymást, de élni nem tudnak együtt. Nekünk kettőnknek hasonlóvá kell válnunk. Csak így tudunk szavak nélkül beszélni, és meghallani a csendben, mit üzen a másik. Csak így tudjuk egymást az életen átsegíteni, így lehetünk egymásnak szövetségesei, csak így élhetünk biztonságos társszerelemben, és az út végén egymás szemébe nézve csak így tudjuk kimondani, szép életünk volt, nem is kívánhattunk volna jobbat. Az igazán boldog párkapcsolatban élőknek valóban sok közös vonásuk van, és azonosak az alapvető értékekről, és az életről való elképzeléseik. 

Vajon összeillünk? Az összeillés talán legbeszédesebb feltétele az érzelmi egyensúly, és nagyon fontos az intimitás, otthonosság érzése. Az intimitás nem ugyanaz, mint a szex. Az intimitás azt jelenti, hogy átengedem a társamat a bizalmatlanságom védőburkán, egészen közel engedem, hogy lássa, és megtanulja a sebezhető énemet. Hogy elsajátítson engem, ismerje minden arcomat, hangulatomat, rezdülésemet. Két összeillő ember nem egyszerűen passzol egymáshoz, hanem egymás közelében biztonságot, nyugalmat, kiegyensúlyozottságot élnek meg: otthon vannak. Ez az otthonosság érzése. Az otthon soha nem házat, vagy falakat jelent, hanem fontos emberi kapcsolatokat, ahol úgy nyilvánulsz meg, és az lehetsz, aki valójában vagy. Az otthonosság érzése meghitt és őszinte kapcsolódás két ember között, ahol a másik ember örömét leli az egyéniségedben, a küllemedben, az élethez való hozzáállásodban, és örül neked: így lesztek társak.

Életünk nem csak elhatározásokból, hanem nagyrészt biztonságot nyújtó megszokásokból, rituálékból, rutinokból, ismétlődő helyzetekből áll

Az összeillés lényege az, hogy a szokásaink képesek összefonódni, egymásba olvadni és egyetlen szokásrendszerré alakulni. A kapcsolatunknak értelmet adunk, hagyományokat, ismétlődő szokásokat, egy megbonthatatlan mikrokultúrát, szeretetburkot teremtünk, melyet óvunk, melyen nem támadhat rés. A humor a harmadik legfontosabb faktor. A feszült légkör pillanatok alatt feloldható humorral, egyezményes jelekkel, az együtt nevetés, egymás rezgéseinek átvétele rögtön elsimítja a konfliktusok élét. Az összeillő emberek egymás humorára érzékenyek, egymást felvidítják. Arcunkba kiáltó, figyelmeztető jel az, amikor a két ember nem tud egymás humorán nevetni, és idővel egészen ki is ölik egymásból a jókedvet.

Azok a párkapcsolatok működnek a legjobban, melyek két hasonló ember szövetségéről szólnak

Szexuálpszichológusok állítják, a nagy korkülönbségnek igenis jelentősége van. A párok sokkal inkább harmóniában vannak, ha hasonló életszakaszokon mennek keresztül, megegyeznek a prioritásaik, és anyagilag sem függnek egymástól, a legtöbb esetben ugyanis anyagi problémák vezetnek a nagy korkülönbséggel köttetett szerelmek hanyatlásához. Egy fiatal szerető megszerzése mindig azt az érzést adja vissza egy korosodó férfinak, (és persze nőnek is), hogy még értékes, még csábító, még vonzó, tehát még ér valamit. E mögött szinte mindig a fiatalság elvesztésének riasztó, irtóztató érzése áll. Az embert manapság mintha kizárólag a fiatalság kultusza éltetné, félünk megöregedni, pedig ráncaink nem kérnek elnézést, azok ott vannak, és maradnak, üzenve a világnak, hogy szerettünk, nevettünk, szenvedtünk, fészket raktunk, gyereket szültünk, éltünk. A boldogságot önkéntelenül is a szépséggel és a fiatalsággal azonosítjuk, és súlyos igazságtalanságként, veszteségként éljük meg, ha elhagyjuk a „zenitet”. A rózsaszín köd eloszlásával gyakran konfliktushelyzeteket eredményez az, hogy a párok különböző életciklusokban haladnak, és éppen más életfeladatokkal kell szembesülniük. Egy idősödő férfit például zavarhatják fiatal barátnője szűnni nem akaró elvárásai, és az élethez viszonyuló passzív attitűdje.

Való igaz, a kezdet kezdetén valami olyat keresünk, ami mi nem vagyunk, ami hiányzik belőlünk, amit elmulasztottunk elsajátítani, mert nem volt lehetőségünk, nem voltunk elég fiatalok, nyitottak, bátrak. Izgalomba hoz az újdonság, és elvarázsol, rabul ejt a merőben ellentétes személyiség, egymáshoz ránt a szenvedély, a „másik felünk” megtalálásának idillikus, szerelmi révülete. Nincs ennél nagyobb eufória a szerelmek kezdeti lángolásában. Aztán ráébredünk, hogy az ellentétek valóban vonzzák egymást, de az a mágnes. Mi emberek vagyunk. Nekünk hasonlóvá kell válnunk.

Összeillés, vagy összeillesztés?

Ha a másik felemet kutatom, törött darabjaimba illeszkedő, passzoló embertársamat keresem, aki éppen ott van darabjaira hullva, ahol én, ezért pontosan illeszkedünk. Talán nem vagyok önálló, kiteljesedett személyiség? Csonka vagyok, és kiegészítést keresek? Nem is lennék képes nélküle élni? Ha azt mondom, nem tudok a társam nélkül élni, akkor ő létfenntartásomhoz nélkülözhetetlen tartozékom lett. Lelki köldökzsinórom az élethez, ami örökre elvághatatlan, és én mohón kortyolom a rajta keresztül áramló kalóriadús szerelmet.

Tudok nélküle élni, de nem akarok. Fürdök a gondoskodásában, odaadó vagyok, és jól érzem magam a szerelemfészekben, amit kibéleltünk egymásnak. Tudok élni mindezek nélkül, de nem akarok, mert ő a döntésem, és nem az utolsó lehetőségem. Nem biztonsági kötelem vagy védőhálóm az élethez, nélküle nem zuhanok le.

Társ, aki nem kiegészít, hanem még erősebbé tesz, aki egyedül is teljes, harmonikus, és akivel erős egységet, szövetséget alkotunk. Nem támaszkodunk, nem függünk, és nem dőlünk egymáshoz, mint az A betű két lába, hanem egymás mellett állunk és egy irányba tekintünk. Nem veszünk el a másikban, nem veszítjük el egykori szerethető ismertetőjegyeinket, nem áldozzuk fel egyéniségünket a kapcsolat oltárán. Boldogságunk, vagy boldogtalanságunk felelősségének súlyát nem ruházzuk át a másikra, de önmagunkon, és így a kapcsolatunkon képesek vagyunk változtatni, képesek vagyunk azt jobbá tenni. Csak így van értelme a párkapcsolatoknak. Azok a párkapcsolatok a legboldogabbak, amelyek két hasonló ember szövetségéről szólnak. De elmondhatom, hogy ez a szövetség nem alakul ki egyhamar. Hosszú az út a ráncos kezek egymásba kapaszkodó, együtt lélegző érintéséig. A szövetséget akarnunk kell, feltartott kezekkel, önként meg kell adnunk magunkat, pontosan akkor, amikor egyedül utazó szívkalandorként végre döntést hozunk, és véget vetünk magányos, nomád vándorlásainknak.

Cikkajánló: Amitől egy nő örökre a tiéd

Felelősek leszünk egymásért, biztonságosan kötődünk. Akkor is, ha éppen egyikünk nem szeretetreméltó. Akkor is, ha ideiglenesen bezár a szívünk, mert konfliktust éltünk meg, és háborog a lelkünk. Nem indulunk el máshová, másvalakihez szeretet- és szenvedélymorzsákért, mert a döntést meghoztuk, és egymáshoz kötődünk biztonsággal. A bajban összekapaszkodunk, és együtt százszoros erőt mozgósítunk, együtt alkotunk, együtt teremtünk, együtt működünk. Együttműködünk. Méltón csak úgy tudunk egymás mellett állni, ha egyenrangú társak vagyunk, akik önmagukban is életképesek.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Fotók: StockSnap via Gaertringen on Pixabay.com

Pexels on Pixabay.com

fsHH on Pixabay.com

spirit111 on Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (1)
  • ...

    Ildy0310

    2018. március 03 16:17
    Két ember szövetségét nem a kor határozza meg, hanem sokkal inkább az, hogy mire alapozzák szövetségüket, és amire alapozzák, azt ki vagy mi fogja megtartani? Pl. Ismerek olyan házaspárokat - nagy korkülönbséggel is - akiknek a házasságát a szeretet és bizalom, az egymásba és a közös jövőbe vetett hit táplálja. A bizalmat, az összetartozás érzését erősítik a közös élmények, a kipróbáltság, a hitben és szeretetben megharcolt élethelyzetek. Ezek az erős kötelékek a legfontosabbak az életünkben, melyeket nem érdemes ideig-óráig tartó, talmi dolgokért elszakítani vagy meggyengíteni. A közösen felépített élet hatalmas érték, olyan drága kincs, amely nem hasonlítható semmi máshoz, mivel éppen az a lényege, hogy nem vehető meg. Olyan örökkévaló érték ez, amelyért megéri küzdeni. Akik ma kilépnek kapcsolatokból és újat kezdenek csak addig tűnik könnyebbnek, amíg a régit kilátástalannak érezték. Azonban az éveket nem lehet visszahozni, és egy új kapcsolat újrakezdést is jelent, ami azzal is jár, hogy mindent elölről. Ráadásul ez nem „zöldmezős” építkezés lesz, hanem a régi anyagi, erkölcsi és érzelmi romjain kell újat kezdeni. A kérdés az, hogy milyen alapot készítünk házunknak, amin állni, vagy összedőlni fog?
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk