Együtt kell élni, nem egymásban és nem egymás mellett

„Együtt kell élni, nem egymásban és nem egymás mellett. Egy kapcsolat nem adhat többet annál, mint hogy a nőt és a férfit egyaránt hozzásegíti rejtett lehetőségeinek kibontakozásához, ahhoz, hogy egyre inkább hiteles, egyre markánsabban önmaga legyen...”

„Együtt kell élni, nem egymásban és nem egymás mellett. Egy kapcsolat nem adhat többet annál, mint hogy a nőt és a férfit egyaránt hozzásegíti rejtett lehetőségeinek kibontakozásához, ahhoz, hogy egyre inkább hiteles, egyre markánsabban önmaga legyen. Két szuverén-ember együttélésének ez az igazi értelme. Az »Én« nem oldódhat fel a »Mi« élményében. De ez a két Én nem is távolodhat el egymástól annyira, hogy a kapcsolat páros magánnyá változzon. Két szabad ember életét gondolatok, élmények; örömök és kínlódások megosztása ötvözi össze. De a megosztás is mérték szerint történjen. Minden embernek joga van ahhoz, hogy lelkében egy kis kamrát megtartson önmagának. Ez csak az övé. Ennek az ajtaját nem kell kinyitni” – Popper Péter

A nő tépelődik, mert a férfi vadászösztönét szítaná folyton, tudja csak így maradhat vágyott, és misztikus az ő szemében. De hogyan csinálja? Hogyan adjon is, meg nem is? Hogyan maradjon titokzatos, és nyílt egyszerre? Hogyan biztosítsa a férfit a szerelméről, hogyan nyújtson érzelmi komfortérzetet, miközben elegendő bizonytalanságot is hagy benne?  Hogyan maradjon mindig érdekes, és a férfi harcoljon érte?

„Vonzani csak akkor lehet bárkit is, ha az nincs túl messze, de nem is tapad, fonódik rá egészen a másikra”

A kulcsfigura régen a nő, és csak két fontos tételből kell jelesre vizsgáznia: önismeretből és magabiztosságból. E kettő biztonságérzetet ad, így tud hinni a tehetségében a női vonzerejében, a női szerepeinek sikerességében. Ha pozitív az énképe, jól érzi magát a bőrében, tisztában van az értékeivel, büszke a képességeire, és egészséges az önértékelése, akkor ez pontosan megegyezik azzal a véleménnyel, amit egy szerető társ alkot róla. De távolság kell. Kell egy bizonyos távolság, hogy vonzó maradjon az ember a másik számára. Vonzani csak akkor lehet bárkit is, ha az nincs túl messze, de nem is tapad, fonódik rá egészen a másikra. Az, aki önbizalomhiánnyal küszködve kapaszkodik a másikba, előbb-utóbb elveszti a szexepiljét.

Márai Sándor, aki varázsolt a szavakkal, szebben nem is tudta volna megfogalmazni: „Minden igazi férfiban van valamilyen tartózkodás, mintha lényének, lelkének egy területét elzárná a nő elől, akit szeret, és azt mondaná: eddig, kedves, és ne tovább. Itt a hetedik szobában egyedül akarok maradni.”

„…milyen vonzó és szexi az a nő, aki számára a párkapcsolat nem »oxigénpalack«, vagy »lelki köldökzsinór« az élethez”

A párkapcsolatban is meg kell élnünk saját autonómiánkat, függetlenségünket, miközben társunk felé kinyilatkoztatjuk elköteleződésünket, és nem hagyjuk őt kétségek között. Mindkettőnknek legyen saját levegője, autonóm birodalma, szenvedélye, vagy akár egészséges mértékig „hetedik szobája”, mert szabadon engedni nem egyenlő a hűtlenségre való felbujtással.

Egy magabiztos, szenvedélyes nő mindig nagyobb kihívást jelent, mint egy olyan, aki folyamatosan a „társában” akar élni, és simul, tapad szorosan, mint a pozitív pólus a negatívra, ha túl közel kerülnek egymáshoz. A férfiaknak sokkal többet érnek a tettek, mint a szavak, nem szeretik a sok beszédet, a lelkizést, a görcsölést, a túlzott analizálást. Legyen saját életterünk, örömöt hozó, lelkesítő munkánk, és privát tevékenységeink, építő emberi kapcsolataink, melyek során feltöltődünk. Járjunk időnként saját utunkon, és hozzon megelégedettséget autonóm birodalmunk, hiszen milyen vonzó és szexi az a nő, aki számára a párkapcsolat nem „oxigénpalack”, vagy „lelki köldökzsinór” az élethez. Az ilyen nő nem támaszkodik, és nem válik energiarablóvá, hanem egyenrangú, inspiráló társ marad, akár egy életen át. A párkapcsolat motorja és szíve a nő. És ha az egyik nap langyos, a másik pedig izzik a szenvedélytől, a különbség ő maga.

Az amőbapárok

Az amőbapárok azok az emberek, akik teljesen összefonódva, harmonikus szimbiózisban élik mindennapjaikat. Életüket a többes szám bejáratott és kényelmes dualizmusa hatja át: barátaink, hobbink, szabadidőnk, kedvenc filmünk, olvasmányaink, a sport, amit űzünk. Napirendjüket egymáshoz igazítják, és ha éppen nincsenek együtt, akkor szinte kivetített hologramként érzékelik egymás jelenlét. Nem is párként funkcionálnak, hanem láthatatlan, elválaszthatatlan sziámi ikrekként egymás meghosszabbításai.

Rendszeresen beszéltetik egymást, ami szintén egy dicséretes dolog, ha már abból a felmérésből indulunk ki, hogy egy átlagos pár összesen tíz szót szól a másikhoz egy átlagos hétköznapon. A kommunikáció rendkívül és alapvetően fontos egy párkapcsolatban, halljuk unásig ismételgetve a már-már közhellyé vált alapigazságot. Az amőbapárok azonban többek között folyamatosan elemezik egymás gondolatait, érzéseit, mintha csak profi pszichoanalitikusok lennének. Kibeszélik és vizsgálják egymás álmait, mi miért történt, és ez most intő jel, karma, vagy szimplán figyelmeztetés a sors részéről. Átrágják magukat a másik múltján, megállnak a homályos, nem egészen világos életepizódok mérföldköveinél, és addig nem mozdulnak onnan, amíg minden mozaikkocka a helyére nem kerül az olvasatukban. Náluk a párkapcsolat egyazon értékű a másik teljes lelki lemeztelenítésével, ruha nélkül, feldolgozatlan emlékek nélkül kell, lecsupaszítva, tabula rasaként kell, hogy elé álljon a másik ember. És majd ő újra felöltözteti élményekkel, emlékekkel, ízekkel, hangokkal, illatokkal. Számukra a szerelem egyenlő az egyéniség teljes feladásával, annyi, mint behódolni, kompromisszumot kötni és szemétlapátra söpörni az egyéni vágyakat, különös ismertetőjegyeket, mindazt, amik régen voltunk, és amik azzá tettek, akik most vagyunk.

„Ahogyan a túlzásba vitt titkolózás, a teljes lelki kitárulkozás sem vezet jóra”

Egy kapcsolat nem attól válik szorossá, hogy minden apró gondolatomat megosztom a társammal. Hanem hogy feltétel nélkül megbízom a hűségében és szerelmében, emellett vigyázom, ápolom, és őrzőm emberi kapcsolataimat, barátságaimat.

Valójában azok a kötelékek válnak igazán tartóssá, amelyekben az életünk, a gondolataink, az álmaink nem unásig ismert, és agyon elemzett nyitott könyv a másik számára. Az apró, édes, ártalmatlan titkok teszik a kötődést még vibrálóbbá, és adják meg annak izgalmas hullámzását. Ez nem azt jelenti, hogy kifüggesztem a szívemre a táblát, vigyázz magánterület, hanem hogy kinyilatkoztatom: bár első helyre a szerelmünket, és a kapcsolatunkat helyezem, ennek ellenére van magánszférám, amibe belefér az, hogy időnként egyes számban beszélek, mert például van hobbim, ami egyénileg örömet okoz és kikapcsol. Így jön létre az egyensúly, így hullámzanak dinamikusan a női és férfi energiák. Minden emberi kapcsolat az őszinteség oltárán szentelődik meg, és válik sziklaszilárddá, de ahogyan a túlzásba vitt titkolózás, a teljes lelki kitárulkozás sem vezet jóra.

Az érzelmi biztonság puha, védelmező, egymást inspiráló fészkében különösen a nők hajlamosak arra, hogy feladják egyéniségüket, és a küszöbön kívül hagyják mindazokat a személyiségjegyeket, amelyek különlegessé, egyedivé tették őket. Például veszni hagyják, és éheztetik női energiájukat, mert tévesen azt gondolják, jobb logikusnak, racionálisnak, és keménynek látszaniuk.

Cikkajánló: A nők még mindig férfias férfira vágynak

A férfi olyan mértékben férfi, amennyire a nő a női energiát érvényesíteni tudja. A férfi elegendő dózist kap ésszerűségből, logikus gondolkodásból és versengő magatartásból a férfivilágban, hazaérve nem erre vágyik, hanem empátiára, érzékenységre, inspiráló beszélgetésekre és szerelmes bújásra.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Király Eszter író, tanár, képzésben mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? című könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”

Fotók: StockSnap via Pixabay.com

falco via Pixabay.com

StockSnap via Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (1)
  • ...

    Ildy0310

    2017. október 23 12:46
    Ne gondolja senki sem, hogy a szappanoperákban bemutatott felhőtlen boldogság csak úgy, bárkinek az ölébe hull! Én ugyan nem nézek ilyen filmeket, de látom a fiatalabb generáció hamis, törékeny világképét. A jó és tartós kapcsolatért bizony meg kell küzdeni, kemény munka, még akkor is, ha mindkét fél jelleme alapjában véve békés, kiegyensúlyozott, vagy ha a szerelem örökkévalónak tűnik! A szeretet maga Isten, aki folyamatosan cselekszik. A mi szeretetünk is munka! Dolgoznunk kell rajta, hogy elnyűhetetlen, maradandó közösségünk legyen! Ennek érdekében először saját magunkat kell rászánni a belső formálódásra, engedni, hogy a „Fazekas meggyúrja korongján az agyagot”! A jó kapcsolat velünk együtt fejlődik, ahogy önfegyelmet gyakorlunk építve társunkat, ennek hiányában beszűkülünk önző kis világunkba. A boldogság elérhető, de csak annyira, amennyire hajlandóak vagyunk lemondani gőgös jogainkról, önigazságunkról és kemény elvárásainkról. Hűségbe öltözve, szeretetet plántálva, mások javát keresve derűsebb lesz az otthonunk, ahol szívesen időznek gyermekek és idősek egyaránt. Az a szeretet, ami kimunkálja ezt a légkört, az élő Istenből táplálkozik.
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk