Legyek én körötted valami szelíd és nem bántó emlék

A feledés során az emlékek halványulnak, vagy egészen törlődnek, míg az elengedés során a megfelelő polcra helyezzük egymást, a negatív, fájó érzéseinket, a haragot, a veszteséget, az alkalmatlanság sebeit. Azt jelenti, hogy találtam egykori társam számára egy méltó „rekeszt” a szívemben, és minden történés ellenére is képes vagyok szeretettel gondolni rá. Ha ez nem történik meg, akkor nem tudunk továbblépni. Ameddig elutasítással, negatív érzelmekkel, bosszúvággyal, erős indulatokkal kötődünk egymáshoz, akkor még nem dolgoztuk fel.

El kell fogadnunk, hogy nem csupán kínszenvedés volt az együtt, valamiért megtaláltuk egymást és kötődni kezdtünk, volt boldogságunk és örömünk is.  Muszáj reális és szeretetteljes egyenleget készíteni az együtt töltött időnkről.

Lehet új kapcsolatot építeni úgy, hogy az előzőn még nem vagyunk túl. De a hordozott sérelmek nagy valószínűséggel ráterhelődnek az újra. Pedig bezárult egy ajtó, kinyílt egy másik, mégsem kezdünk új életet a lerombolt, majd újépített terepen. Előbb-utóbb olyasmit is az új szerelem rovására írunk, amihez annak semmi köze, és egyre inkább azt érezzük, érzelmileg nem tudunk eleget invesztálni az új kapcsolatba. Építhetünk új kapcsolatot az előző kötelék megrogyott, megtépázott alapjaira, lehet új kapcsolatot kezdeni úgy, hogy az előzőn még nem vagyunk túl, mégis az újrakezdés feltétele az elengedés, csak tiszta, egészséges, lecsupaszított terepre építhetünk új életet, a szakításunk utáni időszak kizárólag a teljes romeltakarításról szólhat. Kell bátorság ahhoz is, hogy valaki egyedül legyen, és igen, tudni kell egyedül lenni. Ennyi szeparációs szorongást muszáj eltűrni, ez teszi lehetővé ugyanis, hogy tényleg tiszta lappal kezdjünk valaki mással.

A szélsőséges indulatok, a negatív érzések, a fájdalom, az ellenségeskedés a gyászfolyamat haragról szóló szakaszában normális érzések, éppen a ragaszkodásról üzennek, hiszen ha nem lenne mély a fájdalom, akkor csak legyintenénk rá, már régen elengedtük volna egymást. Ebben a szakaszban azért halmozzuk a negatív érzelmeket, hogy képesek legyünk elviselni a szakítás sebét, hiszen ha azt ismételgetnénk, milyen szép volt együtt, még inkább szenvednénk. Ez a fajta elutasítás kell a továbblépéshez, de ha ebben a fázisban megrekedünk, bosszút állunk, szándékosan kárt okozunk, ellehetetlenítjük a másik ember életét, helyrehozhatatlan károkat okozunk, évekig elhúzva a gyűlölködést.

Egy nárcisztikus karakter könnyen beleragad ebbe a fázisba. Számára a kapcsolatban is az a legfontosabb szempont, hogy minél többet profitáljon, kapjon a másiktól. Ha a másik szakmailag sikeres, jól van, rendben van önmagával, élvezi az életet vagy bármiben jobb nárcisztikus társánál, az nagyon könnyen, tudattalanul irigységet, féltékenységet válthat ki belőle. A sok fel nem ismert frusztráció előbb-utóbb oda vezet, hogy a nárcisztikus fél elkezd ellenségessé válni, kritikusan látni a másikat és korlátozva érezni a szabadságát. Ebben nyilvánul meg az ő valódi szeretetre való képtelensége, mert folyamatosan azt éli meg, hogy ő rendben van, de valami baj van a másikkal. Attól a társtól, aki már nem képes kielégíteni igényeit, egy nárcisztikus személy minél előbb meg akar szabadulni. Ha nem képes többé kontrollálni partnerét, akkor azt kezdi kontrollálni, ahogyan az mások szemében létezik. Eljátssza a mártírt, az áldozatot, miközben lejárató kampányt indít, rágalmaz, és a jó hírét szabotálja.

CikkajánlóHová tűntek az érzelmek? 
További cikkekért kattints rovatcímeinkre: A férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

Elengedni azt jelenti, hogy tisztességesen istenveledet mondtunk, és végre nyugodtan távolról nézem őt időnként, anélkül, hogy benne lélegeznék az életében. Annyit jelent, hogy sehogyan sem ragaszkodom többé. Önként és megélt fájdalom nélkül teszem le az életszakaszt, ami ajándékként jutott nekünk. A „szeretlek” ellentéte nem a „gyűlöllek”, hanem a „szerettelek”. „De legyek én körötted valami szelíd és nem bántó emlék, olyan, akire jólesik gondolni...” – írja Szabó Magda az Álarcosbálban.  Akkor történik meg az elengedés, ha jelképesen elkészítjük múltunk „pozitív moziját”, és azt indulatok nélkül, szeretettel tudjuk végignézni.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Király Eszter képzésben mentálhigiénés szakember, író, a Meddig tart a kapcsolatunk? című könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”

Fotók: Guilherme Caetano on Unsplash

makunin via Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk