Miért tűnik el szó nélkül a kapcsolatból?

Egy ígéretesnek induló kapcsolat egyszer csak megszakad. Pontosan a legjobb résznél, amikor már egészen beleéljük magunkat, kezdjük kitárni berozsdásodott szívkapuinkat, és egyre inkább hisszük, hogy nem lányregényes közhely a szerelem első látásra. Nagy titokban, csak úgy magunknak suttogva, még a jövőt is tervezgetni kezdjük. Aztán beborul szép reményeink bárányfelhős kék ege, a „lehetetett volna álomférfi” eltűnik, és teljes hírzárlat áll be kommunikációs téren. Természetesen a köddé válást mi, nők is műveljük… De miért is tűnik el egyik vagy a másik fél a kapcsolatból, szó nélkül?

Mit tegyünk? Megöl, felemészt a telefonpara, kikapcsoljuk, bekapcsoljuk a kis gonosz kütyüt, de sehol nincs rajta nem fogadott hívást jelzett üzenet. Fejet fel, vállakat ki, öntsünk tiszta vizet a pohárba, máris a számát pötyögjük, hiszen magyarázatot várunk, de a következő pillanatban női önbecsülésünk, önbizalmunk, emberi kapcsolatainkba vetett hitünk valahol ott van lent, romokban a szőnyeg rojtjainál. Mert a férfi, akit finom gentlemannek hittünk valójában egy hamisítatlan „ghoster”, vagyis a köddé válás művésze, aki önmagát tehetségesebben tűnteti el, mint bármelyik sikeres illuzionista szemfényvesztő.

Magyarázatot követelünk, telefonálunk, sms-ezünk, emailezünk, és minél inkább követeljük a választ, sajnos annál többet veszítünk a méltóságunkból, bármilyen igazságtalan is ez. Nem értjük, hol rontottuk el, és szép lassan elkezdjük önostorozó mantráink darálását: „túl tartózkodó voltam”, „nem voltam elég tartózkodó”, „rámenős voltam”, „nem voltam elég rámenős”, „túl nyilvánvalóvá tettem, hogy odavagyok érte”, „jégkirálynő voltam”, „nem mutattam sem érdeklődést, sem érzelmeket”. A ghostingnak nevezett jelenséget egyébként mi, nők is műveljük, nem vesszük fel a telefont, nem válaszolunk az újabb randevút kérő, érdeklődő „jó reggelt” üzenetekre, egy szó nélkül leírjuk, töröljük, likvidáljuk az illetőt, a mi időnket ne pazarolja senki.

Az elköteleződéstől való félelem férfiaknál és nőknél is előforduló jelenség. A nő várakozik, a szíve a torkában dobog, hátha ez a férfi lesz a nagy Ő, vele majd közös életet tervezhet, mert ez a férfi talán megkéri a kezét, talán elveszi feleségül, és talán gyereket akar majd tőle. Talán. Nincs bizonyosság, nincs biztonság. A nő fél megnyitni a szívét, fél őszintének lenni, érzelmeket kimutatni, azon tépelődik, hogy túl sok lesz, hogy érzelmeivel elárasztja, elijeszti a férfit, aki majd hanyatt-homlok menekül az érzelemlavina elől. A kötődni képtelen férfi élvezi az induló párkapcsolat előnyeit, a gondoskodást, a törődést, az érzelembőséget. Számára azonban mindez nem végcél, mert a párkapcsolat valamelyik fázisában mondvacsinált indokokra hivatkozva hirtelen kiugrik, kihátrál a kötelékből. Ha mégis benne marad, akkor a lehető legbeszédesebben bizonyítja alkalmatlanságát: hűtlen, kettős életet él, és öntörvényű módon, eszeveszetten szüksége van a szabadságra, oda megy ahová akar, akkor és azzal, akivel ő akar. Képtelen a társszerelemre, és egyáltalán nem szeretné, hogy a nő többet várjon el tőle, mint amit ő adni tud.

Hol rontjuk el mi, nők? Nézzünk kicsit magunkba, és most ne ostorozzuk, ne állítsuk pellengérre a férfit, kap már úgyis hideget, meleget a női magazinoktól. Mitől menekül egy férfi, mik a végzetes női hibák egy induló kapcsolatban? Mik azok a viselkedésformák, amiktől úgy érzi, rövid idő után menekülnie kell a helyszínről?

Aki prédaként viselkedik, azt levadásszák

A testet oda lehet adni szép, tetszetős díszcsomagolásban, az éjszaka sármos lovagja szívesen, örömmel átveszi. Mit tehetne mást? Erre van kódolva genetikailag. Mohón kibontja, használja, élvezettel ízlelgeti, megrágja, majd kiköpi. Nincs ebben semmi meglepő, ha a nő prédaként viselkedik, akkor a férfi tudni fogja a dolgát. A préda nő tizennyolc perccel a találkozás után odaad a férfinak mindent: testet, gyönyört, skalpot. Persze a lelke mélyén tudja, hogy neki flörtölnie kellene, játszani, kacérkodni, incselkedni, hogy a vadászó hím utána eredjen, de valahogy nem tudja ezt átvinni a gyakorlatba. A préda nő nem hiteles. Mert az instant gyönyör után rögtön magyarázkodik, hogy ő nem olyan, nem valamiféle könnyű nőcske. Egyébként meg hosszú, kiegyensúlyozott, kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen alapuló párkapcsolatra vágyik, csak valahogy sosem jön össze, és nem érti, miért.

A préda nő jön, lát, érzékel, hajtincset tekerget, majd dől, és veszít. Önbecsülést, koronát, egy lehetséges párkapcsolat ígéretét, önbizalmat, a magabiztosság látszatát. Mindezt néhány óra leforgása alatt. Miért nem keres a férfi? Mert nem akar birtokolni olyan valakit, akit ennyire könnyű birtokolni. Ez ilyen egyszerű. Egy préda nőért nem kell teperni, és nem fontos lenyűgözni. Aki prédaként viselkedik, azt levadásszák. Berakják a skalpgyűjteménybe a többi trófea közé, majd elfelejtik még leporolni is. Mindig a nő választ. Az, hogy egyszerű ismeretség, barátság, egyéjszakás kaland, netán komoly kapcsolat lesz egy találkozásból rajtunk múlik. Egy férfiérdeklődést tévedés összetéveszteni az érzelmekkel, netán a komoly kapcsolat lehetőségével. A szexuális csábítás, vagy maga a szex nem gyógyír a női önbizalomhiányra, nem gyors és direkt megerősítés. Nem biztosítja a későbbi összetartozást, és sosem garancia az érzelmi kötődéshez.

A rátelepedő nő úgy tekint a kapcsolatra már a legelején, hogy ebből életre szóló szerelem lesz, és ezért minden tőle telhetőt megtesz. Levakarhatatlan, hat hét után összeköltözésről beszél, kisajátít, kontrollál. Mielőtt halvány gondolatként felsejlik a férfiban, hogy találkozni szeretne vele, ő már ott van, és mindent elrendez. Megöli a vadászösztönt, megfojt, és nyomást gyakorol. Két vacsora, és ottmarad hétvégére, aztán jön, lát, és beköltözik. És ha beköltözött, akkor a házasságot sürgeti.

A féltékeny nő már az első randi után úgy tekint a férfira, mint saját tulajdonára. Szabályos vallatás alá veti, hogy megismerje szerelmi múltját. Hány barátnője volt? Milyenek voltak, és mennyi ideig tartottak a kapcsolatai? Miért értek véget? Szoktak-e azóta is találkozni? Ha a férfinak több kapcsolata volt, akkor nőcsábász rosszfiúnak gondolja. Ha csupán egyet vall be, akkor hazugnak vagy ferdehajlamúnak titulálja. Számára minden nő egyértelmű veszélyforrás, mert elrabolja tőle nehezen megszerzett tulajdonát.

Az intim szférát megsértő teljesen kiterjeszti énjét a másikra, az összeolvadás érzése azonban fenyegető a férfi számára, ezért falat emel. A nő pedig akár „titkosszolgálati eszközökkel” igyekszik azon túljutni, kutat, nyomoz, jelszavakat tör fel, adatot gyűjt a múltból. Ilyen fokú behatolás a másik ember privát zónájába a kapcsolat bármelyik szakaszában felháborító, de egy induló kapcsolatban azonnal aktiválja a pánikgombot a másik fejében.

Az aranyásó nem a férfi szívét, hanem a pénztárcáját célozza meg. Pontosan tudja, milyen ingóságokkal rendelkezik választottja, és extázisban tör ki, amikor először látja pazarul berendezett lakását. Jól tudja, hogy ez egy csodálatos, kölcsönös együttműködés kezdete. Szíve helyén számológép működik, mellyel bravúrosan kiszámolja, neki mennyit hozhat ez a kooperáció, és milyen könnyen teljesíthető a dolog, neki csak szépnek és kedvesnek kell lennie. A férfi általában arra vágyik, hogy a nő önmagáért szeresse, ne a bankszámlájáért, az ajándékokért, a gazdag éttermi vacsorákért. Előbb-utóbb rádöbben, megvásárolta a szerelmet, az egyenrangúság hiánya pedig elsorvasztja a kapcsolatot.

A férfit riasztja a fennhéjazó arrogancia, a hideg tökéletesség, és a túlzott magabiztosság. Egy hétköznapi nőt szeretne, akinek vannak gyengeségei, hibái, akit védelmezhet, aki képes gyenge nőként is viselkedni, aki tanácsot, segítséget kér tőle időnként. Engedjük férfiként viselkedni, hagyjuk, hogy használja erejét, hatalmát, akkor is, ha mindezt mi magunk ugyanúgy meg tudjuk csinálni.

Ha a nő függeni kezd, néhány hét elteltével megszűnnek a saját programjai, már nincsenek örömet hozó, privát időtöltései, és előre látszik, hogy nem képes megélni saját autonómiáját, függetlenségét a kapcsolatban. Elfelejti, hogyan kell befizetni egy csekket, hogy kell autópálya matricát vásárolni, és hogy melyik cipőt, ruhát, táskát vegye meg. Majd a férfi elintézi, majd ő eldönti. Elveszíti önmagát, függeni kezd anyagilag, érzelmileg, szexuálisan. Egy nőnek is legyen saját élettere, örömöt hozó, lelkesítő munkája, és privát tevékenységei, melyek során feltöltődik. Járjunk saját utunkon, és hozzon megelégedettséget a saját birodalmunk, hiszen milyen vonzó és szexi az a nő, aki számára a párkapcsolat nem oxigénpalack, vagy lelki köldökzsinór az élethez. Az ilyen nő nem támaszkodik, és nem válik energiarablóvá, hanem egyenrangú, inspiráló társ marad, akár egy életen át.

„Megérdemli, hogy magyarázatot kapjon”

Valamit korrektül lezárni, és pontot tenni a végére mindig kényelmetlen, macerás, és konfliktusokkal tarkított dolog, ami különösen a mai modern időkben nem dívik.  Ma nehéz lett tisztességesen istenhozzádot mondani, a szakításnak nincs illemtana, ma nem tudunk lezárni egészen semmit, félbehagyjuk, elsétálunk onnan, és egy életen át menekülünk a kellemetlen szituációk elől, inkább lelépünk, kislisszolunk a helyzetből.

Cikkajánló: Megcsalás után megbocsátás: helyreállítható az elvesztett bizalom?

Mondhatjuk, hogy a csendből mindenki ért, és a zéró kommunikáció is egyfajta válasz. Egy elbocsátó szép üzenetet azonban mindenki megérdemel. Sokkal nagyobb fájdalmat és sérülést okozunk, ha levegőnek nézzük, semmibe vesszük a másik embert, mint azzal, ha éretten, karakán módon felvállaljuk az elutasítást. Ha le szeretnénk zárni a kapcsolatot, a szálakat egészen el kell varrni. Néhány találkozó után nem kell hosszasan magyarázni, miért döntöttünk a szakítás mellett, mégis a partnerünk megérdemli, hogy magyarázatot kapjon, tisztán lásson, és tanuljon az esetleges hibákból.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Fotók: bydxt via Pixabay.com

Mysticsartdesign via Pixabay.com

geralt via Pixabay.com

makunin via Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (1)
  • ...

    Ildy0310

    2017. május 21 21:20
    Erről az írásról egy gondolat jut eszembe, Jellemtelen világban élünk jellemtelen emberek között, akiket sokan jellemtelenül követnek. A jellemtelenség pedig nem jelent semmi egyebet, mint tömegembert, befolyásolható, gerinctelen, elvtelen személyiséget, aki önmaga mércéjéül egyedül csak a saját hasznát, elfogadottságát állítja, és aszerint alakít ki kapcsolatokat. Csak annak lehet szilárd a jelleme, aki Istenre támaszkodik.
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk