Nekünk Férfi kell? Akkor legyünk végre Nők!

Nővé válni hosszú és bonyolult folyamat, hölgyeim. A nőnek ma ebben a szétcsúszott, eltolódott egyensúlyú, feminista eszmékkel dúsított, „szintetikus” világban kell rátalálni arra az ösztönös tudásra, amit nagyanyáink oly csendesen, minden görcs és megfelelési kényszer nélkül, magától értetődően, természetesen alkalmaztak. Az időtlennek hitt emberi értékekre nagy veszély leselkedik manapság. A mai lányok egy emancipált, felborult szerepegyensúlyú világrend szerint próbálnak nővé érni, a médiából rájuk zúduló, agyonretusált, és túlerotizált nőideál csak még inkább összezavarja őket.

Egy fiúgyermek számára a helyes modellt közvetítő apa elfogadása azt is jelöli, hogy képes értékként kezelni mindazt, amit a férfiminőség jelent. Magáévá teszi, elsajátítja és szereti mindazt, ami a férfiléttel együtt jár. Egy kislány számára a nőiesség első közvetítője az édesanyja. Ha az Anya szereti, és elfogadja önmagát, akkor ezt a sugárzó önszeretetet képes átadni a lányának, akkor bátran, egészséges önbizalommal telve együtt néznek farkasszemet a nőiességgel. A lány tiszteli a női szerepét megélő, önelfogadó anyát, és az ő tiszteletével, képes majd tisztelni az önmagában élő nőt is. Egy női önbizalmat tréningező anya odaadja a lányának a női lét teljességének receptjét. Így tud Nővé válni, így tudja előhívni, felszínre csalogatni holtig tartó női ragyogást. Mert egy Nő nem csak akkor ragyog, ha egy Férfi ragyogtatja – legyen ez a női lét egyik fontos szabálya! Amikor egy párkapcsolatban mindketten szinkronban vannak mindkét fél a vele azonos nemű szülőtől kapott identitással – akkor nyert ügyük van, akkor van esélyük egy egyenrangú kapcsolat kialakítására.

Mi történik most? Megmutatjuk a férfiaknak, hogy egyedül is sikeresen megálljuk a helyünket az élet viharaiban, meggyőztük egymást, és önmagunkat arról, hogy simán megbirkózunk a feladatokkal önállóan is, nincs szükség férfijelenlétre. Hatékonyan hintettük el a kártékony, hagyományos nemi szerepekre gyilkos ideát a nőtársadalomban. Lehet, hogy mi voltunk azok, akiknek nem jutott már korrekt minta, mert már anyánk is egyedülállóként állt helyt az egyszemélyes családmodell fejeként, sosem engedte, hogy feladják a kabátját, és az évek során markáns, erős, férfias vonásokat növesztett, hogy elviselhesse a hányattatásokat? És lehet, hogy a mai harmincas, elköteleződésre képtelen, súlyosan kötelékfóbiás és kritikus életkezdési válságban szenvedő fiatalokat is a hamis családi minta köti gúzsba? Mert a család egysége végzetesen és gyógyíthatatlanul megborult, az elhagyó apakép máig kísérti őket, az anya pedig egyedül állt helyt, keményen, tökösen, ahogyan elvárta a társadalom. Nos, az ilyen családi hátterű férfiaktól várjuk el, hogy Férfiak legyenek, felelősséget vállaljanak, elköteleződjenek, és főleg lelkesedjenek a család és a közös gyerek gondolatáért.

Amikor csüggedten az égbe kiáltjuk, hogy igazi férfiak márpedig nem léteznek, kihaltak, megsemmisültek, vagy legalábbis kihalófélben lévő veszélyeztetett lényekké váltak, akik csak minden fényévben mutatkoznak, akkor a nővé válás folyamatának a legelején tartunk, ott „csetlünk-botlunk”, éppen csak az alapokkal ismerkedünk. Ez nem baj, hiszen minden mester tanítvány volt egyszer, csak ne higgyük naivan, hogy már kijártuk a „nőiesség iskoláját”. Ne reklamáljunk, ne sírjunk, hogy nincsenek férfiak! Történik úgy, igen, hogy a férfi a női álruhába bújt, bizonytalan, érzelmileg éretlen, hercegnő szindrómában szenvedő lányokkal randizik sorozatosan, és csodálkozik, hogy a „valami nem stimmel érzés” nem hagyja nyugodni. Belefeledkezik gyönyörbe, elkápráztatja a „lánytündér” bája, hiszen ő sincsen fából, aztán kilóg a lóláb: potenciális partneréről kiderül, hogy érzelmileg éretlen, selypegő lányka, aki azonban még nagyon az út elején jár, ennek ellenére toronymagas elvárásai vannak a kiszemelt férfival szemben. Egy tudatos, független, saját értékeivel tisztában lévő, erős erkölcsi iránytűvel rendelkező, érzéseit, világlátását és elveit rátermetten és őszintén kommunikáló férfi mégis csak a nő társaságát fogja keresni. Hiszen ugyanazt várja el partnerétől, amit ő képvisel. Hölgyeim, nekünk Férfi kell? Akkor legyünk végre Nők! Hagyjunk fel a lányos allűrökkel, dobjuk sutba a hisztit, tanuljunk meg adni, szórni a szerelem bőségét, kommunikáljunk világosan, álljunk ki az elveink mellett, legyünk odaadó szeretők és gondoskodó háziasszonyok!

Nem jön el a Férfi, amíg a nő nem tudja úgy igazán beengedni az életébe. Nem úgy, hogy a férfi hetente néhányszor ágyrajáró szabadidőpartner, és mire a kakas kukorékol, ruháit kapkodva, sietve távoznia kell, mert onnantól újra indul a nő privát, mindent egyedül is kézben tartó, mindent uraló egyszemélyes élete. Egy ilyen rendszerben a férfi nehezen találja majd meg azt a kapcsolódási pontot, amelyben ő Férfiként tud viselkedni. A nő meg tud csinálni mindent saját maga, egy igazi férfi nem hagyja ezt neki. De nem jön el, nem érkezik el a Férfi, ameddig a nő nem engedi. A férfinak Férfiként kell megnyilvánulnia, ez vonatkozik arra, hogy biztos egzisztenciája van, de arra is, hogy be tudja faragni a karácsonyfát a tartóba. A Nő a feminin oldalát kell csillogtassa, ez az ősi gén van belénk kódolva. Akkor miért nem tesszük? Szükségünk van a Férfijelenlétre, a segítségére, a támogató, inspiráló szerelmére, és nem azért, hogy támaszkodjunk rá, hanem hogy kiteljesedjünk vele.

Cikkajánló: A nő felelőssége

A férfi megadást követel, azt hogy a nő végre engedje, hogy megfogja a kezét, hogy tisztelje a döntéseit, hogy higgyen a hűségében, hogy el tudja engedni a kételyeit, hogy végre ráébredjen, nem kell mindig erősnek lennie, az élet úgyis halad a medrében, ha nem ő irányít folyton. Van hely a szívedben egy Férfi számára? Ő már megtanulta uralni erejét, indulatait, érzéseit, vágyait, ő már készen áll, mindent érted tenne. Addig nem fogad maga mellé, amíg te nem vagy kész, amíg még az út elején jársz.

Király Eszter újságíró

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Fotók: Alexis via Pixabay.com

Solomon_Barroa via Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk